Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872

1866. augusztus

10 Az aszódi gymnasiunitól, mely tavai jelentését beküldte, az idén semmiféle tudósítás sem crkczctt , . A losonczi gymnásium, valamint a mult ugy a jelen evben sem tartja kötelességének az is­kolai jelentések beküldését. . ... , , . , Tudomásul vétetik azon megjegyzéssel, hogy a verbászi algymnasium hiányos tudósítása helyett.kimerítőbb tudósítás kívántatik; a losonczi és aszódi algymnasiumok pedig tudósításaikat be nem küldvén, ezen mulasztásuk ro­szaltatik. s tudósításaik utólagosan elváratnak. 30. Ezen pontnak kapcsában olvastatott Bánhegyi István és Kiirtösy József losonczi tanároknak folyamodása, melyben panaszolják, hogy a Nógrádi esperesség a losonczi esperességi algymnasiuinot más testületre ruházván, a losonczi algymnasinmí tanárok és a nógrádi esperesség közötti viszonyt megszűntnek nyilvánította s őket egy évi előleg lefizetése mellett elbocsátotta, s kél ik az egyházkerületet, hogy hiványaik jogérvényességét teljes erejében fenállóknak nyilvánítsa : A folyamodvány tárgyalás és elintézés végett a nógrádi esperesség­liez utasittatik, — jelentése elváratván. 31. A mult évi jegyzőkönyv 31. pontjának kapcsában közöltetik azon ifjak névsora, kik ez évben az érettségi vizsgát letették: S e 1 m e c z e n: Borsicky Geyza (kath.) Bothár Samu, Dubravicky László, Eisert Géyza, Folkusházy Sándor, Heincz Hugó, Kiiment Dániel, Ma­rúthy János, Riesz Károly, Stúr Gyula, Tessényi Albert, Zsivora Samu — Kuntzl Nándor (kath.) Mikszáth Kálmán. Szarvason: Büchler Ignác izr., Gzinkoczky Márton,Deák Simon izr. Dörth Mátyás, Draskóczy István, Fabriczy János, Góbi Imre, Hatos Gusz­táv, Haviár Dániel. Hittig Lajos, Humenyik Samu, Junkuncz Sándor, Kohn Ignác izr. Kuthy Lajos, Kvasz Sándor. Lang Károly, Mokry Károly, Omaszta Elek, Reusz József, Schvarz Jakab izr., Sinkovicz Mihály, Steiner Albert izr., Steiner Samu izr., Szeberényi József, Szlovák Pál. Szucsu Béla gör. kel., Till József, Weiss Lipót izr., Bakay Sándor, Kiss Lajos helv. hitv., Zvarinyi Sándor. Tudomásul vétetik. 32. A tegnapi tí-dik pontban kiküldött pénztárvizsgáló bizottmány beadja jelentését, melynek folytán következő határozatok hozattak: 1. Az agentionale, capellanale és cathedraticum czim alatt fizetni szo­kott összegek az egyes esperességek által még mindig azon arányban fizettet­nek, mely évtizedek előtt az esperességek akkori lélekszáma szerint ala­píttatott meg; mely lélekszám azonban idő folytán, kivált az alsó, folyvást fej­lődő és népesedő esperességekben igen nagy mértékben megváltozván, mind inkább feltűnővé és érezhetővé lett azon több esperességek által panaszlott tényállás, hogy jelenben az esperességek igen aránytalanul járulnak a kerület szükségeinek fedezéséhez. Ennek helyreigazítása végett, megbizatik a pénz­ügyi bizottmány, hogy az agentionale stb. czim alatt fizetni szokott illetékeket az egyes esperességekre a jelenlegi lélekszám alapján — melyhez a szüksé­ges adatokat a superintendensi hivatal fogja szolgáltatni— a folyó évre igaz­ságos arányban vesse ki, használván e czélra a kerület által eredetileg elfo­gadott kulcsot, mely szerint minden száz lélek után egy váltó forint vagy a mostani pénzértékben 42 kr. fizetendő. 2. Több esperesség a protestáns egyház autonómiájával meg nem egyezőnek találván a kerület által több év folytán használatba vett azon szo­kást, mely szerint a pénztári hiányt az egyházakra azoknak megkérdezése s beleegyezése nélkül veté ki, s ezen körülményből származtatván azon feltűnő hátralékot is, melyet a számadások, kivált a hiány fedezésére kivetett össze­gek rovatában felmutatnak: ámbár a panaszlott kerületi határozatok mindig az összes esperességi képviselők által, s azok beleegyezésével hozattak, s igy e tekintetben a kerületet vád nem érheti, mind a mellett, hogy minden kifo­gásnak eleje vétessék, s az egyházak autonom joga teljes mértékben megóvas­sék, határoztatik: a) a mult évben közgyülésileg megállapított kerületi költségvetés egyelőre jövö évre is megállapíttatik. b) a mutatkozó pénztárhiány jövö évben az egyes esperességekre ki nem vettetik, hanem a hátralékok behajtása által fedeztetik. c) a számadásban kimutatott hátralékoknak 3 év folytán 3 évi rész­letekben való pontos befizetése ezennel elrendeltetik, s annak eszközlése az esperességektöl elváratik. d) a pénzügyi bizottmány utasittatik, hogy az 186 7i 8-ik évi költség­vetést, az ezen pont 1. száma értelmében rectificált kivetésre alapítva készítse el, mely elfogadás végett az esperességekhez s illetőleg egyes egyházakhoz lesz leszállítandó s az igy elfogadott költségvetés után járó összegek együtt és egy czim alatt fognak fizettetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom