Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1873–1879

1879. szeptember

76 gély és nyugdíjintézetek nyújtanak kisebb-nagyobb mértékben vi­gasztalást : addig a közép iskolai tanárok, kik elerőtlenedésük esetén magokat mások által nem helyettesítethetik, mindeddig — kevés ki­vétellel — majdnem teljesen nélkülöznek oly intézményeket, melyek napjaik súlyosabbakra fordultával anyagai gondjaikat legalább némi­leg enyhíthetnék. Nagy ideje tehát* immár, hogy a kerület egy általá­nos tanári nyugdíjintézetet létesítsen, melynek első alapköve gyanánt a két utóbbi évben gyűjtött Székács-alapot kivánná letétetni, s ahhoz egyszersmind a kerületi pap- és tanárgyámolda összegeit csatoltatni, s mindkettőt, együttesen minden időkre Székács-alap czimen gyümöl­csöztetni a tanári nyugdíjintézet javára, s ezt annál inkább, mert az utóbb említett pap- és tanárgyámolda, főleg Székács József kezde­ményezése folytán jött létre, s igy illő, hogy ez is alapítójának nevét s emlékezetét őrizze meg az utókor számára, s tegye áldottá, azon áldásaival, melyekkel a szenvedők sorsát enyhíteni segítené. Minthogy azonban ily nagy fontosságú ügy, tüzetes megfontolást és pontos számítást igényel, az előmunkálatok megtételére egy bizottság kiküldését javasolja. A kerület egy szívvel-lélekkel magáévá teszi főpászto­rának az intézet felállítását javasló ezen üdvös és kegyeletes indítványát, s a tanári nyugdíjintézet megalapításának szük­ségét ezennel kimondja. A fölállítás módozatának kidolgozá­sára pedig, melyhez a javaslatban említett alapok odacsatol­tathatása megvizsgálásának kérdése is utasítatik, főtiszte­lendő és nagyságos I)r. Szeberényi Gusztáv superintendens úr elnöklete alatt, Achim Ádám, Fabiny Teofil, Breznyik Já­nos, Scholz Ágost budapesti főgymnasiumi tanár, Händel Vilmos, Horváth János, békés-csabai igazgató tanár és Hun­falvy Pál urakból álló bizottságot küld ki, s felhívja a kidol­gozott tervezetnek, a jövő évi kerületi gyűlésre leendő beter­jesztésére. 53. A bácsi esperesség jelenti, hogy Uj-Pazua környékén, több leánygyülekezetben, mintegy 600 ágostai hitv. evangy. lélek él elszór­tan, kiknek lelki gondozására a legnagyobb szükség lévén, az espe­resség egy vándor-lelkész állomást alapított, melynek fentartásához a liivek 400 frt, maga az esperesség pedig szinte évenkint 100 frt összeg­gel járulnak, s ez intézkedéstől a legüdvösebb eredményt várják, ké­rik azonban a kerület helybenhagyását. A közgyűlés örömmel veszi tudomásul e jelentést, s a, bácsi esperesség ezen intézkedését helybenhagyja. 54. Olvastatik a losonczi egyház folyamodványa, melyben előadja, hogy a nógrádi esperesség 1874. évi 43. p. alatt hozott határozata szerint, a losonczi állami tanító-képző intézetben működő vallástanár

Next

/
Oldalképek
Tartalom