Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-28 / 48. szám

1915. november 28. 3. lényegesen csökkent, végül azt, a ki részt­vesz oly^ összebeszélésben, vagy . egyesülés­ben, a melynek célja a rendelet intézkedései­nek kijátszása. Ugyancsak két hónapi fogházzal bün­tethető az is, a ki mást lebeszél arról, hogy életszükséglet cikkeit a piacra vigye, továbbá az az árus, a ki a piacra induló szállítót, vagy eladót a piacra érkezése előtt feltartóz­atja és tőle az életszükségleti cikkeket tmegveszi, végül az az árus, a ki a piacon a szokásos árnál aránytala~iul magasabb árt kínál, hogy az áru megszerzését magának biztosítsa. A büntető eljárás a közigazgatási ha­tóság, mint rendőri büntető bíróság hatás­körébe tartozik. Az összes ügyekben soron­kivül kell minden hatóságnak eljárnia. II I I t e: 1 „ — Bálás püspök alapítványa. Sipeki Bálás Lajos valóságos belső titkos tanácsos, rozsnyói püspök, Bálás Béla zalai főispán fivére, most ünnepelte püspökségének tiz éves jubileumát. Ebből az alkalomból ötvenezer koronás alapítványt tett elaggott papok javára, . továbbá a kántorok és tanítók gyermekeinek ; neveltetésére. — Istentisztelet. Nóvák Elek kővágó­örsi evang. lelkész dec. 5-én d. e, fél 11 órakor a községi ovoda helyiségében isten­tiszteletet tart, 'melyre a hivek és a szives érdeklődők tisztelettel meghivatnak. — Mikes püspök — doktor. Az ins­brucki egyetenn hittani fakultásán Mikes János gróf szombathelyi püspököt, az egyetem volt hallgatóját, díszdoktorrá választották. — Az állandó választmány ülése. A folyó évi december hó 13-án tartandó-tör­vényhatósági bizottsági rendes közgyűlésen felveendő ügyek tárgyalása és a Nagy László állandó választmányi alelnök el­hunyta folytán megüresedett alelnöki állás betöltése végett az állandó választmány fo­lyó évi december hó 6-án délelőtt fél 10 órakor, a vármegyeház gvüléstermében gyű­lést tart. — A pécsi piispök kegyelmes ur lesz. Amint értesülünk, Zichy Ciyula ' gróf pécsi pöspököt, az áldozatkész főurat és főpapot pécsi püspökségének tizedik évfordulója al­kalmából a király titkos tanácsosai sorába emeli. Az erre vonatkozó kormányfelterjeszté? már a kabinetirodában van. — A Bala vonkörnyék pusznlása. Meg­döbbentő annak a pusztulásnak a képe, amelyet a kies Balaton környékén'lépten-nyomon lát az ember. A hatalmas ló mindenütt kilépett med­réből s elárasztotta a partokat. A déli vasút mentén sok helyen a vasuti pályatestet mossa már a harag áradat. Hatalmas szőllőterületek, kertek, villaépületek vízben állanak. Sok épü­letben rengeteg, szinte helyrehozhatatlan kárt tett a viz. Remélhető azonban, hogy a továb- i bi nagy károktól megmenekülnek a Balaton környékiek. E hónap elején megnyitották a Sió j zsilipjét, azonban a legnagyobb elővigyázat- ; tal hatjhatják végre, mert a hatalmas esőzéstől : nemcsak a Sió-csatorna, hanem a Duna is hatalmasan megdagadt. A levezetést tehát j addig, amig a Duna vízállása lejebb nem száll, j meg kellett szüntetni. Tél végére mindenesetre I helyre kell állni a rendes állapotnak, mert csak korai munkával lehet a szőlőkben, < kertekben okozott károkat valamelyest helyre- ; hozni. — Köszönet. A katonák téliruházatára • adományozni szívesek voltak : Özv. Ladoni ] Halden .Józsefné 5 K, Mérei Ignác 20 K, Gönci Ede (Tűrje) 5 K, Stieper Kálmán 10 K. j Keszthelyi takarékpénztár 50 K, Cséby Lajosné j 10 K- Az átszolgáltatott pamutból kötni szí- i vesek voltak : Erdős Józsefné 16 pár érme- í legitőt, a polg. leányiskola tanulói: 17 pár j térdmelegitőt és 69 pár érmelegitőt, Szeles j Jánosné 2 drb. saált, a vöröskereszt egylet j hölgy tagjai 70 drb haskötőt voltak szívesek f elkészíteni. — Gyászrovat. A keszthelyi iparos osztály két régi tagja dűlt ki az elmúlt hét folyamán. Az egyik Weber István szabó mester, aki 72 éves korában hunyt el, a másik Lang János cipész mester, akit 64 éves korában ragadott el az élők sorából a halál, hosszas szenvedés után. Mindkettőt nagy részvéttel temették el a Szent Miklósról nevezett temetőben. Nyugodjanak békében. — Egy szízalékkal emelik a megyei pótadóf. A vármegye törvényhatósági bizott­sága 1915. évi szeptember hó 13-án tartott rendes közgyűlésében hozott 21178 — 567. sz. véghatározatával kimondotta, hogy a háború folyamán határainkon feldúlt tűzhelyek .újra­építése céljaira egyszázalékos törvényhatósági pótadónak megfelelő összeget bocsát a hábo­rúban feldúlt tűzhelyeket újraépítő országos bizottság rendelkezésére. Ezen megyei pót­adó kivetése a f. évi december hó 13-án tartandó rendes közgyűlés tárgysorozatába fog felvétetni. — Halálozís. Simon Lajos ny. ítélő­táblai bíró,, a csáktornyai kir. járásbíróság volt vezetője, életének 64-ik évében szívszél­hűdés következtében elhunyt. Simon Lajost tavaly tőrtént nyugdilyaztatása alkalmával érdemeinek elismeréseül a Ferenc József-rend tisztikeresztjével tüntették ki. Csáktornyán általános szeretetnek és tiszteletnek örvendett, — Diákok és a kertészet. A kultusz­miniszter a földek müvelése, különösen a kerti vetemények termesztése érdekében fel­hívást intézett a középiskolák igazgatóihoz s ( tanári testületeihez. Ajánlja egyúttal, hogy a testgyakorló egyesületeket alakítsák át kert- j művelő egyesületekké. A Dunántul néhány fő- í gimnáziumában ez az egyesület már meg is : alakult. | — Lóosztályozts. Mindazok, akiknek ; birtokában ló, vagy fogatos jármű van, de- j cember 1-től 10-ig lovaik, illetőleg jármüveik ! számát és nemét a községházánál bejelen- j teni tartoznak. A bejelentés elmulasztása j kihágást képez, mely szigorú büntetést von j maga után. — Mit kell bejelenteni! A buza, rozs, i kétszeres, árpa és zabkészletek, valamint 1 az ezekből előállított lisztkészletek, továbbá a bab, borsó és lencsekészletek bejelentésé- i nek legutolsó határideje folyó évi november hó 28-ik napja. A nemtermelök csak a fe- j lesleget tartoznak bejelenteni. A bejelentés : megtörténtét ellenőrizni fogják s a mulasztó- : kat szigorúan büntetik. Bejelentő lapok a községházánál ingyen kaphatók. — Eke a rokkantak számára. Ifj. Sporzon • Pál, magyaróvári gazdasági akadémiai tanár olyan ekét talált fel, amely lehetővé teszi, hogv a rokkantak és bénák ís szánthassanak. A háborúban sok földmives béna lett és haza- : térve nem folytathatná megszokott munkáját. Főképpen a falábú ember nem tud majd egész nap az eke után ballagni. Sporzon tanár uj találmányú ekéjére ülőhelyet szerkesztett, még­pedig ugy, hogy az ekén ülő ember testsnlya az eke hátulján felszerelt kerekekre nehezedik. Elöl emeltyűk vannak, amelyeket az ekén ülő ember félkézzel is megfoghat és ezek segítsé­gével könnyedén kormányozhatja az ekét. — Akiké nem leket hadi munkára ki­rendelni. A honvédelmi miniszter leiratban • közölte a vármegyék alispánjaival, hogy a községi elöljáróságok az utóbbi időben igen j sok olyan alkalmatlan egyént rendeltek ki ; hadimunkára, akiket a népfölkelő és katonai parancsnokságok kénytelenek voltak vissza­küldeni. Tehát trahomás szembetegségben, fertőző tüdőbajban és viszértágulásban szen­vedő munkások nem rendelhetők ki hadi­munkára. A jövőben az alispánok az ezek közül kirendelt munkásokról jelentést kapnak, hogy a visszaküldött munkásokat többé ne zaklassák. — Hány ház pusztult el a Felvidéken? Zemplénben elpusztult 1853 ház és 2670 gazdasági épület. Sárosmegyében 2434 ház és 2280 gazdasági épület. Ungmegyében 95 ház és vagy 130 gazdsági épület. A társada­lomnak meg kell magyarázni, hogy nem csak a lakóházak felépítése a fontos, hanem éppen ugy kell gondoskodni a gazdasági épületekről, I mert a gazdáknak erre égető szüksége van. • Leányok! Fiuk! Gyűjtsetek mindenféle ruhát és ruhadarabot a szegény katonák részére és vi­gyétek a Keszthelyi Ipari és Gazd. Hitelszövetkezetbe, ahonnét azt, illetékes helyérw továbbítják ! — Csalángyüjtés. A kultuszminiszter elrendelte, hogy az iskolák tanulói csalánt gyűjtsenek, amelyet a hadvezetőség kötéláruk készítésére használ feli — Bolgárok a magyar hadseregben. A hadügyminszterium és a honvédelmi minisz­térium a bolgár hadügyminisztériummal egyet­értőleg ugy határozott, hogy a bolgár állam­polgárok a háború tartamára önkéntesekül beléphetnek a cs. és kir. hadsereg, a magyar és az osztrák honvédség kötelékébe. Akik a bolgár hadseregben már szolgáltak és ezt igazolni képesek, ugyanolyan fegyvernembeli csapatokhoz léphetnek be önként, mint ami­lyennél a bolgár hadseregben szolgáltak, akik nem szolgáltak még, azokat a gyalogsághoz osztják be. Az önkéntes belépés iránti kér­vényeket a hadügy-, illetve a honvédelmi miniszterhez kell benyújtani. Ez a rendelke­zés a bolgár tisztekre (tisztjelöltekre) nem vonatkozik. — Királysértő balatonberényi asz­szony. Varga Jánosné szül. Horváth Mária balatonberényi földműves asszony, amikor a mult hó elején megtudta, hogy az ura ele­sett a harctéren, többek jelenlétében sértően nyilatkozott a királyról. A pécsi törvényszék vonta felelősségre e miatt és a vádlott asz­szonyt három napi fogházra ítélte. — Szerbia városai. A szerb városok általában kevéssé népesek. A legnagyobb közöttük Belgrád 90 ezer lakossal. Nisnek csak 25.000 lakosa volt békeidőben, Kraguje­vácnak 14, Sabácnak 12, Pirotnak 11, Üszküb­nek 47 ezer lakosa volt a legújabb statisztika szerint. Ezek a városok ma már mind a szövetségesek kezén vannak. Ezek kezén van még Prizend 21 ezer lakossal. Monasztir (Bitolia) 50 ezer és Novipazar (Jenipazar) 12 ezer lakossal. — Kaposváron hat milliót jegyeztek a hadikölcsönből. A kaposvári pénzintéze­teknél összesen 6,297.600 koronát jegyeztek a III. hadikölcsönből. — A hadiárvák sz'ma. Az ország valamennyi árvaszéke beszámolt már a hadi­árvák számáról. E .szerint összes számuk 1915. szeptember 30-án 24,644 volt. — Szövetségi hiiséggyürü. A legújabb szövetségi hüséggyürük, melyet az Országos Hadsegélyző Bizottság ad ki gyönyörű kivi­telben a két uralkodó dombornyomásu zo­máncozott arcképével. E gyűrűk örök emlé­kei maradnak a most duló népek csatáinak és aki e gyűrűt beszerzi magának, nemcsak egy szép emlékkel lesz gazdagabb, de az a tudat töltheti el a lelkét, hogy hozzájárult a hadbavonultak családjainak és mindazon jótékony célú alapok segélyezéséhez, melyek az Orszssgos Hadsegélyző Bizottság körébe tartoznak. Kétféle kivitelben kerül forgalomba, szinezüstből 3 K, • Ezüstözött fémből 2 kor. Kapható: Sujánszky József könyvkereskedé­sében Keszthelyen. Laptulajdonos : Boritz József. Felelős szerkesztő: Dr. C Árpád. Kiadó: Dr. Csák Árpád. VINCELLÉR 1916. január hó l-ére állást keres, Í nős, családos, 51 éves, ki a szőlőszeti • munkákban 23 évi gya or'attal bir, ugy 1 a hazai, mint amerikai szőlőkben, vala- I p mint a faolytványo és gyümölcsösök g Cím: Cím: i: Cim: Sulc J ef :-: Szentgyörgyvár, u. Isópáhok. :-:

Next

/
Oldalképek
Tartalom