Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872

1857. március

sé<>-"el működött gazdag érdemű fbpásztora főtiszt. Szeberényi János, hittudor és superintendens úr, földi pályáját bevégezte. A közgyűlés mélyen meghatva, az átalában ugyan az egész ma­gyarhoni egyházat, közelebbről azonban ezen bányai egyházkerületet érzé­kenyebben ért súlyos csapás nagysága által, feledhetetlen föpásztora iránti kegyeletes tisztelete s hálája, nemkülönben határtalan fájdalma némi kifeje­zésére, a megboldogult föpásztornak mindvégig áldásban maradandó emlé­két jegyzőkönyvileg örökítetni határozta. 5) A bányai egyházkerület közgyűlése Székács József pesti lelkész úr lelkes és alapos okokkal támogatott előterjesztése s illetőleg indítványa folytán tudomására jött annak, hogy a magas közoktatási minisztérium engedelmével Pesten, evang. reformált theologiai intézet nyittatott, s az, mint az egykor a két prot. felekezet által közerővel közczélra felállítatni szándékolt prot. főiskolának egyik alkatrésze már tetleg nemcsak életbe lépett, hanem abban ágostai hitv. növendékek is tanulnak, — s hogy ez intézet­ben egy ágostai hitv. theologiai tanszék állításának s arra egy olly tanár választásának, ki mindenek fölött az ágostai hitv. evang. theologiát külön egyéb reá bízandó tudo­mányokat pedig közösen tanitson, — sürgető szüksége forog fen. Tekintve, hogy a legnépesebb bányai egyházkerületnek lelkész­képző intézete nincs, s illy intézet külön felállítása jelenleg, midőn a gym­nasiumok újra szervezése minden anyagi erőt annyira igénybe vesz, lehe­tetlennek , ellenben annak közös alapon közös eröveli megalapítása gazda­ságos, üdvös és czélirányosnak mutatkozik; továbbá, hogy a theologiai növendékek kellő kiképeztetésére s hitvallásunk czikkeibeni kellő jártasság­szerzésére alkalom nyújtassák, lelkiismeretesen gondoskodni ezen egyházke­rületnek szoros kötelességében áll; tekintve azt is, hogy a tudományos eszközök bősége, mellyeket a magukat mívelni akarók felhasználhatnak, Pesten a leggazdagabb mértékben kinálkozik, s hogy ezen tervezett intézke­dés leendő foganatosításában az egykor olly vallásos lelkesedéssel felkarolt egyesült protestáns főiskolának majdan gazdagon gyümölcsözendő első virága mutatkozik: a tervezett tanszéknek felállítatása a közgyűlés egyhangú határozata által ezennel kimondatott, s az arra a legközelebbi kerületi gyű­lésen megválasztandó tanár fizetése elvileg 1500 pftban, s minthogy a kerület ezen egész összegről jelenleg nem rendelkezhetik, egyelőre 1200 pftban, ollyformán állap itatott meg, hogy annak fedezésére részint Isten­ben boldogult Szeberényi János áldott emlékű superintendens úrnak hála­dijul ajánlva volt s már most a kerület szabad rendelkezése alatt álló G00 pft. évenkénti illeték; részint az egykor tervezett prot. főiskolára több evang. gyülekezetek és egyesek által aláirt, eredetileg 2174 pftot tett, de több évi kamatjaival mintegy 3000 pftra szaporodott töke kamatai; részint pedig a néhai áldott emlékezetű Tupy József úr által a pesti prot. főiskolára tett 5000 pftnyi alapítvány kamatai fordítassanak — azon édes reményt táplálván a közgyűlés, hogy a még megkívántató csekély összeg hiányát egyes hitsorsosink vallásos buzgalma készséggel fedezendi. — Melly egyhangú határozat életbeléptetése, s az a körül felmerü­lendő intézkedések megtételére : Kubinyi Ágoston kir. tanácsos , Székács József, Bauhofer György, Hunfalvy Pál és Balassa István urak küldetvén ki, egyszersmind megbízattak, hogy a Tupy féle alapítványnak, az áldott emlékű alapító akarata szerint illy szent czélra lett fordítását az egyház­kerület nevében a testvér egyházkerületeknek, valamint az egyesült főis­kola javára akár testületek akár egyesek részéről történt adakozásoknak is e czélra lett szenteltetését az illetőknek tudomására juttassák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom