Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1912-07-07 / 27. szám
1912. julius 7. BALATONVIDÉK ö. Hétfőn Bíró Lajos népszerű és Bpesten nagy és tartós sikereket ért Rabló lovagja került előadásra. A darabban elő forduló jellemek igazi típusok. A sima parkettek, még simább nyelvű ka'andorja, a Rabló lovag tényleg él és jár köztünk. Találkozunk vele a', életben, a bálteremben ép úgy, mint a kártyaasztalnál. Aki minden foglalkozás nélkül — a kártyából urasan ól, aki, habár tudjuk róla, hogj' kics-ida, mégis becsiiletügyi kapacitás. Egy jól vasalt nadrág elég Hjánlólevél arra, hogy hz iskolaszolga fiából felcseperedett senki előt' a legelső szalonok ajtai megnyíljanak. Anna igazi tipusa a szegény leánynak, akinek imponált az, hogy grófné lehet, de végül mégis szive választottjának adja kezét, jóllehet megtudja róla, hogy az csak pénzért tette néki a szépet és fel lett fogadva, hogy őt elcsábítsa. A .szereplők kifogástalanok voltak. Zilahy, mint Kiír', — a címszerepben — pompás volt. A szerep alkalmas volt tehetségének kidomboritásárn. Fényesen megfelelt fárasztó szerepének. Fekete Irén gyönyörű alakitásf nyújtott. Szinte megrázó volt átérzett játéka Nagyon jó volt Szántó és Baráti játéka. Keddeen a szép zenéjü, de erkölcsileg nagyon is kifogásolható tárgyú Ártatlan Zsuzsi szórakoztatta h gyér közönséget. A darab előadása ellen óvást emeltünk Halász direktorsága idején, úgyszintén, amikor Könyves staggioue társulatával volt városunkban, még pedig sikerrel, mert Halász a darabot levette a repertoárról. Köszönettel vennénk, ha ilyen franciából fordított tércelmények helyett színmüveket adnának. — Ami a szereplöket illeti, Kerényi — a címszerepben minden szereplése után jobban behizelgi magát a közönség kegyébe kedvességével és bájos játékával. — Jók voltak Káldor és Szántó. Szántó nagyon ügyes komikus, aki akármilyen ala»bau mutatkozik is be, mindig uj ós eredeti, sohasem sablonos. A második felvonás hozta meg azt a szerencsét, i.ogy Fekete Irén r^mek és művészi táncában gyönyörködtettünk. Való-ágos ar ista produkciót végzett. Rendkívül nehéz és fárasztó táncot leitett, amelyben csodáltuk az erőt és elismerjük kiváló tehetségét, a mellyel ilyen nehéz témát sikerrel megoldott Jók voltak még Milclóssy — mint, rendeden — és Érczlcövy Károly, Szerdán a Válás után c. vígjáték kelült színié Szalkay felléptével. Nagyon ügyes, szellemes darab. Bonyolulutai mula'ságosak, —- á'talában kedves estél, szerzett a darab. Déry szép alakítást nyújtott kellemes megjelenésével és behize'gő orgánumával. A legmegfelelőbb szerepe azonban Mi» lóssynak volt, aki a mesebeli rémanyóst nagyszerű-n vitte színpadra. Csütörtökön a Frankfurtiak ment A darab sikeiült fordítása Molnár Ferenc érdeme. A darabtól többet vártunk. Talán azért nem elégítette ki várakozásunkat, mert nagyon sokat váltunk tőle, vagy pedig kissé meg lett. rövidítve. Miklóssy megfelelő volt a komoly anyai szerepben is, Ssántó ismét, jó, szerephez jutott. Pénteken az Ártatlan Zsuzsit játszották leszá'Zitott helyárakhal. Az eikölcsök javítására még hányszor adják? —dt. Siófoki szinház. Az > Újpesti Népszínház« folyó hó 3 áa kezdte meg több hétre tervezett előadását a siófoki nyári színházban. A bemutatkozó előadás iránt csekély volt az érdeklődés. Mielőtt az előadásokról sz.ólanánk, — dicsérően kell megemlékeznünk a jelesen szervezett társulat, minden egyes tagjáról. Az első é-tén szép di-zletek emelték az előadás szépségét, míg a zenekar teljes precizitással adta elő az egyes énekszámokat. — Ugy látjuk, hogy Papimé-Komái Margit igazgatónő teljes ambícióval vezeti a társulatot — és minden tehetségét a színművészet emelésére fordítja. Bizva ieméljük, hogy ezen első bemutatkozás után is sikerült előadásokat produkál a társulat — s igy talán a fürdőközönség is teljes bizalommal fog viseltetni Papimé színtársulata iránt, — annál ÍLkább is, mert ítélve a bemutatkozó előadás után — még a legkényesebb fővárosi igényeket is kielégíti előadásaival. Szerdán színre Került a 'Leányvásár*, Papimé Komái Margit a szobalány szerepet kitűnő alakítással, sikkes táncmozdulatokkal, középerős, de kellemes énekléssel kreálta. Fehér Olga tiszta kiejtéssel, kellően alkalmazva — a crescendókat és desoresendókat jelesen játszotta Lucyt. A férfiak közül Szőreghy Gyula kitűnően játszott Miggles Tom szerepében — hangja a mulfc évhez, képest sokat javult, kiejiése tiszta. Egyházi János és Balogh Béla előadásukat élénk bohókás mozdulatokkal tették elevenebbé. — A többi sz replők is jelesen játszottak, a. karok énekéről csak dicsérettel szó Ihatunk. Csütörtökön szinte került az »Erdész leány* operett, nagyon sikeres alakítással. Ezen előadás méltóan sorakozik siker tekintetében az elsőhöz. Tompa Béla. Lóverseny Siófokon A siófoki lóverseny ez évi szezonja ma, vasárnap kezdődik meg. Tekintettel az elözö évek sikereire, az Urlovasok Szövetkezete em-lte a siófoki versenynapok ! számát. Az idei verseny ugyanis 2 héten át több napon fog megtartartatni — ktttmai zenekar közreműködésével. A nevezések nagybun folynak, — a siker tehát előre látlia'ólag biztosítva van. I. napi verseny. Vasárvap, julius 7. 1. Füredi díj 1500 kor. — 2400 méter. — 16 nevezéssel. 2. Fehérmegyei, akadályverseny. 1800 korona. — 4800 m., 12 nevezéssel. 3. Keszthelyi dij — handicap 1500 kor. — 3200 méter, 19 nevezéssel. 4. Boglári handicap. 1500 kor. — 1300 méter, 28 nevezéssel. II. napi verseny. esetén is mindig csak X. fiz. osztályú aljegyzői vagy szolgabírói állás tölthető be. Azokban a vármegyékben, amelyekben IX. fiz. osztályba sorozott, irodaigazgatói állás nincs szervezve, egy-egy irodotiszti állást a X. fiz. osztályból a IX fiz. osztályba irodaigazgatói állás-á kell átszervezni. — (Zalavármegyóben nincs, tehát, a szervezés szüksége fennforog. Szerk.) A második fejezet: Az első szolgálati pótlék összege a VI. fiz. osztályban évi 2000 korona, a VII., VIII. és IX. fizetési osztályban évi 400 korona, a X. és XI. fiz. o-ztályban évi 200 korona. A második szolgálati pótlék összege a VI. fizetési osztályban évi 2000 korona. A második és harmadik szolgálati pótlék összege a VII. fizetési osztályban évi 800—800 korona, a VIII. fizetési osztályban évi Ö00—600 korona, a IX. fizetési osztályban évi 400 — 400 korona, a X. fizetési osztályban évi 300 — 300 korona és a XI. fizetési osztályban évi 200—200 korona. A vármegyei alorvos (ilyen Zalában nincs. Szerk.) és a járási orvos a X. fiz. osztályban eltöltött 24 évi szo gálát után egyszer s mindenkorra évi 400 korona szolgálati pótlékban ré-zésithető. A^e törvény alapján megállapított szolgálati és képesítési pótlékok fizetés természetével bírnak' és azok összegét a nyugdíj megállapításánál figyelembe kell venni. Az árvaszéki elnökhelyettesek részére a 8. §-ban megállapított működési pótlék csak a megbízatás t«rtt>mára jár és a nyugdijösszeg megállapításánál nem jön figyelembe. A harmadik fejezetből c<ak annyit, hogy a várnagyi állások megüresedésük esetén beszüntetendők lesznek. Az összes illetmények folyó évi január 1-től lesznek esedékessé a törvónj'javaslat törvényerőre emelkedése alkalmával. Színház. Szombaton délután a Cigány szerelem ment leszállított helyárakkal. Este a Lengyel menyecskék&riiK sziure. Operettnek megjárja. A zenéje kellemes, különösen néliánj 7 keringő részlet kedves. A szereplök a megszokott jók voltak. Juhos Margit, Mama szerepében nagyszeiü volt. Kedvvel játszotta hálás szerepét és így sikeres játé >ot produkált. Nagyon bájos volt Kerényi a fiatal leány szerepében, Zilahy elegáns, finom játékával ismét talpig szalon színésznek bizonyult. Nagyon ügyesen játszott Káldor és sikerült néki derültségben tartani a publikumot. A zsarnok és örökké morózus Sofniszky Kázmér szerepét Érczlcövy alakitot'a hatásosan. Igazságtalanok volnánk, ha nem emlékeznénk meg Barátiról és Miklóssyról, akik szintén jó alakítást nyújtottak. Vasárnap délutáu zóna előadás keie téb-n ment » Leányvásár. Este Madách: Az ember tragédiája kei ült színre. Ez az örök értékű tragédia mindig meghozza közönségét. Sokat nem vártunk az előadás ól — mert nem is várhat'unk, — de az előadás még a redukált igényeke' sem elégítette ki. Belátjuk, hogy kis színpadon nem lehet Az ember tragédiáját ú,'}' előadni, mint azt, előadja pl. ugyanez a társulat Székesfehérvárott, ahol van megfelelő színpad és megvannak a szükséges díszletek, azonban egy kis jóakarattal ez az előadás is sikerültebb lehetett volna. Több statisztát kellett volna küldeni a színpadra, mert ez okvet'en szükséges több jelenetnél. A szereplők iók voltak. Szép összjátékot produkáltak Zilahy és Benes az ember pár szerepében. Sikerült Lucifer volt Déry. Bájos arkangyalok voltak Fekete, Kerényi és Juhos, akik, ha olyan komoly angyalok lettek volna, mint amilyen bájos színésznők, úgy meg lettünk volna velük elégedve. Komikus volt, hogy az Ur szavát egy vékony hang helyettesitette. Mennyivel hatásosabb lett volna, ha egy erős imponáló hang dörgi le azokat a szavakat, mint egy idétlen, krákogó liang, amely hangon szeretünk ugyan kuplékht liallaui, de mennyei szózatot kevésbbé. 1 Zatavármegve törvényhatósági bizottsága f. hó 8-áu <1. e. fél 11 órakor Zalaegerszegen, a vármegyeház gyüléstermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek tárgyait képe-ik : 1. (1219-/ni. 912 ) Nedeczky Jenő tvh. b tag és társai kérvénye »az országgyűlésen a véderő törvényjavaslat megszavazása «1 k« 1 máva 1 lezajlott események altal okozott alkotmánysérelem tárgyában leendő határozat hozatal* iránt ; — ezzel kapcsolatban Zemplén vármegye átirata a jelenlegi parlamenti helyzet tárgyában. •1. (10759/ni 912,) Zalaegerszeg r. t. város képviselőtestületének a város tulajdonát képező villamos művek gépei berendezésének kibővítése tárgyában hozott véghatározata. Kedd, julius 9. 1. Senior verseny. 1800 korona, 1800 méter, 8 nevezéssel 2. Badacsonyi dij, gátverseny handicap. 1500 korona, 3200 méter, 19 nevezéssel. III. napi verseny. Csütörtök, julius 11. 1. Urlovasok nagy sikversenye. 3000 korona. — 1600 méter, 20 nevezéssel. A többi versenynapokról fokozatosan fogunk megemlékezni. Tompa Béla.