Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-08-15 / 33. szám

XIX. évfolyam. Keszthely, 1915. szeptember 12. &7. szám. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — f Fél évre . . . 5 K — f Negyed évre . 2 K 50 Egyes szám ára — K 20 f Nyilttér soronkint 1 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal a «volt Gazdasági Tanintézet .épületében'. BALATONVIDÉK POLITIKAI HETILAP. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASARNAP. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. Heti kis tükör. A magyar faj és a liáboru. A mai hábo-us idők lélektanához jellemző adat a következő eset. A napokban utaztam. Beül hozzám a fülkébe három-négy, most érett ifju. Mindnyájuknak ott díszelgett a gombjukába a magyar szalag, Büszi<én viselik. Ök is katonák már. Miről beszélgethetnének másról, mint a katonaságról? Mikor kell berukkolni, melyik milyen fegyvernemhez kerül, mikor kerülnek a tiszti iskolába? stb. stb. Egyszer az egyik ismeretlen útitárs odaszól az egyik pelyhesállu hősjelölthöz. «Látja, ha a vasútra menne, megmenekednék a katonaságtól.« A fiatalember arcán a sértődöttség pirja futott végig, de mégis uralkodva magán, csak ennyit mondott: »Én azt nem teszem.« Oh én drága rajongó fajtám. Ismeretlen magyar vérem. De szép, de naiv dolog a te lelkesedésed ! Vájjon a háború után mi lesz a jutalmad érte? * Török-magyar testvéiiség. Réges-régen a turáni pusztákon egy test egy vér volt a mi nemzetünk. Sokasodtak. Mint a szaporodó méhek, rájokat bocsátottak ki, melyek önálló nemzetek ^lettek. Egy törzs két különága a magyar és a török. Az évezredes különélés, idegen szomszédok idegen behatása meglehetősen eltávolította őket egymástól. Szembekerültünk egymással. Európa a páholyból nézte, igazgatta harcainkat a török ellen. Beugrattak bennünket, hogy harcoljunk testvéreink ellen. És mi véreztünk. Európa pedig haladt a müvelődes, az ipar, a kereskedelem terén. Könnyen tehette, mi biztosítottuk szám íra a béke nyugalmát. Kifáradt, elgyengült a török is, a magyar is. Pedig ha Mátyás király idejében érvényesül a magyar-török testvériség, ez a két világhatalom oly erős lenne ma, hogy a szláv veszedelem nem okozott volna soha gondot. Ez a nagy vérengzés se lenne ma. De győzött a turáni ős^rő. A magyar is, a török is talpra állott és harcol, mint az oroszlán. A külön-utakon járó két testvér végre találkozott. A vitézség közös vonás. Egymásra ismertünk. Törökországban mind gyakoribb lesz a magyar szó, nálunk megjelennek a félholdas zászlók. Nem tudcm, kinek az eszméje volt, hogy a török lobogót kitűzzék a városházára, de pánturán lelkesedésem egész melegével üdvözlöm az illetőt. Szent István ünnepén. Irta : Somogyi. Egy világdráma gyorsan váltakozó cselekvényeínek hatása alatt vér és vas jegyében virradt ránk nemzeti ünnepünk, szent István napja. Nagy temetési gyászpompára készült a világ s diadalmas nemzeti ünnep lett a nagy készületből! Vérezve, szenvedve ünneplünk. Ma nem frázis, nem metafora a nemzet sebének vérzése! Seb, vér, szenvedés és diadal összetartozó fogalmak. Küzdelem nélkül nincs is győzelem. Ha sebzik s vérzik is a nemzeti organizmus, de nem szánandó halott, tehetetlen hulla, melyet eltemetni s krokodil könnyekkel elsiratni kellene! A hazáért meghalni: dicsőség, érte vérzeni: 'hősiesség. A háború vért fakaszt, sebeket üt. Sebeket kaptunk, de adtunk is! A nemzet fiainak legjobbjaiban vérzik, de nem ugy, mint 389 évvel előbb a mohácsig)ász napon! Akkor a haza virágával a nemzet ügye is porba hullott, ha nem is örökre, de nemzedéket tulrohanó időkre! Ha »elhunytanak is legjobbjaink a hosszú harc alatt,« ha a nemzet virágán féjó sebeket ütött is a háború mindent romboló vihara, a legjobbak sírjain a nemzet életének virágai illatoznak, a dicsőségesen ragyogó sebek messze hirdetik a haza határain tul, hogy »él magyar, áll Buda még.« Mi ünneplünk, a nagy temetésre készülődök gyászolnak. Megalázva, futva mentik életüket. Illúzióik megfoszlottak. Terveik halomra dőltek. Reszkető káprázatukban víziókat, vörös ördö-' göket látnak. Hindukkal, négerekkel, szenegáli lövészekkel, szibériai kozákokkal vitézkedő hősök hunokat kia- ' bálnak. Mi Isten csodája ez, mondják ök — mi Isten csodája, mondjuk mi is! Ök nem találják magyarázatát a nagy lendületü fordulatnak, mert csak az anyagot hajhászva, anyagi erőre, szuronyerdő, granátfelhöre s pénzeszsákra támaszkodva akarták győzelmüket megnyerni, megfeledkezve a másik történelmi tényezőről! a lélek erejéről. Ök a tömeg suggestio, mi a szellem erejének jegyében indultunk a küzdelemnek. Hőseink virággal csákójukon, lobogó hittel s Istenben bizakodó erővel szivükben mentek csatába ! A hitszegők gyáva dezertálása dacára áll ma is a hármas szövetség! Vilmos császár az égre mutatva mondotta: a mi szövetségesünk ott fent van! Igen a mindenható a mi szövetségesünk. Vele kötött 900 esztendővel ezelőtt első szt. királyunk felbonthatatlan szent szövetséget, midőn A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA Levél az orosz harctérről. Kedves Tanár ur! Csendesen sutkg a nagy erdő, félve rezdül meg a tölgyfa levele, az Isten alkotta nagy sátorban pihennek a 18-as honvédek. Jó barátok, falubéliek, kisebb csoportokban elnyújtózva beszélgetnek. Szól a zene az álombéli hazai életről, az elhagyott kedvesről, a büszke fekete szemű Mariskáról, a kövér szemű búzáról, legelőről, szőllőről. Szinte látom e fiuk otthonát, a fehérre meszelt kis házat, a zöldre, kékre festett, salugáterekkal; a ház előtt kert, s a néhány szál virág hivalkodva hiv, hogy eladó lány is található a porta lakóinál. Előttem fekszik egy honvéd. Deres már a feje, higgadtan, kimérten szopja a makra pipát, száll felfelé a füst, nyugodtan mintha otthon a kis erdőben volna, az égre tekint, és nézi a tovaszálló felhőket, s fejével megelégedetten bólogat. Érzem ez egyszerű ember gondolatát; Talán jez öntözi meg a kukoricám jót tesz ez még a szöllőnek isi Kis idő mulya kiveszi a pipát, mellényébe teszi, s lehunyja a szemét. Különös, még ebban a forróságban is megtartja a magyar legény a szokását. Le nem tenné azt a mellényt, »a pruszlit< a világ minden kincséért. Ha nagyobb a menetelés, kigombolja a zubbonyát, de a mellény eltakarja a kivarrott, csipkés szélű inget. Lehet, hogy ez még a régi mesevilágból egy megmaradt emlék. — Az elfogott cserkeszeknél, tatároknál megtaláltam e ruhadarabot, de még mellényes muszkát nem láttam. Rágyújtok én is, s visszamegyek gondolatban Qaliciába. Utolsó levelemben emiitettem, hogy San—Vistula között a homokba beásva, mint a parti nyulak éltünk. — Igaz, szép a homokfürdő, tudósok állítják, nagyon egészséges, nó de Kedves Tanár ur, egy lépés széles árokban, ételben és vízben, ruhában és ruha nélkül, éjjel-nappal homokfürdőzni, ez egy kicsit több volt a kellettnél. Reméllem, hogy a legtudósabb orvos-doktor is megbocsájtja a mi vétkünket, hogy megátkoztuk a homokfürdő minden szépségét, minden jóságát, s kikívánkoztunk a zöld lombos füzesbe, a sebes folyású San folyó mellé. Mintha csak a magas vezérkar érezte volna a mi szivünk vágyát, elrendelték, hogy estére már a San folyó partján üssük fel a tanyánk. No, lett is mindjárt mozgás, csomagolás, levélírás . . . Mert ezt leirni könnyű, megparancsolni még könnyebb, de a parancsolt helyre elsétálni, katonai nyelven előnyomulni, annál nehezebb. Én részesültem abban a szerencsében, hogy a fiuk közfii én láthassam meg a San folyót először. Délután I órakor elindultam mint tisztijárőr, négy derék honvéddel a megjelölt irányba, hol véleményem szerint kiadó lakás a 18-as honvédek részére jutányos áron kapható. Lassan, óvatosan, négykézláb másztunk a rozsban, kerestük az árkot, mely térképem szerint egy erdőbe vezet. Megtalálva gyorsan elértük az erdőt. De csak most kezdődött a nehéz munka. Sűrű cserjés, iszalaggal összefont bokrok, itt-ot etaposott fű, eldobott cigaretta végek jelez-t ték, hogy nem is oly régen erre muszkák járhattak. Hason csúszva^ lélekzetet visszafolytva kígyóztunk előre, s' mosolyogva gondoltam vissza arra az időre, mikor Bőrharisnya, Siu indiánok, a Nagy sas történetét olvastam. Mert most ép ugy dolgoztam, mint ahogy a prériken a csatabárdot kiásott nagy főnök. Útközben találtam is egy fejszét (csatabárd) több orosz rongyos csizmát (mokacsin). Végül elértünk a töltéshez, a 2 és fél méter magas San folyó töltéséhez. Gyorsan keresztül Ujásztunk derékig érő fii, fűzfák, sás védelme alatt a San csillogott előttünk. A folyó túlsó partján ugy 100—120 lépésre tőlem muszkák fürödtek, gyerekesen nevetgéltek, fickándoztak, nem is sejtették, hogy egy szó, s négy manlicher megviszi nékik az uti levelet a felső régiókba való elszállásolásra. (Folyt, köv.) & óffe $k ^ MF