Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1912-12-22 / 51. szám

XVI. évfolyam. Keszthely, 1912. december 22. F^olitikai lietilap. MEGJELENIK RE T E N K 1 N T EGYSZER: VASÁRNAP. I Kéziratokat a szerkesztőség ciroére, SZERKESZTŐSÉG ÉS pénzesutalványokat, hirdetési megbi­KIADÓHIVATAL zásokat és reklamációkar, a kiadóhi­' Tataiba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ~ 4 VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Egész évre Fél évre . ELŐFIZETÉSI ARAK : . 10 K. — f.j Negyedévre . ' 5 K. — f.j Egyes szám ára Nyilttér petitsojfa 1 korona. 2 K. 50 20 Heti kis tükör. Valami nyomasztó, siiiii köd neheze­dik a kedély láthatárára. Ezt a nyomasztó ködöt nagyon, de nagyon érzik a keszthe­lyi kereskedők is. Az üzletek reggeltől es­tig üresek. Senkit sem fog el a legpoéti­kusabb ünnep öröme. A béke felier ga­lambja nem akar mutatkozni. Pang az ipar, ni' cs ker?»kedés. C*ak az alkoholfo­gyasztás nem enged a negyvennyolcból. A pálinkamérés pompásan virágzik. A kecske­lábú asztal mellett hangos társaság van együtt.. Elisszák a keresményt meg az ala­mizsnát. Mégis csak elsőrangú teendő volna már egyszer rágondolni, hogy talán a szegényházat is meg kellene építeni Itt is, ott is hallani, hogy az idei farsangnak kesernyés lesz az ize. Az idén sok helyen nem tartanak mulatságot. Ho­gyan? Hát a magyai annyira neui boldog, hogv már mu'atni sem tnd ? Bizony, úgy van ! De ha ez az egy vonás eltűnik is a magyar közélet kendőzött arculatáról, hát ezt igazán nem lehet sajnálni. Hiszen, mikor a hé ború vigyori réme nem leselkedett a magyar határokon, ak­kor sem tudtunk mulatni amúgy szivvel­lélekkel, mert a jó kedvet megölte a nagy­zás hóbortja. Ebben nyakig úszik a magyar ' özélet, s mig ez meg nem szűnik, umi is lesz igazi mulatság széles e hazában. Egyébiránt a hivatalos mulatságokra, egy et, kettőt kivéve talán jobb is volna kimon­dani az örök nagyböjtöt! G-rót Oáky Albin előkelő alakja, jég­hideg egyénisége is ide kívánkozik a kió­nikás tollára. Szó sincs róla, ő elég anya­got adott a történetirónak. Nevéhez fűző­dik, hogy egyebet ne említsünk, a görög nyelvnek megszólítása a gimnáziumokban s igy a humanisztikus művelődés egyik alapkövének széttördelése. Abból a hamis elvből indult ki ő is, francia minta után, hogy az iskolában csak olyant kell tanítani, ami anyagi ha­szonnal jár. Ez az utilitárius tanügyi politika már meg is teimftte keseiü gyümölcseit Fian­ciacrszát;bm Egy angol emler már rá is mutatott arra a szeli'mi csődre, amely a latin és görög nyelv kidobását nyomon követte .Franciaországban. A napnál is világosabb, hogj' ez ná­lunk is ba fog következni s ez a magyar szellemi c sőd vissza fog mutatni grófCsáky Albin miuiszterségéhez. Békesség a földön. . Irta Yáth J. Üdvözlégy iij Treuga Dei , üd­vözlégy világbéke! Köszönjek, mint a pogány RómaJanus templomának bezárt kapuit, mint a keresztény Róma a. Treuga Deit. Nagyobb öröm­mel, őszintébb szóval a római anya se üdvözölhetett, mikor a, diadalok sorozatához szokatlan hálával ment a tömjénes oltárokhoz, hogy atyái- , kat és ezek fiait visszakapták. A kitűnt, cserkoszorus hősöket. Látom a háborút megunó kö­zépkor Rómáját. A régi szent Péter templomból megindul a körmenet s utána felhangzik az ünnepélyes Te Deum: Hála neked Rékekirály, Úr Krisztus szent tanod magváért, a békességért ! A keresztény hit leg­első paragrafusa,: a szeretet, a ke­resztény polgárosulás tiszta arca látszik meg benned : világbéke. Vajha jönnél, újulnál s valósul­nál meg mennél előbb amfiktióniai­szövetség s ölelnéd össze a művelt Európá ,mint az Oiimpiádok ; Görög­ország szabad polgárait. Legyen ma elmélkedésünk a te problémád.Legyen főkérdése hazánk s a tényezők, mik hozzájárulnak és segítik a megvalósulást. Mái' a közelebbi s a régmúlt időkben bebizonyosodott, hogybéke­séges rend növeszti az ország erejét, emeli tekintélyét, építi kulturáját. De a történelem nélkül, a legkisebb emberi közösségből, a családi élet­ből levonható a, konklúzió, ahol egyetértés, békesség van oda költö­zik a boldogság is. \ BAUTONVID.ÉK TáHCAJA. Örömünnep. Irta GÁRDONYI GÁSPÁR. Dicsérve áldjuk Istenünk nevét / Kihajtott Jessze rózsaága, Az ég a csillagárba' meghasadt, Leszállt az Üdv a föld porába ! (Teremtés.) Szemünk a régi ködhomályba néz.. . Az Isten alkotó kezét kitárja, Nyomába' két az élet: rügy fakad, Kihajt az Éden üdvöt osztó fája. Benépesül a puszta földi táj, Sürögve perg az élet szerteszét, Az ég, a föld, a szellő suttogás, Dicsérve áldja Istenünk nevét. A munka kész. Szabad határokon Üditve száll az égi fényözön, Szeráfi kar: az égi harsona Riadva zeng át minden kis közön. (Bűnbeesés.) De im I Suhog az árny.... A légen át A bősz kisértö lélek megjelen, Hazug szavával ássa meg a sirt, Hazug szavával itt a szent helyen. » A gyenge lelkű ember elbukik, Hajol szive a bün szavára, Jutalma érte kínzó gyötrelem, A száműzetés bűnének ára. Az Úr Ítéletét kihirdeti A lángpallost suhogtató követ, Suhintva osztja bösz csapásait S a bün helyén nem hagy kövön követ. (Megváltás) Kiűzve bár a nagy csapás után., Szivünk remélt, a szent szó éltetett, Lelkünk sírása, tenger kin között Örök király I Igéd ad életet. Sok ezredéven át nehéz iga Kínozva gyötri éjünk, nappalunk, Hogy egykor majd a szent, dicső napon Vigadva nyert diadalt tarthatunk. Ragyog az égi jel. Ragyogva int: A várt nap itt van, itt a győzelem, Szivünk örül, szavunk szeretve áld: Örök Úrunk I e békeünnepen / Meridzsé. Irta Dr. Vutskitsné Szilárdffy Elvira. Oh Konstantinápoly ! Incarnálódott költészete a régi kalifák letűnt dicsőségé­nek ! Titokzatos bűvös Kelet ! Scherezádék ezeregy éjszakájának édes álomvilága, meg­ejtő varázsoddal, szelíd békéddel, hová tüns/. el ? Ássák a sírodat rettenetes fegyverek­kel és elveszel előlünk a világkörbe és nem mesélnek nekünk többé Rólad csoda­szép meséket ! . Ismer, szeret téged »z is, ki nem járta kupol's, száztornyu városod csendes utcáit, még csendesebb temetőit ós nem látta látó szemével a Márványtenger zöld tükrében visszaverődő fenségesen vonzó képedet. Ássák a sírodat ! . . . s Az ejubbi temetők nagy sötét cypru­sitiuak sóhajába ágyúdörgés halk moraja vegyüi -— onnan az «Edes Vizek* felől ; bujkál a zöldturbános síremlékek aranyos felírású türbék között, besuhan, mint egy rém a város csendes utcáiba, a karcsú me­csetek ós favázas emeletes házuk közé, be a háremek rácsos, elzárt világába és meg­reszket, kinek füle felfogja az ejubbi te­metők morajló izenetét ! Döbbenet-szomorúság van az arcokon!

Next

/
Oldalképek
Tartalom