Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-06-08 / 23. szám

BALATONVIDÉK 1913. junius 15. erre a valamire hivatkozva, bátor vagyok becses figyelmét felhívni és kérni, szíveskedjék megirni nekem, hogy közéleti férfiak elmerülhetnek e az érzéketlenségben oly mélyen, ahol nem látják már. hogy hol kezdődik az a határ, amelyen túl a rész vénytársulat igazgatósagi tagja nem lehet olyan keszthelyi polgár, aki biró

; elöljáró, stb. vagy aki oly cimen lett beválasztva, hogy keszthelyi érdeket visel a részvénytársidattaI szemben, amikor ez akarja megépíteni a villamos vasutat. Ha pedig valóban szembekerül a város és a rész vény társulat én! eke, úg}

T nem lehet más választás, mint a díjazási visszautasítani és az igazgatósági tagságról lemondani — és beállani nyíltan és világosan vagy a vasúti építési érdekek védőjének, vagy városi érdekek képviselőjének. De azoknak a közéleti mútornászóknakj akik ajánlkoznak arra, hogy két, sőt bárom érdeket is képviseljenek egy személyben, tehát részvénytársulat ii, városit és még a szerződésből kifolyólag esetleg családit is, az idejük, kell. liogy lejárjon, épen a közéleti tisztaság érdekében. És ! Igen tisztelt Szerkesztő úr, mikor erre kitértem, itt látom, az előttem fekvő budapesti levélben adott tudósítás alapján, hogy tévedtem akkor, mikor azt gondoltam, hogy a rész vény társulatok, a vállalkozók, stb. ideálisan vélekednek a közéleti tisztaságról, mert a Ev. vasút R.-T. a Budapesten tartott illésében, JJUmann Vencel tisztelt polgártársunk helyeit, Beischl Imre városbírói választotta meg tagnak az igazgatóválasztmányba, amellyel — ha igaz a Knti értesülésem — 200 kor. tiszteletdíj és a helyiérdekű vasutakon I. oszt. szabadjegy van felajánlva. Nem kecsegtetem magamat azzal a botor hiedelemmel, hogy a r.-t. az én első levelem hatása alatt cselekedett és nem ártom bele magamat, abba a viszonyba sem, amelynek ethikai értékét karcolja ez a fejcsere, kegyeletes ünnepélyünket. Az obeliszkat 1860 ban állították fel a költőnek hálás utódai s a leleplezés napjára, mely még az elnyomatás korába eseti, közel 30 ezer pmbei gyüit öaS'.e nemzeti tüntetésből. — Mégis ciak szivére vette H »Rom!ásnak indult hajdan erős magyar« a költőnek szavait, mert ily nagy tömegben VH]Ó megjelenésével megmutatta, hogy a romlást. megelégelve, a haladás, a fejlődés, a virágzás rózsásabb ösvényeit akarja s óhajtja taposni. A sírboltot akkorára, mikor az ünnepélyt a Hymnussal megkezdtük, a község tekintélyes számban megjelent lakossága vette körül. Enek után Lusztig Emil VII. oszt. tanuló szavalta el B-rzsenyinek »Búosú Kemenesaljátólf cimü költeményét, Eokhardt Viktor VII. o. t. pedig >A magyarokhoz* cimü ódáját. Galambos Olivér VII. oszt. tanuló tette le az ifjúság koszorúját ünnepi beszédnek a kíséretében, vázolván benne a költő életét, irodalmi és nemzeti jelentőségét. Kriklák József VII. osztályú tanuló szavalta el még a »Fohászkodás* cimü ódát., mire Lakatos Vince dr. főgimnáziumi tanár lépett elő és Berzsenyinek az összuiagyarságot érdeklő működéséről emlékezett meg néhány gyújtó szóval. A >Szózat«-ot elénekelve, a költőnek unokája, Berzsenyi Sándor ur meghatva inoudott köszönetet a család nevében az amely régi barátságot tagolhat szét, de azt tartozó kötelességem kijelenteni, hogy ugyanazon levél szerint és azt hiszem, a. dátum nem csal, Reischl Imre keszthelyi városbíró, az én régi jó iskoláspajtásom, a cselekvéseiben is szeme!ött tartja a közéleti tisztaságot és ezért 1913. május 30 án elküldte a le-' mondó levelét a keszthelyvidéki vasutak igazgatóságának Budapest, Eötvös-u. 14. sz. alá, — tehát a II. levelem megjelenése előtt és ezzel kezdetét vette a jóérzés sugalta ténykedés, mely nem tűrheti el az olyan műtornászókat, akik a közélet mindenféle korlátján kunststük-köket tudnak produkálni. A Reischl Imrét nem dicsérem e tette miatt, de eg}

7szer mégis megírhatná nekem a tek. Szerkesztő úr, hogy valóban oly nehéz e a lemondás, hogy azt az emberek nem tudják idejében gyakorolni és bizonyos könnyelműséggel miért kezelik a közbizalmat, ezt az érzékeny, a tö megkritikát, a meggyanusitás üszkét örökké magában rejtő, ezt a hatá* saiban meghatározhatatlan értéket ? A magam érjzésvilágának a kifejezése cimén azt is megírom. úgy gondolom, hogy a községbiró eljárását, helyeselni fogja minden jó érzésű közéleti ember, mert neki, aki szintén a közbizalom letéteményese, szeme előtt kell tartani már a szándékol is, amely a Kv. vasút r.-t. igazgató-vá]asztmán}

Tában a keszthelyi villamos vasút kiépítése tekintetében megnyilatkozott. Hogy tehát az akarat ott komoly volt-e, vagy csak ad hoc vettetett fel, azt, a közel jövő be fogja igazolni és az én iskoláspajtásom ! tekintetes Szerkesztő úr! nyu godt lélekkel veheti kezébe az ily nagy körültekintést követelő, sok érdeket összeeg}

7eztetni kivá'nó ügy szálait. De még egyet ! Azt kívánja a tek. Szerk. úr, hogy arról irjam le a gondolataimat, hogy miként volna ünnepségért, sőt a pillanat hatása alatt a Justh-párti unoka egyszeriben «deák«párti lett, meghiván a jelenlevő diákokat és tanári kait vendégszerető házába pompás uzsonnára Nevezhetjük kirándu'ásunknak ezt, a részét tanulmányi kirándulásnak is, meri a magyar vendégs/.ei etetnek tanulmányozására szebb példát nligha találtunk volna. Uzsonna alatt, egymást érték a fe köszöntők : Barzsenyi Gerő dr. közjegyző, Lakatos- Vince dr. és Gaál József főgimnáziumi tanárok, a házigazda Berzsenyi Sándor stb. ki nem fogytak az üdvözlő szavakból. Hogy pedig, valamit ki ne felejtsünk, meg kell emlékeznünk — különben még harag lenne belőle — a szép számban jelenlévő fotográfusokról, akik mintha csak versenveztek volna abban, hogy melyikük fog több képet — elrontani. Hét, óra táján megköszönve a szives fogadtatást ós vendéglátást ismét kocsikra ülve elhagytuk nagy költőnk hajdani lakhelyét, Este fél 11 órakor ismét Keszthelyen voltunk, gazdagabbak egy g3'ujtó sziurával, melyei. Berzsenyi Dániel nagy .-zellemének légköréből merítve lelkünkbe-szivünkbe tehettünk el. ez a ^mindenki» által óhajtott vasút létesíthető ? Erre csak azt felelem, hogyha «mindenki* óhajtja, akkor úgy is meglesz ; de ón, ily nag}' távolságról is csak azt látom, hogy azt a vasutat sem akarja «mindenkilegföljebb azok, akik azon «csak> utazni akarnak a meleg vízből a hidegbe olcsóbban, mint eddig és kényelmesebben. De ha azok a «mindenkik> is. akiknek a tőkéjük nyer befektetést, úgy fognak tenni, mint a Reischl Imre, hogy t. i. lemondanak a kis, a nagy, a legnagyobb üzleti haszon, járulék stb. stb. javainak a nagyobb feléről a köz érdekében, akkor : meg lenne a vasút most is. De — de ! . . . most még ! — Tamás vagyok ! Szerkesztő Uram, aki iránt vagyok igaz tisztelettel, amikor óhajtásának megakarok felelni a következő karcolatokban. Látja t. Szerkesztő úr, az én kedves szülővárosom, amelynek az érdekében annyit írok, tekinthető volna egy részvénytársaság méhének, amely maga vehetné a kezébe és a város lakosságából, alakíthatna részvénytársulatot. Ideális összha/ngzás lenne, ha ezt megtudná valaki teremteni. De ismerve az én városkámban a dagadt vitorlákkal úszó bizalmatlanságot egymás iránt, másrészt azt, hogy a lakosság, maga általában olyan szerény viszonyok között van, hogy ha a kibocsátandó részvények árát csak minimálisra szabnák is meg, mégis merem kockáztatni azt az állítást, hogy nem tudnának összehozni il}' alapon semmi érdekeltséget. Ez az idea tehát halva, született volna épen úgy, mint ahogyan a villamosvilágitás berendezése kezdetén, néhány óv előtt, a kibocsátott aláírási ivek is meghalva, tehát jegyzés nélkül érkeztek vissza. Igy beszélte ezt, nekem, etry, akkor még az élete delén levő városatya és mivel a városat}

7ák azóta is csak «jó» atj'ák maradtak, a második idea az lehet csak, hogy a város maga, mint erkölcsi testület vegye kezébe a létesítést ,és határozza meg előzetes felmérés alapján az útirányt, vegye bele Kiskeszthely érdekeltségét, eszközölje ki a Főméi tóságu herceg beleegyezését az uj vonalba, aztán kérjen előmunkálati engedélyt és mindezeket megelőzően hozzon pénzbeli áldozatot csak az Aömunkálátokra és aztán, mikor már minden elö van készítve, tárgyaljon a Reischl család fejével ós önmagával, mert mástól, Isten engem úgy segéljen, alig remélheti azt, hogy hozzájárulást kapjon ; sem az uradalomtól, sem a vármegyétől. Miért ? Mert azt a vasutat, amely a mi szép utcánkon végig haladna, senki sem tekinti más érdekből építendőnek, mint a Hévíz érdekében valónak s — no ! akasszuk oda Keszthelyt is. Es ennek a felfogásnak a kialakulásában jelentékeny részük van azoknak is, akik a közelmúltban nem restelték szinte a rágalmazásig fokozni azt, hogy a Reischl é a haszon, épitesse az. És megdöntötték mindenfelé a bizalmat minden tényező iránt S vájjon, visszatudják-e