Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-12-07 / 49. szám

4 BALATONVIDEK 1913. november 7. küzdő Hazai Villamossági Rt. és a bala­toni községek között kötött áramszolgálta­tási viszony rendezése. Valamennyi érde­kelt fél a méltányosság és a kibontakozás lehetősegének álláspontjára helyezkedett., s addig is, mig az elektromos telep értéke­sítésének kérdése helyes megoldást nyerhet, a szövetség fog gondoskodni az érdekelt­ség bevonásával arról, hogy az egész napon át való zavartalan áramszolgáltatás bekö­vetkezzék azzal, hogy maga a szövetség veszi kezébe a kibontakozás szálait, ami megnyugtat hatja az érdekelteket. A további tárgyalások folynak és rövidesen a teljes kibontakozáshoz foguak vezetni. A szövet­ség választmánya élénk és zajos ovációban részesítette a Balaton nagy tudósát, dr.Loczy Lajost, mert a Balatont ismertető nagy munkája jelent n'fg. Táviratilag üdvözöl­ték az ősz költőt, Kiss Józsefet, aki gyak­ran nyaral a Balaton mellett. HÍRE K. — Személyi hlr. Festetics Tasailo her­ceg ur ő főméitósága mult. vasárnap d. e. fél 11 órakor külön vonaton elutazott Bárzenéére, családja pedig ugyanakkor Bécsbe. A hercegi család december 10-ike táján érkezik vissza a keszthelyi kastélyba. — A zalaegerszegi dandárparancsnok Keszthelyen. Citó Kálmán zalaegerszegi dandárparrmcsnok hivatalos látogatás vé­gett csütörtökön Keszthelyre érkezeit. — Nyilvános köszönet. Dr. Bozzay Jó­zsef ügyvéd úr, a «Balatouvidék» felelős szerkesztője szegény diákok megjutalmazá­sára 30 koronát adomáuyozott. Fogadja e­ért az intézet igazgatóságánaK hálás köszö netét. — Iskolaszéki gyűlés volt a mult. szer­dán, mely a tagok szokatlanul nagy érdek­lődése közben folyt le. Tárgyai közül a következőket emiitjük meg : Murai Lajos igazgató-tauil.ó betegsége miatt tanitói te­endőit nem végezheti. Eddig elnöki intéz­kedésre kartársai helyettesitették. Ha azon­ban betegsége még uj éven túl is elhúzód­nék, az iskolaszék helyettes tanítóról fog gondoskodni. Az 1913. évi XVI. t.-c. 16. §-a értelmében a tanítónők a tanítókkal egyforma lakbért igényelhetnek. Miután a hivatkozott törvény a lakbért 360 koroná­ban állapította meg, HZ iskolaszék megkeresi a város képviselőtestületét, hogy a 60 ko­rona különbözetet folyósítsa az érdekeltek­nek. A tanítótestület azon kérelmét, hogy a korral való ha'adás érdekében két tag­jának a jénai pedagógiai kurzuson való részvételét az iskolaszék erkölcsi támoga­tásával tegye leketővé, a legnagyobb lel­kesedéssel tárgyalták. Sajuáljuk, hogy a helyszűke miatt azokat a szép beszédeket, melyekkel Berkes Ottó elnök. Beck Sán­dor, Neumark Béla dr., Imrik János, Spar­szam Pál és mások az ügyhöz szóltak, nem adhatjuk szórói-szóra, de azt ki kell jelen­tenünk, hogy oly meleg szeretet, méltány­lás és elismerés nyilvánult meg mindegyik felszólalásban, hogy a testület akciójának sikere ezek után teljesen biztosra vehető. Ha még megemlítjük, hogy a lelkesedés nemcsak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánult, amennyiben Berkes Ottó és Beck Sáudor 50—50 koronát. Sparszam Pál 20 koronát ajánlott fel e célra, akkor azt. hisszük, mindenki előtt nyilvánvaló lesz, mily szeretettel ós érdeklődéssel visel­tetik az iskolaszék a tanítás ós nevelés ügye iránt, mennyire szívén viseli isko­láink előrehaladását. A lelkes felszólalások nyomán elhatározta az iskolaszék, hogy a költségeket, részben társadalmi uton, rész­ben a várostól kérendő segély utján össze­gyűjti s ha ez egyszer biztosítva lesz, a testületből két tagot ki fog küldeni, azon­ban kötelességükké teszi egyúttal, hogy tanulmányaikról beszámoljanak. A tanító­testületnek az iskolaszékhez intézett me­morandumát lapunk vezető helyén találja a t. olvasó. — A jótékony nőegylet téli nagy ki­osztása. A lefolyt hét alatt, a nőegylet nagyobb jóté-einényben részesítette szegé­nyeit, amit a tél beállta te-z indokolttá. Százan kaptak egyenként negyed öl tűzifát házhoz szállítva, 62 szegény pénzsegélyben részesült és 34 árva teljes téli öltözetet ós lábbelit kapott. A kiosztás öt.szes költsége majdnem 1400 korona. íme az egyleti ta­gok áldozatkészségének gyümölcse! A nő­egylet, segélyezése azonban nemcsak a téli hónapokra szorítkozik, hanem lehetsógéhez képest az érdemes szegényeket egész éven át is segélyezi. — Ideiglenes nyugalomban. Ofessége elrendelte, hog}' malatini Malatinszky Ist­ván pécsi honvédhuszár ezredes ideiglenes nyugalomba helyeztessék. , — A Balatoni Múzeum közgyűlése A Balatoni Múzeum-Egyesület. 1913. decem­ber 7-én, vasárnap, délelőtt fél 11 órakor Keszthelyen, a városháza • anácstermében tartja meg rendes közgyűlését. Tárg} soro­zat : 1. Elnöki megnyitó. 2. Jelentés az i egyesület lefolyt évi működéséről s a Ba- | latoni Muzeum ugyanezen évi állapotáról. 3. A számadások előterjesztése s a száma­dásvizsgáló-bízol tság erre vonatkozó jelen­tése. 4. A folyó évi költségvetés megálla­pítása s a számvizsgáló-bizottság kiküldése. 5. Tisztújítás. 6. Indítványok. — Dalkör az akadémián. Az elmúlt hét folyamán a gazdasági akadémia ifjúsá­gának körében, Bacher Károly III. éves hallgató, zeneegyleti elnök lelkes agitációja után, 22 tagból álló négyeskar alakult. Az énekkar védnökéül Dr. Windisch Rikárd akad. r. tanárt kérték fel. Karnagy : Szer­dahelyi Károly zenetanár. — A Zalavármegyei Hivatalos Lapból. (nov. 27.) A m. kir. főldmiv. miniszter rendeletet, adott ki a pasztőrözött tej és tejpor előállításának és körforgalmának szabályozásáról. — Érdekes a honvédelmi miniszter rendeletre az 1895. évi október 1. után született állitáskötelesek összeírása tárgyában. Azokról a hadkötelesekről, akik a jövő évben töltik be életüknek 19. évét és 1895. október 1. után születtek, már a folyó évben is az állami anyaköuy vveze­tőknek kellett az anyakönyvi kivonatot kiállitaniok. — A lapolcai és zalaszent­gróti járásból száj- és körömfájás miatt. Horvát Sziavonországba hasított körmű ál­latokat bevinni tilos. — A földmivelésügyi miniszter elrendelte, hogy az élelmi cikke­ket és terményeket még gyanú fenforgása nélkül is éven kínt kétszer meg kell vizs­gálni. Zalából a vegykísérleti állomáshoz eddig eayet eu egy mintát sem küldtek be. — Pélyázatok : Muragárdonyban I. o. bábái állás. Jav. 150 korona. Választás október 2-án volt. — Muraszentmáriában segédjegyzöi állásra. Kervénvek december 23-ig. Választás december 29-én. — Dé­káufalván segédjegyzői állásra. Kérvények december 23-ig, választás december 30-án. — Tüskeszentgyörgyi segédjegyzöi állásra. Kérvények december 24-ig. Választás de­cember 30 án. Horvát nyelv tudása mind a háromnál kívánatos — Körjegyzői állás Díszeiben. Kérvények december 21-ig, vá­lasztás december 9-én. — Segédjegyzöi állás Muraszerdahely. Kérvények december 21-ig, választás december 23-án, — Segéd­jegyzői állásra Kisszabadkán. Kérvények december 23 ig. Választás december 30-án. — Segédjegyzöi állásra Murakereszluron. Kérvények december 8-ig, választás de­cember 9-én. Segédjegyzői állás Szigetvár. Kérvények december, 23-ig, választás de­cember 29-én. — Állategészségügy. Keszt­helyen sertésorbánc és sertésvész vau no­vember 17-iki jelentés szerint. — A Gi8imár szerzője Keszthelyen. Szentmártoni Darnay Kálmán, a sümegi áll. múzeum igazgatója, a mult héten ro­konai látogatására nejével együtt váro­sunkba érkezett. — A vasutasok uj egyenruhája. Sok panasz volt eddig a vasutasok egyen ruhája ellen, mely amellett, hogy elég drága volt, a célszerűség elveinek sem felelt meg aok tekintetben. Most, mint hírlik, a vasutas egyenruhát megreformálják. Az uj ruha színben ós alakban sokkal célszerűbb lesz ' az előbbinél, — Beszámolás a jótékony bazárról. A keszthelyi irg. i'ővérek zárdájában novem­ber 29-én, december 2 án tartott jótékony­célu bazár eredménye : Adakoztak : Festetics Tassiloné her­cegné ö főméltóság? 60 K, N. N. (Bpest) 20—20 K, N. N. (Bpest) és özv. P ftpp Sándorné 10—10 K. Szeredy Sándorné 6 K, Beck Sándorné, Diaveczky Kalmánné, Dr. Neumark Béla 5-5 K, " N. N. 2 K, Braun Arnoldné. Monidor Jozefin, Mohács Pálué. N. N. 1 — 1 K. Felülfizettek : Dr. Dunst Ferenc 2 K. Faikas János, özv. Mattyók Kálmánná, Met.kovics Róza, Szabó Lajosné, N. N. 80—80 f, Fábián Jánoi 70 f, Szalay lg. uác 60 f, M. J 50 f, N. N. 10 fillér. A bazár tárgyaihoz hozzá járultak. özv. Clement Lípótné, özv. Csák Antalué" özv. Csák Máténé és S ziklay Mariska —' özv. Horváth Károlyné, Dr. Vntskits Györgyné, Vajda Lászlóné, Kóber Miklósné, Czakó EHa, G-aál Janka, Tomi;a Erzsi, Lénárd Erzsi Keglovícs Ilona, Rác/. Bözsi, Marton Mór, Mérei Ignác, Graál Nándor, Graál Testvérek, Pollák Ferenc. Strasser . Márton, Schleiffer Izidor, Rosenb-rg Ernő, Opitz Liijos, Rosenberg Béla, Rosenberg Manó, Hoffmann Jó'sef, Sujánszky József, Nádai Ignác, Menyhárt Ferenc, özv. Neu­mark Adolfné, Simon Dénes, Dr. Ivanics Károly, Báron I<mác, Helbek és Haran­gozó, Heidecker Ferenc, Heidecker János, Scheiber Szidónia, Kálmán Jenő, Bárány Herniin, Frisch Samu, Frank Ignácz, Lázár Sarolta, Neiger Pál, Hoffmann Jakab, Winkler Vilmos, Udvardy Pál, özv. Ha­vainé unokái, TrefFler Ferenc, özv. Zá­borszky Jenőnó, özv. Bauui Károgná, Párkányi nővérek. Cukrászda és buffet részére küldtek: özv. Hegedűs Béláné, Gaái Józsefné, özv. Papp Sándorné, Dr. Illés Ignácné, Pár­kányi Józsefné, Kapácsy Kálmánné, özv. Snet.zer Jánosné, Kiss Mariska, Zitterbarth Kálmán, Auer József, Böhm Béla, Ver­mes Gyula, Neumark Béla, Madarász Józsa, Meizler Károly, Kölgyessy Gyu'a, Molnár Ignác, Fizáry Viktor, özv. Stampfel Pálné, Gróri Ferenc, Babics Gyula, Szabó .N., Eisenkorb Bözsike, Stieder Kálmánné, Keg­lovics Dezsőné, Károlj'i Zsófia. Elárusitásnál és készítésnél segítettek: Párkányi nővérek, Tomka Erzsi, Lénárd Erzsi, Gaál Janka. Madarász Józsa, Fejéi­Mariska, Fábián Katus, Polozgai Anna, Perpits Etelka, Veháp Erzsébet, Acker­mann Victória, Geiger Gizella, Gtilicz Anna ós Ilona. Nagy Róza, Takács nővé­rek, Szalay Juliska, Vargáné Kiss Mariska, Tóbiás Erna, Kenesei Erzsébet, Vilun Iréu, Nyers Margit, Kovács Margit, Illés Ilma. Hocz nővérek, Smith Carie, Kapácsy Mici, Csikós Bella, az összes bentlakó nö­vendékek. A szegény gyermekek felruházásához: Dr. Puly 12 pár cipővel, Huss Ferenc 3 öltözet Hibával, Regensperger Ferenc szö­veteket, Obersohn Adolf, Gyenes Antal, Betger Rezső, Szekeres Géza, Práger Ti­vadar, R^dó Vilmos, Erdős József, Rónai Soma, Kálmán Jenő, szövetek, keztyük, zseb- és fejkendőkkel, Schweiger Sándor sapkákkal járult hozzá. Leszámolás : Belépti díj : 152 K 60 f. Szerencse kerék : 207 K 40 f. Cukrázda dísztárgyak és kézimunka 373 K 35 f. Adakozás: 127 K Felülfizetés 7 K 90 f: Összeg : 868 korona 25 fillér. Hálás köszö­net a nemeslelkü adakozóknak és közre­működőknek. Állandó fogorvosi rendelés Keszthely, Kossuth Lajos-utca 81. szám alatt. — Helyettesítés. Murai Lajos igaz­gató tanító betegsége idejére az iskolaszék az elemi iskolák igazgatásaval Iivsits Gyula tanítót bizta meg, ki elnöki felkérésre ed­dig is végezte az igazgatói teendőket. — Hol legyen a B. Sz. téli közgyű­lése? E címmel a «Balatonvidék» mult számában oikket közöltünk, melyben azt ? az óhajunkat fejeztük ki, hog}' a B, Sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom