Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1915-06-27 / 26. szám
XIX. évfolyam. Keszthely, 1915. junius 27. 26. szám. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — f Fél évre . . . 5 K — f Negyed évre . 2 K 50 f Egyes szám ára — K 20 f Nyilttér soronkint 1 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal a «vo!t Gazdasági Tan. intézet épületében . POLITIKAI HETILAP. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASARNAP. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. Heti kis tiikor. \ *í (_ Antanték és a földrajz-Hígén tudott dolog itt nálunk, hogy a műveltség tiszta vizében lubickoló angolok és franciák körében elég ingatag alapon állnak a földrajzi tudományok s hogy nálunk, a barbároknak elkeresztelt magyaroknál az elemi iskolás gyerek is jobban ismeri földgömbünket, mint ott egy postaigazgató. Legújabban botrányos földrajzi ismereteiket azzal koronázták meg antanték, hogy szent léleknek képzelvén magukat, megváltoztatták a földszinét. Derüre-borura osztoznak hazánkon, Ausztrián, Németországon akkor, mikor az orosz óriás, aki ugy látszik nagyon hasonlatos a bibliai cseréplábu szoborhoz, fél lábát és fél kezét elvesztette és kinosan vonszolja magát szent Oroszország belseje felé. Az atyafiságos osztozás vezetője a párizsi Société de Géographie és a londoni Royal Géographie Society, élén a hires Johnston úrral. Az hisszük azonban, hogy még a marseillei francia postatiszt is előbb megtanulja, hol van Genevé, mint antanték merész álmai valóra válnak. A gazdák és a kenyérdrágilás. 'Állapíttassanak meg a maximális árak olyan magasságban, hogy azokban kifejezésre jussanak a termelés emelkedett költségei«. Ez volt a szerény kérése az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek, midőn tanácskozott az idei termés értékesítéséről. Az a tanácskozás nem volt egyéb, mint a szakértők véleményének kifejezésre juttatása, nem érdekszervezet formulázta a maga követeléseit, hanem a szakértők jegecesitették a maguk tudását, tapasztalatát és ennek az összefoglálása érett meg az ülés tekintélye alatt, hogy tudomásul szogáljon a mai kényes, egyúttal nehéz időkben az elhatározás és a döntés jogával biró hatóságok számára. Ez az annyira jogos, mint szerény kívánság heves ellenzésre talált a közvélemény többé-kevésbbé hivatott és jogosult képviseletében, a mely most kizárólag a fogyasztó megbízólevelét lengeti nyilvános szereplésében, mig mezőgazdasági termelő képviselet nélkül marad a nagy perben, a melyet ma különben a legnagyobb emberi nyomorúság kiapadhatatlan forrása, a háború vonultat fel irtózatos kegyetlen osceneriával. Benne van a háború felidézte ezernyi és ezernyi méltatlanságban, igazságtalanságban az is, hogy orbi et urbi a gazdát vádolják harácsolással, törekvéssel, hogy jogosulatlan érdekeit kivánja érvényesíteni. A német birodalmi gvülésen a szociálista tábor o J vádolta a gazdákat zsákmányolással, nálunk a merkantilistáknak a »fogyasztók « álorcája alatt kalózkodó gerillái védik a közérdeket azzal, hogy mindent el akarnak szedni a gazdától, még azokat az elvitathatlan érdemeket is meg akarják semmisiteni, a melyeket a magyar mezőgazdaság ebben a háborúban tagadhatatlanul szerzett, és a melyek iránt több érzéke van a német szövetségesnek, mint a benszülött, vagy legalább itt gazdagodó »magyarnak«. Ezekkel nem vitatkozunk, hiszen roszhiszemüség meggyőzésére hiába sorakoztatnánk az érveket, csoportosítanánk a döntő adatokat De igenis foglalkozni kell a gazda kétségbevont igazságának a kiderítésével, kötelesség helyreállítani annak gonosz kezekkel megtámadott reputációját. Nem a gazdák drágítják a kenyeret, hanem mint minden termelésre, ugy a mezőgazdasági termelésre is elientállhatlan hatalommal rákényszeritette a háború a termelési költségek kiszámithatlan magasságú emelkedését. Ebben első faktor a mezőgazdaságnál a munkaerő megcsökkenése, mert ennek az első nemzeti iparnak a munkástömegéből épen nyolcvan százalékot ragadott ki a háború. És ezek a fronton vannak. Nem hűsölnek irodákban, kórházakban, egyéb testi épséget és pihenést biztosító férhelyeken. Tessék mutatni iparágat, a melynek ilyen kontingenssel kellett adózni a nemzeti védelemnek. A veszteségliszták még többet mondanak. Semmiféle iparágnak a termelési költségei és a termelési nehézségei A BALATONOD EK TÁRCÁJA Apró tárcák. Irta : Váth. — A néni feltalálja magát. — A piac csöndesen lármás. Adnak-vesznek rajt. A közönség abbban a boldog tudatban vásárol, hogy ő szabhat árat. Odalép egy jóképű falusi asszony gyümölcsös vékájához az öntudattól elkevélyedett .vásárló: — Hogy adja a cseresznyét? — 15 krajcár, naccsága! A vevő lép egyet félre. A rendőr felé. — Nézze, kérem, ez az asszony itt uzsorás. A rendőr komor szemet mereszt a falusi nénire: — Jöjjön a városházára ! — Miért ? remeg a néni? — Fölhajtja az árakat. — Hát mennyiért adjam? — Feliért. Az asszony kiegyenesedik. — Tessék naccsága, nyolc krajcár két b ágy°gg al! N égy e§y b ágy°g ! A rendőr elfordul. Az asszony visszaad épen a pénzből. Talán husz koronából, ha nem százból, ha vissza tud adni. A rendőr után szól: — Rendőr ur, nézze meg jól a képemet. A rendőr bosszankodva ránéz. — Mért nézzem a képit? — Mért, hogy el ne felejtse. A rendőr megnézi. Elfelejt még egy humoros szót is vesztegetni a kihívásra. Tovább cirkál lusta tompultsággal, vidéki andrásosan. Alig telük bele jó félóra. A kosár cseresznyének hírmondója sincs. Az audrás csüggedt lomhaságai tib—láb; egyéb okos cselekedet hiányában fenyegeti az árustermelőket a behajtással. Eldorádós olcsó minden. A falusi adófizető boldogan mehet haza, vagy a kereskedőhöz, mert azért hozott terményeiből, hogy itt hagyja a pénzét. Mehet haza avval a tudattal, hogy otthon a kaszását ötszörös napszámért kapja meg. mint tavaly s a cseresznyét mégis drágábban adhatta el, mint most. Az andrás ilyesmivel nem gondol. Avval se, hogy tavaly itthon dolgozott s nem költött a legtöbb asszony embere. Most meg nem dolgozik itthon s pénz s egyéb megy utána a kaszárnyába, harctérre, amit otthon fognak meg a gyomrukon a jó'falusiak. Az andrás tehát cirkál, mikor az aszszony hozzálép s behúzza X., vagy Y. boltjába s a szomszéd árus asszonyok kíváncsian nézik, hogy az igazság istenasszonya bekötött szemüen részrehajlatlan lesz-e? — Nézzen édes röndér ur, ez a X. ur uzsorás. Pont ötször annyi áron adja a portékáját, pedig segédeit most sem fizeti drágábban, mert örülnek ha szélinek nem ereszti őket, a háziúr épen ugy örül, hogy föl nem mondja a boltot s fizeti a tavalyi árendát, ha pedig ő házi ur, még eddig nem fizetett több adót . . . Kisérje be! A rendőr vakaródik. Ráripakodik a szegény falusira, hogy menten riva fakadhat: — Ne okoskodjék, mert bekésérem! — Igazság! ? — Egy kép alá. Képet láttam. A portugál min. elnöknek —- aki vérözönön jutott a böcsös reszpublika fejével az urplomhoz — gratulálnak talán épen a parlament kapujában. Kisgyerekeknek formált hosszú irás van a kép alatt a képes lapban, mint a »Tolnai Világlapéban szokás. A fotográfián azonban olyan ábrázatot vág a min. elnök ur; mintha igy válaszolna: — Milyen jól sikerült a stiklink 1 ? Ugy-e milyen nagyszerűen ? Nem fontoskodó a képe, de emlékeztetett a csirkefogókéra. Lehetséges, arrafelé ugy a divat államférfiaknál. Ahány ház, annyi szokás. Bucsu falun. Irodalmi emberek a kékszemű nagy mesemondón keresztül ugy állították be a 49-es utáni holnapokat, minthogy ha a parasztlányok soha nótát, soha muzsikát nem hallottak volna: a nagy nemzeti gyász miatt és csupa könyörület voltak volna a szerencsétlen hazafiakkal szemben. A parasztlányok olyan ének- nótaszóval
