Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-12-28 / 52. szám

XVII. évfolyam. Keszthely, 1913. december 28. 52, szám. VIDÉK I^olitiKm 1 a etil ap. MEGJELENIK H E T E N K I N T EG YS Z K lí: V A S Á R N A P. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHI VATAL Kéziratokat a szerkesztőség, címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbí­zásokat és reklamációkar a kiadóhi­Egész évre ELŐFIZETÉSI ARAK : 10 K. — I. Negyedévre . 2 K. 50 i VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN vatalba kérünk. Fél évre . 5 K. — f.| Egyes szám ára 20 i VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat nem adunk vissza. Nyilttér petitsora 1 korona. Heti kis tükör. ( A huzavona vége. A tisztét ko­molyan felfogó újságírónak nincs nagyobb öröme, mint az, h» arról értesítheti ol­vasóit, hogy amiért küzdött, amire lelke­sített, a megvalósuláshoz közel áll. Hát. mi sokat, irtunk a keszthelyi állomás botrá­nyos világításáról ; s éppen azért nem kis örömmel adjuk tudtára olvasóinknak, hogy j a huzavonának vége le*z, rövidesen vége ! lesz. Dr. Bacsínszky Vladimír üzletvezető I megbízásából 'Pillét Ignác főfelügyelő a ' Friedmami-céggel szerződést kötött a ' keszthelyi állomásnak invert rendszerű \ lámpákkal történendő kivilágítására. Vas­iéi főemberektől vett értesülés szerint a • keszthelyi állomás és a helyiségek világi- I tása párailan lesz a miga neménen ! Madarat tolláról. A csabai vá- \ laszlá- érdemes egy-két komoly szóra. Az történt » sok tekintetben híres Csabán, j hogy az ellenzék jelöltje ejj;y iiotóriu- sza- j badkőmüves volt a minden pozitív vallás i esküdt ellenségének, a «Világ »-uaJc szer- | kesztő|e. Ha igaz az a mugyar közmondás, j hogy a ma darai, tolláról, akkor ezután még j több okunk v»n, hot>y kiábránduljunk ab j ból a függetlenségi pártból, mely Károlyi [ grófot vallja vezérének s amely, úgy lát- j szik. a Szabadkőműves vakotokkal egy gyé­kényen akar árulni. Hát ezért érdemes a csabai képviselőválasztás egy-két komoly szóra ! BÚCSÚZÓ. Irta Somogyi. Csodálatos egy gépezet ez a sajtó, akárcsak az a fővárosi újdon­sült «Mindent megmondok» vállalat. Alig hunyja be szemét egy korának kimagasló alakja már is hasábos cikkekben röpiti világgá a «boldo­gult> érdemeit méltató nekrológját. Korunk szomorú hirre vergődött nagj^sága, az 1918-ik esztendő bú­csúzik tőlünk. Még csak néhány nap s órája utolsót üt, liogy azután 1912 elődjének sírjába térjen örök nyu­govóra! Búcsúztatót kellene írnunk, de mel}'ik az az érdem, mit esemé­ményeinek sorozatából kiragadva, jóhiszemű dicséretre méltathatnánk ! Szomorú világesemények irták föl nevüket homlokára. Jót mon dani, mikor nem hozott semmi jót, bajt, szerencsétlenséget azonban an nál többet! Egyetlen érdeme, hogy adott alkalmat és módot, hogy mulasztá­sait pótolva mi tehessünk jót. Es ha mi a távozó 365 napjában valami érdemes jót cselekedtünk, ez mégis csak maradandó érdemül szolgál, ha majd a jótettek nagy könyve az örök idők utolsó nagy napján fel­nyittatik. Egy jószívű császárról, Mark Aurélról irták föl életirói. hogy egyik nap alkonyán azért busult, mert az a nap rá nézve jó cselekedet nélkül mult el. A nagy búcsúzó távozásán nekünk is akkor volna okunk bán­kódni, ha annak valamelyik napja jó cselekedetet nem őriz számunkra ! Egyébként pedig rajta is, vala­mint minden benne élőkön érvénye­sül az örök törvény. Jött, tehát men­nie kell. Az örök végzések törvény­könyvében igy van ez megírva! — Az az 1913 szám csak a véges em­beri számvetés tankönyvében nume­rái. Hiszen amit mi esztendőnek ne­vezünk, az csak egy emberileg ki­ragadott, rész az 'örök» idők sírjá­ból. Erre az arasznyi szakaszra mi emberek irjuk a számjegyeinket ! Az évek azonban föltartóztathatat­lanul hömpölyögnek az idők végte­lenségének tengerében ! Valamint az idők tovább folyását a mi véges szá­mításunk föl nem tartóztathatja, nem 0 A L A TÖN V Ili ÉK TAHCAJA. jf íavaíiji nagy rózsás falapom. Irta R. MARISKA. * A tavalyi nagy rózsás kalapom, A melyik akkor úgy tetszett magának, Az idén már divatját multa, Rajta a rózsák megfakulva, Mind összetörve, összetépve, Mintha csak élö virágok volnának. A tavalyi nagy, rózsás kalapom ! Ahogy elgondolkozva nézem; Sok minden eszembe fut nékem. A tavalyi boldog csillagos esték, Az elmúlt nyárról ezer édes emlék, Sok együtt töltött napsugaras óra, Sok elhuzatott, bús szerelmes nóta. Szavak, melyeknek vakon hittem akkor, A bubáios nyárvégi alkonyatkori Akkor öröknek, szentnek hitt érzések, Azóta, átadnak a feledésnek Mind egytől egyig új életre kelnek A tavalyi rózsás kalapom mellett. S egy percre a lelkemen átsuhan; Be kár, hogy most már mindnek vége van, Hogy csak egy rövid, szép álom volt minden, A melynek most már folytatása nincsen, A régi érzések hogy megfakulva, A régi virágok, hogy mind elhullva, Ó, hogy mind épen úgy <divatját múlta*. Mint a tavalyi, rózsás kalapom! éíefem * E kedves, hangulatos verseket felolvasta a költőnő Budapesten, a polg. isk. tanítók és ta­nítónők összejövetelén. Az életem egy hosszú, öszi nap volt. Tavasz helyett is mindig ősz, Mindig köd, felhő, szürke égholt. Vájjon ki élte át a sok tavaszt S kinek jutott a sok-sok napfény, Ami az életemből kimaradt ? Megpróbáltatás. Elbeszélés. Irta Lakatos János. Régen volt, jó néhány éve már an­nak, hogy Berendi Kálmán teljesen szakí­tott régi életmódjával. A zajos éjjeli tár­saságot szerető ifjúból csendes és munkál­kodó férfi lett. Barátainak társaságából mindinkább kimaradt. Fel is tünt ez nekik és ráfogták, liogy hiitelen megváltozásá­nak szerelem az oka. És valóban, ő maga is olyan-féle érzelmet tudóit a szivében. Eleinte tiltakozott ugyan, de később át­latta, hogy érzelme egyre határozottabb: malegebb, forróbb, lángolóbb. Egy tüne­ményszerű termet, egy édesen mosolygó arc, egy melegen ragyogó szempár tette ilyenné. El is határozta, hogy ezeknek bírá­sáén. mindent el fog követni. Most, tudta csak meg igazán, midőn égő vágya űzte e gyönyörű cél felé, hogy az időnek mily nagy az értéke ! Most érezte csak, hogy a könnyelműen elprédált évek mennyire megboszuiják magukat. Ha ö is olyan ko­molyan vette volna az életet, mint sok más, vel^ egykorú, hát bizony mo.-t már kés*, ember lehetue, s magáénak mond­hatná őt, aki neki legkedvesebb széles e világon. — No de, ami késik, nem múlik, vigasztalta magát keserűn, amikor néha letehette a jegyzetek készítésére szolgáló irónját Vizsgákra készült szorgalmasan. Szorgalmának nem is maradt el a jutalma, mert. nem sokára okleveles ember lett be­lőle. Helyzete is javult, mert jobb, jöve­delmezőbb állásba került. Egy nagyobb vállalatnak lett a hivatalnoka. Fizetése nem volt ugyan nagy, de elég volt arra, hogy egy kis család szerényen megélhes­sen belőle.

Next

/
Oldalképek
Tartalom