Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1913-07-13 / 28. szám
1913. julius 13. BALATONTHí EK 8 iparkodtunk fel a fedélzetre, bog}- már messziről látliassuk Veneziát S nemsokára teljesült is vágj'unk. Amint aCanalGrandeba értünk, a magi teljes szépségében bontakozott ki a gyönyörű város. Amint hajónk a Szent Márk-térrel szemben megállt, a gondolák egész raja lepte el köröskörül a hajót s az élelmes olaszok eyymást túlkiabálva kinálták járműveiket, Veneziának — hogy ugy mondjam — fiakkerjét Elhelyezkedve szállónkban, eiső uiunk — hova vitt volna — a Szent Márk-térte vitt. A Szent Márk-tér két egymással derékszögben közlekedő tér, amelynek két része van : hz egyik a piazza (tér), n másik a piazzetta (kis tér). A körülötte levő épületek nagyszerűsége és összhangzása miatt talán nincs más>i egész Olaszországban. A kövezete isztriai márványból van. Ez a tér a veneziai élet középpontja. Az olasz itt olvassa el újságját, ide jön társalogni. ide jön zenét hallgatni. A Szent Márk-tér legkedvesebb vendégei a galambok, melyek oly szelídek, hogy felszállnak az ember vállára, tenyerére enni, A piazza és a piazzetta sarkán van a «Camp»nille», melyet nemrég építettek újra. Erkélyéről gyönyörű kilátás nyílik Yeneziáru és a tengerre. (Folyt, köv ) Akeszthelyi evezősverseny A keuztheiyi gazd, akadémia 'Sportegyesületének f. hó 7-én délután r<-nd-zett evezősveisenye minden várakozáson felül sikerült. Az egész strand megtelt közöno o ségge', különösen a szép ne ín jelent meg imponáló számban. A verseny fővédője, Festetics T'is«ilo herceg ur ő főméltóságR is megjelent 5 óra tájban mágus családjával egj'ütt éz a verseny összes fázisai iránt mindvégig igen nagy érdek'ődést tanúsított, sőt a verseny befejeztevel buzdító szavakat, intézett a résztvevő ifjakhoz A verseny lebon\ olitása is mintaszerű volt. ami főleg dr Windisch éi Fáber akadémiai tanároknak és Biró akadémikus odaadó fáradozásának köszönhető. Mindö-sze egy kis incideiis volt zavaró hatással, amennyiben épen a legklaszszíkusabb közde'em tartama alatt egy kis fiúcska véletlenül betévedt a versenypályára szandolinján s minthogy a veisenyzők há'ul ülvén, nem vehették észre, a cél előtt mintegy 200 méterrel Osztrich ügyvédjelölt haioja neki fúródott az útban álló szandolinnak s igy tempóf és idót vesztve második helyre szorult. Legszebb eredményt érték el az I. éves hallgatók, kiknek mintaszerűen összetrainuirozott csapata egymásután aratta a győzelmeket. S/ép sikert ért el a városi csapat, is, melynek öt tagja egy első és 10 második dijat vitt el a versenyben. Nagy feltűnést keltettek különösen a négypárevezösversenyb-n, amelyben óriási fölénnyel győzték le a III. éves akadémikusokat, noha csapatuk csak előző napon üit Össze első ízben evezni. Részletes eredmény : Junior egyes : 1. Regensperger István. 2 Mayer Andor dr. 3 Sebők Sándor. Kettős.párevezős verseny : 1. Sebők Kálmán és Engelbrecht Károly. 2. Fiudeisen Gusztáv és Biró Alfréd. Hárompárevezős kormányossal: 1. Findeisen Gusztáv, Csorba Mihály és vezérevezős Biró Alfréd, kormányos Bügler Sándor. 2. Vezérevezés Regensperger István, Czvetkovics Károly, Maisler Ernő, kormányos Halden Elemér. Szenior-egyes Keszthely város bajnokságáért és Festetics heiceg tiszteletdijáért: 1. Ritter József. 2. Osztrich Lajos dr. Négy evezős-verseny Festetics herceg vándordíjáéit : 1. Biró Alfréd vezérevezőa, Findeisen Gusztáv, Csorba Mihály és Semetke József, kormányos Bügler Sándor. 2. Osztrich Lajos dr. vezérevezős, Czvetkovics Károly, Regensperger István és Maisler Ernő, kormányos Halden Elemér. A versenyt tánccal egybekötött isméi kedési estely követte a Hullám szálló termeiben, mely a kora reggeli órákban végződött A négyest 30 pár táncolta. Felhívás. A keszthelj'i közkórhaz berendezésének kiegészítése vált szükségessé. Városunk közegészségügyét közeliől érintő ezen követelmény azonban csakis az egyéni lelkesedes s a társadalmi erők jóindulatú egybeszövődéséve! valósulhat meg. Városunk polgárságának a múltban tapasz'alt nemes hevülete az a fénysugár ez esetben is, amely a közcélra törékvés komor ösvényét bevilágítja s a lelkesedést általánossá, az erők egybeszövödését pedig eredményessé teheti. A. jelzett célra szükséges anyagi eszközök, vagy legalább azok egy részének megszerzése véget' f hó 20 án a balatonpnrti sétányon nagy s fényesnek Ígérkező népünnepet terve- ünk, amelynek sikere városunknak dicsősége s anyagi eredménye, mindnyájunk fáradozásának jutalma leend. Ennek elérésére hívjuk fel társadalmunk tömörülését s n^mes hevületét, azzal a tiszteletteljes kijelentéssel, hogy a virág, sütemény, ital, emléktárgyak stb. csoportolt felszereléséhez síükségts bármely csekélvke adomány is becses s maradandó érdemű leér d. Az adományok a városháznál (Bognár Imre jegyző) adandók át. Keszthely. 1913 julius 12-én. A rendezőbizottság nevében : Dr. Mojzer György Dr. Berzsenyi Gerö alelnök. eluölf. ReischI Imre városbíró. Keszthelyi Értesítők. A tanintézetek által el;rt eredményről az évvégi Értesítők számolnak be. Bennök látjuk élénken magunk előtt azt a ?ok fáradságot, me'y a tanulók javára oly gazdagon kamatozik. Az Értesítő HZ iskola tükre, melyben >gy egész év lefolyását látjuk. Az iskolaév be végeztével megjelentek a keszthelyi Értesítők is. A főgimn. Értesítője a szokott gazdag tartalommal. Programmértekezésül dr. Lakatos Vince ismerteti Eötvös József br. gondolatait a kereszténységről. Az Értesítőt szerkesztő igazgató közli az érdemes tanári testületet, a tananyagot, az iskola belső életét, a tanév lefolyását ;s a tanulók érdemsorozatát. Az Értesítő egyik fejezetéről külön kell megemlékeznünk. Arról, amelyik az ösztöndíjukról és a jutalmakról szól. Nagy okunk van ezt épen most megtenni A közelmúltban ugyanis a Világ c. szabadkőmives lap egyéb újdonság liiján piszkos hangon tárgyalja akeszthelyi katli. főgimn. belsó viszonyait. Mi keszthelyiek már régen válaszolhattunk volna e valótlan állításokra, de gyalázkodssokia nem szoktunk reflektálni. Hanem most igenis büszkén felemeljük szavunkat, — nem a védelemre, mert erre nincs szükség, henem a tények hirde'ésére és azt kérdezzük, hogy az országnak hám' főgimnáziuma tud viszonylagosan olyan eredményt felmutatni, mint a keszthelyi kath. főgimnázium. A Világ Berkes Ottó főgimn. igazgatót stréberséggel vádolja. Mi uem félünk fiainkat ezen igazgató gondjaiia bizni, mert a mult bőséges tapasztalatai meggyőztek bennünket, hogy a k"-zthelyi kath. főgimn. a hit. haza és a munka jelszavak ala't, a társadalomnak hasznos polgárokat nevel. Erről tmnskodik az eges-/. Értesítő, különösen a tanulók él demsoi ozata. Az intézet nem- tartozik az ország legnagyobb főgimnáziumai közé, hisz 328 tanuló tett. benne vizsgálatot. Azonban a sikeresen vizsgázott tanulók s az intézetből távozó érettségit tett ifjak hirdetői a főgimn. kiválóságának. E«y másik Értesítő a m. kir. állami pvlgári leányiskola életéről számol be. Az Értesítő az idén utoljára jelent meg Biró József szerkesztésében, mert — mint már jeleztük. — az iskola vezetését a jövő évben rözv. Koncz Elek né veszi át. A jeleu évi Értesítő is hasonlóan a megelőző éviekhez kimerítő pontossággal tárgyalja az iskola legaprólékos«bb — nj'ilvanossági a való — dolgait. Az Jntézel jó hírnevét bizonyítja az, hogy a 95 rendes tanulón és u 16 női kézimnnkatanfolycm tanulóin kívül volt. 19 magántanulója is. o ' Felhívás előfizetésre. Folyó hó elsejevei nj előfizetést, nyitottunk a „Balatonvidék"- ie. Hűséges olvasóink ismerik lapunk irányát, mely mindenben keresztény és magyar. A „Balatonvidék" i küzd a város és vidék szellemi és anyagi haladásáért. Nein törődik a magán dolgokkal, c-ak a közügyek harcosa kíván lenni és pedig teljes önzetlenséggel. Sokat ád közleményeinek időszerűségére, irodalmi színvonalára, hírrovatának elevenségére. A ,,Balatonvidék" előfizetési feltétetelei lapunk homlokán olvashatók. Tisztelettel a Balatonvidék" szerkesztősége és kiadóhivatala. HIRE k. — Személyi hir. Gróf Festetics Vilmos a mult héten Festetics Tassilo herceg ur ő főméltósága vendége-ként. Keszthelyen tartózkodott. — Ötvenéves találkozás Pécsett. Ritka szép ünnepély folyt le f. hó 8-án a pécsi ciszterciták főgimnáziumában. Összegyűltek azok, akik 1863-ban tet'ek érettségi vizsgálatot, akik közül még köiülbelül 13 an életben vannak, de a találkozón csak heten jelenhettek meg. Hajba Mihály, zalaszántói plébános, aki szintén részi vett a felemelő ünnepélyen, a következőket irja: cAz 50 éves találkozón összesen heten jöttünk össze és pedig : Biró Imre dunaföldvári apátplébános, Kuasmics József tisztb. knnonok, dolnamiholéci plébános, Krecht Ferenc kiérd, esperes, szentdienesi plébános, Joó János szentszéki ülnök, vö» Nyári mulatságokra lampionok, konfeiti és szerpentin - igen előnyös áron kapható SUJÁNSZKY könyv- és papirkereskedésében. -