Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1873–1879

1875. november

45 az első 5 év lefolyása alatt csak 10 frtnyi segélyben részesülnek. 9. A tagok az alapszabályilag megálapított határidőig t. i. minden esztendőben julius 1-jéig, az esperesek utján küldjék be évi járulékaikat a pénztárnak. 10. Az özvegyek s árvagondnokok az esperesek utján küldjék folyamodványaikat az egylet főt. elnökéhez, még pedig az alapszabályok 37. pontjának utasitása szerint felszerelve. Jegyzette Händel Vilmos, Szeberényi Gusztáv. Tudomásúl vétetik, s minden tételében elfogadtatva, a jegyzőkönyvbe egész terjedelmében felvétetni határoztatik. 34. Olvastatik az egyetemes egyházi, mint legfőbb törvényszék­nek Belohorszky Lajos teszéri és Maszny Pál felső-rakonczai tanitók perében f. é. augusztus hó 24 dikén hozott Ítélete, mely szerint: „A másodbiróság Ítélete, az abban felhozott indokoknál fogva az ügy érdemében helyben hagyatik, a költségekre nézve azonban az alperes feloldatik, mert ezek felszámítva nem lévén, nem voltak meg­ítélhetők." Tudomásúl vétetik. 35. A mult évi gyűlés jegyzőkönyve 43-ik pontjának kapcsában; a jelen jegyzőkönyv még nem hitelesített pontjainak hitelesítésére: holnap reggeli 9 órára, a kerületi elnökség mellé b. Podma­niczky László, Doleschall Sándor, Raab Károly, Thebusz János, Wladár János, Belohorszky Gábor, Breznyik János, Trsztyenszky Ferencz, Plachy Bertalan, 'Sembery István, Bartholomeidesz Gyula és Sárkány János urak küldet­nek ki. 36. Olvastatik u. a. jk. 47. pontja nyomán a m. kir. Kultuszmi­nisztériumnak Budapesten 1874. szept. 8-án 24,722 sz. a. kelt leirata, s ezzel kapcsolatosan ugyanannak, ugyanazon sz. a. kelt s a horvát­szlavon-, dalmátországi miniszterhez intézett átiratának mássá, mely szerint ezen utóbb említett magas minisztérium tisztelettel fölkéretik, szíveskedjék a horvát-, sziavon-, dalmát területhez tartozó polgárosított területen lévő alattas hatóságokat oly értelemben utasítani, hogy egy­házi törvényes hatóságok általi felszólítatásuk esetén, ne a hatályon kivül helyezett pátensre hivatkozzanak és ne annak szabványait tartsák szem előtt. Megnyugtató tudomásúl vétetik. 37. U. a. jk. 48-ik pontjának kapcsában olvastatik a m. kir. Kultuszminisztérium Budapesten 1875. jan. 8-án 29,435 sz. a. kelt

Next

/
Oldalképek
Tartalom