Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-11-30 / 48. szám

1913. november 30. BALATONYIDÉK 5 — Fe olvasás a Kath. Legényegyletben. Mindnyájunk élénk emlékezetében el még az a világrenditö katasztrófa, mely az 1912 év áprilisában érte az emberi lángelme ha­talmas alkotását, a Titanic-ot. Az an­gol nemzet e csodaszámba menő produktu­mát a mérhetetlen vizek ereje összetört, bor­dákkal sülyesztette le a világtalan vizek mélyébe. Pazar fénnyel volt minden beren­dezve a Titanicon, ami a kényelemhez tar­tozik, de a legszükségesebbekről megfeled­keztek, s épen ez okozta azt a nagy ka­tasztrófáját. Ugy látszik, hogy a büszke emberi elme teljességgel kizártnak tartotta, hogy teremtő erejénele remeke, a Titanio, valaha is veszedelembe kerülhessen. Sokat hallottunk és olvastunk már erről a nagy esemény ről, de eddig még nem kínálkozott, alkalom arra, hogy azt képekben is láthas­suk. Erről gondoskodott a Legényegylet igazgatóság", midőn líagy utánjárás mellett, semmiféle anyagi áldozatot, nem kímélve, a Titanici ól szó ó képaket megszerezte. Hogy mindenkinek alkalma legyen kíván­csiságának és tudásvágyának kielégítésére, f. hó 80-án este Va 9 órakor a Krtth. Le­gényegylet nagyt rmébr-n 60 darab vetített képpel felolvasás lesz. Az érdekes és min­den izében szórakozva tanító előadásra ez úton is felhívjuk olvasóink figyelmét. Az ádventi időre való tekintettel a felolvasás után nem tánc, hanem nagyszabású tombo­laját.ék lesz. Sok szép és érdekes tárgy vár a kisorsolásra, de a rendezőség még köz­vetlenül a felolvasás előtt is elfogad aján­dékokat. Aki tehát egy kedves, szórakoz­tatva gyönyörködtető este benyomásával gazdagabb óhajt lenni, az el ne mulassza a vasárnap esti felolvasást. — Értekezlet a Nőegylet farsangi mu­latságáról A mult héten Szeles Jánosnó ; iirod. számvevőné lakásán értekezlet, volt, a Nőegylet farsangi mulatsága érdekében. A mulatságra nézve már eddig is igen szép tervek merültek fel. A mulatságot megelö­leg életképek lesznek, (Párkák, Jákob álma stb.) melyekben városunk valamennyi szépa l hálás szerephez fog jutni. —- Pompeii A/. Amazon-mozgóban a mult héten a Pompeii c. darabot játszot­ták, melyen a VII. és VIII. osztályú ta­nulók is jelen lehettek. Vannak a dnrwbnak tanulságos részletei, de a végtelenig el­nyújtott, szerelmi történetnek csak külső kereteiben van köze a pompeii élethez. — Téves hirek. A zalai lapokat leg­utóbb ellenőrizhetetlen forrásból, bejá.tta az a hír, hogy a Balatoni Szövetség Árvay Lajos zalai alispánt aziránt kereste meg, hogy minden olyan zalai fürdőhejyeu, ahol legalább 600 fürdővendég nyaral, elrendel­ni szíveskedjék, hogy a fürdőidény alatt piacok létesüljenek. Mint értesülüuk, ez a liir ebben a formában nem felel meg a va­lóságnak és az igazság az, hogy a szövet­ség Kacskovics Lajos Somogy vármegyei alis­pánt kereste meg hasonló értelemben való intézkedés céljából. A somogyi alispán ki is adott egy olyan rendeletet,melynek ér­telmében a községek a piactartásért sorra fognak folyamodni és minden látogatottabb somogyi fürdőhelyen a legközelebbi fürdő­idényben már rendes heti piac lesz. A szö­vetség a zalai alispánt azért nem kereste meg hasonló értelemben, mert itt, ilyen iu­tézkedés megtételére ezideig szükség nem mutatkozott, A népesebb fürdőhelyeknek ugyanis már van rendes piacuk. — Megszűnt a hajózás. A B. T. G, R. T. a beállott téli időjárás miatt mind a személyi, mind a teherszállítást a mai na­pon végleg megszüntette. A Balaton befa­gyásáig tehát osak a halászhajók vontató gőzösei lesznek láthatók a magyar ten­geren. — Katalinbál Balatongyörökön. Koron­czy Sándor a balatongyöröki templom ja­vára szépen sikerült Katalin-estélyt ren­dezett f. hó 23-án. A tiszta jövedelem 15 K. 50 fillér, amely összeg az illetékes helyen átadatott. Felülfizettek • Mikola József, Mikola György, Nemes János 1—1 K.,Kö­szörű Adam, Tolnai György, ifj. Bán Ist­ván, Halász Varga Anna, Srancz Károly (Ta­polcza) 40—40 fillér, Gruber KároIy(Tapol cz«) 30 fii ér, Pálinkás József, Riba József, Móricz -Joákim, Halász Varga Károly 20—20 fillér. Tekintve a nemes célt, a felü fizeté­sekért, valamint a látogatásért ez uton is köszönete' mond .Korcmeii/Sáiidorveiidéglös. — Népgyűlés Székesfehérváron Mint a Balaton vidéki Hírmondónak jelentik, nagy és látogatott, ériekezlet, volt Székesfehér­váron Suára Gyula dr. polgármester elnök­letével. Naszály Gyula iparfelügyelö elő­adást tartott, amelyben a balatoni vasút forgalmának a fehérvári vonalba való be­kapcsolását sürgette. Elhatározták, hogy monstre küldöttséget menesztenek a minisz­terhez, hogy a balatoni vasutat Székesfe­hérváron keresztül vezesse. — A gyenesdiási Szent János forrás Arvay Lajos, Zalavátmegye alispánja kiadta 50 esztendőre az engedély okiratot, a Ba­latoni Szövetségnek a gyenesdíási határ­ban levő Szent János-forrás használata tárgyában. A szövetség a forrást, befog­laltatta; — rendezte es fásítási és szépi­tési munkálatokat, végzett. Engi-délyt nyert a szövetség arra is, hogy a szóban levő forrásnál az eddig gyakorolt itatás további eszközlése céljából a szükséges berendezé­seket a bekerített területen kívül helyez­hesse el ugy, hogy az itató vályú a be nem kerített területnek déli részén helyez­tessék el és a forrás vize egy deszka­csatornán ezen itatóvályúba önthető le­gyen. A nyugati részen a közút felőli oldalon egy hét méteres utat hagynak, hogy ezen a-/, állatok az itató helyhez jut­hassanak. A szövetség köteles a terület­részt saját, költségén bekeríteni, ugy, hogy a kerítésnek az állami közút felől eső része a törzskönyvezett utteríileten kívül essék, továbbá a kerítésnél agy ajtót kell létesíteni, hogy ezen át az itatás alkalmá­val H víz kimerítése végett, a közlekedés ne akadályoztassák. A Balatoni Szövetség az elposványosodott, forrást rendbe hozza és jőkarban tartva nemcsak a környék népének ad egészséges ivóvizet, rendelke­zésre, hanem a fürdővendégeknek, kirán­dulóknak és turistáknak is, kik a forrást mind gyakrabban keresik fel. A szövetség sorban minden balatonmenti forrást rendbe fog hozatni, természetesen anyagi erejéhez mérten évenként erre a célra tnl nagy összegeket nem fordíthat. — Szerencsés ez a Tapolca. A T. L. nagy örömmel adja tudtul olvasóinak, hogy Tapolcza egészen u] állomásépületet, kap, amelyet évi 500,000 utasra fognak tervezni. Ha valósul, amit t. laptársunk olyan ör­vendve közöl, akkor bizony elmondhatjuk, hogy Tapolcza igazán bu»okba született, mert megkapja azt, ami földrajzi helyzeté­nél fogva Keszthelyt illette volna meg. Ám mi nem irigyeljük Tapolcza szerencséiét, sőt óhajtjuk, hogy miuél fényesebb állo­mást, kapjon, mert bizonyosan eljön majd az idő, mikor Tapolczán a balatoni vasút­nak osak átmeneti állomása lesz, addig pedig hadd sütkérezzék a dicsőségben. — Főtárgyalás az ékszertolvajok ügyé­ben. Az elmúlt szerdán tárgyalta a nagy­kanizsai törvényszék az ékszertolvajok ügyét. Eleinte még tagadták tettüket, ké­sőbb azonban elleniuondásokba keveredtek és a tanuk vallomásai kényszeritették őket. vallomásra. A törvényszék ugy Ítélkezett, hogy a tulajdonképeui tettest, a tolvajnőt,, két és fél évi fegyházra, az idősebb férfit egy évi fegyházra Ítélte és a legfiatalabb­nak javítóintézetbe való internálását mondta ki. A tolvajok fellebbeztek. — Uj közigazgatási lap. Pest-, Heves-, Jásznagykun-, Szolnok- és Csanád vár­megye községei országos mozgalmat in­dítottak azért, hogy az állami teendők el­látásáért a községek is államsegélyben ré­szesittessenek. A községek hivatkoznakjarra, hogy nagy, hatalmas, gazdag városok te­kintélyes államsegélyben részesülnek és az állam tízezrekkel kárpótolja az állami te­endők ellátásáért. Kisabb városok is meg­felelő államsegélyhez jutottak. Az 1526 lé­lekszámmal biró Ruszt városa évi 11000 ko­ron , az!919 lélekszámmal biró vagyonos í Nagyröcze szintén évi 11000 korona állam­segélyt kapnak. A községek joggal hivat­| kozuak rá, hogy ők is teljesítenek állami j teendőket, s igy őket is megilleti az állatn­\ segély. Hogy ezt * kérdést állandóan napi­rendit tarthassák, magas színvonalú uj köz igazgatási hetilapot indítanak «Közséek Lapja» oimen. A lap ptogrammja : a köz­ségek egyetemes érdekeinek megvédése, ;i községek gazdasági és kulturális felvirágo­zásának elősegítése, a községnek a városok mintájára államsegélyben való részesítése riut országgos mozgalom indítása, a közsé­geknek egy érdekszövetségbe tömörítése, H közigazgatás korszerű reformjának követe­lése, a közkégí jegyzfknek a községi ön­kormányzat élére állításáért erélyes küzde­lem indítása, a községi közigazgatás köréb" eső szakkérdések megvitatása, a községi szociálpolitika, a községi pénzügy, hitel, középitkezés, közüzemek, községi háztartás és gazdaság körébe eső kérdések, s általán a községi élettel összefüggő ügyek modern, mafias színvonalon való tárgyalása, a ha­sonló külföldi irodalom és,községi intézmé­nyek ismertetése. A lap a legkiválóbb szak­írókat, s a községek vezetői közül a leg­jobbakat tömöríti maga köré. Előfizetési ára évi 16 korona. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Budapesten, Vörösmarty-utoa 20. Laptulajdonos : Bontz József. Felelős és főszerkesztő: Dr. Boizay József. Kiadó : Sujánszky József. középkorú : : Intelligens^ házvezetőnői állást keres uriház­nál. — — Háztartás vezetésében teljesen jártas. Cim: SZTÁNYI KÁROLYNÉ, Liget-utca 30. szám. Leszállított húsárak!! Neumark Ede mészáros üzletében, Fő-utcán a templommal szem­ben és Tapolcai-utca Hoc-féle házban. I. rendű marhahús kilója 1 K 44 f. I. rendű marhalms csont nélkül kilója . . . 1 K 68 f. Leveshus . . . , . - 1 K'28 f. Szegj'ehus ... 1 K Oi í. £sánpi£ajos - előrántja Szálloda, Keszthelyei]. ­Kényelmes szobák Kitűnő magijai 1 konyha Kitüqő borok Tágas kerthelgiség Elegáns étterem és KÁDFÜRDŐ az emeleten. Föíödqi a nap bármely szakában lehet, FÜRDE01 DÍJ 1 korona 20 fillér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom