Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-10 / 50. szám

XX. évfolyám. Előfizetési ár: Egész évre 10'— K Félévre . 5-K Negyedévre 2 50 K Egye; jz. ára 0 20 K Nyilttér soronkint 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal KOSSUTH LAJOSutca 58. szám. Keszthely, 1916. november 12. KESZTHELY, HÉVÍZ S AZ EGÉSZ BALATONKÖRNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ POLITIKAI HETILAP. szám. 46. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízatásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóh<atali Interurbán : 15. Elő a vasmarokkal Az élelmi cikkek nagy részét a kormány maximálta. Az országos közélelmezési hivatal főnőkének egy rendelete szerint pedig sem a termelöknek, sem a kereskedőknek nincs joga a közszükségleti cikkeket fölhalmozni s azokat a fogyasztó közönségtől elvonni. Ez a rendelet jogot ad a helyi hatóságoknak arra is, hogy amennyiben ilyen irányú visszaélések történnek, az árut azonnal elkobozhatják s a közszükségleti cikkek elrejtöi elien a megtorló eljárást azonnal folyamatba tehetik. És mégis mit látunk, mit tapasztalunk ország szerte ? Azt, hogy a termelök s a kereskedők nagy része, — sőt a fogyasztó közönség tehetősebb része is — nem respektálja a szigorú rendeleteket és mérték nélkül felhalmozza és elrejti az élelmicikkeket, vagv olyan magas áron bocsátja forgalomba, mely jóval túlhaladja a maximális árakat. Ahogyan a háborúban elvesztette értékét és ereiét a kultura és humanizmus, ugy elvesztették ható erejüket a tisztesség és becsület parancsszavai is. Győzelem. A festő ecsetjét és palettáját festékes dobozába zárta és türelmetlenül nézett végig a félig kész képen. Nyugtalan léptekkel ment az ablakig . . . Szeme végigsiklott az akácvirágos kis utcán és egy hófehér falu piros virágos házon pihent meg. . . Az asztalon álló kis vii ágváza egyszerű, illatos, rózsacsokrán, a bútorok csillogó tisztaságán, meglátszott a kis huga puha kezének nyoma . . . Minden oly egyszerű, kedves és finom . . . — Még mindig dolgozik Lajos ? Szabad bejönnöm ? Üde hangon csicsereg be a kis ajtót félig kinyitva, a szomszédék Magdája .. . Szőkefürtü, kedves lány, nem szép, de van benne valami sajátságos, ami széppé teszi . . . — Magának mindig szabad kics'i Magda! — Mondja meleg hangon az ifjú festő és elébe megy az ajtóig. Aztán beszélni kezd gyors hangon a képről, melyet még nem végzett be, megkérdi tetszik-e s a leány mindenre szakgatoítan, röviden felel . . . Meglátszott rajta, hogy akar is nem is valamit mondani. . . A íiu észre vette és kacagva kérdezte : — Ugyan Magda, miért oly ko moly éppen ma ! ? . . . A leány összeszorított ajakkal, siró hangon kérte : Lajos kérem, ne menjen hozzá többé el ! . . . - A fiu összevont szemöldökkel, most már nyersen beszélt : — Ugyan Magda ! Maga is félt! Nem elég, hogy az anyám és a húgom örökké Mikor a városi ember ki megy a falura, hogy valamit vásároljon, horribilis árakkal találkozik s ha hivatkozni mer a maximális árakra, rendesen azt a választ kapja, hogy: > inkább a disznók elé öntöm, de annyiért nem adom!« A kereskedők nagy része is, — tisztelet a kivételnek — meg nem engedett mértéken tul kihasználja a háború okozta kivételes helyzetet és a tisztesség határát magasan túlszárnyaló hasznot szerez, ahol csak tud. Vagy elrejti az árut, arra számítva, hogy az még drágább lesz. Ime, egy példa a sok közül. Itt történt Keszthelyen. A kereskedők a pótkávé kilóját I K, 70 fillérért kapják a gyárostól. Akadnak lelketlen kereskedők, — fogják meg az orrukat, akiket a >1 e 1 k e 11 e n«' jelző illet — akik ezt az 1 K. 70 filléres pótkávét 4 K 40 fillérért árusították s adták el a fogyasztó közönségnek. A városi elöljáróság neszét véve a dolognak, kérdést intézett a gyároshoz, hogy mennyiért voina hajlandó a pótkávé kilóját szállítani ? Midőn megérkezett a gyáros válasza, hogy 1 K 70 fillérért, azonnal rendelt 20 métermázsát. A készletet átadta egy helybeli kereskedőnek", aki most a város elöljárósága által kiosztott >pótkávésirnak raitam, hogy szemrehányó tekintetükkel mindig találkoznom kell! Alég maga is bánt féltő remegésével, könnyező szemeivel?! Csak könnyeket ne látnék ! De nem is értem, mit sírnak rajtam ! . . . Talán az urától féltenek ? . . . Hm ! . . . Egy kis párbaj . . . mi az nekem ? ! Igaz, első párbajom lenne ; de nyugodt lehet Magda, jól megtanultam vivni. No ne sirjon édes Magda, hisz nem ért semmi baj ! Majd, ha lehet, szakítani fogok az asszonnyal. Maga azt nem érti, hogy mi fűz ehhez az asszonyhoz. . . Majd egy-két év múlva . . . Ugy-e meg fog nyugodni kicsi Magdám. És lágyan magához szorította a siró gyermeket, aki remegve simult a festőhöz és lázas hangon suttogta : — Ugy-e, most már szabad valaki életéért imádkozni . . . Mert oly rosszak az emberek, annyit beszélnek macáról és — és arról az asszonyról, aki oly szép . . . A fiatal festő ismét megnyugtatta, lecsendesítette a leányt és megfogadta, hogy ritkábban jár az asszonyhoz. És a leány mosolyogva, boldogan és büszkén engedte, hogy a fiatalember haza kisérje. És, hogy az asszony is lássa, ott mentek el az ablaka előtt . . . I!. Es mégsem tudott magán uralkodni !. . Mig a leány mellette volt, ugy érezte : megtudja tartani igéretét, de aztán amint jött a csodás alkony és nehéz akác-illatu párákkal telt meg szobája, nem látta többé a kis leány könyörgő, könnyes szemét, nem hallotta az anyja lassú, komoly beszédét s a kis huga kérését . . . Lopva, hogy senkise lássa, osont be az asszony pirosvirágu, fehér házába . . . jegy* ellenében 2 koronáért adja kilónkint. Ha azok a kereskedők, — akikről szó van — 2 K 40 fillérért árusították volna az 1 K 70 filléres pótkávét, nem szólnánk egy szót sem ; de 4 l( 40 fillér olyan ár, amellyel az illető kereskedők méltán reászolgáltak a börtönre. S igy van ez a háború óta sok más cikkel is. Nincs közlisztesséo. Sokaknak nem o jut eszébe, hogy nem az a nyomorult haszon a fontos most, hanem az, hogy gvözzünk. De ők féktelen önzésükben elfelejtik, hogy győzni csak akkor tudunk, ha összetartunk és egymást segitjük. De mit nekik a háború és mit nekik a háború győzelmes befejezése? Ök az aranyborjut imádják s csak önmagukra gondolnak. Fékevesztett kapzsiságukban elfelejtik, hogy a csatatereken milliók véreznek! Nem hallják ők a halálhörgést, nem az itthon éhező hadiárvák és özvegyek sirását ; ök csak a hasznot nézik meredt szemekkel, a hasznot, mely pénzt jelent és vagyont, kénveimet és jólétet ad ! Az ördög motóllája ez, amelyen vigyorogva himbálóznak a termelő és merkantilista árdrágítók; a motolla Már várta. Hízelgő macskaként simult hozzá Az arcát egész közel tartotta a fiatalemberhez, hajából bóditó illat csapott hozzá. Vadul szorította magához az asszonyt. De aztán ahogy ajkát forró ajkához szorította, keze lehullt és' hidegen, idegenül állt az asszony előtt. Kijózanodott. Eszébe jutott a leány, szinte gyermekes, puha ajka. Az asszony egy pillanatig megütközve nézett rá, de aztán goronbán csattant fel : — Mi az Lajos ? Mi lelte ? Tán csak nem pillanatnyi rosszullét ? A "festő pedig lehajtott fővel állt előtte, mint kis diák korában, amikor nem tudta a latin rendhagyó igéket ... Az asszony pedig gúnyosan folytatta: _ No persze. . . Mit is kérdem ? Megint eszébe jutott a kis huga szemrehányó tekintete és az anyja kenetteljes beszéde, no meg az a szőke — viaszbábu ! . .J. — Elég Ilona 1 Ne folytassa! Eleget tűrtem szeszélyeit, az anyám, a húgom folytonos sértegetését, gunyolását,— de hogy még azt a lányt is bántsa, aki maga a tisztaság és jóság . . . Nem ! Ezt nem tűrhetem! Elég volt mindebből és igy ne csodálja, ha most örökre búcsúzom. Ezzel gyors léptekkel indult a nehéz, parfüm-illatu ' szobából és megelégedetten dörmögte : Örülök, hogy jól ment minden ! III. Alig hullt le az akácfa virága, az emberek ismét suttogni kezdtek. A fiatal festő tartotta eljegyzését a kicsi Magdával ! SZALAY ANNUSKA. t