Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-12-14 / 50. szám

XVII. évfolyam. Keszthely, 1913. december 14. 50. szám. BALATONVIDÉK F^olitikai lietilap. MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZFK: VASÁRNAP. 8ZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL i VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Egész évre Fél évre . ELŐFIZETÉSI ARAK : . 10 K. — f.i Negyedévre 5 K. — f.| Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 60 20 Heti kis tükör. Hercegünk nagylelkű adománya. Festetics Tassilo herceg ur ő főméltósága a tanítók jenai tanu'mányutjára 400 koronát volt kegyes adományozni. Ezzel a nagylelkű adományával ő hercegsége újra bebizonyította, hogy meleg szívvel érdeklődik a nemzet napszámosai s á'talában a magyar kultúra iránt, melynek, mint a nagy Festetics G-yörgy méltó öiököse, mindig bőkezű Maecenása volt. Dr. Dunst Ferenc jnbileuma. Keszthely nagyérdemű lelkipásztora, dr. Dunst Ferenc ebben az esztendőben nevezetes évfordulót ünnepel. Most van 25 éve, hogy a plébánia kegyura, Festetics Tassilo herceg ur ő főméit ósága neki adományozta a keszthelyi plébániát és a hahóti apát ságot. Dr. Dunst Ferenc e 25 év alatt maradandó érdemeket szerzett. Ez érdemek közül legyen elég csak rámutatni a legjelentősebbre, az Isten házának gyökeres renoválására. Valóban dr. Dunst Ferenc e téren többet tett, mint valamennyi elődje együttvéve. Illó tehát, hogy e nevezetes évfordulón meghajtsuk előtte az elismerés zászlaját, Eperjes, Budapest, Kolozsvár. Irta Somogyi. A gyorsvonatok indulását jelentő vasutikalauz, monoton, stereotip szavai jutnak eszembe e három nagyállomás nevének címünkbe foglalásakor. — A gyorsvonat azonnal indul, tessék beszállani ! Es megindul a nyüzsgő népáradat. — Tolongva igyekszik ki ki, hogy a vonatban minél kényelmesebb helyhez jusson, minél kevesebb utiemlékekkel érkezhessen rendeltetési helyére. Ez a mozgalmas lüktető perronélet társadalmi életünk jelképe. — Mert mozgás, tevékenység maga az élet. A mozdulatlanság — maga a halál. — Ilyen élet jelentkezésének volt szintere székesfővárosunk másik két jelentős vidéki emporiumunkkal. — Az ország szivében s a nemzetiségekkel sürün a tarkázott két úgyszólván határszéli metropolisban a magyarság, az élni, fejlődni, nemzeti, vallási önzésben erősödni akaró magyarság szive dobbant nagyot és messzehallhatót a mult vasárnap. — Mind a három helyen a magyar nemzet lelke, szive, élete nyilatkozott meg, tudtára adva mindenkinek, hogy ebben a hazában miként a múltban, a jövőben is a magyar akar lenni az ur. Es pedig nemcsak a többségi, nemcsak a véren szerzett, hanem szellemi ós kulturális fennsőbbségének jogán is. Ezt adták értésére : a magyarság 900 éves alapjait felforgatni akaró obstrukció híveinek Eperjesen, ezt a magyar nemzet zömét alkotó keresztény magyar gazdaosztályt elnyomni s lepocskondiázni akaró plutokrácia híveinek Buda* pesten, ezt az egységes magyar nemzeti állam rovására túlterjeszkedni kivánó nemzetiségeknek Kolozsvárott ! — Mind a három megnyilatkozás a nemzet életérdekeit érintette. De mig a budapesti gazdagyülés és kolozsvári erdélyi szövetségi gyűlés a nemzet egy-egy életbevágó kérdését vitatta meg, az eperjesi népszövetségi gyűlés a magyar nemzet életét érdeklő kérdések egész komplexumát ölelte föl Tudják lelkes gazdáink, tudják a nemzeti politika hivei, sőt érzik is, hogy ez az ország csak azon az alapon fejlődhetik, erősödhetik s A BALATONVII)ÉK TAHCAJA. Egy kis nyelvészkedés. Irta Szilárd Leó, főgimn. tanár. III* Kis tanulmányomnak mult héten közölt részében csupán általánosságban ismertettem azt a vitát, mely a Pesti Hírlap hasábjain folyt le Szász Zoltán, Csermely Gyuia és Franczia János között, nem bocsátkoztam részletesebben az egyes állítások igazságának fejtegetésébe, tarthatóságuk, vagy tarthatatlanságuk megítélésébe. Nem azért maradtam ezzel adós, mintha magam is követője volnék annak a ma divatozó, eléggé el nem ítélhető elvnek, mely a felszinességet tűzte ki magának céljául, mely mindennel meg akar ismerkedni, ha mindjárt csak felületesen, semmi alapos komolysággal, hanem külön fejezetet szentelek cikkem azon részének behatóbb fejtegetésére, melyben az alany és állítmány egyezéséről volt szó, melyben az egyesszám ós többesszám használatának helyességéről beszéltem. Nem fejeztem be teljesen a kérdés • A mult számban sajnálatos értelemzavaró hiba csúszott bele cikkembe, melyet sietek helyrehozni. A második oldalon ugyanis a második hasáb második bekezdésének utolsó sorában egyiitzám helyett tóbbesszám a helyes. Kötelességemnek tartom ezt kijavítani, nehogy úgy lássék, mintha saját magammal lsnnék ellenmondásban. tisztázását, függőben hagytam annak végeredményét, mig a tcérdést teljesen nem tisztáztam. Nem elég a kérdés eldöntésénél csupán Szász Zoltánra és Csermely Gyulára hivatkoznunk, figyelembe kell vennünk több más körülményt is, melyek sok útbaigazítással szolgálnak célunk eléréséhez. Igy számításba kell vennünk a magyar nyelvtant, amely a nyelvnek törvénykönyve, a nyelvszabályoknak hiteles gyűjteménye, azonkívül a nyelvszokást és a józan észt. is! A nyelvtan e kérdésre vonatkozólag ezt mondja : «Többtagú alany mellett (vagyis mikor az alany több részből áll), ha az alany tagjai egyesszámú főnevek, az állítmány rendesen egyesszámban van.» Pl. Szine, illatja, hangja föléled, nem pedig fölélednek. Fű, fa, virág zöldül, nem pedig zöldülnek. A farkas, a hiúz és a tigris ragadozó átint ós nem állatok. Van a szabálynak azonban folytatása is : «Többesben csak akkor, ha az alany egyes tagjai tulajdonnevek. * Pl. Etele és Buda nem sokáig uralkodtak együtt. Alkalmazzuk már most ezt a szabályt, a múltkori példánkra. Szátz Zoltán azt állítja, hogy e mondatban : «Pista és Margit lement a kertbe» a helyes magyarság az egyesszám használatát kivánja meg. Itt Szátz Zoltán ellenkezésbe jut a nyelvtannal, amelyre pedig hivatkozik is : «A helyes magyarság ez volna : Margit és Pista lement a kertbe s nem ez: lementek a kertbe. A többesszáuiú alany utáu tehát egyesszámú állítmány jönne. Mit tesz azonban az élet, mely nem tanult nyelvtant ? Azt, hogy egyre több ember . . . így beszél: Margit és Pista lementek a kertbe . . . Ami azonban meglepőbb : az igy trosszuh beszélőknek is igazuk van.* Szóval Szász az egyesszám használatát tartja helyesnek ily esetekben és a többesszámot itéli el, noha a nyelvtan ép az ellenkezőjét állítja. Hasonló tévedésben van Csermely Gyula is, aki azt a véleményt kockáztatja meg, hogy «agyon kell verni» az ilyen kifejezéseket: «Iionka ós Jenőke lesétálnak a kert,be». Azt mondja később, hogy ezt «el keli vetni, mert az állítmány plurálisa két alany mellett nem egyeztethető össze a magyar nyelv szigorú logikájával.» Tehát sem Szász, sem Csermety nem ismeri el a töobesszám helyességét, noha a nyelvtan világosan kimondja ezt és Szász Zoltán csodálatosképen még hivatkozik is rá ! Mennyire helyes a többesszámnak a használata az ilyen esetekben, bizonyítják a következő példák : megparancsolom például Pistának ós Margitnak, hogy menjenek le a kertbe. Ezt így moudorn nekik r Margit ós Pista menjetek le a kertbe ? Sohasem mondom így : Margit és Pista menj le a kertbe ! A harmadik személyben is a többesszámot használom : menjenek le !

r nem pedig menjen le ! Vagy megkérdezem őket : nem mennétek le, nem mennének le ? Sohasem kérdezem ezt : nem mennél le, nem menne le ? Ha tehát a felszólító