Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-08 / 41. szám

XX. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 10'— K Fél évre . 5'— K negyedévre 250 K Egyes sz. ára 0 20 K Nyilttér soronkint 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhi­vatal KOSSUTH LAJOS­utca 58. szám. Keszthely, 1916. szeptember >7. KESZTHELY, HÉVÍZ S AZ EGESZ BALATONKÖRNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ POLITIKAI HETILAP. 163. szám. Kéziratokat a szer­kesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízatá­sokat és reklamáció­kat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadó­hivatali Interurbán : 15. Erdély. Feszült idegekkel figyeljük az er­délyi bérceken áthangzó népsirást, szivbe markoló fájdalommal fogadjuk a néppusztulás ezernyi-ezer martir ta­núját. Csaba bujdosó hada nyugatnak fordul, a napba tekintő turul szárnya­szegetten menekül bércek világából a magyar puszták szabad levegőjébe. A rabonbánok ligeteit, a Gyulák székeit, a Betlenek, í^ákóciak szabadságtermö szent földjét, a magyar géniusz dajkáló csarnokait orvul támadó rabló had lá bai tiporják. Ám a martalóchad fegyverén ránk tört pusztulás nem a gyáva siránko­zást lopja szivünkbe, hanem a dacos elszántság tettre buzditó energiáját, amely nem ismer megalkuvást, csak a kötelesség egyenes ösvényét. A törté­nelem duvadjai régi ismerőseink, el­bántunk velük mindenkor, elbánunk velük ezúttal is. Testvéreink omló könnye, omló vére, a magyarok Iste­nének szent nevére fogadjuk, boszu­latlan nem marad. Gyermekek árva­sága, asszonyok jajja, férfiak szenve­dése megtorlásért epedő lánggá izzik bennünk. Sv nem a kétségbeesés el­szántságával, de a győzelem biztos tudatában ragadjuk kezünkbe a meg­torlás fegyverét, melynek súlyos ütése örökre elveszi álnok szomszédaink Tavasz a lelkekben. A leány, fejét kezeire hajtva ült a kályha előtt álló széken. Apró formás lábait, kényelmesen nyújtotta el, mint egy nagy, lusta, melegedő fehér cica. Dus, szőke haja vállára omlott és ugy látszott, mintha világitana a félhomályban. . . Künn, a ház előtt álló lámpafénye, be­szűrődött a hófehér tüil-föggönyü kis virá­gos ablakon és misticus alakokat varázsolt a kékfestésü falra. . . . . . Nem, nem álom volt ... Öt sze­rette hosszú másfél évig az a bolondos vi­dám fiu, aki mindig durván beszélt és gú­nyolta a lelke fehér ábrándját és mégis hogyan megértette, mennyire szerette ? . . . - És most egyedül van. Miért ? . . . Mert a sors ilyen ! Összefűzi és széttépi a láncot, két szerető lélek között. . . Nincs senki, akinek fényes ábrándjáról meséljen, aki megsimítsa lázas homlokát és cibálja a szőke fürtéit ; és kedves zsarnok­sággal követelje sóhajának okát és gondo­latainak mély jelentőségét. S olyan sivár, üres igy a csodaszép téli este egyedül. . . . Egyedül ülni órák hosszat, lámpa gyúj­tás előtt és míg az arcát a tűz pirosra szépíti csendben várni, az ismerős lépteket, melyek többé nem hallatszanak és hangzanak fel, a kavicsos porondon... Így kellett történnie. . . Elment tanulni messze, hogy ismét diadallal üdvözölje a kis szoba halvány lakóját. kedvét, hogy sanda szemmel ezeréves szent örökségünk megrablása után áhitozzanak. Menekült testvéreink, szorongatott erdélyi véreink, bízzatok ! Azokon a mezőkön, melyeken Petőfi dalai föl­harsantak, örök időkre csak magyar lehet az ur. Míg egyetlen magyar kar fegyvert bir emelni, addig az idegen horda nem fog magáénak mondhatni egy talpalatnyi földet se Erdély virá­gos mezőiből Egy viharedzett nemzet nagy esküvése ez. Bízzatok ! És addig, arnig diadalmas öröm­mel vezethetünk vissza benneteket ősi földetekre, apáitok hajlékába : hajlé­kunk, kenverünk a tietek is Egyik ke­zünkben fegyver, másikban enyhitő ital — amint ezt Ti cselekeptétek a régmúlt vérzivataros századokban anyaországbeli véreitekkel. Nincs nagyobb gazdagság a jó szivnél. Íme a szecrénvnek tudott ma­o J gyar nép milliárdokat hordott össze honvédelemre, milliókat hajléktalanná lett testvéreinek meoseo-itésére. A hir­o o hedt szalmaláng helyett a szeretet örök tüze izzik a nemzet áldozó oltárán. Egyetlen szivvé forrott a magyarság, : amelynek ritmikus dobbanásai szabá­lyozzák érzését, cselekvését. Hönmen­J 1 tés és megsegítés — ez a kettős fel­adat hárul reánk s becsülettel álljuk helvünket mind a két téren. Számára is uj világ fénye tárul. A jövő titokzatos fátyola lehull és ott áll az ismeretlen világ nyitott kapujába : az élet kezdetén ... A tűz pattog, lángot vet néha és mintha ezt a nótát mormolná : — Azt mondják, hogy nem jössz vissza. — — A kis »Réti-lak« apró, karcsú, osz­lopsoraival és hófehér falaival némán meredt a ködös, téli alkonyatnak. A hosszú vad­gesztenye-fasor, melv a kis rácsos kapuhoz vezetett, sötéten hajlongtak imbolvgó lépés­sel és halkan suttogtak . . . Minden csendes. Nincs egv halvány I O J J fény, mely a sötét és vak utat megvilágí­taná A fasor utcára vezető végén, egy kar­csú alak jön, sietve, félve, remegve . . . Nem mer se' jobbra, se' balra nézni, futva lépdel a ház felé. . . A fák mögül most egy sapkás alak lép elő és a karcsú alak felé siet. . . E rémült kiáltás a csendességbe — de aztán, a fiu egész közel jön, a rémült kiál­tás titkolt öröm hangjává változik : — Hát maga az ? Hogy megijesztett! ­— Bohó ! Hát kijárhatna erre és ki lesné magát öt óra után, ilyen ködben ? ! És mennek' előbbre. Suttognak. Ki tudja miről ? ! Most megállnak, ugylálszik búcsúznak. — Szép álmokat, — mondja a fiu. — Hisz minden éjjel magával álmodom ! Egészen önkénytelenül jő a vallomás a lányka ajkára. A fiu gyors mozdulattal fü.zi kezét a kis leányéba és boldogan suttogja : Gondoskodás történik a menekü­lök minden rendű és rangú csoport­járól. Élelem, hajlék, tisztes munka fogadja őket s mindenek fölött a test­vérszeretet melegsége. Zalamegyében nem lesz hiány semmiben (? !) Mint a Zalai Hirlap irja : Zalamegye el lesz látva mindennel; Az egerszegi megye­háza eddig ridegen bürokrata és a gyakor­lati élettel vajmi kevés.kontaktust tartó ma­gatartásának örvendetes megváltoztasáról vettünk értesítést. Árvay Lajos alispán nagy dologra határozta el magát : Zalamegye egész ellátatlan közönsége részére minden fajtájú élelmicikket kellő mennyiségben meg­szerezni. Nemes elhatározástól indított mun­kája eredményes lett : egész Zalamegyének mindene lesz a télen és tavasszal, ami a tömegélelmezési problémák kiküszöböléséhez csak szükséges. Árvay Lajos alispán a mult héten Bődy Zoltán megyei il-od főjegyző kíséretében Budapestre utazott, ahol az emiitett célok elérése végett a földmivelési minisztériumnál, a Haditermény r. t.-nál és a különböző >központok«-nál eljárt. A földmivelési kormánytól, illetőleg a Haditermény r. t.-tól lisztet, burgonyát, ár­pakását, köleskását, babot, lencsét és borsót kért a szükségletnek megfelelő mennyiség­ben, továbbá a nagykanizsai Francz-cég és még két más cég által a törvényhatóság ré­szére vállalt sertés és ürühizlaláshcz a mi­niszter jóváhagyását, illetőleg e célból meg­felelő takarmány biztosítását. - Én meg magával édesem. — És olyan nagyon boldogok. . . Mintha övéké lenne az egész világ ; pedig nem tör­tént semmi, csak megértették egymást. . . És a gesztenyefasor kíváncsian suttogja és találgatja : — Mi lehet az, ami boldoggá tesz két lelket — ?! ! SZALAY ANNUS rr Oszi hangulat. A hervadó ősz utolsó virágai reszketve várták a hideg, deres hajnalok első csókját. A nyár fáradtan küldi már utolsó üzenetét, a felhők közt átvillan a melengető napsugár, de a téli herold ködköntösében a hegyek alatt jár és kürtjéből téli viharok hideg ^le­hellete száll szét. Ma leszállt az első őszi köd és fátyla mögött a kihűlt nyár testét vitték téli pihenőhelyére. Piros rózsák, rubin­tos színű virágok borítják a ravatalát, fájda­lom sóhajai, keserűség elfojtott zokogó hangjai adják bus halotti énekét. Harmadik volt &e nyár, mely pusztulni látta a világot, a harmadik, melynek forró napja a golgot­hás útját járó meggyötört emberiség sebek­től vérző testét égette. Korán jött az ősz és ahogy ma reg­gelre beszökött a városba, didergő lelkünk remegve gondolt azokra, akiknek ezt a bor­zalmak harmadik telét is kint kell átszen­vedni a lövészárkokban, fegyverrel a kezük­ben, az önfeláldozás hősi elszántságával

Next

/
Oldalképek
Tartalom