Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1873–1879
1879. szeptember
74 melyben az esperességek felhivattak: nyilatkozzanak, óhajtják-e a kerületi tanítóképző intézetet általában, s ha igen, hol és milyen körülmények között felállítani: az esperességek nyilatkozatából kitűnvén, hogy az intézet létesülését minden esperesség óhajtja, felállítása helyéül azonban négy esperesség Szarvast, másik három Selmeczet, egy Beszterczebányát kívánná, egy pedig égyelőre semleges maradt; a kerület, a tanítóképző-intézet felállítását elvben elhatározza, szervezetének s életbe léptetése módozatának kidolgozását azonban előlegesen szükségesnek látja egy bizottságra bizni, melyeta főtisztelendő superintendens úr elnöklete alatt, Petz Gyula, Sárkány János, Doleschall Sándor, Händel Vilmos, Thebusz János és Benka Gyula urakból küld ki, a kiknek utasításúl adja, hogy csak a négy, illetőleg három esperesség által javasolt két helynek figyelembe vételével dolgozzák ki tervezetüket, mely — a lehetséghez, képest — a jövő évi gyűlésre lesz beterjesztendő. 49. Olvastatik az idei gyűlés jk. 2-dik pontjában kiküldött bizottságnak a nm. minisztérium által kiadott gymnasiumi tanterv felől beterjesztett jelentése, mely szerint a bizottság azon véleményben van, hogy habár a közlött miniszteri tantervnek határozottan sok az előnye, ez azonban a jelen évben már csak azon oknál fogva sem léptethető életbe, mert tanintézeteinkben a tanítás, az eddig még érvényben lévő acsai tanterv alapján már folyik, s hogy e tanterv még a jövőben és egészbeni elfogadása esetén is, csak fokozatosan lenne alkalmazásba vehető. Oly fontos iskolai ügyben pedig, minő a tanterv változtatása, az eddigi autonomikus gyakorlat a megtartandó, s tanintézeteink, mint illetékes tényezők, lennének véleményük nyilvánítására felhivandók. Ennek folytán a bizottság azt javasolja : méltóztassék a kerületnek e tantervet a kebelbéli tanintézeteknek oly felhivással kiadni, hogy az iránti véleményeiket benyújtsák s egyúttal az acsai tanterven netalán szükségeseknek látszó módosítások iránt is nyilatkozzanak. A kerület, az immár 10 év óta fenálló s elég alkalmasnak és czélszerűnek bizonyúlt acsai tantervet továbbra is fentartja, a mennyiben azonban azon netalán szükséges módosítások volnának kívánatosak, melyekhez a közlött miniszteri tanterv is szolgáltathatna anyagot, ez, a keriiletbeli összes középiskoláknak betekintés végett leküldetik, s azok egyszersmind úgy e felől vélemény adásra, mint az acsai tanterv netalán szükséges módosítását indítványozó javaslataik beküldésére ezennel felhivatnak. 50. Olvastatik a jelen gyűlés jegyzőkönyve 11. pontjában kiküldött bizottság jelentése az újpesti leánygyülekezetnek exfiliáltatása, illetőleg a pestmegyei esperességhez tartozó rákos-palotai egyházhoz