Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-02-02 / 5. szám

1913 február 2. BALA'fÖNVIDÉR lános sztrájk nemcsak az aktiv, de a passiv felet is szinte végveszedelemmel fenyegeti. Minden ok amellett szól, hogy a munkásság, de különösen a szociálista pártvezetőség még a tizenkettedik órában is jól meggondolja a dolgot — mielőtt a határozat végrehajtását foganatosítaná ! A munkásságot pedig intjük es kérjük, miszerint jó! felfogott éidekük, első sorban pedig a haza iránt tartozó kötelességük szavára hallgatva, álljanak ellen minden csábítás és kísérletnek, mely őket az általános sztrájk eszméjének megnyerni igyekszik. A forradalmi szín, a vöröslobogó, a forradalmi hymnus hangjaival állítsák szembe a dicsőséges trikolórt s a magyar ember mindennapi imádságát, a nemzeti hymnust. — Ez a magyar munkásság jelvénye, ez indulója. Eleget szenvedett már a magyar haza. Saját fiai ne legyenek legalább sírásói. Az a magyar nemzet, melynek minden fiára szüksége van — a múltban sem taszította el legkisebb gyermekét sem. Ha a magyar munkások ugy érzik, hogy itt az ideje, hogy a haza keblére ölelje minden gyermekét — a magyar haza ezl a rágyaí, ezt a kivsnságot meg tudja érteni s méltányolni is fogja. — A jogosan megvárt közös kötelességekkel szemben nem fog fukarkodni a közös javak, a polgári legszebb jogokban való részesítéssel sem. Emberek, rendszerek változnak. A jelenlegi kormányrendszer és exponensei is alá vannak vetve a v^ltoz^s törvényének* De a haza és nemzet, megmarad! Hogy az az országos kívánság a mai rendszer megváltozását mielőbb meghozza, ám dolgozzanak érte, törvényes alapon, törvényes és hazafias eszközökkel a munkások is — ez a küzdelem nem maradhat eredmény nél* kül! — Es ha hazafias küzdelmük meghozta a kivánt eredményt — küzdelmeik gyümölcsét, nyugodt öntudattal várhatják.—Mert volt már a magyar nemzetnek sok hálátlan gyermeke, de a haza még soha sem volt hálátlan egy fia iránt sem. A kisgazda sorsa. Irta V—th. A földesurak között a legszei encsés»bb a bérlő. A kisgazdák között — a gazdaságtalan napszámos. A földesúrnak, még ha örökölt jószágában van is, óriási tőkéié fel szik a íö dben. Ez a töke ívndts, egyszerűbb igények között is csak n kamatját, a megélhetést biztosítja. Ha nagy lábon él, még a megélhetést se. Peuig a nyersáruk óriást szöktek keresletben, következőleg árban is. De szökött vele a napszám, az adó s minden egyéb. Bár a gépek tökéletesedlek, még se jutottunk el odáig, hogy az emberelőt nélkülözhetnek . Sőt egyre több emberi? van szükség Azelőtt a község lakói elégségesnek bizonyult.>k egy-egy uradalomban. Ma tótot kell hozatni tá^>li megyéi ből, vagy olyan vidékről, ahol m későié eső munka nem kívánja ugy az emberérőt. Az emberkeieslet a kicsi kínálat szöktette magasra a napszámot. A napszámos szerencsés. Kimegy * g} hóm pra aratni. Bőven meg van a mindennapi bfiiyere. Azonkívül mindennap jáihat napszámba. Még a legrövidebb téli napon isi koiona 20 fillér, 2 korona között kereshet. Nemei} helyütt k legkisebb iskolaköteles, s-őt ovodába illő gyerekek-1 is használnak szÓlőkí tczé.Me napi 80 fillér béléit nyári iskolaszüneten. A napszámos nagyságos ur, Szóh i nem is szabad neki. E';ys?eiüen nem megy el többet alioz a kisgazdához, aki megdolgoztatja, avagy sürgeti. Téli hónapokban 7 órakor állnak" munkába s 4 órakor, ha sötétedett, szedi szerszámát 8 haza sétál. Ha kevés családdal van, szerencsétlenebb, minthogy na 4 -5 keresetképes tagja van körének. A napszámos nép közölt nincs is divatba az egyke. Kamatos kamattal fizeti vissza minden felnevelt gyerek a szűken ráköltött pénzt Biztos takarék az, józan munkás családban. A gyári munkás sokkal életörlőbb viszonyok között aránylag kevesebb bért kap. Nincs a nagy drágaságban olyan jó élete. Ritka kivétel, hogy nagyon rossz levegőben ne dolgozna. A gyári munkás soh se öltözhet olyan jó', mint a falusi földmives napszámos A kisgazda még ugy se öhözhet. Az olyan kisgazda, aki napszámosra szóiul, aránylag nagyon szegénye*. A kis birtok fölemészti összes ideiét. A községi terhek annak vállán nyugodnak egész súlyúkkal. Ha iskolát, községházat építenek, a fogatos munkát, rásózzák. A napszámos kibúvik Pedig annak jár legtöbb gyeieke iskolába Igazságosabb terheltetés a párbér és gabonaremfi egyenlő felosztásánál nincs. Ab.bnn viseli mindenki s'/áma arányiban a terhét. Mennyi mindenféle .súlyt, raknak szegény kisgazda vállára. Szinte roskadozik alatta. Iskolát, ten plpniot, tanítót,, színhelyén. Nem remélte, de nemi* válta, hogy valaki meghallgassa a szomorú hangokat. S mégis meghallgatta ; a hűtlen, a régi. Kijött a bánato* nóta hangjára, kicsalta a frirul.y• szó. Tudta ki tan ott, oda ment hozzá. Ki akarta engesztelni, jóvá tenni, ,.nit vétkezett. Némán állt. meg <-lőtie. Egyiknek az ajkára -e «i iötc szó. Csak könnyek csillogtak mindkettő szemében. Végre is a legény törte meg a csendet. Keveset beszélt, a szégyenét mondta el s kérte, hogy ne váljanak el haraggal. Könnyebb lesz lelkének elviseWiie a gyalázatot, ha tudja, hogy van valaki, aki megboc-»t nel-i, aki gondol rá. Kibékültek, nem szóval, hanem tetiel az Isten szabad ege alatt S mindjárt el is vált.ak. Majd találkoznak még, ha a csorba ki lesz köszörülve. Addig nem is látják egymást, feléje *e néz ennek a vidéknek. Az utolsó szavuk is az volt: még találkozunk. . . . II. Sohasem gondolták volna, liogy még az élet.ben összekerülnek. Pedig megtörtént. Az elűzött juhász más urasághoz szegődött. Jó dolga volt, csak » szülőföld hiányát érezte. Sokat gondolt vissza a Nagy rétre, a nevelő anyaföldre. Képzeletben látta a kis patakot a k-rtek alján s felelevenedett lelkében a búc*uzás Tán most is arra gondolt. Gondolataiba elmerülve terelte haza a nyájat. Gondolataiból szíves köszönés hangja zavarta ki. A hang oly ismerősnek tetszett. A gazda hangja volt, azé, ki őt elűzte. Megicmeiték egymást. Egymás szemébe néztek s a legény anélkül, liogy fogadná a köszönést, dacosan télre nézeti. Pendejében fellángolt a régi keserv, fokosához nyúlt Azonban mégis győzött a jobb érzése. Gazduram, igy szólt megfordulva, megboesájt-e, amit vétettem ellene? A gazda is megállt s egy kis tétovázás után visszafordulva k zet adott a legénynek s igy válaszolt : Meg, finm, megbocsátok. Én nem haragszom Kissé heves voltam veled .szemben, pedig a baj nem is volt olyan nagy. Az elveszett állat, is megkerült. Gyere vissza, szívesen látunk, szívesen visszafogadunk . Nem lehet, gazduram, a szégyen nem enged. Mindenki ujjal muiati a rám. Még nem tudtam a csorbát kiköszörülni, még nem mehetek. Pedig szűkség is volna rád. Az uj juhásznak felmondiuiik. A dolgot pedia már úgyis elfelejtette mindenki. Gyere vissza. Még nem, talán majd később. Hanem et;y izenetem volna, ha átszolgáltatná Úgyis tudja kinek Mondja m< g neki, hogy várjon, hogy még találkozuuk. S ezzel elváltak. Ment mindegyik a i maga utján. Ettől a találkozástól kezdve azonban még jobban törte a juhász a fejét ] azon, hogvan lehetne jóvátenni a szégyent. Lám a gazdával, aki öt elűzte, kibékült. Mily szívesen menne vissza a hívási a De nem lehet. Nem léphetne felemelt fejj-1 az elé, akinek megfogadta, hogy tiszta becsfileltei lép elébe, ha még egyszer találkoznak. Még nem jött el az ideje. Azóta még szomoiúbbá vált furulyája hangja. Az erdő szélén, árnyékos fa alatt, sokszor eljátszott* azi a nóiát, melyet búcsúzáskor furulyázott. Ha nem is oly an mértékben, mint akkor, de még mindig árva volt. Ezért nem jött vissza jókedve azóta, ezéit szólt még mindig bánatosan az a nóta. Az elhagyott falu patakpartja is legtöbbnyire üres volt a keitek alatt. Csak néha hallatszott a viz csobogásán kívül zokogás is. Különösen mióta a gazda izenetet hozott tőle. Hog\ ne várna rá, hisz nzt mondta a búcsúzáskor, azt izenie most is, hogy még találkoznak ! Eközben az évek egyre multak. A tavasznyításra lombhullás következett. A láuy várt, hűségesen kijárt a paiak partjára, hallgatózol , nem szól-e az ismerős furuly aszó. De hiájföa. A legény meg mindig késett. Pedig sokat gondolkozott a jóvátevés lehetőségén. Háborúról álmodott, nagy csatákat nyert, ünnepelt hőssé lett — képzeletben. El i.* hagyta nemsokára uj helyét, hátha másutt.szerencsésebb alkalom kiuálk ozili. Keserűen csalódott Ámbár már sok gazdát cserélt mégis mind'g ott tartott, aliol elkezdt*. Messze elkerült szülőfalujától, most megfordult Más irányban haza felé tartolt. Minden évben máshova szegődött, olyan helyre, amely közelebb volt céljához. Mert most már o«ak egy célja volt: még egyszer a Nagy-rétig eljutni, még egy-