Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-08-29 / 35. szám

XIX. évfolyam. Keszthely, 1915. szeptember 12. &7. szám. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — í Fél évre . . . 5 K — f Negyed évre . 2 I\ 50 Egyes szám ára — K 20 í Nyilttér soronkint 1 korona. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Szerkesztőség és kiadóhivatal a «volt Gazdasági Tanintézet épületében . POLITIKA! HETILAP. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASARNAP. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. A ÍMVV ^ \ TAÍÍÉ, SJ Segedelmei a tisztviselőknek. Mindenkinek, akinek gazdasága, üzlete, vagy üzeme vezetéséhez, gondozásához'elégtelen a saját-ereje, önmagával szemben is elsőrendű kötelessége az, hogy alkalmazottai, cselédei a lehetőség szerint megelégedettek legvenek. A privát vállalkozások körében ez mindenütt megvan, mert a munkaadó és munkás között létrejött egyezség csak addig és ugy állhat fönn, mig azzal mindketten meg vannak elégedve. Mihelyt azonban a k a r az egyik, akár a másik oldalon bármely tormában beáll a meg nem elégedés, a kétoldalú szerződés eiőbbutóbb felbomlik és mind a munkaadó, mind a munkás segíthet magán újra. Nem igv áll azonban a dolog az o j o , államnál és a vele egy kategóriába sorozandó megyei és városi tisztviselőket alkalmazó megyék és városoknál. Az állam és tisztviselői között létrejött szerződés csak egyoldalú, melyben az állam a lehetőség szerint a legvégsőig leszorított fizetést ad, de o o o 7

1 ezért leköti tisztviselőjének teljes testi és lelki erejét, minden anyagi és szellemi existentiáját ugy, hogy a tisztviselő a kinevezésétől kezdve már csak a munkaadó államot képviselő felettes hatóságok kedve szerint mozoghat akár előre, akár hátra; anyagi helyzetének .javítása teljesen kivül esik a saját akaratán, mert a legszigorúbban meg van mondva mit szabad és mit nem szabad tennie, mikor és hol mivel szabad foglalkoznia. Sőt mig a legtöbb privát vállalat maga neveli emberét arra az állásra, amelv tehetségének a legmegfelelőbb, az államnál a hivatali álláshoz szükséges képzettség megszerzése a legtöbb esetben felemészti a tisztviselő, vagy családja összes vagyonát, mit többé visszaszerezni hivataloskodásával sohasem tud. Mindezekből következőleg a tisztviselő nem állhatja ki a versenyt a magánvállalatok alkalmazottaival s bár munkája, lelki ereje, tudása sokkal magasabb színvonalon áll amazokénál, kénytelen tűrni, szenvedni és nélkülözni, mert az állam azért nem ad magasabb fizetést, hogy a magánvállalkozásnak ne teremtsen concurentiát. De a megváltozott viszonyok között még pótlékot sem ad és pedig azért, mert »ez a pótlék csak drágábbá tenné a piacot.« Mindez az okoskodás magán viseli azt a módot amellyel az állam szolgálatába hajtott tisztviselők legelemibb érdekeit kezelik azok, kik sorsának intézésére vannak hivatva. Nemcsak tévedés ez a fölfogás, hanem a legsötétebb rosszakarat vezérli azok lelkeit, kik a mai nehéz időkben a tönkrejutás veszélyének teszik ki a tisztviselői. Az államnak most elodázhatlan kötelessége, hogy segítsen a tisztviselőkön és pedig, mivel a leggyorsabb és légkönnyebb módot kell választani, most rögtön pénzzel. Mikor lecsillapította az allam a veszedelem első kitörését számtalan módot találunk a tisztviselők sorsának enyhítésére, melyekkel nemcsak hogy uem fokozzuk a drágaságot, hanem annak csökkenését érhetjük el. Az államnak óriási uradalmai, - telepei és egyébb intézményei vannak, melyek —- miként az államvasutaknál történik — bőségesen elláthatják a tisztviselők kenyér, liszt, fűtő és világító anyag szükségletét. A korona urada

; nak terményeit a legolcsóbb áron bocsássa az állam a tisztviselők rendelkezésére, az állami erdők fatermékét adiák önköltségi áron a tisztviselőknek, azokra az anvagokra 7 • o nézve pedig, melyek nálunk még eddig elő nem állíthatók, vagy nem termelhetők létesítsen az állam központi beszerzési forrásokat, mejvek mindenhova egyenlő áron juttassák el a szükséges cikkeket. Létesítsen az állam mindenütt, a hol csak erre mód és alkalom van, termelő telepeket, melyek kizárólag a tisztviselők igényeit lássák el. Ha ilyen módon a tisztviselők sorsán segit az állam, több, mint 300 ezer családot von el a mindennapi piactól s mivel ez a háromszázezer család — mely mindennapi szükségletét naponként volt kénytelen beszerezni — kiesik a piaci árfelhajtók A_B A LAT

OM VIDÉK TA RCAJA Prolog us. Irta és a Vöröskereszt Egylet 1915. aug. 22iki hangversenyén előadta: dr. Lányi Victor. lnter arma silent Musae Hirdeti hajdan büszke Róma. Fegyverek zajában megpihen a Múzsa, Hallod-e Kárpátok, alföldi róna? Hallod-e az ágyuk pusztító viharját, Tombolva süvitő fergetegek árját? Recseg, roppan az ég napsugaras hídja, Ahogy a hömpölygő vértengert fölszivja. Dobban a föld szive. Szája tűztől fényes. Telhetetlen gyomra emberhúsra éhes. Haldoklók horgése, hont kereső sóhaj, Árván hagyott jószág, reménytelen óhaj Belefúrja testét vad futó csordába. Rohan a tépett had, győztes meg nyomába. Harsona az utján. Pergő dob kiséri. Aprózza az ellent, vágja, ahol éri. Vígan, nótaszóval, csak ugv félkéz-módra, Mintha nem is csatákdulta mezőn volna. Mintha nem is kardot, menyecskét forgatna, Nem esztendő óta, csak ugy harmadnapja, S nem szive vérével, nem is a könnyével Öntözné a földet, Tátika levével. Sarkantyú pengéje vendégoldalt vágna, Vadul lódul táncra rajt' a füstös lámpa. S egy cimbalom szólna, egy cimbalom [árván, Valahol messze a kondorosi csárdán. Drótsövény futotta tüskés, fekete vár, Sápadtan ül benne hatalmas orosz cár. Seregét elküldte idegen rónába, Csak már visszatérne, várja, egyre várja. Körülte lép a csend. Oly nehéz, oly lomha, Minden tagja mintha vasbilincsbe volna, Izzasztó páncélban Szibéria jegén: íHova tünt el a nap birodalmam egénU Hol vagytok szeráfok, mézet csorgató had, Ki becézi nevem, udvarnagy, udvarnagy ? Parancsom egy s örök — rikolt a cár [hangja Százezer torokból harsogjon a banda ! Görnyed az udvarnagy: Ös Rómához híven, Fegyverek közt, Felség, a Múzsa megpihen. • Eh, mit nekem Róma, ha én igy akarom. Milliónyi ember zengje diadalom!* Ahogy röppen a szó nagy urnák ajkáról, Felhangzik az ének napnyugati tájról. Olyan furcsa nóta, a cárt bántja, sérti, Nem érti a császár, udvarnagy sem érti. Császárt zeng ajk, de nem vérszopó zsarnokot. Feltámadást hirdet, rá mégis gyászt hozott. Szédül a fehér cár, forog a trónterem: Ilyen nóta csak a Hortobágyon terem. Hortobágyon terem rengő kalász között, Mit csalő délibáb arannyal öntözött. Hortobágy legényi, magyar föld vitézi Diadal útjait a Múzsa kiséri. A Múzsa kiséri. Nem szunnyad, nem alszik, Bátorító szava fegyveren tul hallszik, Fekete hegyekbe, francok országába, Uragyilkos népség piszkos odújába. Lengyelhon lapáján, kék Mazuri tónál, Hitszegő társ ellen fagyos Isonzónál; Világ minden táján, minden poklok ellen Szűz Mária képét lobogtatja fennen. Hölgyek, urak, ki ma ünneplőre jöttek, Köszöntsék a Múzsát! Köszöntsék, hogy harcok zaja közepett' sem Pihenteti húrját. Buzdítja a küzdőt. Gyengének vigaszt ad, Jóságos kezével ápol, irt osztogat, Ha deli harcosnak golyó tépi húsát, Hölgyeim, uraim, köszöntsék a Múzsát!