Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1912-10-20 / 42. szám

BALATONVIDEK 1912. október 13. zája törvényeibe, azokba a törvényekbe, melyeket neki is tisztelni kell, melyek adott esetben őt is épen ugy sújtják (bár soha sem védik ugy, mint honfitársait) — ha azokba beleszólást követel ? Mivel lehet, azt, tőle megtagadni ? Azzal, csakis azzal, hogy odautalják, odasorozzák, oda kényszerítik a nőt, a hülyék, a gonosztevők "és a kiskorúak szégyencsopcrtjához. És tényleg ez az a gát, amelyet a férfiak valószínűleg hálából mindazért az évszázezredes hűségért, odaadásért, lelkes bátorításért, melyet asszonytól kaptak, — a nő felfelé törekvő haladásának útjára vetnek. Bizonyságul ime az 1897. XXXIII. törvénycikk 5-ik szakasza : Az esküdtek jegyzékébe nem vehető fel az, aki nyereségvágyból elkövetett bűncselekményért volt elítélve, aki hivatalvesztésre, vagy politikai jogai gyakorlatának ideiglenes felfüggesztésére volt elitélve, — aki szabadságvesztés végrehajtása alatt áll, aki ellen bünvizsgálat folyik, vagy vád alá van helyezve; aki csőd, gyámság, vagy gondnokság alatt van, aki testi vagy szellemi foglalkozás miatt az esküdt kötelességeit teljesíteni nem képes, — és a nő, bárha a törvény előírta minden minősége meg is van. Ugyanezen az alapon tagadják meg tőle a választói jogot is. Amit e paragrafus mellé mint indokolást felhozunk, hogy «az asszony elha nyagolná gyermekeit, ha (öt évben egyszer, egy napra!) elmenne szavazni», vagy hogy «a választójog végeredményben vallástalanságra tanítaná őt», vagy (ez a légcsőd abogarasabb !) hogy «a választói jog egyenértelmü nála a szabad szerelemmel* . . . ezeket, ugy hiszem, egytől-egyig csak mint curiósumot érdemes meg is említeni. Tehát, nem e mende-moudák ellen, hanem a fentebb idézett paragrafus ellen kell küzdenünk. Mert nem igaz, hogy a nő — eo ipso, már neménél fogva — olyan veszedelmes, mint a gonosztevő, olyan ostoba, mint a a kretin és olyan megbizhatatlan, mint a kiskorú (vagy kiskorusitott). Nem igaz. De, ha igaz, akkor miért szenvedjen el épen olyan elbírálást, épen olyan bűnhődést, épen olyan semmibevételt és épen olyan «kordába tartást», mint azok ? Akik arra a kongresszusra jönnek, egytől-egyig belátták, hogyha ez igy is volt eddig, nem lehet igy ezután, mert a nő ís kinőtt a kiskorúsággal járó kényszerek alól, épen ugy, mint ahogy annak idején a rabszolga és a jobbágy kinőtt. Akiket azon a kongresszuson látni fogunk a Zelma Lagerlöfök, az Olive Schreinerek, a Mme Curiek fényes bizonyságai anuak, hogy a nő követelheti mindazokat a jogokat, melyek az eqész embert megilletik. Ezek között a jogok között első helyen áll, tulajdonképen a kulcsa valamenynyinek, a választói jog. Ezért küzdünk érte; és e küzdelmünk eddigi eredményeitől fog az 1913-iki kongresszus beszámolni. De szóba fognak ott. jönni mindama kérdések, melynek megvalósítását akkorra reméljük, ha a törvények készítéséhez joga lesz az asszonynak is tanáccsal, munkával, eszmével és eredménnyel hozzászólani. Tehát szóba fog jönni mindaz, ami az asszony és a gyermek sorsát érinti. Anya és gyermekvédelem, az iszákosság elleni küzdelem, a fehér rabszolgaság égető kérdése, a női munkabér szabályozása stb. stb. Ezért nem kétlem, hogy a kongresszus még azokat is érdekelheti — és kell, hogy érdekelje, — akik a nők választójogát ellenzik, vagy nem foglalkoznak vele. De még más okból is kell, hogy a magyar társadalom a kongresszusért érdeklődjék, az, hogy több ezer idegen jő ez alkalommal hazánkba. Hogy azt megösmerje, hogy azt megszeresse : tőlünk függ ! Ha a magyar társadalom mellénk áll és azt mondja : «A magyar vendégszeretet mindnyájunk erénye ; aki tisztisztességes ember, hazánk határát átlépi — bármi járatban van is, — az mindnyájunk szívesen látott vendége . . . akkor a kongreszszus olyan fényesen fog sikerülni, amihez hasonlót még soha sem látott a világ,» Es olyannak is kell annak lenni, hogy mindnyájan büszkék lehessünk magyar mivoltunkra. De, hogy ez igy legyen, ahhoz az erkölcsi támogatás mellett anyagi támogatásra is van szükségünk: mert hiszen nyilvánvaló, hogy annyi vendéget tisztességgel ellátni, tenger pénzbe keiül. (Igaz, hogy óriás összeget fog kitenni, — ami költségeink százszorosát is az, amit az a több ezer ember hazánkban elkölt.) Ezért nagyon kérek mindenkit, aki e sorokat olvassa, hogy bárminő álláspontban legyen is a női választójoggal szemben — nemzeti renoménk érdekében legyenek segítségünkre ! Adjanak. Gyűjtsenek! Filléreket, koronákat.* Ahogy jő. Ahogy lehet. Ahogy bárki is könnyen teheti, adhatja. Csak egy kis jóakarat, csak egy kis megértés és már is óriási lépéssel visszük előbbre ügyünket. És ugy-e meghallgatnak ? Adnak ? Sikerül a kongresszus? Hogyne sikerülne, mikor annyi asszony akarja? Amit pedig aszszony akar, azt Isten is akarja. * Adományok gróf Teleki Sándorné őméltósága Ujtátrafiired, Szikraház cimére küldendők. Piaci gabonaárak 1912. október 18. fiuza . Rozs . Árpa . Zab . . Kukorica Krumpli 20 K. 80 fii. 19 K. 60 fii, 19 K. — fii. 20 K. - fii. 17 K. 40 fii. 5 K. 20 fii. Hát a Laci mit tud ? A jeles munkapárti delegáció véget ért. A munkapárti jeles rezoluciós vitézek Auffenberget mentek buktatni Bécs városába s mi történt. ? Dehogy nem szül gyáva nyulat Nubia párduca, a jeles mungók meglapultak, mint az ici pici nyúl a lapu alatt, s megszavaztak százmilliókat a biliariasan leauffenbergezett hadügyminiszternek ! De, hogy a bihari virtust is megmentsók, ott ütöttek — persze suttyomban — Auffenberg hadügyminiszteren, a honnét egy művelt, ur és igazi dzsentlemén nem üthet vissza a jó ízlés sérelme nélkül. Bihari legény módjára azzal «truccoltak», hogy uer

n mentek el Auffenberg hadügyminiszter estélyére ! No hát, mj, politikailag nem lelkesedünk lovag Auffenberg hadügyminiszter úrért, de mint a jó izlés hivei, kissé mégis csak különösnek tartjuk ezt a nagyon biharias izü modort. ! Mert a jó izlés abcéje szerin* udvarias meghívást udvariassággal szokás viszonozni. Ausztriában is, erre mi felénk is — de hogy a művelt hangról és udvariasságról miként vélekednek a bihari bon ton hivei, látszik, mert ők politikából pofon ütik az udvariasságot s oda vágják bihariasan «nem köll», nem mének el ! És igy tőnek. Lacika a volt s leendő osztályos sorsjátékos baukdirektor és •pajtásai nem mentek el Auffenberg estélyére! Hogy a müveit és felső körök erre a bihari «müvellségre» mit szóltak — nem nehéz kitalálni ! Mert az osak tiszta sor, hogy az az estélyi meghívó nem politika, hanem udvariassági aktus, mit udvariassággal szokás viszonozni. No de erre igazán kár szót vesztegetni. Elég az hozzá, a mungópárti «knrucok» minekutána lovag Auffenberg néhány békát lenyeletett velük, most nagy vitézül visszaadták a kölcsönt a sok békaiiyelésért! Hanem még most jön a java. A többszörös rezoluoiós s etc. békanyelés ugy látszik megfeküdte a gyomrukat, mert miután annyi milliót leszavaltak — a mi zsebünkből lovag Auffenberguek, nem tudnak kellőkép ejtőzui, mert hazatérve innét, az otthoni biztos távolságból (jól tudván, hogy a lovag ugy sem hallja meg) ugyan csak erős kiáltásokat hallatnak Auffenberg ellen. Nem saját becses munkapárti szájukkal, hanem Rákosi Jenő főrendiházi tag ur lapja, az egykori ellenzéki, ma behódolt munkapárti (?) lap hasábjain. Történik pedig ez a vitézi kirohanás abból az alkalomból, hogy lovag Auffenberg az osztrák delegációban «egy beszédet^ mondott, meglehetős kedélyeset és humorosat. Katonás nyíltsággal szatirizálva az egyes társadalmi körök erőltetett urbatnámságát s luxoriosus költekezését ! Nosza fölfortyant a méreg a munkapárti levégzet.t földesurakban s környékeiben neki táA F ELSŐH ANCÓKRÉTI H

áztelkek eladása megkezdődött. Az eladást Berényi Béla építkezési vállalkozó eszközli I^eszfcfjelgen,