Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-14 / 46. szám

o BALATONVIUEK 1915. november 14. parti íiirdök és nyaralók védelme nem csak joga, hanem hivatásszerű kötelessége is. Hallottunk ugyan hangokat, hogy a Sió csatorna zsilipjeinek megnyitása azért késik, mert megnyitása esetén a siómenti birtokosok érdekei szenvednének ; de hát miért szervedjenek az ö előnyükre csupán csak a balaton mentiek ? Ök sem mostoha gyermekei e hazának. Azt hisszük, hogy a két ellentétes érdeket a méltányosság és igazság elvének figyelembe tartása mellett össze lehetne egyeztetni. A balatonparti fürdők a nemzeti fürdövagyonnak egy tekintélyes részét képezik. Illetékes helyen azt hisszük meghallgatnák a Balaton mellől elhangzó feljajdutást ; mert a legfőbb ideje, hogy azt a technikai hibát, amit a Sió medrének szabályozásával elkövettek, mielőbb helyrehozzák. Humanitás a világháború korában. Irta : Poscli Zsigmond. A 19. század a humanitás jelszavával indult fejlődésnek, sőt a fejlődés elve lőn az ember szellemi törekvéseinek főinditéka. A fejlődés — látszólagos félbeszakítások ellenére is — viszi az emberiséget a tőkéletesbülés utján egy ismeretlen végcél felé. A fejlődés iránti hit adott a művelődési törekvéseknek oly szokatlan lendületet. Az egymás megértése, bizonyos közös célok fölismerese egy magasabb eszme, mondiuk a fejlődés szolgálatában, — mind volt, szétfoszlatta a bolgárok álmait. Mialatt a csatatéren véreztek hőseik s a gesztenyét kaparták ki „hü" szövetségeseik, a szerbek, és görögök számára, azok megszállották Macedóniát és nam ismerték el azt a titkos szerződést, mely felosztotta a meghódítandó területeket. Bulgária szövetségeseivel szemben csatát vesztett, Románia magatartása pedig fenyegetővé vált és létrejött a bukaresti béke, mely a népszavazás döntése ellenére a macedóniai exarchatus területéről öt kerületet: az üszkübit, ochridait, velesit, dibrait és monasztirit a szerbek, hármat: a kukusit, serresit, a verriait pedig a görögök és csak kettőt: a nevrokopit és a strumicait juttatta a bolgárok kezére. Ezzel megkezdődött Macedóniában a bolgárok üldözése annyira, hogy visszakívánkoztak a török uralom alá, mert a szerbek annyi szabadságot sem engedtek nekik, mint a törökök. A szerbek abban reménykedtek, hogy pár év alatt sikerül elszerbesiteni a bolgároktól elorzott területeket. A bolgárok nem tarthattak sem iskolát, sem templomot, még a szabad utazást sem engedték meg nekik. A bolgárokat még el is keresztelték, nevük — ov" végződését egyszerűen ,,— ics" — re változtatták, szóval a statisztika érdekében ilyen egyszerű módon a bolgár embert szerbbé tették. Iskoláikat kaszárnyáknak használták, tanítóikat pedig egyszerűen eltoloncolták. Bulgária hallotta testvéreinek segélykérő jajkiáltásait s várta türelemmel az órát, melyben leszámolhat régi ellenségével. Az óra ütött, a bolgár sereg a központi hatalmaktól támogatva a kegyelemdöfést készül megadni Szerbiának s talán a béke helyreálltával Macedónia sokat szenvedett lakosságára ís szebb napok fognak felvirradni a legszimpatikusabb balkáni állam uralma alatt. X. közelebb látszék egymáshoz hozni Európa különböző nemzeteit; mint, ha a humanitás benső foglalatja: az emberszeretet, valósággá, tettekben és intézményekben kijegecedő ténynyé akart volna válni. De íme, mintha a világháború hirtelen megállást parancsolt volna ez eszmeáramlatnak és a haladás egyenes vonalát egy mélyen lefelé kitérő görbével szakítaná meg. A humanitás alapfölfogása szerint az egyes emberi élet absolut érték, melynek megvédése, fejlesztése, alapja, betetőzése minden humánus törekvésnek. De ép ugy politikai, mint nemzetgazdasági szempontból az élet reális számbeli tényező, minden államfenntartó intézménynek eszköze is, célja is, lévén minden gyakorlati törekvésnek egyazon iránya : az emberi erők gyümölcsöztetésének fokozása. És ki tagadhatná, hogy az élet a maga egészében, mint nagy kockázatú tőkebefektetés, a háború szempontjából is nagy érték. Hisz az elmúlt félszázad rothadó békéje mármár megbénította a nemzet összes gazdasági és szellemi erőit, mig egy teljes győzelem föl fogja szabadítani azokat a rájuk nehezedő természetellenes béklyóktól. Igy hát — bármily bántó belső ellenmondásnak lássék is — az élet kockáztatása, örömteli föláldozása ép a humanitás szempontjából is nem kárhoztatandó cselekedet. Nem az, mert általa, az élet által érjük el a hozzá fűződő nagy értékek biztosítását. Igy értelmezve az életet, nem tautológia, nem szavakkal való játszás, ha azt mondom : az élet a háború szempontjából véve is a legfőbb érték, melyet mindenképpen védeni, fokozni kell, melynek fölvirágoztatásához minden eszközt megadni legeminensebb állami feladat. Igy nézve a világháborút, nem lehetünk : pesszimistákká, vagyis az emberi élet értékébe vetett hitünk nem élezhet csalódást, sőt inkább erősbödhetik, fokozódhatik. Az egész emberi nem haladásáért, az általa betöltendő nagy feladatokért az egyes élete absolut értékké válik. Hisz nem a magába visszavonuló, csendben gubbasztó aszkéta szemével nézzük az életet. Az élet súlya és értéke a világháború szempontjából véve, magasra fölszökkent. Mint a morajló, lázadó tenger, olyan az emberi nem manap. Sok salakkal, sok nemes gyöngy is vetődik a partra. A lenni, vagy nem lenni kérdés nem tür tespedést, tépelődést, kétségeskedést. Az élet szüntelenül változó és alakuló folyamat, csupa cselekvés célkitűzés és célmegközelités útjelzői között és a pálmaág egy kockázatos életért csak a küzdés hónából kecsegtet. A tett, az igazán férfias tett az egyes embert ma emberfeletti célok szolgálatába hajtja és az önző tette, mint a széltől elkapott útszéli bojtorján, nyomtalanul vesz el. A férfias tett az élet elragadó, sokszor szennyes árja ellen való folytonos küzdésben születik meg. Alapja az emberségbe vetett erős hit, mely az előretörekvőnek a sötétben világító fény, a bukásban vigasz és föl magasztalás. Az emberségbe, a jövőbe vetett erős hit kölcsönöz a küzdőnek önmagáról megfeledkező lelkesedést, eszmei rajongást. A humánitás fogalma kor és idő szerint jelentésbeli változást szenvedhet. Ma igazi humánitás szerint jár el, ki életét egy bizonyos, bár még ismeretlen jövő célért sáncba veti. És a humanitás ragyogó színét öltheti magára a tett, bárha ellenséges szemüvegen át nézve a barbárság, az embertelenség vádja érné is. A latin faj ma élő népei képzeletében péld. II. Vilmos német császár, mint valami „Uj Hunnia" fejedelme fog megörökitődni, ki a szép francia földön (kivált Chalons vidékén) vérpatakokba fojtotta az ellenség támadását, mig a német nép benne egy második Dietrich v. Bernt, vagy a Kiffhauserben " szabadító napját váró 3arbarossát fog tisztelni. Mindenik fél a maga részére vitatja az emberséget. Kétségkívül az a nagyobb barbár, ki nagyot üt és minél nagyobbat üt. És vájjon több évezreddel ezelőtt máskép volt? Nem-e a pun volt a barbár, bár ennek görög eredetű világhatalmát a müveit római telte tüz és vas martalékává? És az örök ifjú magyar virtus — mely ma a törökverő Hunvady nagy korszakát juttatja eszünkbe — nem fog a keleti szlávok emlékében ugy élni. mintha Dsingiszkán tatáriainak szellemei föléledtek volna. És mégis, ha nem akarunk a pessimismus karjaiba esni, hinnünk és vallanunk kell : a tartós, a végső győzelem csak a humanitás zászlajához fűződhetik. Csak a teljes és végső győzelem biztosithatja az erkölcs uralmát, mely az emberi életet az emberség jegyében kétes és muló értékből átváltoztatja absolut értékké. Midőn a középponti hatalmak a gálád vérbűn megtorlásán kivül a tengeri és szárazföldi hatalmi érdekek egyensúlyozásáért fegyvert ragadtak, nem csak a történelmi fejlődés folytonosságát védik meg, hanem a humanizmus, az emberszeretet és emberség értelmezésében beállott fogalomzavart is tisztázzák. Ha a most folyó világháború, — melynek végkimenetele ránk nézve nem lehet kétséges, — egyebet nem is érne el, csak azt, hogy az emberi lét erkölcsi alapjait minden , változó esélylyel és minden háborús kilobbanással szemben megingathatatlanul szilárddá teszi, akkor a tenger véráldozat nem hullott terméketlen talajra, akkor a kultura nyugodtabb fejlődésének bizvást nézhetünk szeme közé. E világháború a küzdő emberiség nagy tette. Az óriási erőieszitésben a küzdő felek mindegyikének tudatára kell ébrednie a karakterében rejlő sokoldalú értékre. Az aranynak el kell válni a salaktól, a hullámok fölszinén összegyülemlő piszok partra vetődik és a háború tisztító tüzének martaléka lesz. Az államéletnek uj irányba kell terelődnie. A jog és humanitás fogják bevilágítani a haladás egy uj korszakát. Magyarország ki fog lépni eddigi elszigeteltségéből. Erejének teljes tudatában megteremtendi magának azt a kulturideált, mellyel beléphet az európai kulturközösségbe és belépve egyszer oda. elfoglalandja azt a helyet, melyet a most folyó nagy mérkőzésben nyilvánvaló súlya számára biztosit. A hadifoglyok ruházatának beszerzése. A hidegebb időjárás beállta folytán gondoskodás történt, hogy a munkára kiadott hadifoglyok ott, ahol ez még nem történt volna meg, téli ruhával, fehérneművel és lábbelivel haladéktataul elláttassanak. A szükséges ruházati cikkecről a munkaadó a kivánt ruhanemüek nagyságának hozzávetőleges megjelölésével pontos kimutatást készítsen, a kimutatáson a szükségletet a legközelebbi 'csendőrörssel igazoltassa, s ezt a kimutatást annak a hadifogolytábor parancsnokságnak küldje el, melyből a hadifoglyok kiadattak és ettől a parancsnokágtól kérje a ruhanemüek elkészítését. A hadügyminister ur sürgősen utasította az összes hadifogolytábor parancsnokságokat, hogy a hadifoglyok ruházata iránt a munkaadók részéről támasztott igényeket azonnal elégítsék ki. Amennyiben ez nem volna lehetséges, a hadügyminister a ruhanemüeket haladéktalanul elküldi, vagy akadályoztatás esetén intézkedik, hogy a ruházatnak a munkaadók által való beszerzésre megfelelő pénzösszeg utaltassák ki. A hadifoglyoknak polgári öltözet is adható, de ebben az esetben minden öltönydarab fehér olajfestékkel jelölendő meg, hogy a hadifoglyok könnyen felismerhetők legyenek.