Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-04 / 14. szám

XIX. évfolyam. Keszthely. 1915. április 4. 14. szám. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — f Fél évre . . . 5 K — í Negyed évre . 2 K 50 f Egyes szám ára — K 20 í Nyilttér soronkint 1 korona. Szerkesztőség és kiadóhiva­tal a «volt Gazdasági Tan­intézet épületében.. BALATONVED POLITIKAI HETILAP. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASARNAP. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhiva­talba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadó­iiivatali Interurbán: 51. Heti kis tükör. Tisztaság. Eddig is az igazi müvelt­ség egyik elengedhetetlen kelléke és ismertető jele volt, a háború kitörése óta s a tavasz közeledtével pedig már egyenesen életkérdés. A napokban olvastam, hogy valamelyik me­gyében egy derék főszolgabíró megtiltotta, hogy a község utcáját tele köpködjék. A de­rék főszolgabíró angolos rendeletét (mert a londoni Cityben már rég nem szabad a földre köpni) általánosítani kellene egész Magyar­országban. Ezzel a rendelettel végtelen sok ragadós baj bacillusait lehetne megölni. És itt eszembe jut a mi főutcánk és* Andrássy­teriink vasárnap. Micsoda irtó hadjáratot kel­lene itt viselni a sok ízléstelenség ellen. De ki törődik nálunk ilyen kis dolgokkal ? Festetics=szobor környéke. Hús­vét meg a fürdőévad közeledtével a könyö­rületesség szemei ráfordulnak a Festetics­szobor körül elterülő kis parkra is és felás­sák a földjét, pótolják a hiányzó bokrokat, kijavítják a rozoga kerítést, stb. szóval rendbe teszik a kisparkot, amely tisztán meg is ma­rad egészen addig, mig az utolsó munkás ki nem teszi a lábát belőle. Aztán közpré­dája lesz harangozó gyereknek, koldusnak, vásárosnak egyaránt. Nagyszombaton a körmenet alkalmával rátipornak a gyepre, össze-visszagörbitik a kerítéseket, az egyenes vesszőkből ostornyél készül a csigahajtásra s egy-két hét alatt trágyatelep lesz a helyes kis parkból, hon­nan valóságos avernusi büz árad felfelé és lefelé, oldalvást és mindenfelé. Azt hisszük itt volna már a végső ideje annak, hogy gondolnánk valamit e helyes kis parknak rendbentartásáról, mert Festetics Tassilo her­ceg ur 0 főméltóságára nézve sem lehet közönyös, hogy milyen környezetben van nagy ősének emlékszobra, melynek őrzését a leleplezéskor az akkori városbíró annak rendje és módja szerint ünnepélyesen igérte . ^ Húsvét ünnepén. Irta: Sz. L. A húsvéti győzelmi zsolozsma harci zajba vegyül, a feltámadás dia­dalmas lobogója a csatazászlók erde­jéből emelkedik szemeink elé, szent hitünk győzelmes, hazánk küzdelmes napjaiban megosztott lélekkel ünnepe­lünk. Hiába is erőlködnénk, hogy lel­künket megszabadítsuk a háborús gondolatoktól, melyek fogva tartják azt hétköznapon csak ugy, mint a leg­szentebb ünnepen. Lehetetlen most ezektől megszabadalnunk. Az Isten házai, a tudományok és művészetek csarnokai háborús imákat, sóhajokat, gondolatokat, megnyilatkozásokat vissz­hangzanak ; a piac, az utca nyüzsög j a háborús tevékenysegtöl ; az ipar és kereskedelem mintha kizárólag ezt szolgálná vagy ettől pangana ; a tár­sadalmi tevékenységet majdnem telje­sen lefoglalja; beszélgetésünket átfonja, gondolatainkat uralja, szórakozásainkat korlátozza, mindennapi kenyerünket átalakítja, odahajlik még nyugvó ván­; kosunkra is, hogy álmainkat is át­szője az ő képeivel. Nem természetes-e, ha az emberi léleknek legfenségesebb érzelmei, me­lyek a vallás igazságainak ünnepein törnek elő, ha ezek sem tudnak meg­I szabadulni a háborús vonatkozástól ? Hiszen a karácsony örömeit is áthe­lyeztük a csatamezóre, ott állítottuk fel a karácsonyfát, odaküldtük a kis Jézus ajándékait, s imádságos lelkünk is odaszállt a hazáért szenvedő, küzdő fiaink táborába. Most a húsvétét, a feltámadást ünnepeljük, a Megváltó szenvedésének, J halálának emlékezete után. Szenvedés, halál, feltámadás ? Nem ez-e a há­ború ? A szenvedések egész tengere, a halálnak kegyetlen tobzódása, a feltá­madásnak, a győzelmes békének re­ménye, És volt-e valaha böjt a vilá­gon. melynek komolyságát több szen­vedés, bőségesebb könvhullatás, mély­ségesebb fájdalom szentelte meg, mint a mai nappal véget ért böjti idősza­kot ? Volt-e valaha nagypéntek, me­lyen a halálnak szárnyai sötétebb ár­nyékkal bontották volna a Megváltó halálát sirató lelket, mint a tegnap­előtti ? És volt-e valaha húsvét, mely­nek pirostojása annyi vértől ázott volna, mint a mai napé, és volt-e húsvét, melyen viz helyett vérrel, és Zöld bimbóval. . . Zöld bimbóval piros szegfű Szivem fölé tűzve ; Barna lányka hószin keze Szépen ide tűzte. Piros szegfű, hófehér kéz, S zöld bimbó melléje : Ez szép hazám : Magyarország Drága szent jelvénye. Meg is őrzöm ezt a szegfűt S a szivembe zárom. Mer én nekem mindennél több Ez a fényes »három« ! Mert én nekem ezt a szegfűt Magyar lányka tépte. Akinek e szép virágban, Ragyog szeme fénye. Szép leányka, barna gyermek. Szeresd a virágot, De még jobban a virágban E szent »háromságot« ! Lángoljon a szived érte, Szeresd mint anyádat: Háromszínű jelvényében Szép magyar hazádat! A BALATON\?IDEK TARCAJA Lakatos János. Őhelyette! Irta: Kertész Kálmán. Személyek : Az anya. — Margit. — Etel. I. Margit: Mamám, Etel még nem volt itt? Anya: De itt volt fiacskám, azonban te jól aludtál, hát nem akart felzavarni. Majd visszajön. Margit: Janitól nem jött semmi? Anya: (sóhajt) Bizony semmi. Margit: Mikor is irt utoljára? Anya: Tizenegy napja, hogy azt a levelezőlapját kaptuk. Margit: Uzsokról, ugye? Anya: Onnan. De édes szivem, ne fáraszd el magadat a sok beszéddel. Inkább olvasgass. Mit irjak oda? Margit: ó mamám, hogy husz szóval többet beszélek, vagy kevesebbet, az már igazán nem határoz. Anya: De mégis . . . Margit: És olyan jól esik beszélni. Jobban, mint olvasnr. (Szünet). Szeretném, ha Etel mielőbb jönne erre. Anya: Miért? Margit: Gondoltam valamit. És szeret­ném megmondani nektek. Anya: Nem mondod el előbb nekem? Margit: Egyszerre mondom el mind a kettőtöknek. Anya: Ma jobban érzed magadat ? Margit: Ma igen jól érzem magamat. Olyan jót aludtam . . . valaki iön. Anya: Etel lesz. Etel: (belép) Jónapot, mama. Jónapot, Marguci. Hogy vagy? Margit: Jól, Etuskám, igen jól. Etel: Megmérted már ma ? Margit: w, ma alig van Iázom. A se­bem meg már gyönyörűen heged. Anya: Tegnap azt mondta a doktor, hogy: »hála Istennek.« Harmincegy éve is­.. erem őt és tudom, hogy ezt csak akkor mondja, mikor igazán van rá oka. Etel: Na akkor hiszen pompás! Anya: Csak Jani irna már! Etel: (sóhajt) Tizenkét napja: Margit: Hiszen nem irhát mindig, ami­kor akar, még kevésbbé mindig, amikor mi akarnók. Etel: De tizenkét napja! 0, aki minden héten kétszer is irt eddig! (Sirni akar). Margit: Etus, tudod, hogy nem szeretem, ha sirsz. Etel: (elfolytja könnyeit) Hiszen nem sirok. Margit: De akartál. Etel: Dehogy. Margit: Ha nem szólok, már eddig féllitert kisírtál volna. Etel: (kissé erőltetve kacag) Dehogy. Igazán örülök, hogy tréfálni is van kedved, Marguci. (Elkomolyodik). Volnál csak te is menyasszony! Margit: (Titokzatosan mosolyog. Gon­dolja:) Hiszen vagyok is. A halál menyasz­szonya. (Fenhangon:) Gyertek közelebb. Anya, Etel (kissé megdöbbenve oda­lépnek az ágy mellé. Látván azonban Margit

Next

/
Oldalképek
Tartalom