Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1912-03-10 / 10. szám

2 BALATONVIDEK 1912. március 10. érzésű és gondolkodású fial álságot ^ kapott. Már pedig egy egyesületnek az erőt nem a tagok száma, lianem azoknak testvéries összetartása és megértése kölcsönzi. Ezt segítette elő az a nagy vérvesztés, aminek ezért a legényegyesület csak örülhet. A közgyűlést, amelyet az egyesület helyiségében tartottak meg, Dombay Sándor elnök nyitotta meg szívélyes üdvözlő beszéddel. Majd előterjesztette nagy gonddal elkészített, kimerítő jelentését az egyesületnek 1911. évi működéséről. A jelentésből megtudtuk liogy az egyesületnek jelenleg 33 alapitó tagja, 72 pártoló tagja és 40 rendes tagja van. — Az egyesület két ünnepélyt tartott: karácsony másodnapján és március 15-ikén. — Táncmulatság volt az egyleti helyiség megnyitása alkalmával az egyesületben, továbbá október és november hónapok vasárnapjain a felolvasások után éjfélig minden alkalommal. Tartottak löbb tombola játékot, és tánciskolát is, amit az Amazonban tartott, fényesen sikerü't tánckoszorucska fejezett be. — Tartottak 9 felolvasást vetített képek kíséretében. A felolvasások mellett, az adventi időben monológok é» szavalatok, továbbá tombolajátékok voltak, az adventi időn kívül éjfélig tartó tánc. — Az egyesületnek 12 választmányi és 2 rendkívüli közgyűlése volt. — A könyvtárban levő művek száma 470, 667 kötetben. A nagy tetszéssel fogadott elnöki jelentés után Sujánszky József előterjesztette a számvizsgáló bizottság jelentését az 1911. évi pénztári számadásokról és a vagyonkimutatásról. Eszerint az egyesületnek bevétele 1911. évben 3514 kor. 47 f., kiadása 3514 kor. 47 f. volt. Vagyona 15608 kor. 76 i. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette, a pénztárosnak ós a számvizsgálóbizottsági tagoknak a felmentvényt megadta. Ezt követte az uj tisztikar megalakítása, mely szerint egy. elnök : Dombay Sándor káplán, víl. elnök : Szalay Ignác, (kit egyszer s mindenkorra nagy lelkesedéssel választottak meg világi elnöknek), jegyző : Lukács István, pénztáros : Cziklin József, ellenőr: Psrpits Ferenc, I dékán: Erdős Márton, II. dékán : Csukárdi János, könyvtárosok : Csonka Lajcs és Harnasch István lettek. Választmányi tagok : Baksa Rudolf, Iván István, Kalányos József, Kóber Miklós, Lukács Károly, Ősi Bálint, Pintér Sándor, Reithoffer István, Zekcl György, Frankó Kálmán. Póttagok : Berkes József, Gödbaum János, Kósa Ádám, Redler László, Török Ferenc, Varga Gyula. Ezzel a közgyűlés lelkes hangulatban véget ért. A szabadgondolkodók és hitvallásuk. VI. (m) Épen megfordítva áll a dolog : a tudomány kiegészítője a vallásnak. Mert mivel foglalkozik a tudomány ? A természet dolgaival. Azonban ezzel még nem elégedhetik meg az ember. A természetnek összes dolgai, kezdve a csillagok világától egészen az állat- és növényvilágig, az ő életükkel és lényükkel, ép ugy mindazon tárgy, mellyel a történelem, régiségtan stb. foglalkozik, semmit sem jelentenek azon kérdések körül, amelyek az embert legelsősorban érintik. Az ember tudni akarja, miért él a földön, a siralomvölgyében, elpusztul-e egykor nyomtalanul, mint a természet minden dolga, van-e Isten az égben, van-e annak szerető, irgalmas szive teremtményei iiént, hogy a lelkiismeret szava, melyet, belsejében érez, amely kötelességeinek teljesitésére, a jóra figyelmezteti, s ha ellene cselekedett, nyugtalanítja, mardossa, vájjon mindez nem üres álom, hanem valóság, aminek oka és célja van ? Ezt szeretné tudni az ember. Ezekre a kérdésekre vár feleletet. Az ember lelke feleletre vár ezen kérdésre. A lelke éhezik s osak megnyugtató felelet elégíti ki. Ha testi éhséget sikerül is csillapítani egy darab kenyérrel, a lelke más táplálékot kíván. S egy tudomány sem tudja a lélek éhségét kielégíteni, egy sem tud megfelelő étkeket neki nyújtani. Ezt csak a vallás teheti, azért, ez evangélium, azaz jó hir az emberekre nézve. Tekintsünk egy sírhalmot Ugj' e ez kicsiny, oly kicsiny, hogy az ember könnyen átugorhatja. De gondoljunk arra, hogy az ember éleiének minden fáradsága- és küzdelmének, minden reménye- és szerelmének végső pontja ez a kis sirhalom lesz, akkor ez a kis sírhalom hegy, hegység lesz szemünkben, s agyonnyomja az embert. Mert előttünk áll a nagy kérdés : mire való akkor minden ? A tudomány nem tud ezeu kérdésre megfelelni. Mert amit a sir tartalmáról mondani tud, az borzalmas. Oszlásnak indult holttestet, majd egy pár csontot, egy csupasz koponyát tud csak mutatni. Többet a tudomány nem mondhat. De ahol a tudománynak már vége van, ott a vallás jő a kérdező ember segitségére, s Isteme és az örökéletre mutat. Hirdetheti a szabadgondolkodóság még oly nagy vásári lármával, hogy ő az igazsághoz címzett áruház, csak kiselejtezett cikkek, hamisítványok azok, amiket kínálnak, nem pedig az igazság, mert az igazságnak változhatatlannak kell lennie, s nem szabad azt máról holnapra cserélgetni, mint valami ócska ruhadarabot. Tehát a szabadgondolkodők ezen bálványa üres. Forduljunk most a jó vallásához, mert eriől is sok szó esik manapság. Azonban a jónr' vallása nem uj, azt legtökéletesebb formában a mi Üdvözítőnk adta az embereknek. Egész erkölcstanát az Isten és felebarátunk iránti szeretet parancsában foglalta össze : «Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.* «Arról ismerjenek meg benneteket, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást, mint én szerettelek benneteket.* «Szeressétek ellenségeiteket ; tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket.» Ennél tökéletesebb fönségesebb tanokat nem hirdetett és nem hirdethet senki. Mit akarnak tehát a szabadgondolkodók a jó vallásával, annál is inkább, mert. annak belső szegénysége nyilvánvaló. Maguk bevallják, hogy a humanitást, a szeretet parancsait, az irgalmasság cselekedeteit a kereszténységtől kölcsönözték. De ennek beismerésével önmagukat ítélik el. Mert ha a kereszténység erkölcstana olyan, hogy azt a szabadgondolkodók is átvehetik és át, is veszik, akkor a kereszténység nem lehet veszedelmes, mint különben hirdetni szokták. Megfordítva áll a dolog, a szabadgondolkodóság lelkileg annyira szegény, hogy a kereszténység erkölcstanát kénj'telen magáévá tenni, de A B A LATON VIII ÉK TÁMLÁJA. Kalásztüznél. A világkerülő. A nyírek lábaikat áztatták. Az áttetsző alkonypír elhalványul. A violaszín felhők hamut hintettek tűzkoronás fejükre. A lápút nyárfái kupolásodnak. Alakjukból kicsorbul egy-egy darab. Megbontja halk, sötétlő alakjukat. A hamuszines alkonyatba leszáll az ezüstköd. Imbolyogva kóvályog, nomádmódra egy helyről másra. Nádaszugból vágásba. Mig a szellő onnan is ki nem kergeti. Benn a nádrengeteg mélyén megszólal a dobosgém. Eltompult férfihangon. A mocsárlázas nádvilágban zengömély ez az egyhangúak hitt nóta. A szól modulált rajta. Árnyalatszegényen, de változtatott. A zúgó harangkongásban is találhatni életet. Az elcsendesült nádason szétömlő hang hasonlított az alvó város felett hullámzó hajnalliaraugszóhoz ... A nádak mozgalmas élete aludt. Előszólalt a világkerülő éjjeli orvhalász . . . Tanyáját széltelen nádsürüben verte föl. Nádból, gyékényből, faágból magasra rakta. Finomabb füvei keményre bélelte. Száraz nyárral viz se járt a tanyája körül. Ilyenkor halásztüzzel lobogta körül a lidérc. Kísértetiesen, ahogy elhagyott várakat, mohos kolostorokat szokott. Az őslialásztűz világított a világkerülőnek. Éles éjjeli szemét félighunyottan bámulta. Ismerte jól. A mocsár gyújtotta neki. Szigonyszegezve tartott fejét körüUengte a j kisérteti fény. Barátok lehettek. Osszeédesedtek. Mindketten az alkonyatok elevenjei. A lidércláng rátelepedett fészkére. A hullahalas, gőtés, szagló csiborok temetőjére. A nádtól sötétre homályosodott világkerülö palotája körül terjengett ez a böjties szag. Ahogy kolostorok alacsony íves gangjain. Még lorokhangja zsolozsmamorzsoláskor hangosabb felsóhajtás áhítatos barátajkakon : kis cellák homályos világában. Es a világkerülő hangtalan világa cellácska volt ebben a rengeteg nádkolostorban. Sötétes, borongós Világosságot csak a ritkán kigyúlt lidércláng terjesztett. Nehézfaragásu krisztuskereszt elölt lobog ugy a mécsecske. Még a telehold sütött be : szelíden, nádszált.ól megszűrtem Hasonlított ahhoz a fehéres fényhez, amit cellák kisablakába erősített rács rostál rá barátok nagy bibliájára, vetetlen kemény ágyára. Olyan darócos kevés gondozással rakta meg fészkét is, hogy csak épen a hullám bele ne verjen. Az is zajtalan volt. Megtörte, lágyra ringatta a nád. Kolostorfalakon is megtorpad a zajos, külső világ élete. Nagyon nagyon lágyan, fojtott, tompa sikoltásuan érzik s már reflex, nem élmény, amikor magábaszállóan a gyóntató szék rácsán átsusog. Ez a világ belső. Künn a világnak alkotott élet. És a világkerülő ügyelt a külső világ támadására. Hivő barát függeszti olyan őrtálló éberséggel szemét a bibliára. A szeme készen rá : élesen. A bronzos ruhája is ráformázik a barátcsuha barnaságára. A sápadt zöld csőre, halaványzöld lába azon mód a napvilágtól zárkózott ember színére emlékeztet. Bőjtös szine.-ség az Elkülönködését a mogorvaságig hajtja. Egy madártársát se türi meg közelében. Ugy birtokol, mint egy remete. És a hangos énekü nádirigó rebbenve kerüli birodalmát és ugy más madár is. Végtelen un ilmában nehezen várja az alkonj'atot. Akkor belezúg a homályba. Búskomoran és nagy lélegzetvéve. A lídéro kisért körüle. Szemmel tartják. Szárnyra kél. Fehér párák hömpölyögnek zsurlós világában, mint a tömjénfüst. A hold színesre vörösiti kelő fényével. Nehézkes, lomha röpülése nyomán fölszáll a lidércfény és követi bele az ezüstös páragomolygásba. Olyan megvilágítása lesz a szurósszagu, mocsárleheletnek, mint a gyertya köré hömpölyödött tömjénftistnek. A látszata szép, színes, világias. A tömjén egy házias, olajos, kolostorillata hiányzik . . . A lázas világ élete ez. Fáradtság, fásult ájultság zsibbasztja. A nádakban szebb a nappalos világ élete. Diadalmasabb, mert. munkásabb ; n«vető, dallos ajkkal dolgozó... Virrad is. A függőcinke a poszáta keresi a nádszárakon nyugvó férgeket.S olyan imádságos az ajkuk. Munkaközben énekelnek, mint, az arató szénagyüjtólányok. Künn a rétek semlyékesében cankó, póli, meg bíbic keresi a pusztító rovart. Fölöttük függögetve énekel a pacsirta. Ez a ma élete. A munkás, dolgos, lélektelenbe lelket, lehelő természet. Valaki ilyent énekelt meg. De szépen 1 Sokan szomorúnak, világbánatosnak, csapástól görnyedezönek látják a világot. Nézzenek a daloló pacsirtára ! Diadalmasan élhetik le az életet. Váth.