Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1912-07-28 / 30. szám
XVI. évfolyam . Keszthely, 1912. julius 28 . 30. szám. BUATON VIDÉK 1*011 likai heiiiMp. MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER: VASÁRNAP. A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA. Velencze. Nevem Móricz Platz . . . mutatta be magát a Nabresiuáuál beszálló, olajban utazó vigéc, a velem egy szakaszban ülő, Velenczébe törekvő osuládnak. Móricz Platz 1 ismétlő a szőke menyecske. Kérem, nem rokona Önnek az a hires Márkus Platz in Yenedig ? Mosolyogtam a naiv kérdésen, mert nevetni nem mertem, nehogy zavarba hozzam a szende nászutazót. Olaszország gyöngyét — Velenczét, — az Úristen jókedvében teremtette. Ki is élveztem minden szépségét. Szép !... dehogy is szép ! Gyönyörű ez a kis paradicsomkert, innét nem űzik ki palossal a szerelmeseket, hanem tárt karokkal fogadják az ezrekre menő nászutazókat. Velenczét a művészek és sok munkás kéz hét szigetből alkotta együvé. A sok arany, gyöngy, üveg, mozaik, amely itt, fölhalmozva van, milliókat képvisel, de a gazdagság közepette a szegénység még is feltűnő. Mindenfelé a sok szegény jár, kel, áldogál, segélyre nyújtva kezeit. A gondolás, ha kiköt, valahol, már ott áll a kiérdemült gondolier kampós botjával, hogy partra segitse a gondolát. Ha beszállsz, hasonlóan segit s mindjárt nyújtja kalapját a borravalóért. A sok vezető mind az idegenektől él. Ha a város bármely részén megállunk, rögtön ott van egy, magyaráz kérdés nélkül, ha reá hallgatsz, rögtön jutalmazást kér érte. Nabresinán Monfalconén át, utaztam közvetlen kocsiban VelenczébeA táj nagyon egyhangú. Nagy síkságon halad át a vonat. Udinében volt a vámvizsgálat, ami abból állott, hogy egy jóképű olasz finánc megkérdezte, hogy nincs-e táskámban szivar vagy dohány ? Niente ! (semmi) mondám s erre vörös krétával egy vonást húzott táskámra s visszatérhettem a vonatra. Mestre után a három és fél kilométer hosszú töltésen és vasbidon át robogott be vonatunk Velenczébe. Mikor megérkeztem, megegyeztem egy gondolással, hogy másfél líráért elvisz a szállásomra, de mikor kikötött, már két lírát kért, ez boszantott ós rendőrrel fenyegetőztem, amire megelégedett tíz centesimi borravalóval. Velenczét a hunok és longobárdok elül menekülő Veneti néptörzs az V. században alapította. A kezdetleges házikókból később szilárd házak lettek kőből, márvány és gránit fallal körülvéve, mely a mai Kiáltó városrész alapját képezte. Midőn a bentlakók száma és a házak szaporodtak, a tribünökből egy főnököt választottak s ez lett az első dózse : PauloLucio Anafesto 697-ben. Fénykorát 1192-ben Enriko Dandolo dózse alatt élte. Velencze három évszázadon át vezérszerepet vitt, egész Európa kereskedelmét, közvetítette, a velencei ipar, művészet, festés, kőfaragás csodás fénykorát érte el s az egész várost meseszerű alkotásokkal gazdagította. A XIII. század végén a demokratikus köztársaság aristokratikussá változott,osakis az aranykönyvbe bevezetett, nemesek szólhattak beiv a politikába. Ha a nobile 20 évét elérte, tagja lett a nagytanácsnak. Utolsó dozséja Ludviko Maunin volt 1797-ben, aki a franciák közeledtével mondott le s Velenczét elfoglalták a franciák. Ezután változó eséllyel majd egyik, majd másik nemzeté letl Velencze, mignem tőlük a kőnigtáci csata után végleg Olaszországhoz csatoltatott,. Innen kezdődik a modern Velencze fénykora. Művészetben ugyan messze elmaradt az előző századoktól, de társadalmi és gazdasági tekintetben ma erős és igazságos. Velencze 1846 óta egy három és fél kilométer hosszú vasúti töltéssel össze vau kötve a szárazfölddel. Magyar föld idegen kézen. Az a körülmény, hogy valaki a házam fedele alatt lakik, még nem bizonyítja azt, hogy az illető egyúttal barátom is. Teljesen ugyanez a dolog áll fenn a nemzetiségi lakosságra is. Nem minden idegen ajkú polgárt vallhat a nemzeti eszme, a haza igaz barátjának, aki a hazai földön talált hajlékot. Vakmerően nagy bizodalmunk van a magyar föld átalakitó erejében, amely sok Bach korszakbeli cserepárt nevelt igaz hazafivá, ámde sajnos, bizodalmunknak ez a nagy erőssége sem dönti meg azt az állitást, hogy Magyarországon határozottan nemzeti veszedelem van. Vannak egyes vidékek, amelyek lakossága külső országokból várja az irányítást elhatározásához, tetteihez. De nem is csoda, hiszen existenciájuk idegen pénzen alapszik, kulturtörekvéseiket idegen források táplálják, tehát nem is csoda, ha a magyarságot megszeretni, a magyar állameszmét védeni és istápolni nem tudják. Különösen az erdélyi részekben nagy a veszedelem, az oláhság terjeszkedése nap-nap után intenzivebb. Bankokat alapítottak külföldi fajrokonok támogatásával s ezek a bankok nem sajnálják a pénzt attól, aki izgat a magyar állameszme ellen, vagy, aki egy-egy darabot könnyű szerrel meg akar szerezni a magyar földből. Az izgatás ellen meg van az orvosszerünk, de nincs meg a földszerzési láz ellen. Itt az a döntő, kinek van pénze s akinek több van, az bizonyosan elkaparintja az elől az áruba bocsátott földet, akinek kevesebb a pénze. Legutóbb a siófoki gazdagyülésen hallottuk egy kiváló derék mágnásunk szájából azt a hiradást, hogy az erdélyi oláhok bankjaik segélyével a legutolsó 5 év leforgása alatt több mint 170,000 katasztrális holdat szereztek meg a magyarságtól. Vannak falvak, amelyek valósággal eloláhosodtak, amelyekben ezelőtt az «Isten áld meg a magj'art* dallama hangzott, most pedig oláhnóta hangjai mellett lelkesedik és vidul mindenki. Valóságos nemzeti veszedelemmel állunk tehát szemben, a mely nap-nap után nag) 7obbra nő, ha csak ugyanazokkal az eszközökkel nem vetünk neki gátat, mint amilyen eszközökkel felidézték azt. A földjétől senki sem válik meg szívesen. Földjét csak a viszonyok kényszerítő hatasa alatt bocsátja áruba mindenki. A nemzetiségi bankok, mint a hiénák lesik azokat a kényszerítő körülményeket és ahol csak egy darabka megszerezhető földet látnak, mohó éhséggel vetik rá magukat. Van azután rá gondjuk, hogy az igy megszerzett föld csakis megbizható nemzetiségi kezekbe kerüljön, olyan gazdáéba, aki az utasítást a román comitétől várja minden dolgához. Az állam mindezt tétlenül nézi, persze a politika vizei zavarosak, emiatt késik a már régóta sürgetett nemzeti birtokpolitikai törvények megalkotása s e törvények hiányában az állam nem is tef-z semmit az idegen ajkúak földszerzésében rejlő nemzeti veszedelem meggátlására. Ámde vájjon a társadalomnak is tétlenül kell-e néznie a nemzeti eszme ellen irányuló ezt a támadást. Az állam utóvégre szuronyokkal fog tudni uralkodni akkor is, ha minden
