Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1916-04-23 / 17. szám
2. BÜ^HLTONVIDEK 1916. áprili s 23 Készüljünk a közelgő fürdőévadra. Igen Tisztelt Szerkesztő Ur! Olvastam becses lapjuk egyik legutóbbi számában cikküket, mely fenti cim alatt a helybeli teendőkről szól. Engedje meg, hogy én is elmondjam nézetemet. Szerintem e' -o és fő kötelességünk legyen a gondosk 'ás az élelmiszerekről — Hiába hivjuk ide a közönséget, ha nem tudjuk őket kellő élelemmel ellátni. Héviz közönsége — nem tudom pontosan — jóval felül van az ötezren. Keszthely fürdőseinek száma szintén több ezerre rug. Ez a nagyszámú közönség mind a környékbeli termelőkre támaszkodik. Igen ám, de nem szabad felejteni, hogy a közeli falvak nagyrészt szintén fürdőhelyek s amit az ottani termelők előállítanak, annak legnagyobb részét az ottani ftirdősök fogyasztják el. Már most kérdem, mi marad nekünk keszthelyieknek ? Nagyarányú termelésről kell gondoskodnunk, hogy elejét vegyük a nagy drágaságnak és a vele járó rossz hirnek. Hiába szép a mi vidékünk. Ha drága a nyaralás, rossz a hirünk és nem látogatja a közönség vidékünket. Elszokik tőlünk a közönség, Tegye szóvá Szerkesztő Ur, hogy kormánybiztosi rendelet alapján ne legyen szabad innen semmiféle élelmiszert elvinni. Az ország messze vidékeiről idesereglett közönség nem ehetik itt olyan jó balatoni halat, mint — Berlinben. Sajnos — úgy van, ha mi keszthelyiek jó balatoni halat akarunk enni, el kell menni legalább is Budapestre, Bécsbe, mert a jó halat el viszik tőlünk. Ugyanígy vagyunk a tojással, miegymással. A város sokat tehet, ha megvan a kellő hozzáértés. Zágrábban hivatalosan átvizsgálták az összes udvarokat, kerteket, telkeket. Ahol azt tapasztalta a hatóság, hogy a gazda nem művelte meg a földet, hatóságilag rendelték el azt. Ha ez se használt, egy arra alkalmas szegénysorsu zágrábi lakosnak adták át megművelés céljából ez évre. Ha italunk ezt nem is teszik mes, a hatósági mészárszék mintájára, béreljen a a hiányzó libákért megint megkínozza. Hát amint ott búslakodik, arra jő egy öreg koldus ás kérdi tőle, miért sir ? Csecse elpanaszolta minden búját-baját az öregnek. Amikor elmondott neki apróra mindent, az szerető szavakkal vigasztalta, hogy ne sírjon. Vannak akiknek még roszszabbul megy a soruk. Ime. például ő (az öreg koldus) már két napja nem evett egy falatot se, mert nem volt. Ekkor meg Csecsének esett még a szive az öregen. Segített is rajta. Belenyúlt szoknyája zsebébe, kivette onnan azt a darab kenyeret, amit mostohája adott neki aznapi ebédre. Átnyújtotta az öregnék, aki azt jóizüen el is költötte. Amikor aztán végzett az evéssel, felkelt és Csecse nagy csodálkozására vetkőzni kezdett. Levetette a koldustarisz'nyát, mely alátt fényes úri öltözét csillogott. Levetette álhaját, kenderszakállát és egy csodaszép ifjú lovag állott előtte, aki e szavakkal örvendeztette meg: — Keve vagyok, a hős Botond unokája. Szigligeti váramból öreg kuldusnak öltözve indultam el, hogy fekeéget keressek • magamnak. Jó szivedért megtetszettél nekem. Akarsz-e a feleségem lenni ? Hogyne akart volna? Az is lett. Olyan fényes lakomát csaptak, hogy Csoroszlyát a guta ütötte meg irigységében. város két—háromszáz hold földet és bolgár rendszerű kertészetet rendezzen ott be. Ha nem kap kellő munkaerőt, nézzen utána a hadisegélyes asszonyok között. Ott ugy hírlik akadna munkaerő — szelid nyomásra. Ha így nem, orosz foglyok igénybevételével valószínű keresztülvihetnék ezt a tervet. Nagy a tejdrágaság nálunk. Honosítsuk meg a juh és kecsketenyésztést. Ez nemcsak tejjel és tejhasznával látna el bennünket, hanem hússal is. A gyapjú pedig a magyar posztót szaporítaná. A házinyúl tenyésztésről már évtizedek óta irnak, de nem valósítják meg. Azt hiszem a mai élelmiszer szükség rá kényszerítené a közönséget, hogy ezt az olcsó és jó hust adó mozgalmat felkarolja. Egy üsztelője. A magyar becsület Azok a remények, amelyeket az intéző körök e háború folyamán a magyar néphez fűztek, teljesen bgváltak. Csak egy rövid visszapillantást kell, hogy vessünk az elmúlt hetek hivatalos győzelmi jelentéseire, azonnal meglátjuk állitásunk igazságát. A magyar ezredek dicsőségét zengi az a komoly pár szó, amellyel a legfőbb hadvezetőség rólunk megemlékezik. A magyar nemzetnek mai küzdelmét igen sokan összehasonlították a mult század szabadságharcával, mivel a mostanában duló óriási küzdelmünk is joggal tekinthető önvédelmi harcnak. E háborút is tehát ép ugy körülveszik a magyar népnek mindazon sajátságai, amelyeket elmúlt háborúiban megtaláltunk. A magyar vitézség mellett egyformán látjuk érvényesülni a magyar nemzet áldozatkészségét' is. Akik arra számítottak, hogy az az idő, amikor a magyar nép arany és ezüst ékszereit, bogiárait és kösöntyüit és egyéb drágaságait hordta a haza oltárára, ismét el fog következni, nem csalatkoztak. A magyar nép általában valami különösebb pénzügyi érzékkel nem igen birt. Ellenségeink, a írancia, az angol üzleti hajlamával sohasem rendelkezett. Mégis azonban, mikor arról volt szó, hogy a hadseregért pénzt áldozzon, ezt is megtette. Jóleső érzéssel állapítjuk meg, hogy nem a rideg üzleti önzés volt tetteink rugója, hanem a legszentebb érzelem, a hazaszeretet. Ez volt az a főindok, amely a három első hadikölcsönnek és a jelenleg folyamatban levő negyediknek is a sikereit biztosítja, illetve kilátásba helyezi. A mostani reális idők hangulata, amikor úgyszólván mindenkinek a létfentartás érdekében is kemény harcot keli vivni, a kormány természetesen nem kívánja a nemzet pénzbeli áldozatkészségét kizárólag a hazafias szempontok alapján igénybevenni, hanem oly gazdasági előnyöket nyújt azok fejében, hogy hadikölcsönbe való pénzbefektetés egyaránt jó üzletnek is vehető. Azzá teszik a hadikölcsönnek összes tulajdonságai. A magyar népnek majdnem minden fegyverfogható tagja a harctéren küzd. Amikor azt látjuk, hogy a hadikölcsönt jegyző felek között küzdő katonáink is nagy számma! vannak, a magyar becsület kívánja azt, hogy ,;íi, az itthonmaradtak is ' tegyük meg kötelességünket. A hadikölcsönre való jegyzés a véradÖ megváltását jelenti, becsületünk s egyben jövőnk . függ tehát attól, hogy ezt az adót mindenki, legjobb tehetségéhez Vnértén, az államnak igyekezzék leróni. Kárpátok ünnepe Kárpátok kultusz Un. Gondolatok 1916. május elsejéről. Irta: n. b. A mindenható mikor őseinket felhozá Kárpát szent bércére, ezt a hegykoszorut adta védelmül Árpád nemzetének. Most, mikor már több, mint ezer éve óvott meg bennünket a végpusztulástól, ismét fölénk gyűltek a hollók csapatai, melyek Észak rémes árnyainak mindig kísérői voltak. De a károgó csapat visszarebbent, hogy északabbra keresse zsákmányát mohó vágyainak. Kezdjük már érezni, mit jelentenek nekünk a Kárpátok hófedte büszke bércei. A kultuszminiszter rendelete a magyar szivekhez szólt: Tartassák összes iskoláinkban május elsején kárpáti-ünnepély, melyen méltassák a tanuló előtt a Kárpátok mai jelentőségét. Mennyivel jobban festenek a komoly nemzeti lobogók a tavasz e gyönyörű ünnepén, mint a majálisok tarka-barka zászlócskái az örömtől ujongó fiatalság hangos serege élén. Vagy nem hangzik-e szebben a honfidal ifjú és öreg ajkán, mint a tüntetők moraja. . . Lobogjon hát a háromszínű lobogó, lobogjon a szivekben a lelkesedés piros pünkösdi lángja, de legyen ez tiszta, mint a zászlónk patyolat-fehérje s élessze a remény májusi zöid szine kitartásra a nehéz idők nehéz viszonyai közt. Ezért szeretném én, ha ez a nap végleg átalakulna nemzeti ünneppé, kárpáti ünnepéllyé. . . . * Hiába mondja már nekünk Petőfi: Mit nekem te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája ; Bár csodállak, ámde nem szeretlek S képzetem hegy-völgyedet nem járja. azért, mi egész lélekkel az alföldtől a Kárpátok felé fordulunk s tekintetünket körüljártatíuk e természetalkotta védőbástya ércnél maradandóbb, fenyőkoszoruzta, sziklaövezte páncélcsucsain. Különösen most kell ezt fokozottabban tennünk, mikor még riem is olyan regen jajdult föl a költő : Csúcson-onnon fel az égig Ember hullám árja kéklik, Nirifs előtte akadály, — 5 közte, véle egybeforrva Hótakarta ormok orma. , . (Szávay Gyula: A király.) De nem maradt megboszulatlanul, hogy megzavarták a Kárpátok évszázados pihenőjét mert, ha Megmozdul egyszer a nagy magyar Kárpát, Minden fenyüje katonává válik A Tátrától az ojtozi határig és akkor szép Lengyelhonban is, ....... a moszkovita járom, Köddé, párává foszlik, mint az álom. . . (Kiss Menyhért: Censztohóí legenda.) A hős magyar honvédek derekasan megállták helyüket a Kárpátokon, melyek zöld koszorús, töretlen kőkarokkal ölelik körül a hazát'.! Sok emléket őriznek számunkra e hegyek. Pirosra festette a háború és sírokkal kékfest© gyár fest minden szövetet, bármily színre. Feketét 24 óra alatt.
