Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-23 / 21. szám

XIX. évfolyam. Keszthely. 1915. május 16. 21. szám. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — f Fél évre . . . 5 K — í Negyed évre . 2 K 50 f Egyes szám ára — K 20 f BALAT Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbizésokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Nyilttér soronkint 1 korona. POLITIKAI HETILAP. MEGJELENIK, HETENKíNT EGYSZER: VASARNAP. Kéziratokat nem adunk vissza. ii. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. V Heti kis tükör. A perfid Italia. Mióta az emberi elme a nagy események feljegyzésével foglalkozik, oly megbélyegzésre méltó perfldia még nem fordult elő, mint amilyet Itália május 20-án elkövetett. A Verresek meg a Catilinák, akiket az ókor legnagyobb elméi bélyegeztek meg, szégyenkezve vonulhatnak félre kései utódjaiknak undort keltő kétszinüsége elől. A tisztalelkii Plutarchus, a nagy ieilemrajzoló azt irja, hogy midőn Jugarlha elhagyta Rómát, megvetéssel tekintett rá vissza s ilyen szókra fakadt: »Óh, te megvesztegethető város, magadat is eladnád, ha vevőd akadna!« Jugartha mondása, Itália szégyenére, most is teljesedésbe ment. Róma eladta magát s az Urbs aeterna ezután is örök — marad a szégyenben. Hős magyar vitézeink vérüket ontják ezredéves hazánkért, mi pedig adjuk oda aranyunkat és ezüstünket, hogy a drága magyar vér hiába ne omoljon. A Jegyezzen mindenki a második hadikölcsönre ! ÍUZ es ver. f^ánk virradt piros pünkösd napja is. Ez a kedves ünnep, amelynek vallásos jelképe a tüzes láng, népies jelképe pedig a vérszinü pünkösdi rózsa. Tüz és vér! Már az első pünkösd a tüz és vér jegyében folyt le. A Sina-hegy ormán az ég tüzes villámai cikáztak Mózes fenséges alakja felett, amidőn Jehova törvényeit kihirdette a két kőtábláról, s a földet az áldozati állatok vére festette pirosra. Tüz és vér ! A második pünkösd napján Sinahegyén összegyűlt tanítványok felett is tüzes nyelvek alakjában jelent meg a Szentlélek, hogy az evangelium, az uj törvény hirdetésében bátrak legyenek, s annak igazságáért mindnyájan vérüket ontsák. Tüz és vér ! De annyi tüz még egyetlen pünkösdkor se lobbant fel, annyi vér még sohase áztatta a földet, mint a mostanin. Nemzetek szivében lobog a o gyűlölet, a lelkesedés lángja, az eget pirosra festi a pusztulás tüze, ezrek és százezrek vére áztatja pirosra a földet, változtatja a folyók, a tengerek vizét. Tűzben, vérben a föld kereksége. Ennyire piros még sohasem volt pünkösd ünnepe ! És vájjon miért? Mi borította a földet lángtengerbe, miért ontják a nemzetek a vérözönt ? Talán uj, boldogító törvényt hirdetnek ki, s ehhez kell a borzalmas tüzfény, ezt ünnepeljük oly rengeteg véráldozattal ? Oh nem ! Az orgyilkosság, a telhetetlen hóditásvágy, az irigy kapzsiság, az elvakult bosszúállás, régi bűnök, de nem uj törvények. Ha ujat és törvényt keresünk, akkor maradjunk csak itthon. Itthon találunk tüzet és vért, a hazaszeretet, a jogos védelem, a harci készség tüzét, melv ott ég katonáink szivében, ott piroslik az arcukon, itthon is vérziink, gyászolunk, áldozunk, de megtaláljuk az igazság lelkét is háborúnkban. Mi nem gyűlöletből rántottunk kardot, nem álnok okokból indultunk hadba, nem hódítani akarunk mások hazájából, hanem védelmezzük a magunkét, s hirdetjük az egész világnak azt a már-már elfeledett törvényt : ne bántsd a magvart! Tűznek és vérnek ünnepe vagy, szent Pünkösd, az egész világon, csak nálunk vagy az igazságé is. Akit ma tűzben, vérben és igazságban ünnepelünk, Szentlélek Isten, jöjj el és ujitsd meg a föld szinét! Oltsd ki a pusztító tűznek lángját, apaszszad el A BALATON\?IDÉK TÁRCÁJA Cenzúráit harctéri levelek. November 25-én voltunk először tűzben itt oroszországban. Németországban Kreutzdorfban szálltunk ki a vonatból. 3—4 nap masíroztunk folyton orosz területen. Az ellenség előttünk visszavonulóban volt. Nov. 23-án egy majorban voltun bekvártélyozva, szénapajtában aludtunk volna, de az irtózatos nagy hidegtől le sem hunytam a szememet. 24-én este alárm volt és a mi századunk egyedül Bogmiloviczába, egy közeli orosz faluba küldetett mint Hauptpost; a feldvonásakat e falutól cc. 4 kilométernyire levő 2 másik falu közötti országúton kellett felállítani és pedig 4-et. Én is kiküldettem 7 emberrel mint feldvach komandans és ezen éjjel egy huszárkapitánnyal találkoztam és beszélgettem, ki elmondotta, hogy sok kozák van az előttünk 1 kilométernyire fekvő községben és akik az éjjel feltétlen meg fogják kísérelni a betörést, vigyázzak. Kozákok azonban felém nem jöttek. 25-én reggel a századom azt a parancsot kapta, hogy a feldvacheket vonja be és egy magaslatot Bogumlovicza előtt szállj in meg. Nagyobb ellenséges támadás esetén pedig vonuljunk vissza. Mi ki is mentünk a kijelölt helyre, s minthogy előttünk nagy lovassági harc volt, vissza akartunk vonulni. Ekkor a lovassági brigadéros meglátott bennünket és egy lovas által visszahívott, mikor azon falu mellett, amely előtt az ütközet volt, elmentünk, akkor már az egész 1 huszárezred széjjel volt verve és ki merre látott, ugy távozott. Galoppban jött vissza egy magaslat mögé, hol mi egy gyenge század, előre masíroztunk. Azonnal rajvonalban mentünk előre, amint e magaslatra felértem schissen volt kommandirozva, de minthogy irtózatosan estek oda a golyók, a teljes dekung nélküli lejtőre ; hátra, hátra szóltam a rajomnak, hogy menjünk előre a völgyben előttünk cc. 120x levő házhoz, hol mégis legalább némi fedezékünk lesz. Felugrottam s alig futok előre 5 — 6 lépést, mintha valaki hátba ütött volna, előre estem, azon- ; nal éreztem, hogy golyó ment át rajtam. Azt .éreztem, hogy hol jött ki hátul a golyó, de hogy hol ment belém, arról fogalmam sem volt. Nem hagyott el a lélekjelenlétem. Semmitsem gondolkozva, ugy fektemben, ledobtam a hátibőröndömet, eldobtam a fegyveremet és előre szaladtam a ház mögé, ott egy-két katona pajtásom letépte rólam a ruhát és a zsebemben lévő kötszerrel hamar bekötöztek, de csak hátul, mert elől nem találtuk a lyukat, ahol a golyó belém ment. Eközben egy huszár szakaszvezető jött oda a ház mögé és jelenti, hogy az oroszok sóban vannak és rohamosan nyomulnak előre. Nagyon rosszul érintett ez engem, mert egy csepp kedvem sem volt sebesülten orosz fogságba kerülni. Kértem tehát egyik katona társamat, zugsführer Grubert, hogy legyen szives vezessen hátra. Csak ugy hullott a golyó, mikor hátra vezetett Gruber, de szerencsésen elértünk a domb mögé, hol szanitézeink újra bekötöttek, levágták rólam az ingeket és a nyakamon jobbról a kulcscsont alatt meglelték a golyó befuródását, hordágyra tettek és a cc. fél kilométernyire levő óriási majorba egy palotához vittek, ahol már a huszár sebesültek szekereken voltak. ( Többek közt egy főhadnagy és az a kapitány, ' akivel előző este a feldvachennéí beszélgettem. Nagyon siettették a sebesült kocsikat előre, hogy az orosz kezéibe ne kerüljenek. Igy aztán hamar feltettek egy paraszt szekérre, mely szerencsémre még rendelkezésre állt és trapba megindultunk. Az ut fagyos, és ezáltal a lehető legrögösebb, szalma kevés volt alattam, fejemnél még 2 sebesült ült, lábaimon pedig 2 sebesült feküdt. Azt hittem, hogy meghalok cc. 10 óra lehetett délelőtt mikor elindultunk és este 8-ig döcögöt igy velem e szekér mig a Szanitész Ansteltot elértük. Útközben a hátsó sebem elkezdett folyni, éreztem, hogy vértócsában fekszem. Szerencsémre egy derék honvéd aki a transzporttal jött és ott lovagolt a kocsim mellett egy városban amelyen keresztül utaztunk, egy bosnyák szanitésszel átköttetett, ellenesetben biztosan elvéreztem volna. Az utca közepén sok civilember sereglett a kocsim köré és nagy csodálkozás és sajnálkozás mellett ment végbe ez a bekötözés. Majd megfagytam, oly hideg volt. A San. Anstelton aztán már csak jobban bekötöztek, le sem vették az alsó kötést. Itt aludtam aztán reggelig. (Morfium injekció) Innen reggel vöröskeresztes kocsin a 18 klm.nyire levő Tábori kórházba hoztak, itt fekszem a tiszti szobában. November 18-án Landsbergse hoztak, sebeimet átkötötték. November 29-én Rosenbergbe hoztak.