Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-23 / 4. szám
1916. január 23. BALÁTONVIDÉK 5. 11 x i : jj — Prohászka püspök a keszthelyi templomban és az irgalmas nővérek zárdájában. Prohászka Ottokár püspök, Dr. Dunst Ferencz apát kérésére vasárnap d. e. 9 órakor énekes misét celebrált szentségkitétellel. Székesfehérvár főpapja, mint az Urnák egyszerű szolgája, minden püspöki jelvény nélkül lépett az Ur oltárához. A szent mise alatt özv. Leyné és Dickl Rudolfné gyönyörű duettet, Lakatos Vince dr. pedig magánszólamot énekelt. A szent mise után Prohászka püspök lépett a szószékre s könnyekig megható szentbeszédet mondott arról: miként mutatkozott be Krisztus a világnak mint Isten és ember. A délelőtt folyamán meglátogatta az irgalmas nővérek zárdáját is, hol nem csupán az egyenruhás zárdai növendékek, de a helybeli urinők is várták az érkező püspököt. A növendékek énekében gyönyörködő főpap kedves beszédet intézett a szülők virágaihoz. A tiszta, ártatlan élet szeretetére, a szülők és a kedves nővérek iránti engedelmességre buzdította őket. A növendékek szeretetük és hálájuk jeléül szép csokrot nyújtottak át a püspöknek. Meglátogatta a sebesülteket is, kikhez szintén volt néhány vigasztaló szava. A püspök ittartózkodása alatt Dr. Dunst Ferencz apátnak volt szeretve látott vendége. A délutáni vonattal utazott vissza székvárosába nekünk sok kellemes emléket hagyva hátra — Halálozások. A következő gyászhireket vettük: Özv. id. Lőrincz Istvánné mint kesergő édes anya, fájdalmas sziwel tudatja, hogy felejthetetlen emlékű szeretett fia Nt. Lőrincz István Veszprémegyházmegyei nyug. áldozópap 1916. január hó 19-én éjjel fél 12 órakor a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után, életének 31-ik, papságának 8-ik évében hosszas betegség után csendesen elhunyt Nagykanizsán. A megboldogultnak hűlt teteme f. évi január hó 20-án a róm. kath. temető hullaházában felravatalozva, temetése 1916. évi január hó 22-én, szombaton délután 4 órakor volt, nagy részvét mellett. Humor János zalaszabari plébános életének 55-ik, áldozópapságának 29-ik évében hirtelen elhalt. Temetése január hó 22-én volt Zalaszabaron. A megboldogult már negyedik halottja ez évben a veszprémegyházmegyei papságnak. — Hősi hal tl. Szvetics István műegyetemi hallgató, a 16. hegyi-dandár távbeszélő osztag egyéves önkéntese, az olasz harctéren kapott betegségében folyó hó 19-én, életének 21-ik évében elhunyt. Az 'elhunyt ifjúban a Szalay és Huss-család közeli, szeretett rokonát gyászolja. — Halálozás. Jankó Péter nyug. posta és távirdatiszt, pénteken este 71 éves korában, hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése ma délután 4 órakor lesz. — Köszönet. A katonák téliruházatára adományozni szívesek voltak: Weltner Adolfné (Gulácsf 1 pár térdmelegitő, 2 pár érmelegitő, Kukorelli Károlyné 6 drb. sál, Szeless Sári 1 drb. sál. Veháp Ferencné 20 korona. Egyben közöljük, hogy a hadsegélyző bizottságnak. mint második szállítmányt a következő dolgokat küldöttükei: 70 pár kapca, 17 drb. sál, 43 pár térd védő és 141 pár érmelegitőt. Az adományok eddig befolyt összege: 2007 korona 25 fillér, melyből kiadtunk a katonák téli ruházatára 1983 korona 76 fillért, a fennmaradó 23 korona 49 fillért a Vöröskeresztegylet keszthelyi fiókjának adományoztuk. Az áldozatkészségért hálás köszönetet mond a Keszthelyi Ipari és Gazdasági Hitelszövetkezet. — Takarékoskodjunk. A belügyminiszter rendeletben hivja föl a közönséget, hogy a fűtőanyaggal takarékoskodjék, különösen az ipari üzemeknél, légszesz és villanygyárnál kell az okos takarékosság elvével élni, hogy a szénmennyiség elég legyen. A világítást a minimumra kell redukálni, hogy ezáltal is spóruljuk a telepek szénkészletét— Borzalmas szerencsétlenség tör'ént e hó 15-én Nagykanizsán a Franc malomban, hol a katonák részére épen az ebédet szándékoztak kitálalni. U. i. az 5 éves kis Szeles Margit kíváncsiságból kiment a konyhába, ahol édesanyja a katonáknak az ebédet főzte. A nagy kondér épen a földön volt, amikor a kis Margit beiépett s hogy meglássa mi van bent, belehajolt, lába megsiklott és belebukott a gulyásba. Mire kihúzták, borzalmasan össz^' vett. Felgyógyulásához kevés a remény. - Katonabeszállísolási dijak Zalában. Zalamegye törvényhatósági bizottsága a katonabeszásolás után az 1916. évre a napi kártalanítási összeget egy ember után 18 fillérben állapította meg. — Még drág íbb lesz a gyertya. Parafinhiánv folytán a közel jövőben ujabb drágulás fog a gyertya árában is bekövetkezni. A helyzet ugyanis az, hogy a budapesti gyertyagyáraknak a hadvezetőség még az ősszel hatszáz vaggon parafint adott és ennek a feldolgozása van folyamatban. Természetes, hogy a hatszáz vaggonnak már a végére járnak és a szükséglet legfeljebb februárig van fedezve. A nagy kereslet következtében azután a gyertya folyton drágult, ugy, hogy, arnig békeidőben kilencven-kilencvenöt fillér volt kilogrammonként a gyertya ára, most kétszáznegyven fillért is elkérnek érte. Remélhetőleg a hadvezetőség uiabb kontingens parafint fog a gyertyagyárak rendelkezésére bocsátani, hogy a termelés fenn ne akadjon és az árdrágulás tovább ne fokozódjék. — Korona-frank-márka. A postatakarékpénztár utján Svejcban történő fizetés átszámító árfolyamát további intézkedésig 100 franknál 150 koronában, a német birodalomban történő fizetés esetén 100 márkánál 146 koronában állapították meg. — Történelmi képek. A vallás és közoktatásügyi m. kir. minisztérium a megfelelő törvényes intézkedések alapián az elemi iskolák és kisdedovók számára történelmi képeket fog kiosztani. ! & — A vasárnapi munkaszünet. Harkányi i János kereskedelemügyi miniszter a vasár: napi munkaszünetet vissza akarja állítani. 1 Ezzel ugy a vallásos érzésnek, mint a kereskedelmi alkalmazottak vasárnapi pihenőjének eleget fog tenni. Egyébként is a kereskedők és iparosok csökkent létszámmal végzik a munkákat és ezek az alkalmazottak hónapok óta a normális időn tul, szinte a kimerülésig dolgoznak nap-nap után. Ez is erös érv amellett, hogy a vasárnapi munkaszünetet ismét visszaállítsák. — A Balatoni Szövetség közgyűlését február hó 8-án vasárnap d. e. 11 órakor Budapesten a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség tanácstermében tartja. Tárgyak : Elnöki megnyitó. 2 Jelentés a Szövetség működéséről. 3. A számvizsgátó bizottság jelentése a lefolyt év számadásairól és a Szövetség vagyonáról. 4. Az évi költségvetés megállapítása. 5. írásban a közgyűlés előtt 8 nappal a Szövetség irodájában beadott inditváuyok tárgyalása. Laptulajdonos : Bontz József. Felelős szerkesztő: Dr. Csák Árpád. Kiadó: Dr. Csák Árpád. KECSKÉKET, friss tejelőket, ugy hasasokat, melyek 2—6 liter mandulaédes, sürü, idegen íz- és szagmentes, kiváló élvezeti és gyógytejet adnak, szarvatlan, fehér svájci saanenthali, togenburgi és alpesi fajokban. Továbbá szarvas, alpesiakat s fentiek gidáit szállítunk. A kecske egy teljesen igénytelen állat, mely bármilyen kis helyen elfér s kevés zöldség stb. hulladékkal beéri, tartása úgyszólván :-: :-: semmibe sem kerül. :-: :-: Husnplak kilója 3 kor. A ház in y ul V liusa jobb a borjú- vagy csirkehúsnál, mivel eltartása úgyszólván semmibe sem kerül, felette érdemes tenyészteni. Érdekes árjegyzék fajebek, baromfi stb.-ről bérmentve küldetik. ,,AURÓRA=TELEP" központi irodája, Rákosszentmihály, Iskola=utca II. szám. :-: Rendeléseknél szíveskedjék lapunkra hivatkozni. tm A SZERKESZTŐSÉG KÉRELME. A „Balatonvidék" szerkesztősége azzal a kéréssel fordul a igen t. szülőkhöz, kiknek fiai hadi kitün= tetésben részesültek, ke_yesked= jenek ezt a jó ügy érdekében a szerkesztőség tudomására hozni. háború okozta nehézségek következtében a porosz kőszén csak korlátolt mérvben kapható, mié t is ajánlom, hogv ki-ki téli szénszükségletét már most a porosszal egyenértékű lupényi kőszén ben biztosítsa nálam. A lupényi szén kiváló minőségó igen magas hőfokkal bi.i Bármily mennyiséget késedelem nélkül szállít. RADÓ VILMOS köszénkereskedése :-: Keszthelyen.