Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-02 / 9. szám

2 BALATONVIDÉK, nem ! Az ember mindig csak ember uiarad. A politika fertőjében még a. legszentebb eszmék is sárral vonódnak be. Tanúságot tehetnek erről azok az országok, ahol az efajta választójogot már megvalósították. A história megmutatja, hogy a tömegnek nem valók a korlátlan politikai jogok, mert az avatatlan kezekben veszedelmes, öldöklő fegyverek válnak belőlük. A szociáldemokrata vezérek hónapokkal ezelőtt kiadták a jelszót, hogy az általános sztrájk sikere érdekében a munkásosztály tartózkodjék az alkoholfogyasztástól ? Helyes ! De hát akkor mért teszik a tömegsztrájk kezdetét épen hétfői napra, amelyen a munkások egy része, sajnos, eddig is legalább részleges tömegsztrájkot szokott rendezni az u. n. blau.nontag megünneplésével ? Kétségtelen, hogy a hazafiasan érző és gondolkodó munkás megérdemli, liogy a jogok I egszelesebb kiterjesztésében részesüljön, de ez aztán oly teltétel, amelyből egy hajszálnjit sem szabad engedni, ha azt akarjuk, hogy az áldatlan harcnak vége szakadjon s az ország gazdasági haladása gyorsabb és szemmellátliatóbb tempóban történjék. Az általános sztrájktól nem sok jót várhatunk ! Bár csak az utolsó pillanatban akadna egy magyar Menenius Ag-rippa, aki mind a két küzdő féllel megértetné, hogy akármelyik győz is, a harc keserű levét mégis a magyar haza fogja meginni. Erre pedig valóban semmi szükség nincsen. Általános, egyenlő munka hozná meg az általános egyenlő jólétet, melyet kiki kiérdemelhet magának akár titkos munkával is. Láng Emil felolvasása. Főgimnáziumunk tanári kara által rendezett felolvasásuk sorozaiában a mult csütörtökön Athén volt. műsoron, melyről vetített k

spek kíséretében Láng Emil fögimn. tanár tartott igen i.anulságos, vonzó s az igen nagv számmal megjelent intelligens közönség figyelmét, mindvégig lebilincselő erdekes és magas színvonalú előadást. A klasszikus hsgvomáuyok által megszentelt föld iránt való m»leg szeretet, a klasszikus kor maradványai iránt való mély érdeklődés ós vonzódás párosulva a közvetlen szemlélet és tapasztalás élénk benyomásaival, avathatták csak a felolvasót a görög főváros iránt érdeklődő közönségnek olyan szakavatott kalauzává, akinek tájékozott vezetése mellett valósággal ott képzeltük magunkat Hellasz vonzó deiüjü ege alatt illatos olajf» ligetek árnyában, a csergedező Ilissus partján, szépeket álmodva egy városról, mely éri Poseidon, a vak és vad elemek istene s a Zeus fejéből kipattant Pallas Athéné, az értelmi erő * az alkotó munka megszemélyesítője, vetélkednek. A győztes Pallas Athéné nevével együtt a céltudatos munka áldását adja védőszárnyai alá vett városának. A munka és szellemi erő felemelik e várost s álmodhatunk tovább fényről, dicsőségről, lángelmék alkotásairól. Elvonul szemeink előtt az Akropolis, a rajta és körülötte levő fényesnél fényesebb épületremekekkel ; Pallas Polias temploma, Nike Apteros szentélye, aTheseion,Dionysos szinköre s még számtalan, nemes ízléssel, magas művészettel s pazar fénnyel emelt alkotás, mindmegannyi ékesen szóló bizonyságai fényes elmék szellemi vetsenyének s alkotó erejének. Almunkba szövődik a csapongó képzeletű görög nép sok színes mythosán kivül egy ünnepi menet, csillogó képe, melyben Athén szorgalmas asszonyai lenge peplosaikba burkolva vonulnak fel Athéné templomába, a Parthrtionba,, felvivén magukkal az őket a kézimunkára oktató istenasszony óriási méretű szobra számára hálából ajándék-remekbe készült diszes peplost. Elvonul előttünk a stádium ezernyi közönsége, tanúi vagyunk az itt lefolyj mérkőzéseknek. Athén utcái — a szellem iskolája, stadion — a házát fennA szépirodalmi termékek megítélésében ez a «hogy tetszikes> játék mindennapos. Mert,, — mint fentebb említém s nem is kell tanukra hivatkoznom —, a szépirodalmi munkák folytonosan jelennek meg. Egyik nagyobb szenzációt jelent a könyvpiacon, a másiknak értékét csak szűkebb körben ismerik el, de olyan vajmi kevés van, melyről mindenki elismerné, hogy az nem nyilvánosságra való. Pedig ilyen nagyon sok akad. Es bármennyire kutatjuk is belsőnkben, vájjon van-e szükség ezekre, kielégítő feleletet nehezen tudunk adni. Pedig egyszerű a felelet : kellenek azért, hogy az ember megutálja a könyvet s féljen az olvasásnak még a gondolatától is. Vörösmarty bizouyára az ilyen nyomda teroiékakre gondolt, midőn keserűen kérdezi magától, vájjon vitték-e az emberiséget előbbre a könyvek ? Pedig e kérdés nem a mai világban hangzott el. Ha most élne Vörösmarty, hogyan kérdezné ezt, ? Találna-e szavakat, melyekkel megbélyegezze a modern kor e tülekedését ? Kár, hogy most nem élnek olyan nagy emberek, az ö szavuk talán nem volna a pusztában kiáltóé ! A félig jóérzésű ember is gondolkodva tekint a mindennapi «tudományos> küzdelemre. Nem tudja megérteni, hogy a haro az esze vagy a zsebe ellen irányul-e. Bátran kimondhatjuk, hogy mindkettő ellen. Az irás ma kereseti forrás s a tények bizonyítják, hogy nem utolsó. Ezért van a hivatottak mellett, jobban mondva mögött, oly nagy irói tábor. Minden író, ha már akár hivatásból, akár bármilyen okból ráadta a fejét az irói mesterségre, élni kiván, mert éluie kell. A módot maguknak kell keresniök. Meg is keresik s meg is találják. Nem igen okoz a legtöbbnek nagy aggodalmat a helytelen, sőt, büuös ut, melyen e módhoz eljut,. Felhasználja az ösz szes rendelkezésére álló eszközöket. Kilesi a sziv, az ész, az érzékek titkait s a legvédtelenebb oldalon tör be. Mit törődik avval, ha olvasóját lealjasítja, eszét megzavarja, tönkreteszi, csak magának legyen meg az irói dija ós pervez lelkének a mások kinjában való gyönyörködés. így rombol az irás az erkölcsi és anyagi világban egyaránt. A kor divatjának ellenállni nem lehet. Ez az, ami a legtöbb embert úgyszólván kényszeríti az olvasásra. Ma olvas mindenki, miért vonná ki magát ezen társadalmi törvény alól egyik vagy másik ember ? A saját vesztére megfizeti a mérget is, a gyálkos szavak áradatát, az erkölcstelenség, a trivialitás frazeológiáját. Azt gondolja, hogy ez teszi műveltté, ez boldoggá. A piszok útvesztőiben keres szórakozást, újra meg újra át.érezi az iró bűnös gyönyöreit,, fajtalan örömeit. Kétes élvezet! De a modern embernek ez kell, «ért,sd modern embernek a fáradt, mindenből kiábráudult, életunt embert, ki a hangos szót, az eleven szint, a világos kompozíciót, a művészi logikát mint tűrhetetlen brutalitást utálja. • A leirt gondolatokat általában a pró1913. március 2. tartó edzett nemzedék gyako'ló helye, e kettő együtt a műveltséget továbbterjesztő ifjú nemzedék testi-lelki hannonikus fejlődésének palaestrája. Elén

1 ség, sürgés-forgás, pezsgő élet mindenüit. Álmunkból kalauzunk fölébreszt bennünket. Olyan ez a világ — igy szól — mint egy összetört, tlikör, melynek most széttört, de valamikor egy egészbe összeillő részei, még ma, szét.töit, állapoíukban is fényt vernek vissza. Vezetőnk romokat mutogat, egy letűnt világ rombadült emlékeit Elöltünk állnak egy romjaiban is fényes világnak egykorú tanúi, mohos töredékek melyek fényről regélnek, néma kövek, melyek dicsőségről beszélnek, letört oszlopok, roskadozó szentélyek, melyek mai kultúránk régi munkásainak nagyságát hirdeiő sírkövekké lettek. Saxa loquunlur, a kövek beszélnek, a kövek mesélnek, fényről, dicsőségről, rég letűnt világról. . . Most már cHellasz kincse egy elomló rom» s e letűnt, világ romjain merengő klasszikus lelkeké pedig «egy szentelt fájdalom» . . . Valamikor, régen, mint a rege tartja, megéledt poraiból a phőnix madár. De nemcsak ez az egv legendás szárnyas kelt uj életre poraiból, Athéné istenasszony szentelt madarai is, a baglyok — akitartó, éjjelt is nappallá tevő, törekvő munkásság symbolumai — is megéledtek hamvaikból. zára értettem. Bajos volna röviden beszámolni a költészet űj irányairól is. *) Mert lrká.dia berkének talaját sok szentségtelen láb tapodja. Természetesen nem is a Szépirodalom minden termékére alkalmazhatók az elmondottak, hisz ezt hangsúlyozás nélkül is tudjuk. Sajnálatunkra csak kivételekről beszélhetünk, melyek fehér hollók az irodalom terén. El kell ismernünk, mindennek magunk vagyunk az okai. Inkább a takaró alá rejtőzünk, mint, tisztáu, leplezetlenül kiállnánk a síkra. Meddig leszünk még a hamis tan jóbarátai? Mikor jön el a bűnbánat ideje ? Vagy talán az Isten boszuló angyalát várjuk, hogy az suhogtassa meg lángpallosát ? Hiu remény ! Az is minket találna! Mi vétkeztünk, nekünk kell megbánnunk a multat ! Ha nem szakítjuk le magunkról a ránk csavarodó kigyót,, agyonroppant, összetör bennünket. Olyan csúnya e kígyó, olyan idétlen, borzougató a sziszegése s mi mégis gyönyörrel hallgatjuk. Tápláljuk ahelyett, hogy kirántanánk a méregfogát. Vigyázzunk, óvakodjunk • kígyótól, mert egyszer osak úgy belénk harap, hogy sötétséget látunk a felkelő napnál is ! Lesz nap, de nekünk nem világít, lesz virág, de nekünk nem nyílik a akkor majd sirhatunk mi is, mint, egykor a zsidók Babilon fűzfáinál . . . •) Ilyen beszámolót nagy örömmel vennénk a húsvéti szám részére. Szerk.