Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-07-06 / 27. szám

1913. julius 6. van a dísztelen korlát ország-világ gyö­nyörűségére. Keszthely állítólag fiiidőváros, ahol július és augusztus hónapokban az idegenek tízezrei fordulnak meg, a politi­kai és diplomáciai világ előkelőségei sem ritka vendégek nálunk, megköveteli tehát a város jó hire, hogy vasúti állomása is kedvező benyomást tegyen az ideérkezőkre. Itt említjük fel vasúti állomásunknak még egy baját, melyen az utasok testi épsége végett sürgősen segíteni kell. Ez a villany­világítás hiánya. Az állomás szűk volta miatt a vonatok sokszor kénytelenek messze kifutni » ennek az a következmé­nye, hogy az utasok a nagy sötétségben csak botorkálnak, mert kevés a lámpa. Jó lesz ezen addig segíteni, míg valami bale­set elő nem fordul. — Mi iesz ma és holnap ? Vasárnap lesz a műlíédvelö festők képkiállitásáuak megnyitása a főgimnázium tornacsarnoká­ba" és este a CNáuyi-szállőban hangver­seny és láncmulatság a győztes Dalkör tissieletére. Hétfőn d. u. a gazd. Akad. Atlétikai Klub evezőversenye, — Értesítők. A megjelent keszthelyi értesítőkről anyaghalmaz miatt jövő szá­munkbao ingunk megemlékezni. — Siketnémák kiállítása. A siketnéma int. tanárok gyűlésével kapcsolatban a hazai s. n. intézetek növendékeinek rajz­és slöjd tárgyaiból »z egyesület kiállítást rendezett a helybeli elemi iskolában. A kiállítást a közönség nagy érdeklődéssel látogatta. Kár, hogy rövid ideig tartott. — A budape3ti vendéglősök ipartár­sulatának mintegy 80 tagja folyó hó 9-én szerdán családias hajókirándulást rendez a Balaton körül. Keszthelyre 8-án délután érkeznek. Egy napot időznek városunkban. Csányi Lajos jóhirnevü szállodást bízták meg az elszállásolással és az étkezésről való gondoskodással Székesfehérvár, Vesz­prém, Hajmáskór és Mór vendéglőseit is felhívták a csatlakozásra. — A siófoki fürdőélet a jelen évben nem mutatkozik oly élénknek, mint az előző években. Enuek OKa pedig a nehéz pénzviszonyokban — és a junius hónapnak rossz idővel való kimenetelében keresendő. A ftirdőtelcpnek legtöbb régi vendége megjött, de a községben még csendes az élet A község laltői i»y sokat vesztenek az által, hogy a lakásokat 40—50 száza­lékkal kevesebb ár mellett kénytelenek kiadni, holott a község koz<--l egy millió korona befektetéssel iparkodott, emelni fej­lődését — és ez által modern fürdőhellyé változoct, át. Az utcákat aszfaltburkolattal látták el, — sőt még az utcai keresztezé­seknél az átjárókat, is. A Darányi Iguác­téren levő momumeutális — diszes víz­toronyból több vármegyéi e beláthat a szemlélő. Szórakozást nyújtanak a közelgő uszó- és lóv-rsenyek, kirándulások, állandó fcatoni'i- és híres cigaiiyzem-kai ok játékai, 6 h^tes sziimzezon, 2 állandó villanymozi, sportgyakoi laiok. — Ezek nem engednek senkit unatkozni. — Népdalok. Dr. Hermáim Antal fiai igeu szép, hangulatos népdalokát, adtak ki egy füzeikében. Ajánljuk e népdalokat, az érdeklődők figyelmébe. — A nők világkongresszusának kirán­dulása a Balatonhoz. Ezúttal a Balatonvidéki Hírmondó már másodszor adhat, h'.rt a nők világjogi szövetségének kirándulásáról. Nem csak a kontinens nemzetei, hanem amint múltkor is jeleztük, Ausztrália, Amerika és most már Afrika küldöttei fordultak meg a Balatonnál és csodálták annak termé­szeti kincseit. Különös örömünkre szolgál, hogy a világ szép nemének kiküldöt'ei jól érezték magukat és azt reméljük, hogy a nemzetközi előkelő társaság nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy vidékünk a mü­veit külföldön szóles körben ismertté váljék. (Baltonvid. Hirm.) — Harmadik osztály a gyorsvonato­kon. Az ősztől fogva, mint. hírlik, minden gyorsvonaton lesznek harmadik osztályú kocsik is, és így a szegényebb polgárok sokat hangoztatott kívánságai teljesedésbe mennek. Hiszen a szegény ember ideje drágább, mint a gazdagoké, sajnos, e/.t eddig nem akarták belátni. Az újításnak az iskolai kirándulások is igeti nagy hasz­nát fí.gják látni. — Az Állami Tisztviselők Országos Egyesülete Győri Köre, mint az 1913. évi állami tisztviselői kongresszus rendező bizottsága az idén Győrött fogjn megtar­tani IV. országos kongresszusát. A lton gresszus idejéül az országos egyesület igazgató-választmánya folyó évi szeptem­ber 20—22- napjait, tűzte ki. — Társas kirándulás a Baross gőz­hajón a Balaton körüli nevezetesebb he­lyekre ez idényben folyó hó 19-én lesz. A n. é. közönségnek további felvilágosí­tással Sujánszky József Kossuth Lajos-ut­cai könyv- és papirkereskídósóben és a balatoni fiók üzletében szolgálnak. Bővebbet a falragaszok. — Értesítés. A pécsi in. kir. állami fémipari szakiskola első évfolyamára a felvétel előjegyzés alapján történik. A fel­vételt kérelmezők minden év augusztus 1 ig tartoznak a felvétel iránti kérvényü­ket az iskola Igazgatóságához személyesen vagy postán benyújtani. Az érdeklődőknek készséggel nyújt, felvilágosítást, naponta d e. 9 —11. és d. u. 3—6-ig az igazgatóság. (Irányi Dániel-tér Litke kaszárnya) — A siófoki szinház. Miut, mult szá­munkban jeleztük, folyó hó 5 én, szomba­ton nyílt meg. Szalkay Lajos szókesfehér vári színigazgató a legújabb darabokat hozatja színre. A zenét a komáromi ka­tona zenekar szolgáltatja. A szombati megnyitón a »Cigányprimás« operettel mutatkozott be a társulat, amiről a jövő számunkban fogunk bővebben megemlé­kezni. — Rendetlenség. Több oldalról halljuk a panaszt,, bog} 7 a oalatoni korzón a kü­lönféle játékot üző gyermekek miatt nem leket akadálytalanul sétálni. Kérjük a vi­szásság megszüntetését. — Szerencsétlenség Badacsonyban.Rév­fülöpről irják lapunknak, hogy a Kelén egyik matróza a hajó kikötésekor szeren­csétlenül járt. Keze véletlenül a hajó és a cö öp közé került és majdnem teljesen összeroncsolódott. A szerencsétlen legény sebét először a hajó személyzete kötözte be A sok vért vesztett, legényt a kapós vári közkórházba szállították. — A gőzgépkezelök és kazánfűtők leg­közelebbi képesitő vizsgái Sopronban julius hó 6 án délelőtt 9 órakor a Sopron városi villanytelepet! fognak megtartatni. A kel­lően felszerelt vizsgálati kérvények a m. kir. ker. iparMügyelöséghez küldendők Deák tér 8. — A «Vasárnapi Lljság» július hó 6-iki száma a pompás képek nagy mennyi­séget közli: Szögyén Marich berlini nagy­követünk lányának temetéséről, a hét ue­vezet s halottjairól, köztük özv. Tisza Kélmánnéról, Horáczius most felfedezett tiburi villájáról, az ó gyallai csillagdáról, a pécsvidéki szép uöi viseletekről, a fővá­ros környékének legszebb kiránduló helyé­ről, a Dobogókőről, az aradi választásról, stb. Szépirodalmi olvasmányok : Kvassay Ede regénye, Zö-di Márton novellája, Ba­bits Mihály, Farkas Imre, stb. versei, Szép Ernő tárcája, Pékár Gyula regényes cikk­sorozata a rejtelmes Bretagueról. Egyéb köz­lemények : Fa.-kas Zoltán eikke (képekkel) régi poharakról, aktualis képek s a rendes hati rovatok : Irodalom és művészet, m.k­játék stb. — A 'Vasárnapi Újság, előfizetési ára negyedévre 5 korona, a Világkróniká­val együtt 6 kor. Megreudelhető a .Va­sárnapi Újság, kiadóhivatalában (Budapest, IV, Egyetem-utca 4.) Ugyanitt megrendel­hető a .Képes-Néplap, a legolcsóbb lljság a magyar nép számára, félévre 2 kor 40 fillér. Szerkesztői üzenet. Igen tisztelt munkatársainkat, kiknek tárcája még eddig anyaghalmaz miatt meg­nem jelenhetett, szépen kérjük, legyenek türelemmel. Mi a tárcákat a beérkezés sor­rendjében mindeneseire közölni fogjuk Laptulajdonos : Bontz József. Felelős és főszerkesztő: Dr. Bozzay József. Kiadó : Sujánszky József. Keresek megvételre egy jó kar­ban levő könnyű kocsit egy ló után. Cim a kiadóhivatalban. Deák Ferencz utcában a 11. S7fl.mii ház szabadkézből eladó. Bővebbet Pnlg Istvánnál. Elemi iskolai tanulók magán­oktatását elvállalom a nyári hónapokban. Cim a kiadó­===== hivatalban. » odrasznö ajánlkozik házakhoz. Fésül és ondolál :: Stéger Karolin :: Kossuth Lajos-utca 36. sz. Bejárat: Liget-utca 2 ik kapu. TEJCSARNOK. A keszthelyi központi tejcsarnok Balaton-utca 2!. sz. házban május 25-én megkezdi üzemét. Elárusit tisztán kezelt uradalmi tejet, friss teavajat, édes tejszint, tejfölt, kicsinyben és nagyban, tejet zárt palackokban és kimérve, ugy az üzletben, mint házhoz szállítva; megrendeléseket tejre és tejtermékekre már most elfogad KESZTHELYEN, BALATON-UTA 21. SZ. VÁRADY SÁNDOR oki. tej gazda.

Next

/
Oldalképek
Tartalom