Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-10-05 / 40. szám

XVII. évfolyam. Keszthely, 1913. október 5. 40. szám. 1 > 1 íti Ívcii tie<ilaj MEGJELENIK RETENKINT EGYSZE K: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL á VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetesi megbízásokat és reklamációkat, a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre . . 10 K. — f.j Negyedévre Fél évre . . . 5 K. — í.| Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 50 20 Heti kis tükör. Sajtó vasárnap. Ma Keszthelyen sajtóvasárnap van. Ez a nap fennen gondolkodó, áldozatos lelkeket követelne a lehelő legszebb cél érdekében. Arról van szó, h ;gy erős, független, fürge, szemfüles magyar kath. sajtói kell teremteni az eddigi félénk, hamupipőke szerénységü, elnyomott, lenézett sajtó helyébe. Az ország lakosságának legnagyobb részét mi, katholikusok alkotjuk s azt lehet mondani, hogy mégis a mi sajtónk a leggyöngébb, a leggyámoltalanabb. Miért van ez ? Azért, mert a katholikusok közömbösek, a költő szerint. <álom öldösi sziveiket.» Ma csak a szenzációkra éhes, szines hazugságokat feltálaló és felmelegítő sajtó kedves ! Eunek nem szabad igy maradnia 1 A kath. népbe bele kell nevelni azt a meggyőződóst, hogy a kath. sajtó támogatása ép olyan kötelessége, mint a vasárnapi templombajárás, mert bizony ha a mai sajtó nagy részétől függne, hamarosan be kellene zárni a templomokat is. Szomorú példa erre Portugália és Franciaország ! A balatoni próbagyorsvonatok menetterve. Roppant érdekes az a terv, mely szerint a balatoni gyorsvonatok menetidejét fokozni akarják. Igy pl. az egyik vonat Tapolcától 3 óra 37 perc alatt, teszi meg a 1381 km. utat Adonypusztaszabolcsig, a másik vissza Tapolcáig csak 3 óra 29 percnyi időt követel. Az A 8 ALATON VII)ÉK TÁRCÁJA. 1103. sz. próbagyorsvonat menettartama Ugyanezen az uton 2 óra 52 perc, vissza pedig 2 óra 50 perc. Látni való ebből, hogyha a próbavonatok sikerrel járnak, a balatoni vasútnak uj órája derül fel, melyet szép vidékünk érdekében hőn óhajtunk. Mikor lesz uj, állami kikötőnk? Irta —r —n. E kérdés a mult vasárnap óta élénken foglalkoztatja városunk közönségét. A szenzáció erejével hatott ugyanis lapunk ama pozitiv forrásból eredő közlése, hogy még Balatongyörök is előbb kap kikötőt, mint Keszthely. A kérdések és találgatások egész lavinája indult meg közlésünk nyomán. Vannak, akik a vezetőséget okozzák és vádolják mulasztással, vannak, akik a gazdasági válságban keresik mellőztetésünk okát, míg mások politikai hátteret vélnek látni, megint mások pedig a proteKció hiányát hozzák fel okul. E találgatásokban lehet, sőt van is némi igazság, de mint majd alább ki fogjuk mutatni, egyik sem fedi a teljes valóságot. Mint való tényt állapítjuk meg, hogy szorosan véve, a vezetőség kötelességmulasztással nem vádolható. Ott járt a küldöttség a földmivelésügyi minisztériumban, át is adta a város kérvényét még a tavasz folyamán, ha eredménye nem lett, ők igazán nem tehetnek róla. Más lapra tartozik aztán, hogy ezt a kötelességet a kellő körültekintéssel végezték-e ? Vájjon informálták-e magukat jó előre, hogy a miniszter kiknek az előterjesztése alapján határoz? Tudták-e, hogy Lisznyaí Damó Tihamér és Kvassay Jenő miniszteri tanácsosok ügykörébe tartozik a balatoni kikötők átépítésének ügye ? Igyekeztek-e vájjon e két férfiút, kiknek a Balatonkultusz már eddig is oly sokat köszönhet, ügyünknek megnyerni ? Ugy-e nem? S hogy mit vesztettünk a körültekintés e hiányával, azt csak az képes megítélni, aki sorra nézi azokat a remekeket, melyeket a kikötőépítés geniális főmérnöke, Kaáli Nagy Dezső már eddig is alkotott. Szép oolf... Irta Tasnádi Beér Gyula. Szép volt. Olyan szépet Ember még nem látott. Egy csókjáért adtam volna Egy egész világot. És a vágyam egy nyári estén — Halványan sütött a hold — Elértem és nem kellett már, Mert ö is visszacsókolt. A telefon. — Mouolog. — Angolból fordította Smíth Carrie. • Kettő, négy, kilenc, hét Holborn kérem, halló! Halló! Ez a Carbosteel társaság ? Evers úr már elhagyta a hivatalt? Igen ? Hova ment ? Ismét üzleti dologban ? . . . Gondolja, estig vissza fog térni? Ha vissza jön, csöngessen fel engem rögtön. Igaz, én vagyok a felesége : Eversné. . . . Köszönöm » Ez borzasztó, ahogy Bobbie az utóbbi két hétben velemben viselkedik, nem lenne csoda, ha rögtön beleőrülnék. Az mégis egy kicsit sok, ahogy ő el van foglalva hivatalos dolgaival! Folyton egyedül kell lennem, egész nap, az ebédeknél is s ö csak a késő esti órákban tér haza a csúnya, régi Cityből. Inkább lennék szegény kis falu-d lakós s élnék, mint egy vegetáriánus. S végre, mikor haza jön fáradtan, rossz kedvüen, nem tud egyebet mondani, csak: «S«jnálom édesem, hogy már ily késő van» és «Igen, kedvesem» vagy «Nem, kedvesemé . . . Óh ! Tegnap este már nem is próbálkozott, hogy megcsókoljon. De én ezt tovább nem tűröm, majd talpra állok erősen mindjárt holnap reggel, ha megpillantom, tudtára adom, hogy ón kívánom szigorúan a korai hazajövetelét, ha ez mindjárt általános földrengést keltene is a hivatalban. ígéretet tettem, hogy fogom szeretni, becsülni, de azt nem ígértem meg, hogy napokig egyedül üljek az új toilettjeimben s várjam őt hiába. Mi hasznom is van azokból u drága toilettekből, mikor nem látja őket senki ! Tudom már ! . . . Majd jövő péntekre meghívok egy kis társaságot, akkor már számithatok Bobbie haza jövetelére, mert ő oiy féltékeny rám, még azt. sem szereti nézni, ha a szolga felsegíti köpenyegemet. De most az a kérdés, kit hívjak meg ? Azt hiszem, egy kis «parti carré» ós utána — no majd meglátom — Dóra Stone és Frank Willis. De hol van Dóra új címe ? A napokban kaptam töle egy lapot s azon rajt volt, de hol van az a lap ? Szeretném tudni. Talán eldobták. Istenem, de tele van ismét a papírkosár, megszidom jól ezért a Marit. Ugy látszik, nincs más benne, mint névjegy. De mit látok itt., mit jelentsen ez ? «Higyj, édes Bobbiem, szerető C.-nek.» Ez hallatlan ! .De kí, ki írhat igy az én Bobbiemnak ? Edes anyja már rég meghalt, az öreg nénije szintén, ez pedig feltótlenül női írás. Barátai csak nem fognak ilyen hangon hozzá irni, ez ki van zárva. Most igazán komoly kezd lenni a dolog ; nem szokásom a kémlelés s legkevésbé sem kémlelnék az én férjem után, de egy feleségnek mégis vannak bizonyos jogai. Ah ! Itt ez a C—C talán Sangster Claire. tHigyj nekem, édes Bobbiem, szerető C.-nek.» Egek ! Sangster Claire ! Ő legyen az, ki Bobbiemnak ir, az az ostoba, szőke hajn boszorkány ? Majd megtudom, ki irta ezen gyönyörű hangzású sorokat, csak találnám meg a hiányzó részeit ennek az infáinis levélnek. Már megvan. «Kedves Bobbiem, nagyon vártunk a mult szombaton, hisz megígérted, hogy együtt megyünk az operába s nem jöttél, tudhatod, mily érzékeny vagyok.> Borzasztó, nem birom tovább ol vásni. Most tudom és látom, hogy kedves férjem miért volt az utóbbi időben reggeltől késő estig a Cityben elfoglalva. Persze, az egész városban mutogatta magát ezzel az aranyos kis teremtéssel. Igaz, Claire szokott