Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1912-09-15 / 37. szám
6. BALATONVIDÉK 1912. szeptember 15. neire, bármennyire hadakozzanak is a kinyilatkoztatás tanításai ellen. Á kenyér színében elrejtett Istenség, Aquinói Sz. Tamás latens Deitas-a ott él, hat, működik, nyilvánul az ember millióinak szivében és hívogató szavát, mint egykor az apostolokét az első pünkösd ünnepén, meghallják a parthusok, médusok és aelamiták, és a kik Mesopotamiában, Judaeában ós Cappadociában, Pontusban és Ázsiában, Phrygiában és Pamphyliában, Egyiptomban és Lybia vidékein laknak és a római jövevénj^ek és minden nemzetek. Ez az égi kenyér ledönt minden választó falat a népek, nemzetek és országok között és az Ur oltára elé testvéri ölelésre hivja az egész szenvedő emberiséget, az egész világot. A látás, tapintás és izlés csalódik ebben a mennyei kenyérben, de a hallás, amelyből a hit fakad, nem C3alatkozhatik, mert ugyanaz a Megváltó igérte meg azt a lelki táplálékot, aki Istenségének teljes tudatában hirdette: vagyok az út, az igazság és az élet.» Ezért zengik ma egetverő lelkesedéssel a bécsi eucharisztikus körmeneten az emberek százezrei Madách Ráfaelével: «Hozeána néked, Jóság.» Budapesti lap a Kisbalatonról. A Kisbalaton lecsapolásának kérdése élénken foglalkoztatja nemcsak a balntonparti érdekeltséget, hanem a sajtót is. Az Alkotmány mult csütörtöki számának közgazdasági rovatában egy, minden tekintetben megszívlelendő cikket olvastunk Somogyi tollából. A figyelemreméltó cikk veleje az, hogy a Kisbalatont. meg kell hagyni annak, ami, mert igy is szép hasznot hajt tulajdonosainak, még p°dig minden munka nélkül, mig ha lecsapolnák, nagyon kérdéses volna, hogy a kiszárított területet terpedig pompás lakások lennének a tanítók számára. Ez esetben persze, tekintettel a szaporodó katonaságra, uj kaszárnyát kellene építeni, mely célra legpompásabb hely lenne a temető melletti mostani gyakorlótér, de ez csak szép álom, amelynek megvalósulása sok feltétellel függ össze. De hány álomból lett már valóság ! Ráterelődött aztán beszélgetésünk a közel jövő egyik legfontosabb kérdésére, az uj postapalota építésére. Szerinte az uj postapalotát közel a város szivéhez kell megépíteni, mert ezt kívánja az iparosok és kereskedők, de meg az egész közönség érdeke is. Amint beszélgetésünkből kitűnik, törekvő városbiránkat érdeklik a város haladását előmozdító legapróbb kérdések is s mondhatom, tisztában ven minden kérdésnek minden árnyalatával, megvalósításuk módozataival és lehetőségeivel. Mikor már bucsuzófélben voltunk, még egy fontos ígérettel is megörvendeztetett: — Megpróbálom a villamos vasút üRyöt uj életre kelteni, mert meg vagyok győződve, hogy a leányzó nem Ualt meg, csak aluszik. Jó' szerencsét kívántam nemes szándékához és abban a reményben bűcsuztunk el egymástól, hogy nem ez volt az utolsó eszmecserénk. Dr. Tihanyi Barna. mövé lehetne-e tenni. Továbbá a Kisbalaton lecsapo'ása csak egyesek érdekében történnék és ugyanakkor tönkretenné egy egész nagy vidék szénateimését és igy baromteny észtését. A cikk irója különben a tervet a levegőben röpködő kacsának mondja és szerinte a terv csak terv marad mindörökké, de legalább még jó ideig. A magunk részéről mi a cikkíró tárgyilagos argumentumait szintén helyesel jük és magunkévá tesszük, de hogj'a Kisbalaton lecsapolásának terve tisztén légből kapott koholmány lenne, abban Somogyi erősen téved. Téved pedig azért, mert a tény ellen nem ér semmit a di*putáció. Nos tehát nekünk biztos tudomásunk van arról, hogy Árvay vizmester a Zala partján már több próbafúrást is végzett s ha a Zala kiöntése meg nem akadályozza, még több-t, is fog végezni, meg pedig egy kikü'dendő főmérnök vezetése alatt. Bennünket «z vigasztal, hogy a dologból azért nem lesz semmi, mert a lecsapolás költségei szép eg}'pár millió koronába kerülnének, annyi haszonnal pedig a lecsapolás alig jár. A leghelyesebb az volna, ha a Kisbalaton', amely egész hazánknak, sőt Európának is egyedül álló specialitása, meghagynák Eisbalatonnak és okszerű haltenyésztéssel tennék még jövödelmezőbbé, mint most. Hamarosan el sem tudja az ember képzelni, micsoda halállományt lehetne ebben a mesés állatvilágú vizben tenyészteni s mily óriási kamat,okút hozna a tó tulajdonosainak. Igy némileg jóvá lehetne tenni az.t a súlyos hibát, amelyet a balatonparti lakóság ellen elkövettek, mikor őm és legkedvesebb foglalkozásától ki tudja, mily hoszszu időre, elti'ötték. A mostani drága és haléhes világban a kisbalatoni haltenyészt és a legnagyobb jótétemény volna nemcsak Keszthelyre, hanem az egész Dunáutulra is Aki ebben az iránybau az első döntő lépést megteszi, a balatonparti vármegyék örök háláját biztosítja magának. Szalai Máté. Magyar Nök Parlamentje. A Magyar Urinök Egyesülete munkában. A M. U. E. lelkes hangú felhívást bocsátott ki a magyar nőkhöz, hogy a nők szavazati jogának kérdésébén az idegen áramlatokkal szemben állást foglaljon. Ennek az egyesületnek a körén belül fog szerepelni a Magj'ar Nők Parlamentje, melynek elnökéül gróf Andrássy Gyulánét fogják felkérni. Az egyesület működésének legfőbb célja a női jogkör kérdésének megoldása. Az egyesület 1910-ben alakult és belügyminiszterileg jóváhagyott alapszabályok szerint működik. Van benne pedagógiai, háztartási, ipari, pénzügyi, irodalmi és jóléti szakosztály. Tagjainak száma 400. Az egyesület 1911-ben nyitotta meg a «Magányos Urinők első Otthonát*, amelynek az első évben 97 lakója volt. (VIII., Muzeum-u. 56.) A «Magyar Nők Parlamentje* nem kér a nők szavazati jogából és a parlamentbe való jutásából, de számottevő tényező akar lenni, annál is inkább, mert ebből a parlamentből mind a politikai, mind a felekezeti, de még a személyes kérdések is ki vannak zárva. Itt bő alkalmuk nyilik hölgyel inknek a nemes versenyre, hogy ki I tud több jót tenni, ahelyett, hogy a í divat és fényűzés terén igyekeznének egymást túlszárnyalni. Az egyesület hivatalos lapja hetenként fog megjelenni és a tagok működéséről hű képet fog adni. A magyar nőknek annál inkább fel kell karolniok ezt a nemzeti célt szolgáló egyesületet, mert 1913-ban lesz a női világkongresszus, amelynek a magyar nővilágot nem szabad készületlenül találnia. A M. U. E. tagsági dija egy évre 6 korona. A belépés 3 évre kötelez. Az egyesület lelkes hangú felhívása a következő: Nyilt levél Magyarország összes aszszonyaihoz és leányaihoz. Tisztelt. Honleányok .' Balcsillagzat. tünt fel társadalmi egünkön, az általános szavazati jog és a nök szavazati joga nevén. Nagy veszedelemmel fenyegeti Magyarország beléletét, fejlődését, a családoknak és a társadalomnak nyugalmát, boldogságát. Idegen elemek, avatatlau egyének, kik sem történelmi multunkat, sem ezeréves alkotmányunkért való küzdelmeinket, nem ism?rik. ide jöttek, hogy világboldogító eszméikkel a mi családi, társadalmi és politikai ügyeinkbe beavatkozva, hagyományos multunkat, eredeti nemzeti mivoltunkat, társadalmi rendünket felforgassák, meglendítsék és végre feldúlják Van a magyar nőnek magához való esze, nem kérünk idegenektől ! Azok az eszmék, amelyekért a kávéházak kirakataiban üldögélő divathölgyek lelkesedtük, azok cm azonosak a magyar nő egyéniségév-1 ! Tiltakozunk is ellene, hogy azt nekünk tulajdonítsák ! A magyar nő rabszolga nem volt soha ! Századok tanúskodnak arról, hogy eszményi helye megvolt mind a családi körben, mind a társadalomban. Törvényeink értelmében a férj állása, tisztessége mindig azonos volt a hitvesével, aki házának úrnője és parancsolója ; gyermekeihez feltótlen joga, akiknek gondozója, uevelője, sőt. özvegységében törvényes gyámja is volt; ő volt a csa'ádi kör központja, melynek ö volt a szive, lelke, éltető és melegítő napsugara. Ahol ez nem igy vo't, ott, sajnos, az egyénekben volt a hiba. Az idő haladt! A társadalom mindig több és több teret engedett a nők működési körének is. Mert mig a múltban csupán a háziteendők képezték elfoglaltságát és főleg, ha férjhez nem ment, és erre utalva volt, megélhetésének módját, ma már nyilvános helyet foglal el a tanügy, művészet, tudomány, hivataloskodás, ipar, kereskedelem, háztartás és gazdaság terén is és versenyre kelve a férfiakkal, megállja helyét ós szép eredményt is mutathat fel. Ezen munkakörök mindegyike megfelel a nő egyéniségének. Elégedjünk meg ezzel! Ne kívánjunk mi a politikában is nyilt helyet foglalni ! Az a tér nem nőnek való ! Igyekezzünk inkább azon, hogy leányainkat egyszerűségre, szerénységre, kevés igényre és ezáltal helyzetükben való megelégedésre neveljük. Véssük lelkükbe, hogy vágyaikat ne csigázzák oly magasra, amely a családi élet megrontója és nem ritkán anyagi és erkölcsi szerencsétlenségbe sodor. Neveljünk beléjük igaz, mélyen érző hazaszeretetet s fckkór nem fognak rajtuk oly gyorsan rz idegen benyomások ; megbecsülik azt, amit e haza földjón találunk. Igaz vallásosságra, szorgalmas munkásságra ' s emellett mindenkit a maga körébon megkívántató finom lelkületre s modorra, ami