Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-02-23 / 8. szám

1913. február 23. BALAfONVIDÉK 3 éppen az volt az oka, hogy a kritikus hőmérséklete olyan alacsony, amilyet nem sikerült előállítani. Végre Linde-nek uzon sz elven, hogy a gáz hirtelen kiterjedésével maga magát hűti le, (mint láttuk fennebb a szénsavnél) sikerült a lebegőt öszszenyomás, hűtés és hirtelen kitetjesztés ismételt alkalmazásával — 191°C-ra lehűteni, amikor cseppfolyósodéit. A folyékony levegő kettős falú Dewai palackban tartható, de csak rövid ideig, mert rendkívül gyorsan elpárolog. Most leginkább az izgatta az előadót és hallgatóságot eg}fermán, hogy ami palackunkból is nem pároigoit-e el a két nap előtt beleöntött levegő. De volt még benne szépen. Következtek hát a meglepő kísérletek. A színtelen és szagta'an folyékony levegőbe mártott élővirág egy pár pillanat alatt üvegkeménnyé fagyott, tigy, hogy szótlehetett mcrz-olni Hasonlóképen a belemártott hús

f, almát, mint valami kőtöme- í get, porrá 'ehetett zúzni. Ezek a kísérletek főképen a hölgyközönséget érdekeltek ; liogy a levegővel leöntött kalap is szétkalapálható, ez meg az urakban keltett hangos meglepetést, valamint az is, hogy egy ka'apácsmintába öntött, higanyt levegővel megfagyaszt ott és vele szeget, veit, egy deszkába. Az előadás azzal végződött, liogy az előadó utalt a folyékony levegőnek, különösen mint hűtő és robbantószernek a közéletben való hasznavehetőségére. A köszönésről.*) Irta Figyelő. A «Balatonvidék > febr. 9-iki számában dr. Vut.skitsné Szilárdffy Elvira rendkívül eleven tollal s kitűnő megfigyelésen alapuló tárcát irt a köszönésről. Mindenki, aki tártadslmunknak ezt a kényszerűségből fenntartott tiszteletiiyilvánitását figyelemmel kisérte, tudja, liogy a szellemes írónőnek igaza van. De ő inkább a női kö-zöué>ekei boncolgatta és bírálgatta, pedig a férfiak köszönésében még sokkal több komikum, sokkal több visszásság, ferdeség nyilatkozik meg, mint a női köszönésben. *) Mult számunkból tárgyhalmaz miatt maradt ki. Szerk. A nőnek két módja van a köszönésre és a köszönés víszonzásáia, a szó és a fejjel való biccentés. Igaz, hogy a hangnak és a biccentésnek ezer meg ezer árnyalata lehet, de mi ez a férfiak köszönéséhez képest ? Oli az az átkozott kalapemelés ! Mit nem fejez ki az a kidapemelés vagy nem eme'é« ! ? Első sorban is febünő dolog, hogy az olyan emberek száma, akiknek kalapemelésével, tehát köszönésével minden ember meg volna elégedve, vajmi kevés ! Ilyen egy-egy városban alig al ad egy, kettő. Igaz, hogy ezek valóságos néma drámát játszanak el, ha egy-egy embertársukkal találkoznak s a köszönésnek e módja egyszerűen az emberrel veleszületett sa.. játság és ennélfogva utánozhatatlan. Az ilyen certmóniás köszönök mindenkinek megadják a kellő tiszteletet és kézmozdulatukban, arcjátékukban, hangjuknak csengésébeu kiki megtalálhatja és meg is találja azt, ami őt a köszönő részéről joggal n egilleli. Az ilyen illedelmes kösz örök nek a köszönés miatt soha sincs keliemetlenségük és ezt első sorban jó szemüki.ek köszönhetik. D« mondom, az ilyen köszönő férfi ritka, mint a fehér holló. Egy másik tipns a halapkimélök típusa. Ezeket, ha csuk valami igen magasrangu ember nem akad utjukba, mikor köszönnek, mintha merevgöics fogná el. Kézül meg nem mozdul ; de fejük sem. Ellenben valamit moimognak, de hogy mit, azt senki sem tudja. Az ebijta köszőnőkre már igen sokan megneheztelni k, de ők a neheztelésről egyszerűen nem vesznek tudomást. Uj találkozáskor legfölebb hangjukon emelnek, amelybe már némi kis indignáció is végi ül. Hogy is mered te megkivánni, hogy alázatos kalupemelésedre ő is kalapeme léssel válaszoljon ? Igen gyakori az olyan típus is, mely cs»k a fejét biccenti meg — de előre. Te ekkor kalapemelve mondod : Jó napot kívánok, a másik pedig most már úgy tesz, mintha a te köszönésedet viszonozná s így a dolognak az a szine van, hogy neked kelle't volna öt megelőznöd. Ez az eset, mely igen gyakori, különösen nem egyenrangú emberek kö;:ött szokott előfordulni. Leginkább olya?,kor, mikor az egyikrek nagyobb a társadalmi állása, a másiknak pedig kövérebb az erszénye. Nem érdektelen az a tipus sem, ame'y a köszönést szűkben, bőben elvárja. Előre nem n\ulna a kalapjához ezért a kerek világéit sem. Vannak aztán olyanok, akik kitanulhatat'anok. Ujlioldkor köszönnek, de már holdtöltekor iád sem hedtiitenek. Ezek igen mulatságos figurák s legjobb őket észre sem venni, hadd forogjanak keseiü levükben. Némelykor az ember azt is tapasztalja. hogy egy egy felebarátja egyszeiüen beszünteti a köszönést muidon további magyarázat s minden helyes ok néikül. Némely köszönésben csak úgy bőg az érdek. X soha sem köszönt n<-ked azelőtt, be sincs mutatva s egyszerre csak elkezd mély kalapemeléssel szalutálni. No hát erre ráillik a római költő mondása : Széna van a szarván, őrizkedjél tőle, római ! Szólhatnék még a kényelmi és egészségféltő köszönésekről, de azt hiszem, enynvi is elég annak bebizonyítása, hogy a férfiak köszönése alapos lefonnia szorul. A bakter levette a puskát az asszonyról, töltött és várt. Csillagos volt fölöttük az ég. a hold messze bevilágította a rétet, A távolból ide látszott az állomás lámpájának halvány, vöröses fénye A bakter egyszer csak ránt egyet az asszony kendőjén. Pszt ! Jön ám a szerencse. Karcsú, finom lábával óvatosan lépdel egy őz, formás fejét magasra tartja, okos barna szeme csak ugy csillog a holdfényben. A bakter vállhoz veszi a fegyvert. Az asszony ijedten nyomja két tenyerével a fülére a kendőt. A bakter szíjjá a fogát ; céloz, megesetten a ravasz. A durrauás végig fu' a réten, eleinte erősödve, aztán csendesen búgva, mig végre benyeli az erdő. Utána szinte ijesztő, kísérteties a csend, a hideg, párás éjszakában. Az asszony kis híjjá, hogy el nem sikítja magát. Oszlik a füst, a bakter előre nyúlt nyakkal néz a lövés irányába. Ott fekszik nem mes-ze az őz. Piros, meleg vére gőzö ögve omlik a deres, fagyos földre, szelid szeme fájdalmasan mered a holdra, nyelve átharapva, véresen lóg ki a szájából. Az asszony is közelébe bátorodik ; nézi, tapogatja. Szegény kis állat, sóhajtja, és könynye is kicsordul utána. Hoüy visszük el, nehéz lesz. Az a -- dűnuyögte a bahter, miközben fölszerszán.ózza az asszonyt a puskával. Az országúton nem vihetjük, átmegyünk a réten, a töltés alatt majd csak haza érünk. Az asszony szó nélkül fogta össze az őz két első lábát, a bakter meg hátul emelte. Biz a nehéz volt. Bukdácsolva., összegörnyedve vitték, a lábukat olykor alig bírták kihúzni a sárból, az asszonynak már a cipője is átázott; a puska hozzá ütődött néha, hol a fejéhez, hol az oldalához, a keze is összegémberedett a hidegtől meg a tehertől. Te Miska, én már nem birom tovább, A bakter csitította, mindjárt fiam, mindjárt. Nehéz, ugy-e? Majd jobban felfogom a hátulsó lábát, Ilyen formán haza értek. A lámpafényénél alaposan megvizsgálták a zsákmányt; Gyönyöiü nagy állat, nem is vén' No anyjuk, ennek neki kell ám látni. Kint lefejtjük, el is daraboljuk. A bőrt megszárogatjuk, megveszi jó áron a zsidó. Hátha megkérdi, hol vetted ? Kérdi az ördögöt ! Oszt, ha kérdi is ? Üibben megegyeztek. Nagy sietséggel neki láttak a dolognak, biz ebzuszogtak vele éjfélig. Micsoda nagy húsok voltak. Az asszony mindjárt el is osztotta. Ez a sógoréké, ez meg a testvéremnek. Jóskáéknak is küldünu. Rendbe tettek mindent : a bóra padlásra gerendára akasztva, a hus a kamrába került. Sehol egy csepp vér. De lefeküdném, mondja a bakter ásítva, de azért neki kezd a patron csinálásnak, kell vagy 40 drb, a puskát is kitisztítja, végre bekerül az ágyba. Nehezen tud elaludni, érzi, hogy nem igaz úton járt. Másnap már korán hivatja a főnök. Pallai veszi a puskát, patront — indul. Biztos, ez kell neki A főnök rendesen szigoiu arca most mosolygós. No Pallai, maga ma biztos, jobb lábbal kelt fel. Becsületességéért megjött a jutalom. A bakter nyakát, arcát elönti a vér, nyel egyet, pedig száraz a torka. A méltóságos grófné 100 forintot küldött magának, hogy a múltkor megtalálta és becsületesen átadta az ékszertáskát. A bakter feje zúg, mint a méhkas, forróság járja át a testét. Csaknem hangosan gondolkodik maga elé meredve. Ep most, most, hogy loptam tőle. No, Pallai, mit bámul, ugy-e nem is gondolt rá ? Itt a pénz, fogja és nyújtja feléje a bankókat. A bakter gépiesen nyul a pénz után. Az a ropogós papiros, mint a tüzes vas, égeti a markát. A bankó képirül az a bőrkötényes munkás ember olyan szemrehányón néz fel rá, gondterhes, böcsületes arcával. Bár maga az ördög volna oda pingálva csúfondáros vigyorgással, hosszura kiöltött nyelvével ! Az jobban megilletné. A főnök kezd boszankodni, tán nem aludt az éjjel? Vagy bepálinkázd t ? Olyan arccal áll itt, mint akit nyakonteremtettek. A bakter megembereli magát. Elgondolkoztam, tekintetes'ur. Tegnap délután megdöglött a hizóuk ... és ... Es csaknem kiszaladt a száján a gyónás és az éjjel lopni voltunk az asszonnyal; de nem fér ki száján a nzó, csak nyög egyet.