Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1873–1879
1878. szeptember
22 Kik is kiváló tiszteletünk kijelentése mellett maradtunk Budapesten, 1878. sept. 21-ikén. A Főtisztelendő ker. gyűlés alázatos szolgái Doleschall Sándor Ede, bizotts. elnök. Scholz Gusztáv, bizotts. tag, Bachát Dániel, bizotts. tag, Falvay Antal, bizotts. tag. A kerület fájdalommal veszi tudomásúl a jelentésben kifogásolt mulasztásokat; a barsi esperességről megjegyzettek felől azonban szomorúan elfogadja mentségül ezen esperesség felügyelőjének azon jelentését, hogy az itt történt mulasztás oka, nt. Massányi Mihály esperes urnák súlyos betegségében keresendő. Az esperességek szigorúan utasíttatnak ugy a felső, mint az alsó tankerületben, hogy a kivánt táblázatokat s netalán egyéb szükséges minden adatokat, a bizottság elnökéhez legkésőbb minden év augusztus 1-éjéig pontosan beküldjék; s a kerület, biztos reményében határozata foganatosításának, a bizottság lemondását nem fogadja el, hanem a maga részéről minden támogatást Ígérvén, működésök tovább folytatására felhívja. Olvastatik az alsó tankerületi népiskolai bizottság elnökének következő két jelentése: » Méltóságos és Főtisztelendő egyházkerületi Közgyűlés! A méltóságos és főtisztelendő egyházkerület 1877. oktober 8-dikán és következő napjain tartott közgyűlése jegyzőkönyvének 11-ik pontjában foglalt indokolását annak: miért nem terjesztettem be mult évben a kerület alsó részéből a népiskolai jelentést ? — ki kell egészítenem azzal, a mi a jegyzőkönyv indokolásából kimaradt, hogy t. i. nemcsak a jegyzőkönyvben felhozott okból nem terjeszthettem azt be, hanem és főleg azért sem, mert a jelentés alapjául szolgáló rovatos iveket az egyik esperességből csak közvetlenül a gyűlés előtt, a bánáti esperességből pedig a gyűlés napjáig sem kaptam kezeimhez. Ugyanazon alkalommal a bánáti esperes úr megígérte, hogy a rovatos iveket mielébb be fogja küldeni, de miután azok mai napig sem érkeztek hozzám, azt kell feltételeznem, hogy azok végleg elmaradnak. A három esperességből beérkezett adatok részleteikben feldolgozva, rég óta várták a még hiányzó adatokat, hogy azok egy egészszé összeállíthatók legyenek: de miután a várakozás lehetőségének legszélsőbb határa is túl van haladva, kénytelen vagyok az adatokat csonkán, úgy a hogy azok kezeimnél vannak, összeállítani. Jelentésem tehát csak három esperesség iskoláira terjed ki, — s még igy is csonka lett, a mennyiben a bácsszerémi esperesség némely rovatokat éppen ki nem töltött, a III. számú rovatos íven pedig egy egész iskolakörből hiányzanak az adatok.