Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-18 / 29. szám

XIX. évfolyam. Keszthely, 1915. julius 18. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — f Fél évre . . . 5 K — f Negyed évre . 2 K 50 f Egyes szám ára — K 20 f Nvilttér soronkint 1 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal a «volt Gazdasági Tanintézet épületében . Zy. -BH. szám. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. POLITIKAI HETILAP. MEGJELENIK HETENKiNT EGYSZER: VASARNAP. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. Heti kis tükör. A lisszai csata emléke. Jul. 20-án d. e. 10 óra 45 perckor nevezetes esemény évfordulója fog bekövetkezni. 1866. julius hó 20-án d. e. 10 óra 45 perckor kezdett a Lissa előtt áló olasz flotta, mely 34 hajóból állott, a mi 27 hajóból álló flottánkra lövöldözni. Tegetthoff-nak, a monarchia dicső emlékű admirálisának hajói nagyobb részt fahajók voltak, melyekben 525 ágyú és 7770 ember volt, ezekből is 800 hitszegő szövetségesünk véréből va!ó volt. Az olaszoknak volt 695 ágyujuk és 11-250 emberük. Amint látható Perzauo olasz admirális óriási előnyben volt Tegetthoff felett! De csak papiron. Tegetthoff lángesze és embereinek vitézsége legyőzte az oiasz túlerőt. Az „Erzherzog Max" nevii zászlós haió, amelyen Tegetthoff is tartózkodott, oldalba támadta a Re d' ltalia< (Itália királya) nevü vezérhajót. Az olasz h?jó derékban kettétörött s rövidesen a hullámokba merült. Az olasz flotta rémülten elmenekült, de üldözésről szó sem lehetett, mivel az olasz hadihajók menetsebessége nagyobb volt a mi flottánkénál. Ennek a nagyszerű tengeri ütközetnek emlékezetét ülik meg f. hó 2U-án haditengerészeink s velük együtt városunk közönsége. A történelem azt írja, hogy Tegetthoff legutolsó jelzése: »Lis szánát győznünk kell !< elő volt ugyan készítve, de elmaradt, mert a keletkezett puskaporfelhőben ugy sem lett volna látható. Tegetthoff hősi szelleme most is egyre azt hangoztatja: •> Lisszánál és az Adria minden megtámadott pontján győznünk kell!' A túlerő akkor sem számított és ma még kevésbé fog számítani. Sl^borus piacrendészet. A háborús viszonyokkal járó közszükséglet végre meghozta a sok zűrzavarnak végetvető hatósági intézkedést. A jun. 2ó-án kibocsátott főszolgabírói rendelet a piaci áruk maximálasával sok kellemetlenségnek .vetett véget. Azonban a kívánt teljes eredmény csak uov következett volna be, ha a O- 7 rendelet végrehajtására a kellő rendőri személyzet is rendelkezésre állott volna. Igy azonban sajnos az a legjobb akarat mellett is csak félrendszabály maradt. Mivel a rendelet jul. 10-én hatályát vesztette s uj rendelet kibocsátása válik szükségessé, az alábbi szempontok figyelembevétele lenne kívánatos. Mindenek előtt óhajtandó volna a rendeletnek minél szélesebb körű közhírré tétele. Sok bajnak s kellemetlenségnek forrása nálunk a törvények o ** és rendeletek kihirdetésének szokásos zárt módja! A szentesitett törvényt a törvénytárban, a rendeleteket a hivatalos lapban hirdetik ki. Ennek azután az a következménye, hogy az ország népe csak akkor vesz tudomást a törvény létezéséről, ha már — azt nem ismervén — összeütközésbe jött vele. Szerintünk sok törvénysértés és kihágás esnék el, ha a törvények és rendeletek más országokéhoz hasonlóan minél szélesebb körben: utcák, vasúti állomások s más közhelyeken falragaszokon s előszóval esetleg hirdetményekkel ismertetnék meg! Igy a helyi hatósági rendeletet is ! De az ily helyi hatósági rendeletek is csak akkor érnek célt, ha az érdekelt környék lakossága is előre tudomást szerezhet róluk. A julius tizedike után kibocsátandó tej maximális árakat szabályozó rendelet, hogy minél teljesebb sikert arasson kívánatos volna amellett, hogy a falragaszokon kihirdetessék a környékbeli községek elöljáróságaival s az illető községek lakosaival való közlése is. Most attól a szegény falusi aszszonytól ugyan senki sem várja, hogy kívülről tudja, mi pl. a turó, vaj, csirke ára Keszthelyen. Egész jőhiszemüleg árusítja tehát portékáját. Míg ha ott a falujában közhírré tették alkalmas módon — akkor érteni fog a rendelethez s nern lesz szükség azt a jóhiszemű, jóravaló falusi aszszonyt vagy árust a hatóság elé hurcolni s büntetésekkel sújtani — mert nem Ismerte a helyi hatósági rendeletet. A másik intézkedés pedig az volna helyénvaló, ha tekintettel a megfogyatkozott rendőri létszámra, az elöljáróság piaci rendőrségi inspiciálóira, a néhány szál rendőr mellé kiegészítésül önkéntes ellenőröket, alkalmazzon. Ugvgondoliuk, hogy a város polgárságából a piaci vásár tartamára, erre A B'ALATON\?IDEK TARCAJA IRKA-FIRKA. Mért van ez itthon? Leszek őszinte és vagyok keresztény és meg tudok érteni mindenkit, hát meg akarok bocsátani mindenkinek, akik haragusznak rám, mert ők is emberek és mert az ő helyükben én sem volnék különb. — Mért van ez itthon ? Sokaknak fáj, hogy néhányan, köztük én is, épek, egészségesek, még mindig itthon vagyunk, mikor annyian más .k már meghaltak, mikor annyian mások megsebesültek, mikor annyian mások eszik a rabság kenyerét. ..... És kik azok, akiknek fáj minket itthon látni ? Azok, akiknek a harctéren van a fiuk, a vőlegényük, a férjük, a legjobb barátjuk, azok, akiket vérséges viszony, vagy baráti szeretet, vagy szerelem fűzött hozzájuk, akiket ép ugy szerettek az övéik, mint engem szeretnek, és mégis elvitték őket — Mért van ez itthon ? Hányszor kérdezik tőlem, hányszor mondják hangosan a szemembe, hányszor hallom a hátam mögött, hányszor érzem ki a tekintetükből — és mégis, nem tudom azt mondani: mi közük hozzá ! Nem tudom, mert csak a szájuk, mert csak a szemük kíméletlen, de a szivükből jön a kérdés, a fájó szivükből, a valakit-szerető szivükből. Ez a kérdés egy szánandó kis ember (szerettem mindig a groteszk hasonlatokat), az alakja otromb, arcát az irigység festette sárgára, szemében a harag kéklik, de jaj, ne ítéljenek mindig a külső után, ezt az emberkét én ismerem: a szive aranvból van, ez a sziv valakit nagyon szeret, a lelke könnyes, vágy-vár magas bástyájáról könyöklőn tekint a mészszibe, amerre valakit regen elvittek ... E sokszor kíméletlen, máskor gúnyos kérdések, haragos pillantások és irigy tekintetek mögött mindig valaki másra gondolnak. A szivnek szent haragja, jogos irigysége, megbocsátani való gyengesége tör ki és olvad fői ebben a négy szóban: — Mért van ez itthon ? De majd egyszer újra dobolni fognak, a sárkon majd nagy plakátokat ragasztanak ki — még nincs vége semminek! — és akkor majd biztosari engem is, minket is elvisznek és akkor majd megbékülnek egykissé mindazok, akiknek szomorúságukban vigasztalás a mások baja. Talán Aki mindnyájunk sorsát intézi, csak késleltette eddig a mi sorsunkat, tetszett Neki késleltetni pár hónapig, taláu egy évig is, hogy aztán talán rövid par nap alatt behozza ezt a késést. Talán még nem mult el, talán csak késett, aminek késni lehetett, de elmúlni nem volt szabad. Talán csak ezért vannak ezek még mindig itthon . . . Az omnibusz. Düllöngő cifra rács a kávéház előtt, a járda szélen, — poros, beteg virágok a rács peremén pici faládikában, — eltikkadt, lusta emberek, magam is, a kávéház előtt, mert mindenre ráfeküdt lomhán az ebédutáni hőség, mint valami indiai istenség. És a rácson tul, az utcán egy omnibusz. Talán már egy órája ott áll, még egy hely van benne üres, arra hirdet pályázatot a tulajdonos. Mig pályázó érkezik, megcáfolására annak az alaptalan rágalomna, hogy a Keszthely- hévízi közlekedés a tavalyi autók hadbavonulása következtében megnehezedett volna, továbbá ennek folytán a fürdőzők idecsalogatásra és végül az omnibusz-tulajdonosok iparának fellendítésére a következő reklám-felvételeket készítettem. I. kép. Lovak és kocsis (mint a pályázathirdető társaság beltagjai, kik tisztában vannak azzal, mit tesz az : az utolsó vendéget is megvárni) nyugodtan borulnak ebédutáni álmukba. II. kép. Bennülök: (mindkét nemhez tartozó emberek, kik telhetetlen vágyaikra halgatva, a vasárnap délutánt Hévízen akarják eltölteni. Arcukon verejték és a csalódás kifejezése. Természetüknek legmegfelelőbben különféleképen igyekaznek immár magukat sorsuknak megadni. Egyik zsebkendővel törli folyton magát, a másik nagyokat sóhajtozik, van, ki sörért «