Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872

1865. augusztus

12 24. A tavali jegyzőkönyv 47-ik pontja a bányakerületi tanárvizsgálók névsorát tartal­mazza, melyből azonban Greguss Ágoston és Hunfalvy János egyetemes gyülésileg is bejegy­zett tagok neve kimaradt; Minek következtében kerületünk tanárvizsgáló bizottmányának teljes névsora következő: Palló Sándor, Hunfalvy Pál, Hunfalvy János, Láng Mihály, Torkos Károly, Breznyik János, Tatay István,Greguss Ágost, Greguss Gyula, Horváth Zsigmond, Batizfalvy István, Dorner József, Dr. Burgovszky János és Zelenka Pál. 25. A tegnapi 8-ik pont értelmében elkészitett esküforma bemutattatván — megállapittatott s a jelenvolt törvényszéki birák által letétetett következőkép: „En N. N. esküszöm az egy élő Istenre, ki atya, fiu és szenflélek, egy bizony Isten, hogy a bányai ágostai ev. egyházkerületi törvényszék közbirájává megválasztatván, az előttem megfordulandó peres ügyekben személyválogatás nélkül, és félre tevén kedvezést, jutalmat, adományt, ba­rátságot és gyűlöletet, ugy, mint azt Isten és annak igazsága tudnom engedik, igaz ítéletet mondandok. Isten engem úgy segéljen és annak evangyélioma." Több törvényszéki tagok azonban névszerint elnök Radvánszky Antal, alelnök Kubinyi Ferencz, továbbá Sztehlo András, Elefánt Mihály és Görgei István urak ez úttal távoliévén, ezekre nézve határoztatott, hogy mielőtt bíráskodáshoz fognának, az esküt Superintendens úr kezeibe letenni szintén köteleztessenek. 26. A pénzügyi bizottmány elnökségére a szavazatszedő bizottmány jelentése szerint mélt. Fabiny Teofil úr megválasztatván, ez eredmény örvendetes tudomásul vétetett. 27. A pénztárvizsgáló bizottmánynak, s kapcsolatban a pénzügyi bizottmánynak a pénztári számadásokra vonatkozó jelentései felolvastattak, s ezekből kifolyólag határoztatott. 1. A bácsszerémi esperesség, Cathedr. Agent, czim alatti tartozásán fölül 12 krt. küld­vén be, ez a jövő évi számadásban javára lesz irandó. 2. Ä Gosztonyi-féle hagyományhoz tartozó államsorsok szelvényeiért kamat fejében járó 105 frt. helyett csak 97 frt 16 kr. tétetvén bevételbe, azért, mert 7 frt 85 kr, a jövedelmi adó és beváltási provisio fejében levonatott: megujittatik azon szabály,hogy a bevételben minden­kor az egész kamatöszveg kitétessék, a levonás ellenben külön kiadási rovatban vezettessék be. 3. A mult évi 34-ik pont szerint Sárkány János és Doleschall Sándor uraktól besze­dendő hátralékok iránt, az ottani határozat megujittatik. 4. A papi özvegyek számára utalványozott öszvegek kifizetése körül némely szabály­talanságok fordulván elő, jövőre szabályul állapittatik meg a) hogy a kifizetés csak a superintendens ur vagy általa feljogosítandó helyettese utalványára, és az illető özvegyek nyugtatványaira történjék , s oly esetekben is, midőn a pénzt a gyűlésen jelenlevő esp. küldött veszi fel, ez az özvegy nyugtáját pótlólag beküldeni köteles. b) az özvegyek nyugtáján az illető lelkész által azok életben léte tanusittassék. 5. Az utalványozástól függő fizetéseknél, az utalványozott öszvegen túlfizetés ne tör­ténjék, mert az ily túlfizetés el nem fogadtatik. 6. Oly adósnál, ki a kamatot lejárat utáni bárom hónap alatt le nem fizeti, a tőke azonnal felmondassék, s e czélból a késedelmezőket a pénztárnok a ker. ügyvéd urnák ideje korán jelentse be. S már ez úttal felmondatni rendeltetnek a Kovács Miklós örököseinél lévő 7140 frt., miután e tőke útán már 1943 frt. 20 krnyi kamat van hátralékban, mindazonáltal csak azon esetre, ha a m. é. 27. pont alatti határozatnak még félév alatt sem tétetnék elég; — továbbá a gróf Berchtold Forgách Ottilia örököseinél levő 420 frt. tőke feltétlenül. 7. Jövőre a befolyandó s kihelyezhető pénzek, mind maguk a tőkék, mind a kamat­fizetés nagyobb biztosítása végett, főleg magyar földhitelintézeti záloglevelekbe lesznek fekte­tendők, fentartatván mindazáltal az egyházkerület határozási joga minden egyes esetre, ha akár egyházak akár egyesek folyamodnának betáblázás melletti kölcsönért. 8. Azon régibb adósok, kiknél a tőkék kielégitőleg biztosítva nincsenek, köteleztet­nek a pénzügyi bizottmány vagy illetőleg a ker. ügyvéd felszólítására, vagyonuk hiteles be­esőjét, vagy legalább az általuk vagyonuk után fizetett adót kimutató adóküny veket a czimzett bizottmányhoz betekintés végett beküldeni, különben a náluk levő tőkék felmondandók levén. 9. Az egyetemes gyűlésre menendő követek ujabban utasittatnak, olyféle intézkedést sürgetni, mely szerint az egyetemes egyházi törvényszék tagjai ne a kerületi pénztárból, ha­nem a pervesztes fél által fizetendő perköltségekből dijjaztassanak. 10. Tudomásul felj egyeztetik, hogy a kerület kamatozó tőkéi — ide számitva az ala­pítványokat is, tesznek . 65815 frt 45 kr. tartozási állapota pedig ' . 4236 „ 15 „ és igy activuma ~ " " " 61579 frt 30 kr. 11. A számadás egyébként rendesen vezetettnek és minden tételében igazoltnak ta­láltatván, pénztárnok ur részére a szokott felmentvény kiadatni rendeltetik. 28. A m. é. jegyzők. 47-ik pontjára a tanárvizsgáló bizottmány jelenti, hogy Kemény

Next

/
Oldalképek
Tartalom