Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872

1870. augusztus

9 rezzen megállapodást oly pesti könyvárossal, a ki mindezen könyvek folytonos árulga­tására vállalkozzék és mint ilyen a superintendens úr által az esperességek utján a községek és egyeseknek ajánltatni fog. 15. A 19. pontra olvastatott Szénássy Sándor úrnak az egyetemes és bányakerül, levéltárakról együttesen tett jelentése. Mely alkalommal jelenti elnöklő superintendens úr, hogy Szénássy Sándor úr kerül, levéltárnoki hivataláról lemondott. Helyébe kerül, levéltárnokul Heinrich Gusztáv tanár úr választatott meg, ki e hivatalt el is vállalta. — A fönti jelentés kiadatik az újonnan megválasztott levéltárnok Dr. Heinrich Gusztáv úrnak oly czélból, hogy az ott jelzett s a levéltár kellő berendezé­sére elkerülheti énül szükséges teendőket lehetőleg hajtsa végre. Egyúttal Szénássy Sándor úr figyelmeztetendő lészen, hogy jelentésének az egyetemes levéltárra vonat­kozó részét az egyetemes gyűlésre külön terjesse fel. 10. A 20. pontra: olvastattak a. m. kir. ministerium 106. 115.és 141. számú intéz­ményei, mellyek szerint országszerte segélyt gyűjteni engedélyt nyertek : a) a zólyom-lipcsei egyház, melly ez engedéllyel már élt is, b) a losiczi és szevratouchi egyházak Csehországban, Ezen gyűjtések elnökileg már köröztetve lévén, itt tudomásul vétetnek, a hiveknek pedig bőkezűségükbe ajánltatnak. 17. A 21. pontra jelenti elnök superintendens ur, hogy kerületi ösztöndíjúi 1870 : június 11-én egyenkint 40 ftot kaptak : Czinkovszky Márton, Boszágh János és Margócsy Kál­mán hitjelöltek:— Nyácsik Endre visszatérvén idő előtt, — nem részesittetett. — Jelenleg pedig Bothár Ede, Sárkány Lajos, Zsilinszky Mihály, Chován Viktor, Áchim Mihály, Gajdács Pál és Endrefy János hitjelöltek folyamodnak. Ezen 7 folyamodó a tavali 21. határozat épségben tartása mellett az ösztöndíjazan­dók sorába fölvétetnek. 18. A 24. pont 6. alpontjához jelenti az elnökség, hogy a kerületi özvegy-árva-in­tézet tervezetének kidolgozására kiküldött választmányból B. Podmaniczky Ármin ur leköszönt. Helyébe Kemény Mihály úrral egészíttetvén ki a választmány, — dolgozata elvá­ratik. Addig pedig, mig a kidolgozandó tervhez képest a házassági felmentvények díjainak hováfordítása iránt majdan végleg határozni lehet : mint elkülönített tőkét ugy kell kezelni és kamatoztatni azokat. 19. A 25. pontra jelenti elnöklő superintendens ur, hogy ő Jockel Henrik ujver­bászi tanitó részére határozandó állami jutalom vagy kitüntetés végett már f. é. januar 6-án irt fel a m. kir. kultus-ministeriumhoz; választ azonban eddig nem kapott. Miután az esperességek Jockel Henrik urnák tanitói érdemeit ismételten kiemelték: az elnökség a jutalom szorgalmazására utasíttatik. 20. A tavali 28. ponthoz olvastatott Bujkovszky G. A bánáti utazó lelkész évi je­lentése a bánáti diasporáról; mellynek folytonos haladást tanúsító mozzanatai általában, különösen pedig az, hogy az államvaspályatársaság Aninán, Qravizán és Resiczán a védnöksége alatt eddig csupán kathol. felekezeti jellemmel birt oskolákat közöseknek mondta ki és bennök a protestáns vallástan is rendszerittetett; -— hogy Stajerdorf-Aninán ugyanezen államvasuttársaság bitrokonink javára templom építéshez ingyen telket ajándékozott; végre hogy a péterváradi had parancs- nokság Mehádia fürdőhelyen, utazó lelkészünknek valahányszor tiszte arra vezeti, ingyen lakást és isteni tisztelet végzéséhez ingyen-termet rendelt : örvendetes tudomásul vétettek és az elnökség megbízatik hogy a péterváradi cs. és kir. hadparancsnokságnak e pártfogást különösen köszönje meg. 21. A tavali 29. számban foglalt alsó-palojthai ügyre nézve azt jelentvén a nógrádi főesperes ur, hogy a béke tökéletesen helyre állt : Azzal e jelen pont elintézettnek tekintetik. 22. A 30. pontra a tavali határozat azzal ujittatik meg, hogy a zsinatot olly előzsinat előzze meg, melly amannak választási és ügyrendi szabályait állapítsa meg. Mi is utasításul szolgáljon az egyetemes gyűlésre menő küldöttinknek. 23. A 31. ponthoz jelenti elnöklő piispök ur, hogy nem csak az erdélyi és magyar­honi, hanem még a felső-austriai mind két felekezetű evang. superintendeutiák is megkiildék jegyzőkönyveiket. Örvendetes tudomásul szolgál. A jegyzői hivatal mindenik superintendentiának ugyan annyi példányt küldjön viszont a mi jegyzőkönyveinkből, a hányat ő nekünk küldött. * 24. A 33. pontra : jelenti elnöklő püspök ur, hogy tanárképességi okleveleiket az elkészült minta szerint eddigelé megkapták : Rosenauer Károly, Mauricz Rezső, Jeszenszky István, Melczer Kálmán, Szomora Bertalan, Bellus János, Róth Márton és Szlujka Mihálv. Tudomásul vétetik. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom