Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-02-14 / 7. szám

915. február 14. BALATONVIDÉK Minél jobban szaporodnak a haza ellenségei, annál inkább résen kell lenniök a becsületesen érző és gondolkodó polgároknak ! Közgyűlés. A zalaapáti Vörös Kereszt fiókegylet f. hó 7-én tartotta első évi rendes közgyűlését Rózsa Vitái és özv. Orosz Pálné elnöklete alatt. Rózsa Vitái megnyitó beszédében vá­zolván a háború okozta pusztításokat és szen­vedéseket, nyomatékkal hangoztatja az irgal­masság testi és lelki cselekedetei gyakorlásá­nak szükségességét, amellyel a véres küzdel­mekben elesett hősöknek, valamint a harc­téren küzdő, vagy onnét betegen és sebesül­ten visszatérő derék katonáinknak tartozunk. Ezekben a reánk nehezedő, válságos időkben a sebesültek gondozásának ügyét tűzte ki fő­feladatául a helybeli fiókegylet; azért támo­gatását, mint elengedhetetlen, kötelességet ajánlja a megjelentek figyelmébe és jóindu­latába. Ezután lakács Imre terjeszti elő az évi jelentést, melynek főbb pontjai a követ­kezők : A fiókegylet az 1914. év október 4-én tartott gyűlésen alakult meg szabály­szerűen a tisztikar és választmány megvá­lasztásával. Récsei Farkas pénztáros időköz­ben — hivatalos elfoglaltságára való hivat­kozással - tisztségéről lemondván, helyébe dr. Kardos Celesztint választották meg. Az alakuló gyűlésen kivül 3 választmányi ülésen intézték el a folyó ügyeket. A tagok létszáma 104 ; és pedig alapító (40 koronás) 6, rendes (20 koronás) 16, rendes (évi 2 koronás) 63, rendkívüli (évi 1 koronás) 19. Az egylet, va­gyonának gyarapítása végett, nemcsak fizető tagokat, hanem adományokat is gyűjtött. Ezen a címen egyrészt jelentékenyebb összeg folyt be az egylet pénztárába, másrészt pedig a közönségnek a kórház javára, különösen élelmiszerekben való hozzájárulása folytán a fentartási költségeknél számbavehető megta­karítás mutatkozott. Majd Mosonyi Arturné számolt be a kórház működéséről. A leány­iskola két termében berendezett kórházban dr. Haruiy Ödön főorvos ur részesíti a bete­geket orvosi segítségben ; az ápolást és ellá­tást pedig az irgalmas nővérek teljesítik. Nov. 27. óta 40 sebesült és beteg katona volt a kórházban ápolás alatt; közülök eddigelé hu­szonhatan távoztak gyógyultan. Fájdalom ! ezen rövid időben haláleset is fordult elő. Egyik sebesült, a harctéren szerzett betegség következtében, fiataloti elhunyt. Az egylet gondoskodott a megboldogultnak vitézségé­hez méltó, diszes temetéséről. Karácsony es­téjén karácsonyfa-ünnepséget rendezett a kór­ház az itt ápolt katonák részére. Hálóival említi föl, hogy az apátságon és Zalaapáti lakosságán kivül Alsópáhok, Bókaháza, Égen­föld, Esztergály, Gétye, Hosszúfalu, Sármel­lék, Szabar, Újfalu és Zalavár közönsége készségesen hozott áldozatot a kórház ré­szére és pénzzel, ruhaneművel, leginkább pedig élelmiszerekkel támogatta az egyletet hazafias céljai elérésében. Sajnálattal jegyzi meg, hogy az adakozókat adományaikkal együtt egyenkint föl nem sorolhatja. Ezt tenni lehetetlenség nem csupán az adományok nagy mennyisége miatt, hanem különösen azért, mert egyesek nevüknek nyilvánosságra hozatalát nem óhajtják, másrészt pedig, mi­vel néhány községben az adakozás névtelenül történt. Végül örömmel közli, hogy a kórhá­zat fölülvizsgáld nagykanizsai parancsnok az itt tapasztalt tisztaságot és berendezést kifo­gástalannak minősítette. Egyleti titkár bemu­tatja a számvizsgálók jelentését. E szerint a mult évi bevétel' 2855 K 10 f, kiadás 1363 K 69 f ; és igy az egylet vagyona 1914. év végén 1491 K 41 f- Költségvetési előirányza­tot az 1915. évre nem lehet összeállítani, mert ez függ az ide helyezendő betegek szá­mától és az ápolás időtartamától. Tagdíjak­ból és adományokból a remélhető bevétel körülbelül 300 K lesz. A közgyűlés a jelen­tést tudomásul vévén, a pénztárosnak, köszö­nete nyilvánítása mellett, a fölmentést meg­adja. Az indítványok során elnök tudtul adja, hogy az alapszabályok értelmében a választ­mány egyharmada kilép, a kilépők azonban ismét megválaszthatok. A közgyűlés az ille­tőket újra megválasztja és az időközben meg­üresedett helyre uj tagul Vörös Pétert hívja be. A Vörös Kereszt megyei választmányába küldendő tagokul az elnököt és pénztárost jelöli ki. Továbbá fölhatalmazza az elnököt, hogy az egylethez vagy kórházhoz érkező le­veleket, táviratokat, pénz- és egyéb küldemé­nyeket átvehesse és a szükséghez képest in­tézkedjék. Azonkívül elhatározta, hogy a ta­gok névsorát, a közgyűlésről fölvett jegyző­könyvet és az elnöki megnyitó beszédet egész terjedelmében szétosztás és ismertetés végett kinyomatja, elnök hálával emlékezik meg dr. Hanny Ödön tb. főorvos urnák a sebe­sültek körül fáradhatatlan buzgóságáról és azon önzetlenségéről, hogy a tiszteletdíjat nagylelkűen az egyletnek fölajánlotta, indít­ványozza, hogy a közgyűlés, hálája némi je­léül, az orvos urnák fejezze ki hálás köszö­netét, érdemeit jegyzőkönyvben örökítse meg és erről őt k'ülön iratban értesítse. A köz­gyűlés egyhangú lelkesedéssel és helyesléssel tette magáévá az indítványt. Elnök ezután az egylet tisztikarának és választmányának nyil­vánította elismerését az egylet érdekében való fáradozásukért. Takács Imre szíves szavak­ban tolmácsolja az egylet háláját és köszö­netét az elnöknek buzgó és hasznos tevé­kenységéért. Végül elnök megköszöni a meg­jelenteknek az egylet iránt tanúsított érdek­lődést és az egylet ügyeinek fölkarolására, terjesztésére kérvén őket, a közgyűlést be­zárta. I I I fi £ fi H] — Vaszary Kolos születésnapja. Vaszary. Kolos bibornok, ny. hercegprímásunk f. hó 12-én, pénteken ünnepelte születésnapját. Ez alkalommal Keszthelyen d. e. 9 órakor ün­nepélyes nagymise volt, melyen részt vettek a főgimn. tanári kara és ifjúsága, valamint az irgalmas apácák és növendékeik. Az ün­nepélyes nagymisét dr. Ounst Ferenc apát­plébános mondta. Ezen a napon osztották ki a városhá­zán és a főgimnáziumban a Kűs^arj^Kolos­alapitvány kamatait. A hercegprímást, mint mult számunkban jeleztük, születésnapja alkalmával egy keszt­helyi küldöttség is felkereste Balatonfüreden, hogy az agg egyházfőt üdvözölje. A küldött­ség tagjai voltak : Berkes Ottó, dr. Berzsenyi Gerő, dr. Ounst Ferenc, Gergye Ipoly és Reischl Imre. Hozzájuk csatlakozott Bfüreden VaszcCry Mihály volt primási jószágkormányzó A primás a keszthelyi küldöttség tiszteletére délben ebédet adott, amelyen megjelenték töb­fürdőigazgató, Halbik füredi főszolgabíró és bek között Vaszary Ciprián tihanyi apát, a állomásfőnök stb. A házi gazdai tisztet dr. Kohl Medárd püspök teljesítette szokott szeretetreméltóság­gal. A küldöttség köszönetét a fehér asztal­nál dr. Berzsenyi Gerő tolmácsolta. Este a küldöttség tagjai visszatértek Keszthelyre. — Megyegyülés. A f. hó 8-án Zala­egerszegen megtartott megyegyülés egészen sima lefolyású volt. Az állandó közp. vá­lasztmányba mind a 36 jelöltet egyhangúlag beválasztották, mert a gyűlés előtt a külön­böző pártok egyességre léptek. A mi választó­kerületünkből bekerültek : MalatinszkyFerenc, gróf Batthyány József, Trsztyánszky Ödön, dr. Lénárd János. — Kórházvizsg.ílat. Gross József po­zsonyi tábori főpap Pápáról Keszthelyre ér­kezett és f. hó 12-én megvizsgálta a helybeli katonai kórházakat. Gross József Keszthely­ről Csáktornyára utazott. Esküvő. Dr. Semsey István máv., fogal­mazó f. hó 9-én reggel 9 órakor esküdött meg Schnetzer Irénnel a keszthelyi plébánia templomban. Az esketés szertartását Dunst Ferenc apátplébános végezte. — Tombola a kórházban. Hétfőn d. u. a sebesült katonák javára a Csányi-szálló­ban tombola lesz. A tárgyak már jó részt összegyűltek. — A második „Háborús délután" anyagi eredménye. A f. hó 10-én az Uránia színházban rendezett diáborus délután* al­kalmával a 30 filléres diákjegyekkel együtt a belépőjegyekből befolyt 146 korona 20 fillér. Felülfizetésekből befolyt 11 korona 40 fillér, összesen 157 korona 60 fillér. Kiadás volt (zongora kétszeri szállítása, falragaszok s azok kiragasztása, teremfűtés, emelvényké­szítés és szétszedés stb.) 97 korona. A tiszta jövedelem tehát 90 korona 60 fillér. Ebből a háborúban hősi halált halt keszthelyiek em­lékoszlopja javára a Keszthelyvidéki Takarék­pénztárba ismét 50 korona tétetett be, 40 korona 60 fillér pedig a Hadimuzeum tár­gyainak beszerzésére fog fordíttatni. Felülfi­zetni szívesek voltak: Tiringer Vilmos ur, Tomka Kálmán ur, Jakab Lajos ur, Havay József ur, Domby Károlyné urnő 2—2 K, Thury Ákos ur 1 K, Németh Józsefné urnő 40 fillért összesen I I korona 40 fillért. Ugy az előadáson szives közreműködők, mint a felülfizetők, Kovács Mór ur és a Ganz-gyár fogadják a Balatoni Muzeum-Egyesület veze­1 tőségének köszönetét. Ifjúsági előadás az Uránia színház­ban. Ma, vasárnap délután fél 3 órakor ifjú­sági előadás lesz az Uránia színházban a következő műsorral: I. Cenzúráit hadifilm a keleti és nyugati hadszintérről. 2. Cenzúráit hadifilm Osztrák-Magyar hetiszemle az északi és déli harctérről. 3. Törpe és óriások harca, 2 felvonás. 4. A bihari hegyek szépségei. Ter­mészetes. 5. Budhista templom Peckingben. Nagy idők tanúja. Czódli Sándor 48-as honvéd f. hó 7-én meghalt Sármellé­ken 87 éves korában. Temetése nagy közön­ság részvételével a mult hétfőn volt. Dely Béla körjegyző, hogy az elhunyt 48-as hős emlékét annál maradandóbbá tegye, dr. Csák Árpádtól, a B. M. E. titkárától egy honvéd­csákót és kardot kért, amelyekkel az agg hős koporsóját feldíszítették. Az érdemes jegyző gondoskodása teljes elismerésre méltó. — Az Uránia mozgószinliáz felhívja fi­gyelmét a n. é. közönségnek húshagyóked­den tartandó előadására. Marianna, a dédel­getett legszebb színésznő, Henny Portén fel­léptével. — Időjárás. A mult héten Keszthelyen és vidékén szokatlanul enyhe volt az időjá­rás. A Balaton jege a hét vége felé igen megroppant s igen sok helyen a viz már fe­lülkerekedett rajta. A jéghordás még pénte­ken és szombaton is javában folyt, pedig a hőmérő napon 12 fokot mutatott. — Figyelmeztetés. Mivel nap-nap után tömegesen fordulnak elő esetek, hogy a tá­jékozatlanabb közönség a kizárólag tábori levelezéshez használható levelezőlapokat nem tábori egyénekhez, egész rendszeresen magán­levelezésekre használja fel, ez uton is figyel­meztetem a közönséget, hogy saját érdeké­ben is tartózkodjék az emiitett tábori leve­lezőlapok jogtalan felhasználásától, mert ezek nemcsak hogy továbbítást nem nyernek, ha­nem feladóik ezen felül még 2 korona posta­jövedéki áthágási birságban is el fognak ma­rasztaltatni. Á m. kir. posta és táv. hivatal Keszthely. Palkó, pt. fl., hív. vezető. — Hadifoglyok sorsa Oroszországban. A mult héten levél érkezett Keszthelyre a messze, fehér Oroszországból. A levél irója, intelligens fiatalember, keservesen elpanaszolja, hogy az oroszok végtelen silány eledelekkel tartják a magyar hadifoglyokat, kiknek meleg ruha és takaró liiján az iszonyú hidegtől is sokat kell szenvedniök. A szegény édesanya fiának ezt a panaszos levelét, mint halljuk, elküldötte a Vörös Kereszt Egylet elnöksé­gének. — F. hó 11-én az esti vonattal 45 se­besült érkezett Keszthelyre, akiket részben a fiúiskolában, részben a Hullámban helyez­tek el. — A liuskérdés. A Házinyultenyésztők Országos Szövetségének (Bpest, Csillaghegy) választmánya ülésén foglalkozott a német földmivelési miniszternek a mezőgazdasági kamarákhoz intézett leiratával, amelyben fel­hívja ezek figyelmét a házinyultenyésztés fon­tosságára. A háború szükségletére ugyanis föláldoztuk marhaállományunk nagy részét s | igy előre láthatólag nagy hiány fog beállani

Next

/
Oldalképek
Tartalom