Balatonvidék, 1917 (21. évfolyam, 1-51. szám)

1917-12-09 / 49. szám

1917 decemer 9. BALATONVIDÉK Ezután kezdődött meg az arany­pénzek mesterséges fölhajtása. A föl­'halmozás következtében, továbbá amiatt, hogy az ékszerészek nem Uidtak meg­felelő mennyiségű aranyhoz jutni, any­nyira megdrágult az arany forgalmi értéke, hogy ma már 105 koronát ad­nak egy 20 koronás aranyért, azok­nak, akik 120 koronát kérnek érte, az aranypénzeket az ékszerészek vásárol­ják azért, hogy beolvasszák és éksze­reket készítsenek belőle. Az ékszerészek nem számolnak azzal, hogy ezze! bün­tetendő dolgot követnek el, mert a pénzt nem szabad megsemmisíteni. Az aranyak forgalmában ma már ott látjuk az árdrágító ügynök szorgal­mas, céltudatos munkáját. Az arany ,pénz ma már olyan árucik, mint a zsír és szallonna De nemcsak az arany, hanem az ezüst pénzzel is nagy üzérkedés folyik. Az ezüst pénz tényleges értéke rendesen egyharmada a névleges érté­kének, ma pedig négyharmadra szál­lott föl, sőt ezt is túlhaladta. Az ezüst pénzt ugyan ugy hasz­nálják fel, mint az aranyatbeolvaszt­ják és öt-tízszeres ékszereket készíte­nek belőle a falusi asszonyok számá ra, akik papírban is megtudják fizetni tiz ilyesmit. Fülön kellene csípni né­hány arany uzso.ást. Kovás. • • • • • Németországban a haza oltárára adják az ékszereket, hogy a pénznek értéke a nagy megpróbáltatás napjaiban meg ne inogjon. Magyarországon pedig a pén/.ből, az arany­ból ékszereket gyártanak, hogy a konjunk­lurás vitézek és hadseregszállítók őrjöngő nagy/ási hóbortjait kielégíthesse a hazaáru­lással egy színvonalon álló üzérkereskedelem. Nálunk az aranypénzzel ép oly piszkos hábo­rús koniunkturázás folyik, mint akár a liszttel, zsirral, posztóval, cérnával, bőrrel egészen a kulimászig. Nálunk megtörténhetik az, hogy valutánk értékét telhetetlen kereskedelmi gaz­sággal ijesztő módon megronthassák. Az em­ber szinte aggódva veszi már kezébe az ui­•ágot, mert holt bizonyos, hogy valami uijabb háborús gazságról hall hírt belőle. * Zalaszentgróton Farkas Kálmán főbiró, Sümegen pedig Farkas István főbiró erélyes fellépése vetett gátat a már-már elviselhetet­len gaz uzsorának és árdrágításnak. A „Sü­meg és Vidéke" laptársunk a követke­iőket iria : „Farkas István' főszolgabíró erélyes re­vízió alá vette az ámspekulánsokat. Flősször a piacon csinálták meg a ren­det. A csendőrök és rendőrök kérlelhetlenül bevitték a városházára a drága portékát s ott illó árban lett eladva minden ; s büntetés is járt a lelketlen uzsorásoknak. Aztán jöttek a kereskedések. Kötelezték a kereskedőket, hogy mindent összeírjanak, feltüntessék az árat mindenen s a főbiró maga fogja ellen­őrizni, hogy ezek &t árak méltányosak legyenek. Ugyanúgy történt a cipészek és csizma­diákkal. Némely ijedősebb egyén attól félt, hogy most majd a falusiak nem hoznak semmit a piacra boszuból ; de erélyes főbiránk kije­lentette, hogy ezen is segíteni fog akként, hogy néhány faluban rekvirálást renez és a terményeket behozatja a piarcra. De erre nem fog sor kerülni, mert a falusiak megértve azt, hogy most már ők is olcsóbban jutnak ruhaféle és egyébhez, maguktól is behozzák az eladni valókat piacunkra. Most már mi is büszkén elmondhatjuk a szentgrótiak után, hogy Nálunk is rend van.« Egyben pedig üvözöljük Farkas István főszolgabiránkat, aki igazán erélyes, bátor, energiás kézzel nyúlt belé ebbe a darázs-fé­szekbe. Hiszen már-már kibírhatatlan volt, ugy az élelmi cikkek, mint a ruházati cikkek terén mutatkozó rohamos áremelkedés. Túl­nőttek a fejünkön ezek az összegek, ugy hogy meggyőztük nyögni a súlyos terhünket, félve léptünk ki a piacr i. vagy be az üzle­tekbe. Míg végül aztán fjbiránk erélyes kéz­zel megállította ezt a lelketlen áremelést min­den téren." * De irigylendő emberek a*ok a szent­grótiak és sümegiek ! # Egy helybeli traíikos nagymennyiségű tojást adott el egy helybeli úrhölgynek, da­rabját 50 fillérért, aki azt Bécsbe szállította. Íme 1 Most már nem csak az önszükséglet mértékéig terjed a dohánnyal és élelmi cikkek­kel való csere-bere, hanem külön és pedig jól jövödelmező üzletié r»ötte ki magát. Ezért nincs se dohánvunk, se tojásunk ! • • • «• • Hirek. • » • • — Felkérjük az igen tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy ugy a mult évi hátra­lékaikat, mint a már esedékes ez évi elő­fizetési dijaikat is a kővetkező cimen ad­ják postára : dr. Esák Árpád szerkezstö és kiadó Keszthely. — Az igyentejre és vele kapcso­latos gyermekvédelemre adakoztak (folyt.) : AAeizIer Károlyné, Scheiber Jó­zsefné 20 — 20 kor. Bőhm Károlyné 15— kor. lfj. Hoffmann Miksáné, Szerdahelyi Jenő, Özv. Weisz Zsigmond 10^10 kor. Herget György ­né, Károlyi Istvánná 6—6 kor. Barta Vil­ntosné, N. N., Tóth Istvánné. Traxler Károlyné Vejtzi Jánosivé, Özv. Weisz Ignácné, Özv. Veháp lmréné 5—5 kor. Krausz Zsigmondné, Máténé, Öri Lászlóné 4 —4 kor. N. N. 3 kor. Özv. Bognár Jánosné, Braun Jakabné, Dobos Sándor, Qróf Miksa. Havayné, Mészáros Jó­zsefné, N. N., lfj. Neiger Károlyné, Neumark Mórné, Pálfyné, Schleiffer Bőzsike, Weisz Ig­nácné, Weisz Sándorné, 2—2 kor. Eisenkorb Józsefné, Fábsics János, Özv. Fischl Sán­dorné, Károlyi Gábor, Kapalláró Gottlieb, Kovács Mari, Lichtenvalner Ferencné, Lukács Jánosné, Meizler Ilonka, N. N., N. N., N. N., N. N., N. N., id. Neiger Károly, Persovits Jánosé, Pollák Vilmosné, Prótár Ferenc, Sin­ger Izidorné, Szántó Jánosné 1 — 1 kor. Meghívó. Boér Sándor ezredes, állomásparancsnok és dr. Illés Ignácz törzs­orvos. kórházparancsnok védnöksége alatt a keszthelyi cs. és kir. szükség tartalékkórház­ban ápolt sebesült és beteg katonák javára december hó 11-én délután 5 órakor, az Urá­nia mozgó színházban jótékonycélu előadást tartanak, melyre a közönséget meghívja a rendezőség. Az előadáson közreműködnek : Dickl Rudolfné és Dr. Vutskits Györgyné, Smith Carrie, Hermann Rózsika, Antal Jucika, Szerdahelyi Károly és fia, továbbá dr. Bluui Ödön. Helyárak 3 és 2 kor. Páholy 15 kor. Felülfizetéseket a jótékony cél érdekbében köszönettel fogadnak. — Hacker Ferenc tartalékos zászlós ur Budapestről 5 kötet könyvet volt szives a IV. körleti tartlék kórháznak adni; melyéri ezúton mond köszönetet a vezetőség. — Felolvasás a kath. Legény­egyletben. Vasárnap este fél 9 órakor Szerecz Imre dr. prem. tanár a céhek életé­ről olvas fel a Legényegylet helyiségében. Dec. 16.-án este Gulyás Kálmán fog felol­vasni. Felolvasás után jótékonycélu tombola. — A keszthelyi községi elemi iskolai tanulók karacsonyfájára ada«= koztak : Berkes Ottó, Keszthelyi Takarék­pénztár R. T., Práger Tivadar, Frank Ignác, Berényi Béláné, Reischl Imre, Mérei Ignác, 20 — 20 kor. Nagy István, Keszthelyvidéki Ta­karékpénztár R. T., Imrik János, Hoffmann Soma, Huss Ferenc, Keszthelyi Kölcsönös Segélyező szövetkezet, Keszthelyi Ipari és Gazdasági Hitelszövetkezet 10—10 kor. Ro­senberg Manó, Heidecker János 6 6 kor Simon Alfrédné, Molnár Ignác, Rosenberg Ernőné, Vermes Gyula 5—5 kor. Neumark Jakab, Rosemberg Béláné, Gyenes Antal, Braun Arnold, Nagy Mór, N. N., Lőwy Pál 4 — 4 kor. N. N., Gál Nándor, Berger Rezsőné, Góri Ferencz, 3—3 kor .Sommer Ignácz, Vida Jenő, Özv. Veisz Ignácné, Pintér Ferenc Pollak Ferenc, Fogel Hermann, N. N., N N„ Nádai Irénke 2 — 2 kor. Dr. Rozenberg Sa­muné, 1— kor. A nemesszivü adakozóknak hálás köszönetét fejezi ki Vaszary Kálmán igazgató. (Eoly 1-) — Megyei közgyűlés. Zalavárme­gye törvényhatósági bizottsága f, hó 10-éu, Zalaegerszegen, a vármegyeház gyüléstermé­ben d. e. 10 órakor közgyűlést tart. — Kik nősülhetnek a katonák közül ? A hunvédelmi minisztérium az or­szág valamennyi törvényhatóságánoz körren­deletet intézett a hadkötelesek nősülési tilal­manak megszüntetéséről. A rendelet szerint engedély neikül nosülhetnek : az állitáskotele? kort még el nem ert 18—Z0 éves ifjak, akik az állítási kötelezettségüknek bármely kor­osztályban eiegeueitek, akiket felülvizsgálatra vagy kórházba utaltak és az összes neptel­kelésre kötelezettek. A besorozott hadkötele­sek házasságkötése tekintetében, az eddigi rendelkezem továbbra is érvenyben marad­nak. — Balatoni fürdő eladása. A bankok egyre-másra vásárolják a balatoni fürdőket A Magyar Bank és Keresk. Rész­vénytársaság ujabban a szép fekvésű Baiuta­tonzamárdi fürdőtelepet vásárolta meg Siótok mellett. Az uj gazda a négy kilóméteres be­építetlen fronton nagyszabású tervvel kezdi meg a fürdőtelep fejlesztését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom