Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-03 / 49. szám

£ KALATUNVIDEK 1916 december 3. rály fölött, méltatva annak erényeit és elévülhetetlen érdemeit. 11 órakor a főgimnáziumba sereglett a közönség s a szorongásig megtöltötte annak tágas tornatermét, hogy meghallgassa a főgimn. ifjúság s az állami polgári leányiskola növendékeinek közös gyászünnepélyét. E gyászünnepély méltó módon egészítette ki és zárta be a keszthelyi ünnepélyek sorrendjét. Az ifjúság énekkara gyászdalokat énekelt Eckhardt Antal karnagy vezetése mellett; az ifjúság, — ugy a főgimnáziumi, mint a polgári leányiskolái, alkalmi költeményeket szavaltak, dr. Szerecz Imre főgimn. tanár pedig magvas emlékbeszédet tartott az elhunyt király fölött. Közel 12 óra volt, amikor az ünnepély véget ért s a közönség, mélyen meghatva távozott az ünnepély színhelyéről. Az üzletek a gyászszertartások alatt zárva voltak. Szeretet és béke. Qyermekálmaink legszebbje, eltűnt ifjúságunk édes emléke, egykori ártatlan szivünk gondatlan öröme — eljössz szép karácsony az Urnák 1916-ik esztendejében is, amelynek véres veszteségét nehezíti és keseríti egy áldott lelkű, szorgos életét egészen népe boldogitásának szentelő király csendes távozása. Eljössz, mert a világháború borzalmai és a gyász fájdalma közepett még inkább szükségünk van arra, amit hirdetsz s amire tanitasz : a szeretetre és békére. A szeretet ünnepe voltál a múltban, amikor összejöttünk a meleg családi fészekben és élveztük egymás közelségének boldogságát ; az édesanyánk forró ölelését, csókját, az édesapánk okossággal teli szavát s testvéreink kedveskedő bábuzását. A szeretet, öröm és boldogság hagyományos ünnepe a békének örökszép fényében tűntél fel mindenkoron s oszlattad el az árnyakat, miket az élet reá vetett a lelkünkre. Most nem leszel a békének ünnepe és hirdetője, mert az ágyuk dörgése, a fegyverek kuttogása, az apák és testvérek, özvegyek és árvák fájdalmas siránkozása elnyomják hangodat. Hogyan is lennél, hisz' kérlelhetetlen ellenségeskedéssel állnak egymással szemben a népek és nemzetek, amelyek eddig egymás mellett haladtak a fejlődés utján. Nem lehetsz a békének ünnepe, tudjuk és érezzük mindannyian, nem lehetsz — de igen is lehetsz és kell is lenned a szeretet ünnepének jobban és nagyobb mértékben, mint voltál valaha, mert most sokkal inkább szükségünk van mindnyájunknak a szeretetre, mint volt valaha. S ha valakinek szüksége van a szeretetre, a szeretet megnyilvánulása nyújtotta erőre, első sorban és különösképpen azoknak, akik érettünk küzdenek és szenvednek, künn a fronton verik az ellenséget s idehaza sebekkel és betegségekkel kínlódnak a kemény kórházi ágyon. A mi hős katonáinknak szükségük van a szeretetre, hogy tovább is állják legyőzhetetlenül a harcot és hordják türelemmel a betegség keresztjét. Szerezzünk nekik emlékezetes karácsonyt s nyujtsuk oda ajándékainkat, amelyekből megértik és megérzik, hogy velük van szivünk s értük áldozatra is képesek vagyunk. Nem nagy és rendkívüli ajándék kell, elég ha csekélységet adunk, de jó szívvel s mindnyájan adunk. Senki sem olyan szegény és senki sem olyan kicsiny, hogy ne adhatna, ha él benne a nemes emberbaráti és hazafiúi kötelesség tudata. Adjatok katonáink karácsonyi boldogitására filléreket, hogy ti is boldogok és szívben gazdagok legyetek. Az alamizsna csodás módon nem szegényit, hanem gazdagít és boldogít. fin Pál ÍÍP7 e9

észs

é9

tani tana

r UI • InLUuL v. k. specialista orvos BUDAPEST, IV., Károly=körut 2. sz. Sok évi óriási speciális praxisa folytán teljes biztonsággal felismeri és kigyógyítja ugy a férfiaknál, mint nőknél a titkos és nemibetegségeket, valamint az azokból származó öszszes bajokat. Rendel hétköznapokon d. e. 10—12, d. u. 3—5 óráig. Ha személyesen lehetetlen volna megjelenni, válaszbélyeges levélre szívesen ad díjtalan felvilágosítást afelől, hogy otthoni kúrával hogyan szabadulhat meg gyökeresen a bajától. siknak az arcán a fájdalomnak legkisebb nyomát sem fedezte fel, sőt mintha a hangja is valami rejtett örömöt takart volna el amint megszólalt: — Miután figyelmesen végighallgattam magácskát, most viszont én is arra kérem, szenteljen nekem is pár percet, mig kimagyarázhatom magamat. Figyeljen tehát Irmuska reám. Előrebocsájtom, nem tévedett, amidőn sejtette szerelmemet, amely talan ma még igazabb és mélyebb, mint elutazásomkor volt. Szólni azonban akkor még nem volt bátorságom, mert atyjától gyakran hallottam, hogy leányát csak olyan embernek adja, aki a szerelem mellett, kényelmes otthont is tud számára teremteni s ez utóbbit akkor még képtelen voltam megadni. Ily körülmények között, sok tűnődés után végre egy napon elhatároztam magamat, hogy a fővárosba utazok, ott könnyebben boldogulhat az ember, ha olyan erős akarat van benne, mint akkor bennem volt. Elhatározásomat végre is hajtottam. Lehet, hogy hiba volt tőlem, amiért Öntől bucsu nélkül távoztam, de nem birtam volna ugy elválni, hogy meg ne mondjam mennyire szeretem. Ezt pedig nem akartam azért, mert akkor még családalapításra képtelen és nyomorúságos helyzetben voltam. Ami azután következett, azt csak hazajöttömkor tudtam meg fivéremtől. Fivérem élénk szavakkal ecsetelte az Ön elkeseredését, melynek véletlen tanúja volt, hallotta hangos gondolatait itt a kertben. Megsajnálta Önt s kk uTüfalmj rc^lKrtác áría c nehogy más megelőzze őt, már másnap szerelmet vallott Önnek, noha a tiszteletnél és baráti szeretetnél egyebet soha sem érzett Ön iránt. — Szent Isten és ... és most mi fog történni ? — Most az fog történni, — feltéve, hogy magácska is ugy akarja — ami fenekestül felforgatja az Ön terveit. Öcsém nem akarja tovább bitorolni a szerelmet, mely az egyik részről sem létezik, hanem szépen viszszavonul. Bocsánatot kér vakmerőségért, amely pusztán tiszteletből és szánalomból eredt. Most pedig arra kérem, feledje el a mult keserűségeit, melyeket én okoztam és ossza meg velem azt a kényelmes kis otthont, melyet hála Isten sikerült megteremtenem. Ugye édes megteszi ? S azoknak a mély tekintetű szemeknek Irmus nem birt tovább ellentállni s bár szavakat nem talált az örömtől, de szemeiben bent volt az igéret egy egész életre. Kezét az ifjú felé nyújtotta, a ki szenvedéllyel ragadta meg azt, keblére ölelte a még csak pár perccel előbb is oly boldogtalan, de most a legboldogabb leányt és forró csókot nyomott annak a kiállott lelki izgalmaktól kipirult szépséges arcára. CS. ELLA. Sót és petróleumot ! (A főszolgabiróság figyelmébe.) Hát már idáig jutottunk. Nem kapunk sót és petróleumot a kereskedésekben! Van-e, nincs-e tényleg e két legszükségesebb háztartási cikk a kereskedésekben, arra csak a rendőrhatóság tudna határozott választ adni, ha végre valahára, egyszer már egy szigorú és alapos vizsgálatot tartana a kereskedők raktáraiban. Ha van só és petróleum, akkor ki kell méretni, el kell osztani igazságosan, arányosan, minden protekció nélkül s a lábrakapott cserekereskedelem kizárásával. Ha nincs, akkor intézkedni kell sürgősen, hogy legyen ! A só egyike a legszükségesebb tápszereknek. Só nélkül élő fizikai szervezet fenn nem tartható, főzés el nem képzelhető. A só azonkívül egyedüli konzerváló eszköz, a hus eltartásához. Itt a disznóölések ideje. A szegény ember a szájától vonja meg a falatot, hogy egy kis árpát, darát vehessen s egy kis malacot hizlalhasson rajta. Mert a zsir is ép oly szükséges a háztartáshoz, az élethez, akár csak a liszt s a krumpli. Most — a disznóölés idején — az a veszedelem fenyegeti a szegény embert, hogy nem tudja azt a néhány kiló sertéshúst lesózni s a romlástól megóvni. Állítólag nincs petróleum sem. Pedig petróleum nélkül ezekben a hosszú, sötét téli estékben meglenni nem lehet. Kell az a kisiparosnak, kell az anyának, kell a betegek fölött virrasztóknak s kell az iskolás gyermekeknek. Petróleum nélkül nem tud az iparos iparában dolgozni, az anya gyermekei rongyait összefoltozni, az ápoló a beteg családtagnak a sötét éjszakában orvosságot nyújtani s a tanuló ifjúság tanulni. Hogy mi lesz ennek a következménye, annak megítélését a tisztelt főszolgabiróságra, mint rendőrhatóságra bizzuk. De nemcsak só és petróleum nincsen, hanem »n in csen* sok más egyéb életszükségleti cikk sem. A legutóbbi időkben, de már hosszú hónapok óta a szegény fogyasztó közönség a legtöbb életszükségleti cikk helyeti »nincsen«-t kap a boltostól. Ha petróleumot kér, nincsen, ha sót kér, nincsen, ha cukrot kér, nincsen, sőt ha dohányt kér, még az sincsen, De ha a falusi asszony azzal állit be a boltoshoz, hogy : »Tés ur, hoztam 10 tojást, vagy 10 liter kukoricát, adjon egy kis petrolt, egy kis sót, vagy cukrot*,— akkor van só is, »petrol« is, meg cukor is. Hogy aztán 10 tojás áráért (per 36 fillér = 3 K 60 fillér) egy liter petróleumot, vagy egy kiló cukrot kap a falusi aszszony, az neki mellékes. Tojása, tejföle, túrója, vaja van bőven. Valóságos cserekereskedelem folyik szigorú rendelet ellenére. Ha a pénzedet kínálod, akkor >nincsen« áru. Ha azonban a falusi nép súgva, titokban azt mondja, hogy hoztam kukoricát, lencsét, tojást, tejet, vajat, akkor van áru. Csak az a baj, hogy a városi emberek legnagyobb része ilyen csereüzletet nem köthet. Ugyan mit adhatna cserébe egy szegény napszámos asszony, egy hivatalszolga, egy tisztviselő ? ! A családnak tehát hazaviszik a >nincsen«-t, amitől nem laknak jól a vézna, sápadt, kiéhezett, ruhátlan, didergő gyermekek. A cserekereskedelem életszükségleti tárgyai pedig: a só, a cukor, a petróleum, stb. szép lassan kivándorolnak a szegény városból a gazdag falura s mig a falusi nép a jóléttől majd megfakad addig a városi nép legnagyobb része az Ínséggel küzd és pusztul. Azt gondolják sokan, hogy a kormány ezt engedi. A dolog nem igy van. A kormány 4207/1915. számú miniszterelnöki rendeletével büntetés terhével tiltja ezt a cserekereskedelmet. A rendelet megparancsolja, hogy életszükségleti cikket köteles a boltos — a kifüggesztett árért — az üzletre nem tartozó minden kikötés nélkül, a kereskedelmi forgalomban szokásos mennyiségben készpénzfizetésért kiszolgáltatni. Az a kereskedő, aki raktáron levő