Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1913-06-08 / 23. szám
1913, iunius 8, BALATONYIDÉK 5 akvárium és a pálmaház belseje, ahol egyrészt eleven tenger; és édesvízi állatokat, másrészt gyönyörű forróvidéki növényeket lehet látni — Huszonkilencezer látogató A budapesii Állatkert mint, az elmúlt évben, ez idén is reudl. ivüli tátogaiottságntik örvend. A két, pünkösdi ünnep alatt 29 ezer látogatója volt. Igaz, hogy ugy a székesfővárosi Unáco, mint az Állatkert igazgatósága mindent elkövet, hogy a közönség ott üdülhessen, sok szépet láthasson és az állatok nagy sokaságában gyönyörködjék. Esténkéin, hatig versenyek és kivilágítások a tav on fokozzák a látni valók szépségét. — Kristály forrásásványviz Étvágyat javh, gyomorrontá>t megakadályoz. Több mint ezer orvos ajánlja. Kapható minden füszor én csemege üzletben,jobb vendéglőben és kávéházban. Főraktár : R o s e n b e r g Ernő cégnél Keszthely. Szt. Lnkácsfürdö KutválIaU'. r. t Audapest (Buda). — Öngyilkosság. Papp József vörsi agglegény met>'.inta az eletet s feh»ku»ztotta magát Mire rátaláltak, már kiszenvedett — Az Elet 1913. junius 8-iki számában Török Gyula folytatja iA zöldköves gyüni* c. regényét, elbeszéléseket ittak Andor József és BUIHSSH Imre, verseket Juhász Gyula. P. Pál Ödön és Begyáts László. Ezenkivü ebben a számban találjuk Lendvai István följegyzéseit a nagy tárgyalásió !, Kovács D-zi-ő tanulmányát a szolnoki müvésztelepről, Vajda Ernő cikkét a gondolkozó állatoktól és Abdul Hamid exszultán nuplójámtk ismertetését. Ezenkivűl Halasi Andor é s S/.t i akoniczky Károly kritikát. valamint a rendes aktuális rovat"k egészilik ki az Élet legfrissebb számát. LEGUJABB. 0 Felsége u király gróf Tisza Istvánt, a képviselőház elnökét bizta meg kabinetalakítással. (Telefonértesítés.) KÖZGAZDASÁG Országos tiltakozás a Dalmát h.amis borok beszüntetése ellen. ADalmátországb. n-zázezer hl. számra gyártott borok rendkivül súlyos helyzetbe hozták ugy Magyarország, mint Ausztria szőlősgazdáit és tisztességes borkereskedőit, meit ezekkel az olcsó törkölyborokkal árban nem versenyezhetnek. Ennek folytán a bor ára birodalomszelte az ősz ótn 25 — 30 és több S'ázaíékkal csökkent. A Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete folyó hó 15 én, vasárnap délelőtt 10 órakor Budapesten az Országos Magyar Gazdasági E^ye-ület székházában (Köztelek-u. S ) tartja meg jubiláris közgyűlését, melynek eiryik iárj,»y« a dalmát hamis borokkal űzött visszaélés lesz. Dr. Druoker Jenő kir. tan , egyesületi igazgató indítványozni fogja, hogy a szőlöbirtoko^ság tiltakozzék ezen h»zánk borgazdaságát suiyosttu érintő kihágások ellen és a kormán \ erélyesen követelje Ausztriában a bortörvény betartását. Tekintettel a kérdés országos jelentőségere, kívánatos, hogy a magyar szőlőbirtokosság, a különféle gazdasági szervezetek képviseletéhen, me lyek a közgyűlésre mind meghívattak, minél imgyobb számban ott jelenjenek meg. 215. sz. 1913. Árverési hirdetménp. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102 § a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a kaposvári kir. törvényszéknek 1913. évi 746/P. sz végzése következtében Dr. Nicsovics Sándor kaposvári ügyvéd áital képviselt Dr. Beruát.li Béláné sz. Roboz Attala javára 660 kor. s jár. erejéig 1913 évi jauuár hó 17 én foganatosított, kielégítési végrehajtás utján le- és felülfog'iHlt. és 1409 koronára beasült következő ingóságok, u. m. bútorok, zong'ra, tárogató, könyvek és Írógép nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a keszthelyi kir. járásbíróság 1913. évi V. 21/6. sz, végzése folytán 660 korona tőkekövetelés és eddig Összesen 76 K. 48 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig Keszth.-lyeu végrehajtást szenvedő lakásán (Eossuth Lajos-utca 6. sz. alatt) leendő megtartására 1913. évi junius hó !! ik napjanak délelőtti 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a verni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-o. 107. és 108. §-at értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben HZ elárverezendő ingóságokai mások is !e- és l'elülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi TX. t.-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Kesz'hely, 1913. május hó 31. Kalandra Jenő kir. bír. végr. 118—1913. Pályázati hirdetmény. A keszthelyi ipartestületa megüresedett szolgai állásra pályázatot hirdet. Pályázatok az ipartestületi irodában, naponként délelőtt 11 —12 óra között beadhatók. Pályázati határidő 1913. évi junius hó 28. Az elnökség. ajánlkozik házakhoa. Fésiil és ondote! :: Stéger Karolin : : Kossuth Lajos-utca 36. sz. Bejárat: Liget-utca 2 ik kapu. m j - Eladó viliaieikek. Gyenesdiásés Balatongyöröké w köze! a fürdőhöz és a vasútállomáshoz. "—D í á s o ri ™ egy kész VILLA eladó, esetlenbérbeadó. Bővebbet Mindszenti Gyula tulajdonosnál Keszthelyen, Lehel-utca 37. szám. ^íh s-i i*<r>— y épelí kedvező fizetési feltételekkel, 6 évi jótállás mol-flip. Tav, ft< !géplaka. lett kaphatók JtUdUZ sJ ddlUS tosn ai Keszthely, Kossuth Lajos-utca 25, (a városházzal szemben). Ugyanott mindenféle varrógépalkútrészek is kaphatók. : : Varrógép javítások ellogadtatna k. o o o o Egv fiu tanulónak felvétetik Sujánszky József Dgyanctt egij bolti leány is felvétetik. Szerkesztői üzenet. P. A. London. Köszönjük. Mihelyt lehet, sorra kerül. Mini a tárgy, mind a hang lebilincselő, B. R. Budapest. Egy kis türelmet. Üdv ! K. K. Zákány. Köszönjük. Vátll. Ami nálunk van, jönni fog, de a többi t. munkatársakra is tekintettel kell lennünk. Laptulajdonos : Bontz József. Felelős és főszerkesztő: Dr. Bozzay József. Kiadó : Snjánszky József. 1 ŰTÖ ' 4- T Mindenütt bevált híres, közkedvelt minden létezőJ lO i O Oltt • háziszert felülmúl. THIERBY A.gyógyszerész BALZSAMA Csak a zöld apáca védjeggyel vaindi. TÖRVÉNYILEG VÉDVE. Ezen balzsam: 1. Utolérhetetlen gyógyhatáse tüdő és mellbetegségei, nél, enyhíti a katharu t, megakadályozza a tüdőgyulladást a gyogyulashoz az ; ilynemű legmakacsabb betegségeknél is. 2. Kitűnő ha ásu íorokgyulladásna j rekedtség és gégebetegségeknél. Mindtnnemü lázt, gyökeresen megszűnte-. j 4. Gyógyít, mindennemű mindennemű májbetegségef, gyomor, bélbánta! makatgyomorgö csöt. szaggatást, asthmát, elnyálkásodást, büfögést, gyomorégést, felpfiffenést stb. 5. Gj'ógyhatásu aranyér és altesti bántalmaknál. 6. Enyh* hatású h»sliajtószer, vértisztitó, tisztítja a veséket, étvágygerjesztő és elősegíti az emésztést. 7. Kitűnően bevált fogfájásnál, lyukas fogak, szájbüznél, f'ogviznek használva erősíti a foghust, megszünteti a száj vagy gyomortól eredő bűzt. 8. Giliszták ellen biztos hatású 9. Külső leg íu n leij sebet, sebhelyet, orbánoot, Iáitól eredő hólyagot. kelést, szemölcsöt, égési sebeket, fagyott testrészeket pörsenésaket, kiütéseket, fejtá jást, zúgást, szaggatást, csuszt, és lülbántalmakat gyógyít. Minden háznál különösen influenza, kolera és más járpányoknál kéznél legyan. Vigyázzunk a zöld apácával ellátott védjegyre. Ezen ha zsamból lefekvés elöt egy vagy ké* kanál cukorral hevéve vagy a nél-! kül úgyszólván egészséges virradást jelent. Minden hamisítás, útánzat és más balzsamok hasonló védjegygyei való eladása büntetés terhe mellett törvényileg tiltva van 12 kis, vagv 6 nagv vagy 1 nagy különleges családi üveg ára 5 K 60 fillér. Kisebb rendelés| mint 12 kis, vágj' 6 oagy üveg nem lesz szállítva Nagyobb rendeléseknél jelentékeny árengod Emény. Budepesten kapható : Török József gyógyszertárában s a legtöbb gyógyszertárban. — Nagyban kapható Thatmayer és Seitz. Kochuieister utódai, Radanovits Testvérek drogériákban Bu-I dapesten, valamint az ország minden gyógytárában. THIERRY A. Örangyal-gyógyszertarából PREGRÁDA (Rohitsch-Sauerbrunn mellett.) Alléin echlerBalsafn aui d«r 5chufeeng«l-ApíA»ked«s A Thierry in Pregrada bei Rohífsch Sauerbruno