Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-27 / 35. szám

1916 augusztus 21. BALATONVIDÉK 3 Urja kapnak wolhyniai csi= kokat a zalai gazdák. Egy izben már több száz Oroszországból küldött csikót (háromévesnél fiatalabb lovat) juttatott árve­rés utján a keszthelyi huszárosztály-parancs­nokság a zalai gazdáknak. A wolhyniai csi­kók a legkitűnőbb igavonó állatoknak bizo­nyultak, s csak egy hibájuk volt, és pedig az, hogy legalább nem négyszer annyit küldtek belőlük. Most ezen a hibán is segí­teni fognak, amennyiben ismét nagyobb cSi­kótranszport elindulását jelezték Wo'lhyniából, a keszthelyi helyőrségi parancsnokságnak. Az uj cikószállitmányt megint a keszthelyi huszárlaktanya födött lovardájában fogják árverezni. Énnek terminusát azonban még csak ezután fogják közhírré tenni. — Népfölkelők bevonulása. Az 1885— í 897. évig terjedő időközben született és hadiszolgálatra alkalmasnak minősített népfölkelők " 1916. évi augusztus hó 28-án, legkésőbben délelőtt 1 1 óráig, a népfölkelési bemutató igazolványi lapon feltüntetett kie­gészítő parancsnoksághoz bevonulni kötele­sek. Az ezt tudtuladó hirdetmények már ki vannak függesztve. Ezek figyelmeztetik a be­vonulókat, hogy erős lábbelivel, legalább két pár fehérneművel, két pár harisnyával, két törülközővel, evőeszközzel s tisztítóeszközök­kel tartozik mindenki magát ellátni. A be­vonulás alkalmával a vasúton ingyenes uta­zás van engedélyezve. Figyelmeztetik a hir detmények az érdekelt feleket, hogy aki el­késve vonul be, vagy egyáltalán be nem vonul, szigorú büntetés alá esik. Halálozás. Keszler Gyula tapolcai ny. polg. isk. tanár étetének 72 éves korá­ban f. hó 17-én elhunyt. A megboldogult Keszthelyen született és özv. Schersing Jó­zsefné benne testvérét gyászolja. Kiváló pe­dagógus volt. o o — Letartóztatják a sorozásról elmaradottakat. A kormányrendelet ér­telmében a közigazgatási hatóságoknak jo­gában áll a sorozásról elmaradt állitásköte­leseket, amennyiben azok szökésétől lehet tartani, a legközelebbi sorozásig őrizetbe venni. — Interpellációk a Haditermény működése ellen. A képviselőházban há­rom képviselő, névszerint Ráth Endre, Justh János és Eitner Zsigmond jegyzett be inter­pellációt a Haditermény részvénytársaság működése ellen. — A gazdák és a rézgálic. A gazdák között hetek óta élénk mozgalom folyik, melynek az a célja, hogy a jövő évi rézgálicszükségletük fedezéséről idejekorán gondoskodjanak. A kormány az idén vállal­kozott ugyan arra, hogy a gazdákat ellátja rézgáliccal, de a szállítás későn történt, ami­nek következései a termésen mutatkoznak. A gazdák most arra kérték a kormánnyt, hogy már a tél folyamán lássa el őket réz­gáliccal. Ennek a kívánságnak teljesítése megfogja akadályozni azt is, hogy a hely­zettel visszaélő kereskedők a gálic árát uira fölhajtsák 12 koronáig. 1 o — Földmivelő diákok. A földmi­velésügyi- és kultuszminiszter nagyarányú akciót indított a földnek megmunkálása ér­dekében. Miután az ország földművelő lako­sainak legnagyobb része katona, s az itthon­maradt asszonyok csak kis mértékben tudták e nagy hozzáértést igénylő mezei munkála­tokat elvégezni, nagy kiterjedésű szántóföl­dek maradtak megmüveletlenül, ami az or­szágra igen nagy kárt jelent. Ezt óhajtja elkerülni a földmivelésügyi miniszter, aki tegnap a néptanítókhoz és az iskolákhoz felhívást intézett, amelyben arra szólítja fel a tanítókat, hogy iskolás fiukból alakítsanak földmivelő csoportokat, amelyeket teljesen kiképezve, kitűnően fel lehet használni a me­zei munkák elvégzésére. — Segédjegyzői állásra pályázatot hirdet Pálffy László pacsai főszolgabíró Bu­csuszentlászlóra. — Boldog kolozsváriak. Kolozs­várott gróf Bethlen főispán öt óriási élelmi­szerraktárt állított fel, amelyekben rengeteg élelmiszerkészletet halmozott fel, ugy, hogy Kolozsvár lakói ma minden szükséges dol­got bőségesen és olcsóbban kapnak meg, mint amennyiért ma a kereskedők vásárolnak' — Leégett az egerszegi mag= pergetőgyár. A zalamegyei legnagyobb iparvállalatok egyike, a zalaegerszegi Faragó­féle kétemeletes magpergetőgyár leégett. A tűz este 7 órakor kezdődött és annak füstje az egész várost elözönlötte. Oltani lehetetlen volt, s ezért a tűzoltók munkája csak a tűz lokalizálására szorítkozott, ami sikerült is. Eközben a szomszédos kórház is jeletékeny kárt szenvedett. A kár több százezer korona. — Előmunkálati engedély uj za= lamegyei vasutakra. A kereskedelem­ügyi miniszter Rechnitz Béla földbirtokos budapesti lakosnak a Máv. Pápa állomásá­ból a Dunantuli h. é. vasutak Ukk állomá­sáig', valamint Csabrendek községtől a du­nántuli h. é. vasutak Zalaszentgrót állomá­sáig vezetendő szabványos nyomtávolságú h. é. vasútvonalra előmunkálati engedélyt adott. — Sokkal olcsóbb a kávé Ausz= triában. Az osztrák hivatalos lap belügy­miniszteri rendeletet közöl, a mely a kávé­kereskedelmet szabályozza. A rendelet ela­dási kényszer mellett maximális árakat szab. Szeptember 18-tól kezdve a kiskereskede­lemben a pörkölt kávé kilogrammjáért a fo­gyasztónak nem szabad 8 koronánál többet számítani, a nyers kávé maximális ára pedig kilogrammonkint 6 korona 40 fillér. — Asszonycim a pártában ma= radt menyasszonyoknak. A bádeni nagy­herceg megengedte, hogy mindazok a leányok, akik hadbavonult férfinak voltak jegyesei, bár a házasság a vőlegény halála, vagy el­tűnése miatt nem jött létre, az ,.asszony" cimet használhassák. Ez azonban csakis ab­ban az esetben szabad, ha a vőlegény ha­lála, vagy eltűnése összefüggésben van a háborúval. — Mi árulható hústalan napokon? A belügyminiszter rendelete szerint ezentúl kedden és pénteken az agy- és gerincvelő, a nyelv, tüdő, sziv, máj, fehér borjufej, borjúláb, sertésfej, köröm, bőrke, fehérmáj, borjumirigy, pacal, lép, vese, tőgy, orr, csont, marhakö­röm, árusíthatók ; más fel nem sorolt állati testrészek nem árusíthatók. — Ujabb kiviteli tilalmak. A mi­nisztérium rendeletet adott ki, amelyben az osztrák kormánnyal egyetértően több cikk kivitelének és átvitelének tilalmát kiegészíti. Eszerint a következő cikkek kivitelét és át­vitelét tiltották meg: friss szilva, nyul- és házinyulbőr, szivarka-papiros, juh-, bárány-, kecske-, gödölye-, nvul- és házinyul-prémek megmunkálva, de szücsárunak még teljesen ki nem készítve, vagy ilyen prémekből való kész szücsáru, azonkívül csizmapatkó-, to­vábbá mindennemű vasáru, gép és géprész, száz kilónál nagyobb darabsulvban, malom­berendezési tárgyak és malomipari egyébb műszaki cikkek, szövő- és kötőgépek és szél­erősségmérők. A rendelet kihirdetésének napján lép életbe. FŰV A R^sTTza bór) ő KERESKEDELMIT kitűnően végzett fiatal leány állást keres. Jegyzői irodában vagy bárhova elmenne. Szives megkeresést a Kiadóhivatal továbbit. szabás,varrásból oktatást adna Z heti nyaralás és csekély dí­jazás ellenében. Szives meg­keresést, Bérci E. névre, Elochner 1. hirdetőjébe : Budapest, 5emnielweis2-utca 4 sz. kéretnek, Laptulajdonos : Bontz József. Felelős szerkesztő és kiadó dr. Csák Árpád. A »BALAT0NV1DÉK« EQYES SZÁ­MAI KAPHATÓK: NÁDA1 1GNÁCZ KÖNYV- S PAPIRKERESKEDÉSÉBEN — Adria biztosító társulat Tri= estben. Az Adriai biztosító társulatnak 1915-ik évre vonatkozó 77-ik közgyűlése f. hó 7-én tartatott meg. A társulat ebben az üzleti évben is eredményesen látta el a reá rótt nagy és fontos közgazdasági feladatot. Az üzletév pénzügyi eredménye is kielégít­hetőnek nevezhető. Az életbiztosítási ágazat természetszerűleg lényegesen csökkent szer­zeményt tüntet fel és ezzel egyetemben a halálesetek számottevő gyarapodását. Az el­múlt üzletév a társulatra nézve igen lényeges, rendkívüli többletkiadással járt, különösen személyzeti- és a háborús jótékonyság kü­lönféle céljait szolgáló kiadásokkal. Áz üz­letév fő megterheltetését képezik azonban az értékpapírok átlagában beállott árfolyam­veszteség ellensúlyozására szükségessé vált könyvszerü leírások, amelyek összege : 3,052.213 koronát tett ki. Mindezek ellenére — a rendelkezésre álló tartalék igénybevé­tele nélkül — a legutolsó 1913-as, békés év osztalékának megfelelő 160-— kor. osztalék (az előző évi 130 koronával szemben) meg­állapítása volt lehetséges. A zárószámadás adataiból a következő­ket emeljük ki : az életbiztosítási A) osztályban 38,530.003 korona tőke­összegrői szóló ajánlat terjesztetett be, a ki­állított kötvények pedig 35,599.362 koroná­ról szólnak. Az üzletév végével az életbizto­sítási állomány biztosított tőkében kerek 546 millió koronát tett ki, biztosított járadékok­ban pedig 1,894.199 koronát. Halál és elé­rési esetekért, valamint járadékokért a társu­lat 13,013.982 koronát fizetett ki. Az élet­biztosítási osztály díjtartalékai az év végén a viszontbiztosított rész levonásásával 158, 325.000 koronát tettek ki, s ekképen a meg­előző évvel szemben saját számlára 6,688.000 korona növekedést mutatnak. Az elemi ágazatok B)osztá­1 y á b a n a díjbevétel következőképen alakult: tűzbiztosítás: 25,655.899 kor., szál­lítmány biztosítás: 3,203.069 kor., betörés elleni biztosítás: 859, 753 korona A viszontbiztositások összesen 13,798.547 koronát igényeltek. Az elemi ágazatokban társulat károk fejében a viszont­biztosított rész levonása után 7,409.000 ko­ronát fizetett ki. Az elemi ágazatok díjtarta­lékai a viszontbiztosított rész levonásával 12.360.996 koronát tesznek ki. Az üzletév végével a társulat tökéje és tartalékai következően alakúinak : teljesen befizetett részvénytőke: 10,000.000 korona, vagyontartalék : 12,000.000 korona, netto­dijtartalékok : 169,685.649 korona, nettokár­tartalékok : 7,940.344 korona, összesen ke­rek 200 millió korona. A társulat alkalmazottainak nyugdíj­pénztára 5,259.513 korona vagyon felett rendelkezik. FEST MINDEN SZÖVE­TET BÁRMILY SZÍNRE FEKETÉT 24 óra alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom