Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-19 / 47. szám
XX. évfolyám. Előfizetési ár: Egész évre 10'— K Fél évre . 5' — K Negyedévre 250 K Cgyes sz. ára 0 20 K Nyilttér soronkiirt 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal KOSSUTH LAJOSutca 58. szám. Keszthely, 1916. november 12. KESZTHELY, HÉVÍZ S AZ EGÉSZ BALATONKORNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ POLITIKAI HETILAP. szám. 46. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízatásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóit <atali Interurbán : 15. Előfizetési Fslhivás ! Felkérjük mindazokat a tisztelt előfizetőinket és állandó hirdetőinket, akiknek előfizetési és hirdetési dijja Folyó év junius hó 3Q-án lejárt, hogy azt megújítani és a dijjakat lapunk Felelős szerkesztője és kiadója dr. Csák Árpád kezéhez (Kossuth Lajos-utca 58. sz.) postautalványon mielőbb megküldeni szíveskedjenek, hogy a lap megjelenése Fennakadást ne szenvedjen. Ezekben a rendkívüli időkben az előfizetési és hirdetési dijjak pontos befizetése méltányos kívánság. Hol az igazság w? Hogy az élelmiszerpiacon végzetes bajok vannak, az kétségtelen. De hogy az ipari cikkek forgalmában még súlyosabb visszaélések vannak, azt még kevésbé lehet tagadni. A kormányrendeleteknek nincs erejük, a maximális árakat semmibe se veszik s a hiányzó áruk tiltott utakon kerülnek forgalomba. De ki tehet erről ? A gyárosok szövetségének igazgatója a képviselőházban maga ismerte be, hogy a maximális árak áthágásáért a vevők a felelősek, mert azok kínálnak többet. A konjunktura helyes kihasználásának tartják nemcsak a most drágán beszerzett cikkek árának mérhetetlen magasra csigázását, hanem minden régen beszerzett s részben már elavult portékák olyan hallatlan áron jutnak a közönséghez, hogy azok árai még a mostani uj árukért is horribilis összeg volna. Például az egyik kereskedőnek raktárában évtizedek óta összegyűlt elavult, csekély értékű mindenféle könynyü szövetek már alig értek számbavehető összeget. A háborús 'konjunktúrák* hatása alatt a tulajdonos gondolt egyet s egyszerűen sötétkékre, barnára, feketére átfestette ezeket a >bóvlikat* s mint teljesen uj szövetet óriási öszszegekért adta el a közönségnek. Vagy, hogy a raktáron levő cipőnek talán hetenkint felmegy az ára egyik-másik helyen, szintén köztudomásu. A milliós vállalatok égig emelik titokbbn és nyíltan az ipari cikkek árait. Egy év alatt annyit harácsolnak össze nyereség gyanánt, mint az egész alaptökéjük. Ugyanekkor a kormány központokat alkot a gazda valamennyi terményének és szükségleti cikkeinek a lefoglalására ; központokat, melyekben sehol sincsenek a gazdák egyforma arányban képviselve. A gyárosok szabadon árusíthatják uzsoráig emelkedő áron gyártmányaikat s ugy tartják vissza készleteiket, ahogy nekik tetszik. A cukorgyárak két millió kilogramm cukrot hagytak az oláhok kezén, mert felhalmozták készleteiket. Szabad a fosztogatás az egész vonalon, amerre a gyáripari cikkek forgalma tarts mégis a gazdára kiáltják a »Feszítsd meg«-et. A gazda a bűnös, holott éppen a gazda az a kiválasztott teremtmény, kinek a termését az állam lefoglalja s aki annyit kap egész évi verejtékes munkájáért, amennyi a kormányrendelettől és a bizományosok tetszésétől függ. A gazda minden lépését rendeletek szabályozzák s maholnap már a baromfiak is csak igazolvány mellett tojhatnak, hogv egy uj központ a tojást menten lefoglalhassa. Soha egy elismerő szavuk nincs a gazdák iránt, akik dolgoznak s munkájuk eredményével mások rendelkeznek. Akik igy beszélnek a gazdákról, akik egy kalap alatt emlegetik a földmivelöket a mindenféle uzsorásokkal, azoknak fogalmuk sincs arról, mi történik most ősszel s majd tavasszal a falun ; ha látnák, hogy alig van ház, ahol egy férfi akad, ha szinröl-szinre bámulhatnák, hogy azok az irigyelt A magyar jellem. (Kivonat Dr. LAKATOS VINCE főgimn. tanárnak az „Ingyentej" javára tartott felolvasásából.) A B. H. október 21-iki számának tárcasorozatában Béla Henrik a háborús berlini élettel foglalkozik s a többek között kiemeli, hogy a nagy német nemzet ujabban egész másképen itél felettünk, mint azelőtt s hozzáteszi : a német nem becsülne annyira bennünket, ha az ő feltétlen bámulóinak látna bennünket, ha előtte görnyedeznénk, vagy magyarosan szólva : „hasravágódnánk". Nagyon jól esett ezt nekem olvasnom, mert a nemzetek egymáshoz való viszonyáról szóló vitatkozásainkban magam is mindig ezt a nézetet hangoztattam, mert meg voltam és meg is vagyok győződve, hogy a magyar csak az igazi valójában értékes nemzet, hogy még látszólagos hibái is oly karakterisztikusak, sokszor oly szeretetreméltók, hogy csiszolás, nevelés, önfegyelmezés utján a legértékesebb jellemvonásokká fejlődhetnek. Igy állván a dolog, talán nem cselekedtem fonákul, midőn mai kis beszélgetésem anyagául olyan tárgyat választottam, amely a fentebbi kérdéssel összefügg s amely, mivel a mi sokszor megrágalmazott, sokszor félreismert, Európában testvértelen nemzetünkkel a legszorosabb kapcsolatban áll s ezért minden magyar nőt és férfiút különösen érdekel, a magyar jellemet. Nézzük egy kicsit figyelmesebben, egy kicsit közelebbről, hogy az a magyar jellem, melynek egyik vonását: a vitézséget, a férfias helytállást, a bajtársi megbízhatóságot, a jelenkori világégésben jóbarát és ellenség egyaránt bámulja, hogyan alakult ki évszázadok folyamán s mik azok a vonások, melyek ezt a magyar jellemet alkotják : más szóval micsoda vonásokból tevődik össze a magyar jellem. Ugy gondoltam, hogy a magyar jellem vonásainak vizsgálatában bátran rábízhatjuk magunkat költőinkre és Íróinkra, akik az ezredéves magyarság jellemének majd magasztalásában, majd ostorozásában sok olyan tulajdonságra rávilágítanak, amelvek a felületesebb szemlélő előtt talán örökre retjve maradnának. Vizsgálatunkban arra az eredményre fogunk jutni, hogy a magyar jellem, habár költőink sokszor és nem ok nélkül keseregtek a magyarság elsatnyulásán, mint Zrinyi, Berzsenyi, Vörösmarty és Petőfi, mégis alapvonásaiban ma, ezer év után is olyan, amilyennek az ázsiai magyarban láttuk. Az ősmagyar jellemét igen találóan festi Beöthy Zsolt ,,A magyar irodalom kistükre" c. munkájának I. fejezetében. „Az ősidők homályából — irja B. — egy lovas ember alakja bontakozik ki szemeink előtt, amint a Vollgamelléki pusztán nyugodtan áll és figyel. Hegyes kalpagjában, párduc-kacagányában. izmos dereka mintha oda volna nőve apró lovához. Sasszemeivel végigtekint a végtelennek tetsző sikon, melynek minden résztetét élesen megvilágítja a nap fényes korongja. Nyugodt ; nem fél és nem képzelődik ; csak az tartozik rá, amit lát s a pusztai képekben és erős világításban edzett szeme mindent világosan lát, amit emberi szem egy pontról láthat. Tegze vállára vetve; perzsa kardja oldalán ; lesi az ellenséget. Ha csak egypáran lesznek, szembeszáll velük; ha csapatostul jönnek, hirt visz a többieknek. Ezekért, a többiekért vigyáz és el van szánva mindenre. A beláthatatlannak mondott meszszeségbe is belát : egy távoli fekete pontban felismeri a hullározó sast, az ő istenének gyors, erős és kegyetlen madarát. Ez jó jel; megsimogatja Ráró-lova nyakát es bizton nyugtatja kezét kardja markolatán. Várja a jövendőt és érzi, tudja, hogy a közös ügynek az ő erejére is szüksége lesz. Lelke ennek az erőnek érzésével s a fájtájához való ragaszkodással van tele. Egész ezeréves létünk alatt folyton olyan viszonyok között élünk, amelyek rendkívül kedvezőn hatottak a magyar jellem hősi vonásainak kifejlődésére. Már Arany János figyelmét megragadta az a kerek szerkezetű monda, amely Botond vitézségéről szól, Turócy Krónikájában. Opur, vagy Apor (Apa ur), a magyarok vezére hadával az aranykapu előtt áll Konstantinápolyban. Egy görög, ugy mint óriás, kijön a városból. „Két magyarral akarok — ugy mond — megbirkózri, s ha le nem győzöm, a görögök császárja adót fizet a magyaroknak". Opur Botondot egymagát szemeli ki a viadalra; ez büszkén lép elő, mondván : „Én Botond vagyok, igaz magyar, legkisebb a magyarok közt ; végy magad mellé még két görögöt, hogy egyik kimenő lelkedet tartsa, másik testedet eltemesse, mert bizonyára adófizetőjévé teszem a görög császárt nemzetemnek." Botond, hogy szavainak még nagyobb súlyt adjon, akkorát vág a város érckapujára,
