Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-23 / 4. szám

1916. január 23. szeressük őket 1 Ott akarunk meghalni is, hol szeretnek bennünket, — hát akkor, ha élni- akarunk ! ? Szeretjük az embereket, de még inkább ugy, ha élnek a nemzetnek, ha élnek a hazának. Lehet keresztelni vérrel, lehet keresztelni tűzzel, a háború hőseit keresztelik vérrel, a békének nemes lelkeit keresztelik a szeretet tüzével. (Éljenzés.) Ebben a keresztségben mindnyájan részesek legyünk, mindnyájan akarjunk a szeretet által nemesbülni, a nagy emberiség összes ideáljaihoz emelkedni és egy jobb jövendő útjait egyengetni és ahhoz közelebb jönni. (Lelkes éljenzés.) De nemcsak az ellentéteknek törvénye buzdítja a nemzetet erre a nagy megemberlésre, hanem a hálának kötelessége. Istenem, sokan küzdenek, sokan véreznek érettünk, látom, látjuk mindnyájan, hogy vonulnak harcba katonáink, ezek a mi szegény népfelkelőink, hogy az asszony viszi a batyut és az ember viszi a gyereket, azt az édes csöppséget, amelytől oly nehéz elválni neki és a költő szavával mondja : feleség, gyerekek, mi lesz hát veletek, válni mégis csak kell és a haza buzdít és mi mindnyájan elvárjuk a hősöktől, hogy csak váljanak, váljanak és biztosítjuk őket, ne tekintsen senki szívszorongva hátra, csak előre menjen, mint a bátrak bátra. Ti, akik a hazáért őrt álltok, érettünk, katonák, vitézek, mi is tudjuk otthon a kötelességet. (Hosszantartó éljenzés és taps.) Ök megtették a kötelességüket, nekünk egy év előtt nem volt karácsonyunk, amikor az orosz 6—8 magyar vármegyét megszállt, mikor az osztrák-magyar ármádiát az a nagy kudarc érte ott Szerbiában, nekünk inkább Golgotánk volt, mint karácsony. De azután fordult egy év és lett megváltás, leemeltük a hadak útját az égről, trassziroztuk Antverpentől Bagdadig és mentek rajtuk azok a seregek, amelyeknek halniok kell, de amelyeknek halálából életet varázsolnak, amelyek meghalva dicsőséget hoznak, nem alkonypirt a nemzeti történet egén. Ha ezekre a katonákra gondolunk, kérdezzük, mivel tartozunk az elhullott vérüknek, annak a sok kiöntött vérnek a latin mondás szerint qui dat sangvinem, vult vitám, ki vért ad, az életet akar. De nekik életet nem adhatok, akik elestek, elhullottak, de ők jussukat az életre átadták árváikban és az árváknak kettős életre van jussuk, az édesatyja életére, aki elesett és a saját életére. (Ugy van! Viharos éljenzés és taps.) A nemzetnek ugy kell árváira tekinteni, mint az élet kettős jussára, mint e kettős jusnak követelőire a szociális jog törvényének szent nevében. Meglehet, hogy nem adtak vért, de adtak testi épséget, rokkantak lettek, adtak testi egészséget és betegek lettek és visszajöttek. Mivel tartozunk mi a testi épségnek, mivel tartozunk mi a testi egészségnek, melyet áldozatul hoztak ? Hát tudjátok mivel, hát legalább kenyérrel. Aki az otthonért elesett, annak legkevesebb, legalább otthon jár. Lehet-e, hogy valakinek, mig távol van, feldúlják az otthonát és azután hazajön és azt mondják neki: nincs házad, szegény vagy, nincs telked, koldus vagy! Mélyen tisztelt közönség, egy óriási nagy tévedésben leledzenénk, ha azt gondolnók, ha a magyar hadsereg győz és visszajön, az az első napja a békének, mikor visszajön, egy nagy megnyilatkozása az uj modern jognak, ha nincs is még a parlament által szentesítve, de a szivekben megérezve, ha valakinek jár rög, annak jár, aki azt vérével öntözte (Szűnni nem akaró lelkes éljenzés), nincs az a gróf, nincs az a herceg, nincs az a püspök, kinek annyi joga volna az ősi földhöz, a hazai kenyérhez, mint annak a hősnek, aki saját vérével küzdötte azt ki. (Igaz, ugy van, éljenzés!) Ezek a mi seregeink nem Landsknechtek, nem zsoldosok a középkorban, akik királyukért harcoltak, mert megfizették őket, itt mindenki harcol a hazáért, amely az övé. (Lelkes éljenzés és taps.) Mikor tehát visszajönnek, akkor azoknak az embereknek élet, kenyér, otthon, boldogulás, szent jogok kellenek, mert a haza, az egy absztrakt fogalom, a konkrét valóság az a ház és az a hon, az egy későbbi alkalmaBALATONVIDÉK 3. zása a nyelvszokásnak a hazára, hanem a reális az az otthon. Senkinek nincs hazája, kinek nincs háza, senkinek nincs hona, akinek nincs otthona. Az érzések logikájának nevében mondom ezt és nem irom alá ubi bene, ibi patria, de azt követelem ubi patria, ibi sit et bene (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps), mert nem kívánhatom azt, hogy ha hős volt a csatatéren, hogy aki büszkén hordta a királynak uniformisát, hogy azután olyan hős legyen, aki koldusrongyokba öltözködik és ha megnézi magát, elpiruljon szégyenében, aki a lövészárokban megállta a helyét dicsőségben. Van azonban még egy érvem, amely belevilágit abba, hogy miért kell tennem, gyógyítanom, oltalmaznom, enyhítenem, szeretnem, nagyon, nagyon. A magyar földön kettősen igaz, hogy a magyar nép' tudja ontani a vérét, az egész történet végig véres, az nincs tentával irva, az vérrel van írva, amikor magyar történetről van szó. A magyar tudja ontani a vérét, de pocsékolni a vért, azt nem szabad. Önteni, ha kell tengeráradatban, de pocsékolni, annak minden cseppje bűn. Ha tekintem ezt a magyar történelmet, látom a magyar nép hivatását. Ez a hivatás nem az, hogy az egy nagy nemzet legyen terjedelemben, millió számokban, hanem egy nagy nemzet legyen európai kultur hivatásában. Azért állíttatott oda arra a mesgyére, ahol találkozója, ütközője legyen a keletnek a nyugattal. Beleállitott a gondviselés ebbe a medencébe, ahol leszakad az ázsiai förgeteg özönvize, villáma, ráállitott arra a barázdára, ahol Nyugat Európa fölött a cárizmus és a régi török félhold, nem a mostani, bele szokta ereszteni a maga erejét, hogy felszántsa azt és hogy lerontson mindent. Ha tehát elismerem azt, hogy a magyarságnak nem imperialisztikus álmai vannak és ha elismerem, hogyha róna tengerre is mutat, dreadnoughtokat sohasem mutat, • fel kell ismernem, meg kell győződnöm arról, hogy az embernek itt más hivatása van, az a hivatás, hogy ez a magyar vér, hogy folyni tudjon, hát erőc nemzetiségben fejtse ki az erejét. De minél inkább győződöm meg, hogy ez a magyar hivatása, annál inkább iszonyodom a vérnek pocsékolásától, pazarlásától. Pedig nemcsak harcban folyik a magyarság vére. Gondoljanak az amerikai kivándorlásra. Hogy szakad oda a magyar vér. Gondoljanak a gyermekhalandóságra. A gyermekhalandóság statisztikája a borzalom megvilágítását ereszti bele a kultura mélységeibe. Azért mondom, testvérek, hogy minden árva egyegy szétloccsanó hulláma ennek a magyar vérnek, hogy minden szenvedő ember egy kihaló szikrája ennek a hatalmas nemzeti tűznek, azt az árvát meg kell menteni, hogy szét ne loccsanjon a nemzeti hullám, a szenvedőt fel kell emelni, biztosítani, hogy ki ne hűljön a nemzeti erő nemes tüze, éppen azért azt szeretném, hogy a magyar nemzetnek ez a népmentési mozgalma erőteljes legyen, valami kultusz legyen : szeretném, hogy ha a lelkek kitüzesednének, hogyha olvadnának, ellágyulnának, áttüzesednének, egy prófétai ihlet szállná meg, hogy siessünk, hogy mentsünk, miután e nagy világtörténelmi hivatással biró nemzetnek vissza kell varázsolnunk mindazokat a nagy áldozatokat, melyet az emberiségért hozunk, szerelnénk, hogyha ebből a népmentésből a magyarság kultusza lenne. Egy gondolatot pendítek meg, mely Magyarországon főleg tiz év előtt csendült, vibrált mindnyájunk szivében, akkor megszállt minket valami csodálatos érzés, hogy szeressük a magyarságot és kivirágzott a hazai föld rögéből egy csodálatos virág és belenőtt a szivünkbe: a tulipán. Ez a tulipán máskor is nőtt, de meg nem értették, ott díszelgett azon a fiókládán, ott láttuk a szegedi bicskán, de nem értettük a szavát, hogy szeresd a fajodat, szeresd a magyart, mentsd meg, segítsed meg, ne folyjon ki a vére és az ereje, nyúlj a hóna alá, munkád a tied, pénzed a tied, házadat csak ugy tartod meg, ha gazdaságilag erős leszel. Ez volt a magyarság tiz év előtti szeretete. Szégyenlem magamat, hogy a tulipán elhervadt, hogy az a szó elnémult, de ma a magyarság szeretete egy más szimbólummal lép elénk, egy más magyar virággal, az árvalányhajjal. Tiz év előtt tulipán, ma árvalányhaj. (Hosszantartó éljenzés és taps.) A tulipán elhervadt, az árvalányhaj nem fog elhervadni, mert nem tud elhervadni, azért remélem, hogy az a régi szeretet most, ha megint tiz év múlva az árvák szeretetében tüzet fog, hogy az nem fog elhamvadni, hogy az a szimbólum a nemzet erőteljes akciójában kivirágozva többé nem fog elhervadni. Látom azt a magyar Hungáriát, amint felvillogtatja kardját, mutatja, hogy nézd, szeretem, de a másik kézben az árvalányhajat lobogtatja felém és azt mondja, szeresd te is, én ott kinn dicsőséget hoztam rád, a front mögött, dicsőséget hozz te magaddal, ne vérrel, de vérrel táplálkozó szeretettel, ne felelj, hogy szeretsz, itt egy felelet van : az a tett. Tégy, ha teszesz, akkor szeretsz biztositlak, hogy ahogy azok gzőztek ott kint, ugy győzni fogunk itt benn, ha szeretünk, ha nagyon fölségesen szeretjük ezt a fölséges, áldozni tudó, vérét ontó, de hazáját ugy is megvédő magyar nemzetet, Szeressünk és győzni fogunk. (Hosszantartó, szűnni nem akaró lelkes éljenzés és taps.) A nagy tetszésnyilvánulás lecsillapulta után a kórházi tisztikar nevében Schömen Lajos dr. főhadnagy köszönte meg meleghangú szavakkal az örökemlékü ünnepi beszédet. Majd Fodor Oszkár dr kir. tanácsos, főorvos nyújtotta át Illés Ignác dr. törzsorvos, kórházparancsnoknak Körmendy Frimm Jenő szobrászművész által készített emlékplakettot a következő szavak kíséretében : Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Igen tisztelt Törzsorvos Ur ! Abban a korszakos, nehéz, nagy küzdelemben, melyet a nemzet hü fiai vivnak annyi elszántsággal és halálmegvetéssel, a nemzet egy szebb és dicsőbb jövőjéért és azért, hogy halálukkal és győzelmükkel egy szebb és boldogabb hazát biztosítsanak számunkra és utódainknak, abban a küzdelemben felette fontos szerepet játszanak azok a higyénikus intézetek, amelyben a tudomány erejével gyógykezelik a nemzet azon szenvedő hőseit, akik a haza és mindannyiunk megvédéseért küzdenek. A keszthelyi katonakórháznak kiváló szerencséje, hogy annak legelső zászlóbontása óta annak vezetését és irányítását Törzsorvos ur látja el. Nemcsak mi mindannyian, akik e kórháznak szolgálatában állunk, hanem azok a számosak, százan és ezren, akik a kórház áldásait élvezték, élvezték egyben az Ön szeretetreméltó egyéniségének és ritka melegen érző szivének számos humánus megnyilatkozását, amiért a legmelegebb hálát érezzük Törzsorvos ur iránt. — Alig van Keszthely és környékén család, amelynek egyik-másik tagja ne élvezte volna a kórház jótéteményét és ne érezte volna Törzsorvos ui szerető atyai szivének nagy jelentőségét. Ezen érzésektől áthatva nyujtjuk át ezt az emlékplakettet. — Annak hideg márványköve és a reája illesztett érclap bármilyen ihletet művésznek is a munkája, nem tudja visszatükröztetni azt az arany szivet, amelyet az az érem ott eltakar. — Mi pedig kérjük az isteni Gondviselést, engedje, hogy Törzsorvos ur aranyszivének melegét embertársai egy nagyon hosszú életen át érezhessék és éhezhessék, (hosszan tartó lelkes éljenzés és taps éljen dr. Illés.) Dr. Illés Ignác törzsorvos könnyekig meghatva köszönte meg a nagy megtiszteltetést és ráhárította a kórház orvosai és tisztikarára azokat a jelzett sikereket, amelyeket a tartalékkórház felmutatni képes. * Az ünnepély tiszta jövedelme 2000 korona volt és pedig: Jegybevétel .... 1838 K Túlfizetések .... 764 K Összes bevétel . . 2602 K