Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-06-01 / 22. szám

XVil. évfolyam Keszthely, 1913. junius I. 22. szám. PolitiKfti lietilap. MEGJELENIK HETENK1NT EG YSZRÚ: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Egész évre Fél évre . ELŐFIZETÉSI ARAK : 10 K. — f.j Negyedévre 5 K. — f.| Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 50 20 Heti kis tükör. A Georgicon-Uör nyilv. gyűlése. Igen kenvés és élvezetes délutánt szerzett h keszthelyi gazd. Akadémia Georgíkon-köre magának és vendégeinek h mult. csütörtökön. A gyűlés egész lefolyásán meglátszott, hogy a jövendő Magyarország földmivelésügye igen reálisan gondolkodó s a)apo« szaktudású férfiak kezébe fog kerülni. Midőn ezt kíméljük, «zt a sajnos tapasztalatunkat sem hallgathatjuk el, hogy a mtigas színvonalú f^tilés iránt nem mutatkozott akkora érdeklődés, mint amekkorát megérd emelt, volna. Visszhang; Zalaegerszegről. Eg.y két cim alnt' megjelenő zalaeg rsz^gi újság szokatlanul «eré'yes» hnngu és rendkívül «finom» stílusban szól liozzá a «Balar.onvidek >-nek egy cikkéhez, mely Gönczy Bélának a B. H -ban közzétett vasúti tervével foglalkozik. Mi a két. című újság előkelő stílusával nem akarunk versenyre kelni, csak azt jegyezzük meg, hogy az ilyen kifejezések bokrétába kötéséhez, mint: «nemrég volt alkalmunk lekapni», «Keszthelyi csodabogár», «butaságát takargatja» stb. nem kell valami különös képesség. Végül kijelentjük, ho^y nem vo t szándékunk kicsinyleni Zalaegerszeg intelligenciáját, mely, igen jól tudjuk, elég nagy számban l»kik a vármegye székhelyén, csak a B. H. cikkének állításával szemben óhajtottuk megjegyezni, hogy Zalaegerszeg a zalai városok közt nincs absolut fölényben az intelligencia szempontjából, mert talán Nagykanizsa és Keszthely is csak nyom valamit ft latban ? Ha nem a mi ünnepünk volna... Irta Somogyi, Üröm tüzek lobognának a hegyormokon, zászló és lombfüzérdiszben pompáznának, villanyárban úsznának a városok palotái, gyertyák és mécsesek világolnának a falvak bogárhátú házikói ablakaiban, ünnepi előadások, diszfelvonulások és tűzijátékok káprázatos fényében, agyuk dörgése között, Tel kesedós mámorával ünnepelne a világ, Íja nem a mi ünnepünk t>olna az a 16 százados fordulója annak 313-iki esztendőnek, mely a Nagy Konstantin-féle milanói decretum alakjában a kereszténységnek meghozta tüz és vérkeresztségen szerzett szabadság, lepelét ! Az angol Magna Charta, a magyar Aranybulla egy nemzet szabadságának s polgári jogainak oklevele, a milanói edictum az egész kereszténység szabadságának s az emberi jogoknak aranybullája. . . . Nérótól a vérszomjas Maxentiusig a keresztények nemcsak a polgári jogokból voltak száműzve, de az emberi jogodat is felfüggesztette velük szemben a, pogány zsarnoki önkény. Személyes szabadság, életés vagyonbiztonság a keresztények részére a világhíres római jogi codex paragrafusaiban nem talált oltalmat ! Az emberi javak legértékesebb kincsei szabad prédáivá váltak a pogány önkénynek. — A lelkiismereti szabadig s a meggyőződés szabadnyilvánitása vérbefojtva szenvedte a vértanúság kínjait — az Amfitheatrum porondján, máglyákon, vérpadokon, Néró szurkos égő zsákjaiban, a fenevadak barlangjaiban, a dohos börtönök nyirkos földjén. . . . Az emberiség legnemesebbjei, a meggyőződés, a krisztusi hit hős atlétai sorra vérzettek el a legnemesebb, a legszentebb eszme: a lelkiismereti szabadság, a hitbeli meggyőződés védelmében. . . Nemcsak a szabadságnak — A BALAT0NV1UEK TAHCAJA. . Szenvedők üdve. Irta PATYI ISTVÁN. Beh meg is áldtál, oh hatalmas Isten ! Súlyos bajokból bőven szabva részem ; Míg könnyebb jótól megkímélsz egészen. Bár én a jót kerestem ! Vergődjék csak lelkem megcsalatva : Szakadjon rám csapásid szikla-terhe, S mint mérges, nagy gytimölcsitől a cserje : Roskadjak le alatta ! Bocsásd meg sújtva áldó örök Isten ! Hogy én törvényed ellen kifakadtam Sötét, kínoktól izzó pillanatban, S gyarlón kétségbe estem. Csak oltsd ki minden csillagod körültem ! Csak egyet hagyj meg, égve, ha csak egyet I Hogy megmutassa lelkemnek a mennyet, Ha az éjbe merültem. Legyen beláthatlan a sötétség, Annál tisztábban lángol majd e csillag : Sugárai szárnyat aduak vágyaimnak, Nem sújl.at földre kétség ! Legyen bár távol fénye, csak ne álnok ! Minél messzebb ég fönn a végtelenben : Annál föllebb von ! Ha elérhetetlen : Annál magasabbra szállok ! Nagy Isten, áldom jobbod, mely lesújtott ! Vess mérhetetlen búm mélyére jobban : Szivem majd annál tisztább lángra lobban, Ha örömekre gyújtod. Kiket nem nyom bús, terhes éjű felleg, Kik fényben ús^va, kéjben fuldokolva Kergettek egy csöpp bánatot pokolba : Szánlak, nem irigyellek ! Nem érzitek ti, mily nagy gyönyörűség Kórágyon, árván, koldussá alázva, Ha büszke hölgyünk hozzánk szive lázzá, S féltő szent csókja füzék ! Az üdtök üdve nem fényben kiáltva, Nem ringó tánc s nem mámorok hevében : Nagy néma kínok közt fogan meg épen, És sirva jö világra ! Borús ég ! viharodnak én kiállók ; Vesd rám haragos árnyát fellegednek : Hisz legsötétebb fellegekből születnek Legiényesebb villámok ! Az inspizierung. Katona história. A m^nageban ültünk. Ep nzon törtein a fejem, hogy lehetne valahogy angolosan eltűnni. Untam már & háborúsdit,. Az öreg őrnagy lüzzel beszólt. «Majd ugy lesz» — mondta, «hogy az eg/es előre vonulásokat forrástól forrásig fogjuk csintilni. M^tt a vidék a vízben nagyon szegény. Rettentő sokat fogunk szenvedni a szomjúságtól !» Es ekkor poharát, fenékig ürített". En meg, ha Pacsulek hadnagy oldalba nem vág, hát elkacagom magam. A többiek szigotu arcot vágtak, mintha már ott, lennéi.k a montenegrói hegyek közt. cSo-so>, mondta vagy hatszor az öreg és ezt hz alka'mat használta fel — a kitűnő taktikus — derék kapitányom. Megnézte óráját ós mint aki-lekés-tt valahonnan, hirtelen felugrott <Ja icli muss gehn!», mondta és, felém tartott. «Kérlek, gyere velem !> És én mentem. Azt hiszem, soha parancsot még ilyen szívesen nem teljesítettem. Mint megváltómra néztem fel kapitány ur Krepeozre, ki türelmetlen tempóban vitt, másával ki, a várfalon tiü a rétre. Itt hat, szál baka feküdt a perzselő nap >n, uieliettük egy káplár, kezében suhogós. Krepecz kapitány már messziről kiabálta: «Na sülnek már ?» Alásan jelentem, Dobos pofáját nem igen fogja, de a többi már barnul szépen. «Kend be őket még egyszer! Vau e még szalonna?* Es a legények sültek parancssióra. Nem igen értettem a dolgot. Meg is kérdeztem nagv félénken, hogy mire jó ez a komédia ? Ezt a meghatározást ugyan kikérte magának, de aztán megmondta, hogy kedden lesz a lövöldében az «inspizierung.» mondtam ugyan, hogy igen, de ígazáu nem értettem, mi köze vau a napftirdónok