Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-07-06 / 27. szám

XVII. évfolyam Keszthely, 1813. julius 6. 27. szám. JE^oXitJLtei^x lietilap. M E G J E LENI K FI E T ENKIIT EGY SZFií: V A S Á R N A P. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL á VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbí­zásokat és reklamációkat a kiadóhi­vatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Egész évre Fél évre . ELŐFIZETÉSI ARAK : . 10 K. — f.l Negyedévre 5 K. — f.j Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 60 20 Heti kis tükör. Könnyek beszéde. A főgimnázium búesúünnepén történt. Berkes Ottó, az in­tézet igazgatója, minden szivet megfogó beszédében rámutatott annak H tok nemes gondolkodású embernek jótékonyságára, mely iránt az iskola oly sok tanulója örök hálára VHU kötelezve. Egy SZER k elesuk­lott a hangja, könnyei megeredtek s a je­lenlevők ezekbő! a beszédes könnyekből megértették, hogy Berkes Ottó szivének minden dobbanása, agyveíejének minden sejtje, lelkének minden érzése tíz ifjúságé. Ahol a könnyek beszélnek, ott nekünk el kell némulnunk. Csak azt «karjuk még megjegyezni, hogy a jelenlevők szemeiben is könny volt a válasz a szeretet köny­nyeire. Dalosaink. Sujánszky József kön j v­kereskedésének kirakatában ott láthatjuk a többi nyeroménydíj között azt a díszes aranyozott serleget, mely dalosaink kitartó munkájáról, ernyedetlen szorgalmától és sikerekben gazdag működéséről oly szép bizonyságot lesz Legyenek e dijak ösz'ön­zők a jövő munkára, hadd erősödjék a magyar dal hangjai mellett a magyar kul­túra, melynek olyan lelkes munkások kel­lenek, mint a mi dalo-aink. Végül hadd gratuláljunk Garai Sándor karnagynak, ki a nehéz dalok betanításával igazán remek munkát végzett. A vili sport. Valahányszor vizi sportról olva­vasok, mindenkor elfog valami külö­nös bántó érzés. Rágondolok ilyen­kor a mi szépséges Balatonunkra. Mily nagyszerű alkalmat ád nekünk keszthelyieknek ez a tó, hogy a vizi sportot gyakoroljuk, hogy itt egy imponáló szép sportéletet teremtsünk. Ha ez meglenne úgy, ahogy nincs, mi vezethetnénk ezen a téren. Keszt­hely és a keszthelyiek szerepelhet­nének az ország minden ily irányú mozgaimában. A mi fiaink szereznék meg a magyar nemzet becsületét az Olimp.ádokon. Megvan hozzá a mód ; az alka­lom. Vannak ifjaink mindkét nem­ből, kik lelkes hívei a vizi sportnak, de ezek külön-külön, egymást nem ismerve, egymást nemes versennyel nem serkentve dolgoznak. Az egyesítés, megismerés, buz­dítás terén •— sajnos — mindeddig úgyszólván semmi sem történt. Le­számítva a gazdasági akadémia zárt­körű gyakorlatait és az iparos ifjak egynéhányának ily irányú szándé­kát, egyedül a nagyritkán rendezett csónakuszóverseny az, ami ébrentar­totta a dolog iránt a közfigyelmet. Mily szép dolog lenne az, ha egyenlőre csak saját szórakoztatásuk és testedzésükre Keszthely város if­jai rendszeres, szakszerű úszási, csó­nakázási gyakorlatokkal töltenék idejöket. Lehetne esetleg a sport más nemét is gyakorolni, sőt az idény szerint változtatni kellene. Té­len korcsolyázás, vívás, tavasszal és ősszel csónakázás, labdarúgás, nyá­ron úszás, athletikai csónakázás. Vau városunknak egy-két egye­sülete, mely már nem egyszer dicső­séget szerzett nekünk. Hogy többet ne említsek, itt van az Iparosok Dalköre. Hosszas, kitartó munkásság eredménye az a szép siker, mit lép­ten-nyomon arat ez a derék táivaság. A vidéki városok, falvak is megala­kitották a labdarugóegyesületet. In­tézmény már ez, melyet komolyan kell venni, komoly eredményei miatt. Zalamegye miuden valamirevaló városkája megalakította már sport­klubját, — Keszthely késik. Mily nagy szükség lenne pedig A B A LATON VII) ÉK TÁRCÁJA. Malta.*) Irta : Kertész Kálmán. Öt n«po« adriai út ! Egy amerikai kivándorlónak semmi, a matróznak m«g semmibb, de nekünk, malt.ai utasoknak, akik még két napot sem haióztuuk egy­folytában : nekünk felejthetetlen ! A hatalmas Carpathián jártuk meg ezt a szépséges utat. Kevés hiján három­ezer emher egy hajón -- egy úszó városka, melyben a legkülönfélébb emberek élnek. S az Adria ! Ez a bájos tenger, mely a legkisebb rosszindulatú szellővel sem ijesztett ránk ! Én nem tudom megmagyarázni, hogy tulajdonkép mit tud az ember naphosszat bámulni a tengeren, pláne ha hullámhajtó szól sincs raji a. De hogy valóban, tényleg, igazán naphosszat bámultuk, az való, tény, igaz- Meglestük szine játékait, napkeltekor, napnyugtakor, holdtöltekor, holdnyugtakor, sekély (csekély) vizén, mély (4000 méter) rizen, pici szellőnél, délben, éjszaka — szóval mindig. És mindig találtunk rajta újat., gyönyörűt. ! Magán a hajón is volt különben elég néeui és tapasztalni való. Meg lehet bá­*) A jónevü irónak ezt az érdekes útleírá­sát ajánljuk olvasóink figyelmébe. Szerk. múlni rajta az emberi tudomány szépsé­gét. Egy óriási ház, ötemeletes, mely a vizén úszik — biztonságosan ! És mi min­den vau rajta, benne ! A kivándorlókban csalódiuuk. Nyo­mát som láttuk annak u fájdalomnak, amit vártunk olyan magyaroktól, akik búcsút vesznek a hazától. Éppen nem. A legtöbb közömbösen veszi : de akad, aki — fájda­lom ! — szinte megvetően beszél az otr,­hagyott hazáról ! Azonban ke'jünk útra. Hajnalban (áp­rilis 16-án) észre se vettük, hogy megin­dult a kolosszus a fiumei kikötőből, oly csöndesen szedte föl rengeteg horgonyát. 18-án délután Patrasban kötünk ki s rálépünk a klasszikus földre. Lehetetlen leküzdeni némi elfogódást. Görögország óriási történelme s bájos mit.hológiája föl­elevenül lelkünkben. Hat óra hosszat, jár­juk a görög földet ; a jelen nem nagyon fényes, sőt szomorú a dicső múlthoz ké­pest . . . 20-án pedig elszorult a szivünk s bor­zongott a hátunk : Messina ! . . . Aki nem látja, nem tudja eluépzelni ! 5 aki uern látta, nem tudja elképzelni, mi és hogyan történt ott 1908-ban. Maguk, akik élve maradtak, sem tudnak róla számot adni. Kérdextüköket,szemük elmeredt mintha egy elmúlt borzalomba vagy az őrület semmi­jébe iekiui,ene, vállat vonnak és tompán felelnek : — Nem tudom. Aludtam s mikor föl­riadtam : már megtörtént, Másra nem em­lékszem abból a pillanatból . . . A romváros borzalmas még ma is, mikor az utcákról eltakarították a törme­léket. a ház*k azonban úgy maradtak. Még semmit sem építettek újra, ro^rt — a több milliónyi segitségpénzt derék véreik ellop­kodtak, s mire hozzájuk ért, alig néhány százaléka maradt meg. De még szívfacsaróbb a temető ; az a rósz, ahol hetvenezer szük sír van egymás mellett sűrűn egy hegyoldalon. Ennyit ta­láltak meg. Ötvenezer még a romok alatt van 1 . . . Megfagy a vér az erekben. S ez két másodperc története ! . . A szó szoros értelmében föllélekzünk, mikor elhagvjuk ezt a rettenetet . . . Aztán búcsút veszünk a derék jd Carpathiától s átvasutazunk Palermoba. A ragyogó szicíliai város most persz* kiáltó ellentéte Messinának. De sietünk belőle, mert hiv, vonz, sürget Malta. Es április 23-án reggel (éjfél után) 1 órakor besurranuuk Ungaro-Croatának Ca­roláján Malta kikötőjébe . . . Nehéz volna elemeznem az érzéseket, melyek elfogtak e pillanatban. Annyit tu­dok, hogy az uralkodó érzés-nyomasztd volt. A nagy, végtelen tenger után egy alaposan körülzárt kikötő, gigászi bástyák­kal szegve három oldalról, de még a ne­gyedikről is csak egy kis kapu a hullám­gátak közt. Magasra, 80—100—120 móterr®

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom