Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872

1864. augusztus

7 13 Minthogy a panaszlott eljárás kétségtelenül nagy mértékben képes a rendet és fegyelmet iskoláinkban aláásni, a tanulókat saját tetemes kárukra a gymnásiumi fokozatos képzés kényszerűségének megkerülésére s azon tö­rekedésre ösztönözvén, hogy inkább rövid úton bizonyítványt, mint hosszasb úton képzettséget nyerjenek, — minthogy a más közintézetből átjövő tanu­lótól rendes bizonyítványt követelni sa bizonyítványilag tanúsított áthelye­zési ítéletet tiszteletben tartani a dolog természete, a rendezettebb intéze­teknél régóta fenálló gyakorlat s a mai nevelési rendszer egyaránt köteles­ségévé teszi az intézeteknek, s protestáns tanintézeteknek annyival inkább, mert az ily visszaélések mellett még a jobb tehetségű ifjak kellő kiképezte­tése is koczkáztatik, holott a mi egyházunknak éltető eleme az alapos kép­zés és_ a tudomány, — de koczkáztatik az ifjaknak még vallási nevelése is. ha az ifjú más intézetbeui magasabb osztályba fölvétetni remélhet vallástani osztályzat nélkül is, — minthogy végre tanintézeteink alapjokban rázkód­nak meg, ha akár a közönség akár a közhatóságok irányában hitelök meg­rendül: ennél fogva az egyházkerületi közgyűlés kötelesnek érzi magát ezen feljelentett tényeket el nem hallgatni, sőt azokról az illető dunamelléki belv. hitv. főt. Superintendentiát azon atyafiságos megkereséssel értesítni, hogy a dolgot illetőségéhez képest megvizsgálni s a protestáns nevelés és tanügy közös érdekében a nevezett belv. hitv. gymnásiumok Igazgatóságait hasonló visszaélésektől eltiltani sziveskedjék. 41. A nógrádi esperesség részéről panaszoltatván, miszerint a nm. mk. Helytartó Tanács f. é. mart. 18-ról 636. sz. a. kelt leirata értelmében azon földbirtokokra és telkekre, me­lyek után a R. cath. lelkész és tanitó fizetése fedeztetik, ezen tehernek telekkönyvi bejegyzése hagyatott meg, a nélkül, hogy ezen kedvezmény a protestáns lelkészekre és tanítókra is kiter­jesztetett volna, mi által a közbejött birtokváltozások által a protestánsokra érzékeny veszteség báramolhatik. Kielégítő adatok hiányában ezúttal bizottmány neveztetett, mely a jövő közgyűlésre véleményes jelentést tegyen az iránt, váljon kivánatos és szükséges legyen-e ez ügyben — és minő lépéseket tenni, a további határo­zat e jelentésig függőben tartatván. A bizottmány tagjaivá: ker. felügyelő Dessewffy Ottó úr elnöklete alatt Veres Pál, Zelenka Dániel és Moravcsik Mihály urak neveztetnek ki. 42. Fölvétetett a birdai egyháznak, saját lelkésze Horváth Dániel elleni folyamodványa : Melyből ugy mint Superintendens urnák és a bánsági esperesség­nek jelentéséből meggyőződvén a közgyűlés, hogy a birdai egyház és lel­késze közti feszült viszony mielőbbi intézkedést igényel; meghagyatik az illető esperességnek, hogy a máris nagyon elmérgedt sebet akár barátságos uton akár törvényszéki eljárás utján mielőbb orvosolja, a panaszló gyüleke­zet a lelkész irányábani minden tettlegességtől eltiltatván s a fenebb meg­hagyott esperességi intézkedés sikerének bevárására utasíttatván. 43. Superintendens ur jelenti, miszerint hivatalosan értesülvén arról, hogy a porosz fő bibliatársulat ésWratislaw tanár Angolországban a Ruzieka Jósef által Prágában kiadott bib­liából nagyobb mennyiséget vettek a cseh, morva, és magyarországi szláv ajkú hivek közti kiosztás végett, a bányakerületi illetménynek beküldése iránt Ruzieka urat megkereste. Azzal adatik tudtára az esperességeknek, miszerint a megérkezendő példányok kellő aránybani kiosztása Superintendens úrra bízatott. 44. Mihálkó János apostagi lelkész ur, elbetegedése miatt rokonának Mihálkó Vilmos hitjelőltnek, segédlelkészül fölszenteltetése végett a kerülethez folyamodván; Superindentens úr pedig előadván miszerint a hozzá intézett ebbeli kérelmet azon okból nem vélte teljesíthetni, mert ez által a nevezett különben jeles ifjú, talán végkép elüttetnék a némethoni egyetemek látogatásától, más felől pedig a folyamodó lelkész urnák anyagi helyzete megengedi, hogy ide­iglen más segédlelkészt vegyen maga mellé; mihez képest ily irányban adott tanácsot a lel­kész urnák: Folyamodó utasittatik, hogy ezen jó tanácsot kövesse; egyébiránt a közgyűlés Superintendens urnák főpásztori canoni jogaiba avatkozni nem kiván. 45. Superintendens ur jelenti, miszerint a es. k. postahivatalok egy idő óta az egyházi ügyekben és hivatalosan küldött pénzes levelekért és nyalábokért, mind postabért mind pedig kézbesítési dijt követelgetnek : Mely eljárás mint ez ily levelek bérmentességét biztosító felsőbb intézményekbe ütköző, sérelem gyanánt az egyetemes gyűlésre fog fölter­jesztetni. 46. A m. é. egyetemes egyházi közgyűlés j.-könyve 11. pontjára vonatkozólag az es­perességek nyilatkozataikat előterjesztvén, ezek nyomán, és tekintve hogy a fenebbi 39-dik pont szerint a sopronyi és nyiregyházi tanitó képezdéken" kivül ilyen már most Szarvason is, külön e

Next

/
Oldalképek
Tartalom