Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1913-10-12 / 41. szám
1913. október 12. BALATONVIDÉK 5 Náudorné, stb. stb. A naptár bolH ára 80 fillér a tagok miut tagilletményt, kapják — A zalamegyei hivatalos lapból. Dr. "Gózony novai szolgabíró az újonnan rendszeresített nagylengyeli körorvosi állásra pályázatot hirdet. A kérvényt okt. 31-ig kell beküldeni. A választás nov. 15-én délelőtt. 10 órakor lt-sz a uagylengyeli körjegyzői irodában. — Zalamegye alispánja 2 közigazgatási gyakornoki és egy irodaigazgatói állásra pályázatot hirdet. Pályázati határidő uov. 1. — Zalamegye alispánja az ujonuan felállított és 400—400 K. évi fizetéssel, 160—150 K. fűtési és világítási és 150 K. napEzámbér általánnyal javadalmazott balatonfüredi és letenyei hordójelzőt állásokra pályázatot hirdet. Pályázati ^íatáridő okt. 17. — Hivatalos jelentés szerint a ragadós száj ós körömfájás Varmegyében is fellépett és minden jel arra mutat, hogy a betegség az egész Dunáutulra és igy Zala vármegyére is átterjed. — A «Hazai (balatoni) Villamossági rt.» közgyűlése. Amint a «Balatonvidéki HirmondÓ» értesül, a napokban tartják meg a <Hazai vili. r. t.» közgyűlését, amelyen nagy viták után elfogadták az igazgatóság és felügyelőbizot'ság jelentését. A közgyűlés utasította az igazgatóságot, hogy a hitelezőkkel egyezséget hozzon létre, ami azonban, tekintettel a nagy ellentétekre, aligha fog sikerre vezetni. Csak egy komoly reflektáns van a villamosságok átvételére s ez gróf Zichy, aki közel 700,000 koronát ajánlott fel a művekért. Az alkviuak az is útját állja, hogj' a művek jövedelmezősége még igy sem volna biztosítva, mert úgy hallatszik, hogy a szerelvények hiáuyos volta az egész müvek rekonstruálását igényli és igy könnyen megesik az, hogy az egész balatonvidék villgitás nélkül marad. — Jegyzői nyugdijpótló járulék ciméu Keszthely 68 korona 54 fillért, Kiskesztholy pedig 19 korona 51 fillért fizet. Ezt, az öszseeget legkésőbb nov. l-ig ki kell fizetni. — Panasz a fiakkerosok ellen. A héten egy panaszos levelet kaptunk, melynek irója keserűen kifakad a keszthelyi bérkocsisok elleu. Felemlíti, hogy kedden a Tapolcáról a fél 11 órakor éikező vonatnál egyetlen egy bérkoosi sem volt található, céak jó vártatra érkezett meg egy fiakker, mikor a nagyszámú utasok alaposan kidühöngték magukat. A panasznak utána jártunk és igaznak találtuk. Itt említjük meg, hogy a bérkocsi ügy nálunk alapos reformra szorulna Először is pontosabbak lehetnének a sorosak, kik kötelesek az állomáson várakozni, másodszor a viteldíj is nagy. A hatóság dolga volna, hogy ezek az állapotok megszűnjenek. Lám, Tapolcát csak nem lehet mindeu tekintetben mintavárosnak mondani, ott mégis elérték, hogy aki akar, omnibuszon is bemehet a városba. Meg van ez különben minden valamire való városban, csak Keszthelyen ninos meg. De ki tehet róla, ha iit olyan nagy a pénzbőség. — Állomás épitkezes. Amint a «Balaton vidé.ki Hinr.ondó» jelenti, a zalaszeutgróti állomáson tervezeti építkezés még e hét folyamán kezdetét veszi. A vasút társaság a csonka vágányok kiépítésére szükséges területek átengedése tárgyában a község elöljáróival már megállapodásra jutott. Eszerint, a kavicsos gödrének területéből a csonkavágányok részére mintegy 400 négyzetölnyi területet enged át a község a vasiit társaságnak, négyzetölenként 40 fillérért. — Megvannak az ékszertolvajok. A «Balatonvidék» mult számában megírtuk, hogy Cséby Lajos gyógyszerész nejének 5—6 ezer koronát érő ékszerei egy nap szépen eltűntek. Erélyes csendőrfőhadnagy uuk kutatásának sikerült a gaz tolvajokat. kinyomozni. Az értékes ékszereket megtalálták az egyik budapesti zálogházban. hol az ékszerek 300 koronáért voltak «becsapva». A tolvaj cigányokat, kik már sok betörést és lopást, követtek el. Budapesten letartóztatták és cseudőreiuk kedden este Keszthelyre kisérték, A tolvajok konokul tagadnak s azt állítják, hogy nem ők követték el a lopást, mert sohase voltak még Keszthelyen. Persze hiába tagaduak, mert városunkban többen emlékeznek rájuk, sőt abban az időben Tapolcán is látták őket. Az egyik háriáját a Burjánféle vasúti vendéglőben hagyta. A hírhedt tolvajok még Keszthelyen vannak, iunen kisérik majd őket a nagykanizsai törvényszék börtönébe, hogy elkövetett gaztettük felett nyugodtan elmélkedhessenek — A Duna ps a Balaton összekapeaolása. A Balaton és a Duna összekötésére szolgáló munkálatok szépen haladnak. A Sió csatornán három nagy gőzkotrógép dolgozik és Siófoktól » tolnai Dunáig tiz duzzasztó zsilip lesz alkalmazva. A nagyszabású munka körülbelül hat évig fog tartani és hét millió koronába fog kerülni. A közlekedést a Duna és a Balaton között azonban már 3—4 év múlva lehet megkezdeni. A nagy jelentőségét ezen munkálatodnak érihetővé teszi az a körülmény, hogy ezzel a Balaton s vele az egész Dunántúl beleltapcsolódik a világforgalomba. (Balatonvidéki Hírmondó.) — A nagykanizsai kolera, úgy látszik, szünőfélben van, noha még közel sem mult el a riasztó veszedelem. Minket K fekete rém eddig megkímélt s ezt hatóságuuk éber figyelmének köszönhetjük, mely a veszedelmes nyavalya behuroolását a legnagyobb körültekintéssel igyekszik megakadályozni. Hiszeu C8i<k a hét elején történt, hogy egy kiskanizsai embertől egy szekér káposztát koboztak el városunkban, hogy a kolera esetleges terjedésének útját vágják. Az elkobzott káposztát elásták és élvezhetetlenné tették, az árusítókat pedig 5 napi vesztegzár alá helyezték. — Analfabéták oktatása. A nm. vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur megbízásából az Országos Közművelődési Tanács az iskola látogatására törvény szerint előirt kort túlhaladott analfabéták részére a magyar olvasás-, írás- és számolás elsajátítására a folyó 1918 —14 ik tanévben is tanfolyamokat szervez. A tanfolyamok tervezete és mindennemű felvilágosítás a vármegye kir, tanfelügyelőtől kérendő október hó 15 ig, mert a tanfolyamok a Sz "i vezetben megállapított tiszteletdíj biztosítása végett november hó l-ig bejelöli tendők. — Ujitas a gözhajómenetrendben. A Balatontavi Gőzhajózási Részvénytársaság a következő újítást közli : Hogy a magy. kir. államvasutak balaion vidéki vonalának Kővágóőrs—Révfülöp állomásán a vasút ós a gőzhajójáratok között, csatlakozást, létesítsünk, az október havára, valamint a november hó 1 tői a hajózás beszüntetéséig érvényben leendő menetrendünket október hó 15-től kezdve olyltép módosítjuk, hogy Révfülöpről a gőzhajór, délelőtt 9 óra 30 perc helyett délelőtt 9 óra 45 perckor indítjuk, miáltal csatlakozást létesítünk a. Tapolcáról reggel 8 óra 50 perckor induló és Révfülöpre 9 óra 35 petekor érkező vonathoz, úgyszintén október havábau Balatonboglárról este 7 óra 15 perc helyett a gőzhajót már este 7 órakor indítjuk, mi által csatlakozást létesítünk a Budapestről délután 2 óra 55 perckor induló és Révfülöpre este 7 óra 45 perckor érkező vonathoz. — Mikor a regruta utazik. Rengeteg hosszú vonat kanyarodott be a mult hétfőn este a keszthelyi állomásra. Néhány kocsi tele volt ordítozó, üvöltő regrutával. Mikor a vonat megállott, két kat.ouajelclt azt a jelentést tette Csifcós József állomásfőnöknek, hogy a védjelző közelében egy részeg regruta, persze pintesüveggel a kezében, kifordult a vonatból. Az állomásról rögtön elindultak a részeg legény keresésére, de csak az üvegcserepeket találták meg, a regruta nyomtalanul eltűnt. Valószínű, hogy az esés észretéritette és kijóI s zauit.otta, azután nekiegyeiigette a lábait Kanizsának, ahol már tárt karokkal várják | ( i a kaszárnyában. De miért is kell a reg- ( ) rutának pintes üveggel utaznia? Miért, ! . miért ? I — Detektív csendőr. Amint a <Balatonvidéki Hirmondó»-nak jelentik, a mérvadó körök azzal a gondolattal foglalkoznak*, hogy a m. kir. csendőrséget dedektiv testülettel fogják kiegészíteni és a gyakorlatilag sokszor alkalmatlannak bizonyult, csendőrfel-zerelést, némely könnyítéssel, revízió alá fogják venni. — Véres regruta bál Amint a «B»latonvideki Ilirinondó» jelenti — Tihanyban regruta bált rendeztek a besorozott. legén\ek. A mulatságon nagy verekedés támadt s csakhamar fokossal, késsel és bicskával folyt az elvadult és szenvedélyes haro. Mig a csendőr különítmény megérkezett, az éjjeli őr vetette magát közbe. Több sebesülés történt, s az éjjeli őrt ös ze kötözve vitték el a helyszínéről. A ny<>t mozás foyik. — A legelterjedtebb betegség u^ 1 mindig az elhalálozási statisztika szeriu' >t j tüdővé^z. Ha mind»n tüdővész eset az orJ vosuak idejekorán lenue jelentve ós azonnal gvógy kezel ve, ez esetben nem vo na lehetetlen a baj kiirtása. Tüdőbetegségek, melyek állandóan Siroliu cRoohe»-val lesznek leküzdve, nemsokára gyógyulásnak n-ennek, sokszor meggyógyulnak. Siro'in «Roche» mely enyhitőeu hat, oldóan és erősítőén a légzési szervekre és emellett nagyon jó izti. Minden gyógyszertárban kapható Sirolin «Roclie.» Laptulajdonos : Bontz József. Felelős és főszerkesztő: Dr. Bozzay József. Kiadó : Sujánszky József. Francia tanárnő több évi gyakorlattal órákat ad; Kitűnő módszer, ^ gyor.s haladás. Leveleket kérem „Parisienne" jeligére a kiadóhivatalba. Egy kétszobás lakás azonnal kiadó. Ugyanott több kész ház is eladó. - Bővebbet Göndőcs Antal ápitkezési vállalkozónál Rákóci-ut 49. szám alatt Németnyelvi oktatás. Nyugdíjas állami tanitó németnyelvi magánórákat ád. házaknál is gyenge tanuló polgári leányiskolái tanulóknak is. Lakik : Jókai-utca 17. szám. # Zárda-utca 7. szám alatt # zongora, cimbalom, és többféle bútor eladó. LEVÉLPAPÍR csinos dobozokban :: kaphatók :: SUJÁNSZKYNÁL Keszthelyen.