Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-23 / 12. szám

1913 máicius 23. BALA'fÜNVIDER 3 a nemzeti jellem is ezen egyesek etikai világfelfogása szerint fejlődik. A/, anyagias elvtelenség, a kapzsi önérdek, a cgerintelen lemondás és általános nemzeti elernyedés e korában lesz-e, aki megg}-őzze a nemzetet, a keresztény világnézet, a krisztusi hit nemzetfenntartó, konserváló erejé­nek szükségességéről ; lesz-e, ki meggyőzze, hogy a nagy nemzeti elernyedés és csüggedt lemondás mind csak káros kinövése annak az. anyagias világnézetnek, melyet előbb : szabadelvű, azután haladó, majd szo­ciálista, végül szabadgondolkodó cé­gér alatt neki beszuggeráltak ! Ez az a nagy kő, melyet, a nemzeti ér­zés, tiszta erkölcs sirjára hengerítet­tek a nemzet ellenségei ! Méltó lesz-e a nemzet, hogy az Ég angyalát küldje le a nagy kő eltávolítására ? Hogy a tisztult nem­zeti érzés, nemes életfelfogás, őszinte vallásos meggyőződés feltámadásá­nak nagy napját is megülhessük. E'/.t a nagy nemes húsvétot készítik elő mindazok, kik szivükben a hús­vét hitének erős meggyőződésével munkálnak közre, hogy a hasvét ünnepének jelentősége, hite és ereje a nemzet megrendült idegrendszerét fölfrissítse, lelkének bágyadt erejét megacélozza, hittel, bizalommal töltse be szebb, nemesebb hivatása iránt, hogy nem szolgaságra született, me­lyet egy feltolakodott, besózott bi­hari klikk kénye szerint a meghu­nyászkodó gyávaságig ostorozzon, hanem Isten fiainak szabadságára hivatott meg. Az evangéliumi só, az a föld sava, hozza meg a magyarnak az igazi szabadságot, melyért élni, küz­deni, fáradni, sőt szenvedni is érde­mes, de amelyben azután öntudatos polgárok szabadságukat magasra ér­tékelni is tudják, azt a szabadságot,, melyben nincsenek eladó elvek, hit­vány aprópénzre váltott polgári jo­gok. de nincsenek elvkereskedő ku­fárok sem ! Akik ilyennek ismerik fel a hús­vét, jelentőségét s a feltámadt Krisz­tusban való eleven hittel ünneplik azt, már is nagy lépést tettek a ma­gyar nemzet várva várt másik hús­vétja. a nemzet egykor világhíres jel­lemének megalkuvást nem tűrő meg­győződésének, munkás szorgalmának s tán torit hatatlan hitének feltáma­dása felé. Az ősök szilárd hitével köszön­tünk azért húsvét, áldott, ünnepe s. kérünk diadalmas Megváltónk, le­gyen a. Te győzelmi ünneped a ma­gyar nemzet egykor világcsodált ne­mes erényeinek is feltámadási ün. nepe ! BECK SÁNDOR KITÜNTETÉSE. Ezen férfiú élete, akiről itt megemlé­kezünk, városunk fejlődése és ennek foko­zatom felvirágoztatásával szoros kupcsolat ban áll. Mióta kora és tapasztaltsága őt ké­pessé tette, szakadatlanul részt vett min­den mozgalomban, amely SJész'thely vá­rosnak mod-rn fürdőhellyé való kifejlesz­tését célozta; a város képviselőtestületé­ben, felszólalását mindenkoi figyebmmel hallgatták és indítványát mindig közeifo­gadással honorálták Tehát mint lelkes polgára szülővárosának már rég kiérde­melte polgártársainak közbizalmát és nagy­rabecsülését. A közügyekben való önzet­len és eredményes működésén kivül azon­ban Beck Sándornak hervadhatatlan ér­deme, hogy városunk közgazdasági viszo­nyainak fejlesztésére HZ első keszthelyi takarékpénztár alapítás, példás vez<-tése és annak a legmagasabb színvonalra való emelése által jót,ék< ny és üdvös befolyást gyakorolt. Aki Keszthely városának 40 év előtti közgazdasági, különösen hitelviszo­nyait ismerte, amikor néhány uzsorás uralta a helyzetet és jiz ipai és kereskedelmi termelés a tőke hozzáférhetetlen volta mi­att parlagon hevert, az kellőképen mél­tatni fogja Beck Sándor érdemeit, mert az ő vezetése alatt állt pénzintézet egy csapással megszüui ette az uzsorások üzel­meit — a töke beszerzését könnyítette és a megtakarítás utján való tőkebeszerzést szélesebb köiökben meghonosította. Hogy mily eredménye volt ezen üdvös működé­sének, bizonyítja azon körülmény, hogy a Beck Sándor ált j. 1 vezetett, pénzintézet a virágzás magas fokára emelkedett, de te­vékenysége ég példaadása még három más virágzó pénzintézet felállítását is lehetővé tette. E/. nyilvánvaló jele Keszthely város közgazdasági jelentősége fejlődésének és életrevalóságának, melynek fontos ténye­zője Beck Sándor páiat.lan buzgósága és önfeláldozó munkássága volt. Mennyit ír­hatnánk még e férfiú példás élete folyásá­ról, de hiszen valamennyien tanúi voltunk annak, miért is a legmelegebb rokonszenv­vel registráljuk azt HZ örvendetes hirt, hoay királyunk ő felsége tudomást vévén áldásos működéséről, a közgazdaság kőiül szerzett, érdemei eü^meréseül a Ferencz József-rend lovagkeresztjével kitüntette. Szívélyesen gratulálunk e ritka szép kitün­tetéshez, amely annál éitékesebb, ameny­ben a város po'gársáaa is ez alkalommal szívesen átnyújtja neki a város érdekében kifejtett sok évi működéséért a polgári érdem koszorút. Húsvéti fohász. Irta PATAKY BÉLA. E liusvét ünnepén ajkon a zsolozsma, Könv átad, oszlik a ború, A temető világot hoz ma, Rózsát a töviskoszorú ; S dz enyhe szellő balzsamot, Az Ur Jézus feltámadott. Függött keresztfán átszegezve, Feküdt a sírban haic után ; De mozdul a kő, él az eszme, Lenn termő csira volt csupán. Sarjadni látjuk a magot, Az Ur Jézus feltámadott. Kikelt a mag, virágzó fája, Meghajtja terhes ágait ; Oda menekszünk mind alája, S róla gyümölcsöt szed a hit. Hol e fa ! Boldogság van ott, Az Ur Jézus feltámadott. ezt igyekezet' maga is alkalmazni. Milyen távol áll "zen egyszerűségtől a mai lira. Méltán ráillik az «érthetetlen» jelző. Olvasván a Holnap költőinek számta­lan versét, — a jobbakat —. szinte a hozzá vn ó magyarázatot is keres.-ük. Tel­jesen ellentéte* dolgok körűinek egymás mellé. Nem mondjuk evvel hogy az, egyes soroknak soha sincs értelmük de ami igaz­ság, az a költész-tben is igazság marad : a költeménvt csak ú^y tudjuk élvezni, ha értjük, vagy legalább is >ejtjiik, hogy mit, akar a költő mondani. Bármennyire szándékunk is általános­ságban • beszélni, hogy előttünk már sok­szor kimondott — ité'etünk el barna í ko­pottnak ne lássék, idézünk eg\-két helyet. Kíváncsiak vagyunk, vájjon tudja-e egyik mai óriásunk ezen szavainak elfogadható éltelmét adni : «Kő tarajban lobog az em­ber gondolata ?» Ilyen s ehhez hasonló példát számtalant találunk. Általában meg­lepő jelenség, hogy a mai költészetben mindennek van lelke, «1 éleK lobog a kőbe>, minden él, «sir, nyög a gy^P' '"> sőt még a «vércsepp is énekelni lezd.» Ma «a dob hnhotázik». a iköd-tülkök tutulnak*, •részeg tündércsapatok vágtatnak* s a búcsúdált is «részegen bút» iák. Tehát nem elég az élhetetlenség hozzájárni n ég az ízléstelenség is. Az érthetetlenséí! vádia e'len líriku­saink avval védekezne!-, hogy az ő költé­szetük szimbolikus. Sok hiányzik, hogy annak nevezhessük a szó valódi éltelmé­ben, mert mélyebb gondolatokat meg lehet s meg is tudunk érteni, ha kifejezéseink­nek szimbolikus értelmet adunk is, de ré­buszok megfejtésére nem vállalkozhatunk akkor, midőn a költészetet élvezni akarjuk. A tüzetesebb vizsgálat sok más fo­gyatkozást is vehet észre a mai költészet ben. Sok költeménynek nevezett alkotás nem más. mint rövid sorokba irt próza. A legtöbbnél, vannak kivételek is, a nyugoti formák használata cs> k gyenge utánzás. A tehetségesebb, hogy úgy mondjam, a «vér­beli> poéták azonban nj szint, uj erőt is tudnak a költészetbe önteni. Költőink egy i észét eszméik, erkölcsi érzésük, tisztább éizelnn vliiguk válai-ztja el a dekadensektől. Má> tekintetben azon­ban nem igen külöi böznek tőlük. Elfogul­tak lennénk tehá'.hf a többi fe'ett et ek'g magasztalnunk újabb katholikus költőinket c>»k azért, mert katholikusok Mindenben az igazság tz elsö. Midőn látjuk a hanyatlást a költészet terén, mennyire elszomorodik ann k a szive, aki szagolta n niult költészetének ill» tos virágait Milv örömmel menekülünk vissza nagyjaink közé, hol egész-ége ' bb a levegő, tisztábbak az érzések, tisztelet ben áll a vaMás s él a hazaszeretet ; hol ; máskép dalol a köbészet csalogánya más­1 kép virul a költészet világa s más hango­kon beszélgetnek az egymást szeretők Ma a modern kor hajnalán mindenkit új vágyak hevítenek, « mai ember gondolat­köre uj eszméket, ölel fel. Mintha teljesen szakítani akarna a múlttal. Pedig liavala­mikor, úgy leginkább ma ad legnagyobb élvezetet a mul'ra való visszaemlékezés. A hazaszeretetben mindnyájan a múltra hi­vatkozunk, mért ne legyünk hát, a költé­szetben is <laudator temporis acti • az el­múlt idők dicsőítői ? Régi és uj költőink között kézzelfog­ható különbség az is, hogy mai költőink göröngyökbe sem ütköznek utjokban nem kell az élettel küzdeniük, simán halad köl­tészetük a megkezdett utón. íla elgondol­juk, hogy ímnnyit szenvedtek nagyjaink, mig csak megélhetést biztosithattak is ma­guknak, önkénytelenül is igazsagtalunnak tartjuk az életet, az egész világot s hala­dás minden vágya mellett, is azt kívánjuk, hogy inkább maradtunk volna meg a régi keretekben, mintsem hogy ezen az utou haladjunk előre; önkénytelenül is feltör szivünkből a sóhaj s várva várjuk, hogy mikor hangzik már el mai költőink aja­káról a szó: «Letészem a lantot.>

Next

/
Oldalképek
Tartalom