Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872
1866. augusztus
ház lelkészének tekinthető, a mennyiben az ö gondjaihoz tartozik az ilven egyházat a lelkiekkel ellátni, ezen kivételes esetben felhatalmazza a nógrádi főesperes urat. hogy a málnapataki egyházat saját felügyelete és felelőssége mellett, Hrk Jánossal mint saját segédlelkészével láttassa el a lelkiekben, mindaddig, mig ez a törvényes kort eléri s törvényesen megválasztható leszen, Superintendens ur pedig kilátásba helyezte a folyamodóknak, hogv azon esetben, de csakis azon esetben, ha ez idő alatt mind a málnapataki egyház. mind Hrk János segédlelkész, példás raaguktartása által arra érdemeseknek bizonyulnak, gyakorolni fogja a kerületi utasitás által adott azon jogát, melv neki megengedi, kivételes esetben, a jelesnek bizonyult fiatal lelkészjelöltnél a nagykorúsághoz hiányzó egy évet elnézhetni. — A kerületnek ezen határozatát és Főtiszt. Superintendens ur biztosító nyilatkozatát a málnapataki küldöttek hálás köszönettel fogadták. 25. A tegnapi 9. pont alatt kiküldött szavazatszedö bizottmány beadja jelentését, mely szerint az egyházkerületi törvényszék a beadott szavazatok többségével következőkép alakult: Elnök: Radvánszky Antal, Alel n ö k : Kubinyi Ferencz, K ö z b i r á k : Hunfalvy Pál, báró Podmaniczky Armin, Veres Pál, Sztebló Andor, Fabó Andor, Lang Mihály. Póttagok: Tatay Pa 1, Grörgei István, b. Podmaniczky Frigyes; Elefánt Mihály, Sárkány Sámuel és Sárkány János. Tudomásul vétetett. Fabó Andor újonnan választott közbiró azonnal föleskettetett, Sztebló Andor pedig jelen nem lévén, az esküt Főtiszt. Superin' tendens ur kezeibe fogja letenni. 26. A tegnapi gyűlés jegyzökönyve felolvastatván hitelesíttetett. 27. A tegnapi 18. pont folytán Jákobéi József ur az egyházkerület pénztárnokává megválasztatván, a gyűlésnek bemutattatott, s az esküt is azonnal a gyűlés szine előtt letette. 28. A pénztárnoki hivatal betöltésénél felmerült azon kérdésre: mily anyagi és erkölcsi biztosítást nyújtson a kerületnek a megválasztott pénztárnok? a pénzügyi bizottmány megbizatik, hogy a pénztárnok számára utasítást, dolgozzon ki, s azon viszonyt melyben a pénztárnok a pénztári bizottmányhoz állni fog, határozza meg, s javaslatát a jövő kerületi gyűlésre mutassa be. 29. A mult évi jegyzőkönyv 30. pontjának nyomán a 7. pontban kiküldött iskolai bizottmány a következő jelentést teszi: 1. A selmeczi főgymnasium az egyetem által megállapított tantervet követi, azonban a val lást, latin, magyar, tót nyelvet, hellén s római régiségeket az Y. és VI. osztályban, ugy szintén a vallást, a nyelveket s az aestbetikát a VII. és VIII. osztályban együttesen adja elö. Zene és rajztanitásról gondoskodva vau. Működik 7 rendes, 3 rendkivüli tanár. Tanítványok száma : a felgyinuasiumban 99, az algymnasiumban 157; összesen 256; ezek közül helv. hitv. 21, róm. kath. 9, izraelita 2, a többi ág. hitvallása. Az érettségi vizsgára jelentkezett 17 ifjú közül 3 visszalépett; 12 jó sikerrel állta meg a vizsgát, kettő a mennyiségtanból utóvizsga letételére utasíttatott. 2. A szarvasi főgymnasium 12 rendes tanár működése mellett egészen a megállapított tantervhez tartja magát. Részben kötelező tanulmányok közé soroztainak a néptanítóságra előkészítő dolgok, szláv nyelv, elő-osztályi folyam, testgyakorlat; melléktanulmányok : a zene, ének, rajz, franezia nyelv. Tauitváuyok száma az algymnasiumban 238, a felgymuasinmban 187, összesen 425; a bölcsészeti folyamban 9. Ezek közül : ág. hitv. 272;" helv. hitv. 17 : r. kath. 54; g. keleti 21 ; Mózs. vall. 70. Érettségi vizsgát*tett 35 ifjú ; ezek közül egy végkép visszautasittatott, 3 a VI II. osztály ismétlésére. 3 pedig utólagos vizsga letételére utasíttatott; aka demia-képességi bizonyítványt tehát kaptak 28-an. A gyinn. értesítője Napló-töredékeket is közöl egy-két svájczi gymuásiumról Zsilinszky Mihály tanártól, mely dolgozatra szabad legyen ez alkalommal a tan Ugy barátjait figyelmeztetni. Uj tankönyvekül behozattak :Torkos László költészettana, az algymnasiumban pedig Zsilinszky Mihály története életrajzi vázlatokban. 3. A beszterczebányai 5 osztályú gymnasiumban 5 rendes tanár működik. A tantárgyak el osztásában a tantervhez ragaszkodnak, combinálják azonban a magyart a III. és IV., a német és tót nyelvet a II. és III., ugy szintén a 1Y. és V. osztályban. A tannyelvre vonatkozó eljárás olyan mint tavai. A tanítványok száma 79; ezek közül ág. hitv. 71 ; belv. hitv. 2: izraelita 6. 4. A békés-csabai 4 osztályú algymnasiumban 4 tanár működött, kiknek mindegyikére 26 heti óra jut, a mi mindenesetre tulterheltetés nélkül nem történhetik. Hasonló megjegyzésünk van az egyes osztályok óra-számára, névszerint az I. s II. osztálvban. A tanitvánvok száma 89; ezek kö rzül ág. hitv. 46; helv. hitv. 3 ; r. kath. 16 ; k. görög 6 ; izraelita 18. 5. A v e r b á s z i 4 osztályú algymnasiumban a külön Yallástanítókon kivül csak 3 tanár működik, nnkl, ».l.i .... 1.1 I 1 ' * _ • 0. ' „, J.. „11^1.«. „Kni J./v V, ~ i-4. IrtL.TilftcnlvQn QT+ 1 Cl Q hnfTV Q j — 1 i\e»/iW» O' Ui l" 1 7 ' • • 1 — ? O C < > , . zendő még, hogy a fő tannyelv a német : földrajznál és történetnél a magyar; a latin nyelvnél a latin 6. A pesti 6osztálvu gvinnasium egészen a tantervhez alkalmazkodott. Működött 6 rendes, 1 segéd és 2 rendkívüli tanár. A tanulók száma 276; ezek közül ág. hitv. 148; helv. hiy. 20; ang. reform. 1 ; r. kath. 4 ; k. görög 8; izraelita 95. A gymnasium értesítője egy figyelmet érdemlő nyelvészeti értekezést kőzöl Széuássy Sándortól : latin nyelvta'ni tanulmányok czime alatt.